Harangszó, 1934
1934-10-28 / 44. szám
1934 október 28. HARANGSZÓ 351 tyén ember előtt szabaddá tette az utat a bibliához. Méltó, hogy hosszabban elidőzzünk reformátorunk bibliafordítását elénktáró bibliák mellett, amelyek az első példánytól kezdve hiánytalan sorrendben vannak kiállítva. 1521 decemberében kezdte meg Luther Wartburgban az eredeti görög szöveg alapján az újtestámentom lefordítását, óriási munkát végezve már 1522 márciusában kész fordítással ment jlWittenbergbe, ahol azt mégegyszer gon- I dósán átdolgozta. Májusban megkezdjék ; a nyomtatást s szeptemberben megjelent [ ,,Az Újtestámentom németül, Witten- Iberg“ címet viselő nevezetes „Szeptem- | béri-biblia“. Magas ára, másfél forint j (mai értékben körülbelül 35 P) ellenére ' 2 hónap alatt elkapkodták az első kiadást. Csak magában Wittenbergben még Luther életében 22-szer kellett kiadni. Az újszövetség lefordítása után Luther azonnal az ószövetségnek az eredeti héber nyelvből való lefordításához fogott hozzá. A nehéz, fáradságos munkában Melanehton és Aurogallus voltak segítőtársai. Gondos utánjárással tanulmányozta a régi izraelita viszonyokat, hogy a legpontosabb szaktudással fordíthasson. Volt eset, hogy négy héten ke- ■ resztül keresték a megfelelő szót és néha 4 napi munkával 3 sorral sem jutottak tovább. Ez nemcsak a munka rendkívüli nehézségének, hanem annak a lelkiismeretes hűségnek is bizonysága, amellyel Luther fordítói hivatását betöltötte. Ilyen munka uán készült el 1534 szeptemberére a teljes bibliafordítás. Még ugyanazon évben, 1534-ben kikerül a nyomdából, felirata: „Biblia, azaz, az egész Szentírás németül. Luth. Márt. Wittenberg“. Luther előszava az egyes könyvekhez s lapszéli jegyzetei, festő barátjának, Cranach Lukácsnak fametszetképei és a művészi kezdőbetűk drága kincsei a wittenbergi Luther-bibliának. 1522-től 1546-ig Németországban 253 kiadásban jelent meg, leginkább nagy fólió-kötetben, ritkábban kisalakú könyvben, a Luther által fordított Szentírás. Luther valósággal mestere volt a biblia anyanyelven való megszólaltatásának, mintha nem is fordítást olvasnánk, hanem eredeti művet és mégis teljesen hű a héber s görög eredetihez. Luther nemcsak a biblia fordításának volt igazi mestere, hanem a biblia magyarázásának is. A könyvtárszobából a Luther bibliájának első kiadása. nagy előadóterembe érünk, amelynek katedráján magyarázta Luther, az egyetemi tanár, a biblia könyveit. Elképzeljük, amint a nagy termet zsúfolásig megtöltik az egyetemi hallgatók s lelkesen csüngnek a tudós előadó ajkán, aki a Zsoltárok könyvét, a Rómabeliekhez, Galáciabeliekhez és a Zsidókhoz írt levelet magyarázza előttük. „Boldognak tartom magamat — írja 1521-ben testvérének Luther egyik hallgatója —, hogy Isten vezetésével arra a liélyre kerültem, ahol, úgy gondolom, jelenleg egyedül lehet megismerni a keresztyén vallást, ahol az egyetlen ember él, aki a bibliát helyesen érti, amint én azt naponta kézzelfoghatóan tapasztalom“. Luther idejében éli a wittenbergi egyetem virágkorát. Németország minden részéből 2000 hallgató sereglett össze az ötezer lakosú kis városban. Magyarországból jött, tanulnivágyó ifjak is helyet foglaltak itt Luther tanítványai sorában. Az úgynevezett wittenbergi