Harangszó, 1934
1934-09-23 / 39. szám
312. HARANGSZÓ 1934 Szeptember 23. A harmadik már a szent edényeket ajánlja fel. Negyedik gyertyatartót és feszületet, és így tovább. Csak álljon a templom. Vágy, kimondhatatlan sóvárgás által ébresztgeti az Úr a maroknyi gyülekezet evangélikusait. És állni fog a templom. Megépítjük a templomot, mert a munkát, melyet Isten megkezdett, be is fejezi. Felépítjük a te meleg együttérző lelkeddel, mely imádságaiban odaviszi ügyünket Isten elé és kéri annak diadalra jutását, a te filléreiddel, mely mindig egy-egy téglával emeli az épülő templomot. Kedves Testvérem, hallgasd meg a hatvani evangélikusok kérő szavát és ajándékozz meg bennünket imádságoddal és filléreiddel. Isten áldjon meg érte! Sztehló Gábor. Berényi Zs. pécsi püspök és az ágostai hitvallás. Karancsberényi Berényi Zsigmond József gróf, pécsi katholikus püspök és örökös tolnabaranyamegyei főispán (1739—1748.) nevéhez Tolna és Baranya evang. gyülekezeteinek kimondhatatlanul sok üldöztetése és keserű szenvedése fűződik. Azok közé tartozik, akik Mária Terézia alatt (1740—1780.) a leg- kegyetlenebbiil sanyargatták a védtelen protestánsokat. Úgy járt az evang. gyülekezetekbe, mintha a sajátjai lettek volna. Elűzte — ha csak lehetett — a lelkészt és tanítót. Elfoglalta az imaházakat és misét szolgáltatott azokban. Az iskolák élére kaholikus tanítókat neveztetett ki s a gyülekezeteket a katholikus plébánosok igájába kényszerítette, mint azok filiáit. Így űzte el Mekényesről 1743. Tonsor (Borbély) Ferenc lelkészt, erőszakkal elfoglalta az imaházat és katholikus módra szentelte fel. A tanítónak minden tevékenységet megtiltott s noha egyetlen katholikus lélek sem volt a faluban, kath. 'tanítót erőszakolt a gyülekezet nyakára. Ugyanígy járt ez időtájban Bárány István, az izményi lelkész is. Zombát is Berényi idejében kell el- hagyniok az odatelepedett evangélikus magyaroknak 1744., kik Orosházán találnak új otthont. Mérey falvaiban is többször tett kísérletet Berényi, de itt a hatalmas földesúr, Mezey Károly Ágost gróf (1734—4 767.) gátat vetett a püspök vakbuzgóságának. A kegyetlen üldözési esetek egész sorát említhetnök fel. Berényi püspök idejéből, melyek az ő és plébánosai nevéhez fűződnek. Csupán élete vége felé enyhült a püspök türelmetlensége a lutheránusokkal szemben, aminek megvan a maga megjegyzésünkre érdemes története. Berényi nemcsak a püspök és főispán hatalmával, hanem a szellem fegyvereivel is vitézkedett a mieink ellen. De itt ő lett természetesen a gyengébb fél. Az esperesség gyülekezeteit járva, gyakran szállt vitába szenicei Bárány Györggyel, az esperesség kiváló tudós szeniorával és Sárszentlőrinc lelkészével (1722—1757.). Bárány esperesben, kit már mint györkönyi lelkészt is 1722. „bölcs és körültekintő“ férfiúnak ismernek el a katholikus egyházlátogatók, méltó vitázó félre talált. Esperesünk otthon volt nemcsak a bibliában, melyet nemcsak mindennap olvasott, hanem hívei előtt mindennap magyarázott is, hanem jól ismerte egyházunk hitvaliási iratait is. Hisz ő maga adta ki 1740. az ágostai hitvallást, mert úgy tartotta: „Régente Rómában szégyennek tartatott, ha valaki római polgár lévén a római törvényt nem tudta; nem különben szégyen és igen nagy kár volna, ha az Augustana Confession lévő keresztyének az Augustana Confessiót nem értenék“. Joggal mondhatná ma is. Berényi püspök egyszer vita közben azt vetette Bárány esperesnek a szemére, hogy semmijük sincs a lutheránusoknak, ami megérdemelné a keresztyén nevet, kivéve az egy keresztséget. Még hogy legalább ennyit ismert el. Bárány György ezzel szemben azt bizonyította Berényinek, hogy a lutheránusok megtartották mindazt, ami a Szentírással megegyezően jó és helyes volt a kath. egyházban, csupán a hagyományokat vetették el a bibliával megegyezően. Hogy állításának igazáról minél hathatósabban győzze meg tájékozatlan ellenfelét, tisztelettel feljánlotta neki Bárány a Sartorius Szabó jános lelkésztársa segítségével sajátmaga által kiadott ágostai hitvallás egy példányát és Sartorius- nak az Üdvösség rendjéről szóló munkáját. A püspök — így írja Bárány György fia, János — jóindulattal fogadta az „eretnek" könyveket s szorgalmasan olvasta. S csodálatos dolog. Az ágostai hitvallás