Harangszó, 1934
1934-09-30 / 40. szám
1934 szeptember 30. HARANGSZÓ 321 misszióra: 611.19 P, Gusztáv Adolf jubileumi offertorium: 239.59 P, Luther Szövetség javára : 298.93 P, Luther-jubileumi alapra: 460.43 P, az ukrán misszióra : 770 60 P, a soproni tanítóképző jubileumára: 3464.31 P. (Itt említjük meg közbevetöen, hogy D. Kapi Béla püspök az elmult évben győri gyülekezeti szolgálatán kívül 63 alkalommal végzett püspöki és lelkészi szolgálatot, több mint 100 igehirdetéssel, illetve előadással, részint az egyházkerületben, részint pedig az egyetemes egyházban.) Az Úrvacsora-szentséggel élők száma ez évben is emelkedést mutat. A múlt évben 73.059 hivő járult az Úrvacsorához, ezévben 75.381, emelkedés: 2322. Az urva- csorázó férfiak száma 33.695, a nőké 41 686. Az 1933—34. közig, évben ke- resztségben részesültek 3170-en (3335), csökkenés 165. Törvénytelen szülött volt 147 (157), csökkenés 10. Konfirmálásban részesült 3484 (3565), csökkenés 84. Házasságot kötött 770 tiszta pár (822), csökkenés 52 és 416 vegyes pár (427), csökkenés 11; összesen 1186 pár (1249), csökkenés 63 pár. A halálozási statisztika ez évben csökkenést mutat Egyházi temetésben részesültek 2530-an (2917), 387-jel kevesebben a múlt évinél. Áttértek egyházunkba 186-an (157), emelkedés 29. — Kitértek egyházunkból 163-an (124), csökkenés 39. Rever- zálist adtak egyházunk javára 146-an (138), emelkedés 8; egyházunk kárára 100-an (88), emelkedés 12. (A zárójelben levő számok az előző évi számot mutatják.) A püspök a jelentést hosszabb beszéd kíséretében tette le a közgyűlés asztalára. A közgyűlés tárgyalása. Ezután a különböző jelentéseket tárgyalta le a közgyűlés. Az iskolai nagybizottság ügyeit dr. Ruhmann Jenő tanár, a pénzügyi és a népiskolai bizottság jelentését Hanzmann Károly soproni lelkész, egyházkerületi főszámvevö, az egyházkerületi véleményező bizottság es a lelkészegyesületét Németh Károly esperes, a számvievősz'ékét Mikoíás Kálmán esperes, a gyámintézetét Scholtz Ödön elnök, a levéltárét Németh Sámuel igazgató, a Luther-Szövetségét László Miklós titkár, a tanítóegyesületét Griesz- haber E. Henrik új elnök adta elő. A határozatok közül kiemeljük a következüket: Az egyházkerület (tanárságának zsinati képviselője Arató István kőszegi és Hajas Béla bonyhádi igazgató, a tanítóságé Somogyi Béla körmendi igazgatótanító lett. Lentiben s. lelkészi állást szervez a kerület, Csorna- Kapuvárt pedig hitoktatási területté szervezi. Kívánatosnak tartja a közgyűlés, hogy a lelkészek tanítói oklevelet is szerezzenek. Kimondja, hogy szombaton és vasárnap csak szükség esetén tartható esküvő. Szorgalmazza a vasárnapi munkaszünetet. A zászlóavatási sérelmek ügyében felterjesztést kíván a kormányhoz. Kötelezi az összes gyülekezeteket Gyurátz Ferenc életrajzának kedvezményes árban való beszerzésére. A zsinatnak figyelmébe ajánlja, hogy egyházunk .hivatalos neve csupán „evangélikus“ le- ’gyen. A jövő évre Pécs és Celldömölk hívta meg a kerületi gyűlést. A döntést az elnökség kezébe tették le. A közgyűlés a legtljesebb egyetértés* jegyében folyt le s így hamar véget is ért. Délután már elutaztak á résztvevők, magukkal vive egy virágos város, egy virágzó egyház s egy melegszívű gyülekezet kedves emlékét. Megint Barlahídáról. Késő este. A holdvilág ma különös fényességgel kémleli a tájat. Mintha minden fényességével a fundamentomof figyelné, amelyben hallgatagon fekiisznek az első téglák. A falum régen alszik, csak én vagyok ébren. És fölöttem az élő Isten. Most. amikor senki sem látja, úgy szeretnék az agyagos földre borulni, hogy megcsókoljam az első téglát, amelyiken az egész templom nyugszik. Hiszen holnap, amikor megmozdul az alvókban a lélek, nőni kezdenek a falak. Uram, légy érte áldott!! Minden ház egyszerű erre .. Fehérfalú, egyszerű szoba az enyém is. Ha jól kinyujtózom. kezeim elérik a szúette gerendákat. Nincs