szobában szeretettel simogatjuk meg tekintetünkkel a kis magyar csoport zászlóját, amely ma is őrzi Luther házában a Wittenbergben tanult magyarok emlékét. A nagy előadóteremben kiállított 30 asztal Luther irataival van tele. Megnézzük a bibliai előadásait tartalmazó iratokat, az ó- és újszövetségi íráshelyeket feldolgozó beszéd- gyűjteményeit, bibliafordításának előmunkálatait és történeti fejlődését, a biblia tanításait legtökéletesebben összefoglaló Kis Kátéjának első kiadásait s meghatottan veszünk búcsút attól a teremtől, amelyben 4 évszázaddal ezelőtt magyar ifjak is ültek Luther lábainál. hozzávaló füle, se hozzávaló hangja. A lelke maradt el |töle. Míg őt magát az ének szárnya fölemelte Isten kegyelmének napsugaras magasságába s messze elmaradt alatta a ború és a sötétség, a baj meg a gond, az asszony lenn vergődik a nyomorúságban, az ínségben, keserű könnyeit hullatva .. . Mindezt megmondaná neki, ha nem nehezült volna meg úgy a nyelve. így csak ránéz élete párjára s csak ennyit mond: — Asszony ... Az nem érti meg azt a szelíd biztatást, ami benne van ebben az együgyü szóban. Egyszerre előtör belőle a könnyeit magyarázó szó: — Megmondtam: elapad a Csillag. Maholnap akár meg se fejjem. S az is bizonyos, hogy borja sem lesz. Hiába, öreg jószág -.. Azzal zokogásba fullad Borcsa asszony szava. Volna még mondanivalója, de minek mondja, amikor mostanában már annyiszor elpanaszolta. Akár a veszprémi, akár a pápai vásáron járna a vásárosok között, tudná mire költeni a pénzt. Urának, neki magának, fiának, menyének, unokáinak erre is, arra is olyan szüksége volna, mint a betevő falatra. Egyet mást még a kamrába is be kellene készíteni télire. Mindennél előbbrevaló lenne természetesen, hogy új tehén kerüljön a jászol mellé. Olyan tehén, amely tejet ad a házuk népének. Kicsinynek, nagynak egyaránt. Hiszen mitévő lesz, ha üresen marad a sajtár, ha nem köpülhet vajat, ha nem lesz tejföle, túrója? Nagy Sámuel uram nem zendít rá a második versre, mivel ő is végiggondolja mindazt, aminek a gyötrelmes útján az imént az asszony elméje végigment. Közben rendberakja a kis asztalon minden szerszámát: egymásmellé, sorjában a három kalapácsot, valamennyi árt nagyság szerint, a szöges iskátulát a csirizestál mellé . , . Most már mind a ketten látják azt, akinek a jöttét, megérkeztét hónapok óta rettegve várják. Még nem fordult be az udvarukra, még nem lépte át a küszöbüket, de kegyetlen, állhatatos léptekkel közeledik feléjük. Nem telik belé sok idő, itt lesz a hívatlan vendég, a nyomorúság, durva öklével rácsap az asztalukra, rájuk vicsorítja a fogát s kiűzi hajlékukból a csöndes boldogságot ... S csakugyan nyílik is a kis kapu hangos nyikorgással. A Bodri is vakkant egyet. Mesterember kutyája tudja, hogy a jövevényt itt nyájas arccal fogadják, de azért kötelességtudóan jelzi a jöttét. Az asszony ki is fordul a tornácra s indul a konyha felé. Nagy Sámuel uram a küszöbre lép: onnan jól látja, ki jön. Katonaember. Katonás a ruhája, kardja is van, de azéit csak félig katona. A sót őrzik, kísérik az ilyenek Mármaros- ból le Szombathelyig. Itt rendszerint megpihennek. Úgy hírlik, rövidesen szállóhelyet, kaszárnyát is építenék nekik. ’ ' (Folytatjuk.)