és Sartorius műve megtudta győzni a katholikus püspököt a lutheránusok igaza felöl. Krónikásunk nem szól arról, hogy Berényi ezt szavakban is elismerte volna. Csak annyit jegyez meg, hpgy ettől az időtől fogva teljesen abbahagyta a lutheránusoknak Tolnában való üldözését s szegényeknek ezután jobb sorsuk lett volna, ha Beré- nyit az isteni gondviselés ki nem szólítja az élők sorából. Tehát az eset Berényi életének a vége felé (-j-1748.) történt. Kár, hogy Berényi püspök nem előbb ismerte meg az ágostai hitvallást. Talán akkor nem kellene őt evangélikus egyházunk leghevesebb és legtürelmetlenebb üldözői és elnyomói között emlegetnünk. De elismeréssel jegyezzük fel- róla ezt is, hogy legalább élete vége felé enyhült meg a szíve, szegény, üldözött lutheránusokkal szemben, mikor meggyőződött arról, hogy azok sem merő pogányok. Vagy talán ennél többet is tudott meg a katholikus püspök az ágostai hitvallásból. Biztosan ma is sokan más véleményt táplálnának s más magatartást tanúsítanának velünk szemben a túlsó táborban, ha Berényi püspökhöz hasonlóan kicsit elmélyednének az ágostai hitvallásban. Schmidt J. Testvériség. Mindannyian, akik magunkat Krisztus Urunk követőinek valljuk, így imádkozunk: „Miatyánk, ki vagy a mennyekben ...“ De, ha kilépünk a mindennapi életbe, nem úgy élünk, mint egy Atyának gyermekei, hanem igen gyakran, mint a nem jó mostohatestvérek. A gyakorlati életben embertársainkat társadalmi rangfokozataik, anyagi viszonyaik szerint megkülönböztetjük s ehez szabjuk irántuk tanúsítandó magatartásunk szívélyességét, udvariasságát, nem is kutatván, igaz értékük alapján jutottak-e el pozíciójukba, másrészt nemcsak jóakarat, pártfogás hiányában, szerénységből maradtak-e le a látható társadalmi rangsorban. Hány embert emelhetnénk fel, menynyi lelki kincset kutathatnánk fel, ha megfordítva cselekednénk! Hiszen a látható magasságban élőnek nincs szüksége bátorításra, viszont a lemaradottnak igen fájhat az igaztalan megkülönböztetés. Nemrég, mint távoli szemlélő, megfigyeltem egy öttagú nőtársaságot, amelybe egy úgynevezett „előkelő“ gavallér tévedt. Három úriasszonynak mély meghajlással, kézcsókkal hódolt, mert férjeik pozíciókat töltenek be, a többivel feszes tartásban kezetfogott, holott utóbbiak korban is, egyebekben is az előbbiek fölött állottak. Önkéntelenül az az érzésem támadt, hogy ez a „kifogástalan úri ember“ nem él közösségben Istennel csak az üres, külső társadalmi szokásokat ismeri s innen származhat a lelki tapintatot mélyen sértő eljárása. Még sokkal nagyobb horderejű a másik megkülönböztetés, a felekezet- közi harc, mert megrendíti azokat az alapokat, amelyen mai kér. világnézetünk áll, s amelyért Krisztus Urunk óta annyi vértanú áldozta életét és indul el ma is halálmegvetéssel, meghódítani a vad népeket. Ma a szeretet vallásának nevében akarják egyesek elválasztani a testvéreket, házastársakat, a gyermekeket a szülőktől, a különféle szertartású templomok által, pedig Jézus éppen a személyválogatás nélküli szeretetre tanított. Olyan könnyű megtalálni az iránytűt, ha megvizsgáljuk önmagunkat minden tettünk előtt: gondeChatunk-e, hi- vatkozhatunk-e tiszta lelkiismerettel Őreá ? P. N. A dunánínneni egyházkerület közgyűlése. A dunánínneni egyházkerület szeptember 13.-án Balassagyarmaton tartotta évi közgyűlését. A tanácskozást dr. Kiss István püspök-elnök imája vezette be. Sztranyavszky Sándor felügyelő elnöki megnyitójában többek között ezeket mondotta: — A seb, amelyet az országgal együtt egyházkerületünk egészségei, erős testén békebontók őrülete ütött, sajnos, ma is még változatlanul bénítja mozgásunkat, fojtja lélegzetünket. Államnak és egyházkormányzatnak egyaránt kötelessége, hogy kifelé végezze a rendelkezésére álló összes békés eszközökkel a felvilágosítás, meggyőzés munkáját, hogy a félrevezetettekböl világosan látók, a minket és igazságunkat nem ismerőkből azt és minket megismerők legyenek. Aktivaknak kell lennünk, bátraknak és elszántaknak igazságunk, jövőnk és létünk szolgálatában. — A magyar protestantizmusra — folytatta Sztranyavszky Sándor —, amely éber volt és hű a haza érdekeinek felismerésében és önzetlen azok szolgálatában, az elkövetkezendő időben is az a feladat vár, hogy felismerje a borún, a