itt semmi dísz, csak az íróasztalom lapja körüli rács. Emellett szoktam dolgozni. Ezen a késő estén a „Harangszó“ ültet munkához. Kiterítve fekszik előttem és elgyönyörködöm a Jiatvaiii templom tervében. „Megint egy temp1om“? Ó Istenem, milyen dolgos a te két kezed! Összegyülekeztünk. Templomunk nincs, iskolánk se, egy vendéglő nagytermében készül énekhez a hatvani gyülekezet. Az én jó testvérem mondja már az énekszámot: 358. Én azt nézem, milyen óriási ez a terem. Vagy a hatvani gyülekezet ilyen kicsiny? Pedig alig hiányzik más, mint az öregek, akiknek messzi út lenne idáig ilyenkor este. Szóval nem töltjük meg a termet. Már a középen üres széksorok állnak, azon túl, jóval túl valami emelvény van, alighanem színpad. De azért az emelvényen is vannak emberek, csak nem evangélikusok. Ülnek egy asztal körül s míg a hivek ajkáról Istent keresve száll az ének, az ülők előveszik a sakktáblát... Már én beszélek. Egyszerű apró mondatokat mondok el a szívemből a falumról. Eleinte zavarnak a jókedvű sakkozók, de a csillogó szemek lassanként elfeledtetnek velem vendéglőt, színpadot, sakkozást, mindent, mindent; csak a szemeket, a szíveket, a lelkeket látom és már nem is Barlahidáról szólok, hanem arról talán, hogy áldassék az Úr, aki a hatvani testvérek szívébe is elhintette a templomépítés magját. És a mag jó földbe esett. Előttem a Harangszó, a hatvani templomunk terve és a hatvani cikk. Olvastad, testvér? Ugy-e lobog belőle a templom utáni vágyódás tüze? |ó azoknak, akik lángot kaphattak ebből a fűzből. Üjra csak naplótöredék... Mostanában fáradt vagyok. Kishitű és háládatlan az ember. Dehogy vagyok fáradt! Ki törődik a testével, mikor olyan szép az este. Réges régen vacsora után vagyunk már, de vastag az énekeskönyvünk és sok benne az ének. Aztán mindenkinek van egy-két kedvenc éneke. Ezeknek az énekeknek a lelke aranyozza meg a lelkünket. Finn szokás ez az esti éneklés, mondja az én Gábor barátom, a hatvani lelkész, de mi is gyakoroljuk esténként. Mert Össze-összegyii- lekeziink. Hol itt — hol ott... ★ Hadd fejezzem be azzal, Hatvanból azon az estén gyalog is világgá mentem volna, olyan erőt adott hitükből az Úr! Ez volt a megszégyenülésem, boldog tapasztalásom, mikor arra jártam! Most , továbbadom, hogy a tiéd is lehessen hivő olvasóm. Jakus Imre. Idők jele. Hogy milyen eszközökkel dolgozik az „Actio catholika“, arra kirívó példa az alábbi hitelesen megörökített beszélgetés. Gróf .Majláth, erdélyi róm. kath. püspökről van szó, aki nvári szabadságát a Balassagyarmat közelében lévő Gárdony pusztán sógornőjénél, gróf Majláth Gé- zánénál töltötte, hazautaztában a balassagyarmati állomás perronján meglátott egy jó kiállítású, délceg cserkészfiút. Magához intette s megkérdezte a nevét, csapatának számát, érdeklődött a parancsnok iránt s végül megkérdezte a délceg fiút: „Milyen vallású vagy?“ ■—■ „Lutheránus“ — volt a felelet. „Be kár, pedig oly délceg fiú vagy és oly nyílt, ártatlan tekinteted van. No, de sebaj, majd ha megnősz, egy buzgó kath. leány révén visszakerülsz az egyedül üdvözítő kath. anyaszentegyházba“. A fiú mosolygott. A püspök tovább folytatta: „mert — tudod — Luther egv hitszegő volt, akit meg kellett vcCna égetni, mert neki, mikor beleszeretett egy apácába,, nem reformációt kellett volna csinálni, de legyőzni az ő saját indulatait, — ez szent meggyőződésem“. — Nos hát megengedjük, hogy ez a nemes püspöknek szent meggyőződése, csak ezt a meggyőződést nem egy cserkész fiúnak és nem a balassagyarmati állomáson kellett volna hirdetnie, mert ezzel önkéntelenül tanujelét adta annak, hogy oly szellemnek a hordozója, amely sem trianoni nyomorúságunkból kivezetni nem fog, sem a püspök urat nem fogja a vallásszabadság klasszikus földjén: Erdélyben az oláh bocskor durvaságaitól megóvni. Mi ezt a szomorú „jelet“ az idők jelének tartjuk. KARDOS GYULA nógrádi alesperes.
