Harangszó, 1934
1934-09-02 / 36. szám
1934 szeptember 2. HARANGSZÓ 287. távirat érkezett, amely a Szentlélek megvilágosító munkáját kérte az ott folyó konferenciára. Valaki megjegyezte: „Hát az Atya Isten nem elég?!“ — Bizony nem elég! Ha Isten maga nem tartotta elégnek, hogy egy személyben álljon előttünk és nem átallotta a Szent- lélekre bízni az üdv-munkának legfontosabb szolgálatait, ne akarjuk mi az fi felségét és dicsőségét védelmezni a Szentlélek ellenében! Boldogok lehetünk, hogy ma már meg lehet rendezni egy egész konferenciát, melynek központjában elejétől végig a Szentlélek áll. Ez is mutatja az ébredést. Nem új pünkösdre van szükségünk, mert ami ott történt, az több, semhogy annak meg kellene ismétlődnie. De arra igen is szükség van, hogy Isten az ő Szendéikének erejét most is teljes mértékben mutassa meg, hogy élhessünk mi is egy egészen általa megvilágosított neki odaszentelt életet. Jaj ha róla megfeledkezünk 1 Erről a megszentelő munkáról hat előadás szólott. Az egyéni életben Horeczky Béla ősagárdi lelkész mutatta be. A Szentlélek bármely munkájáról szívesebben hadiunk, mint a megszentelésről. Jaj volna, ha a megindult ébredésl mozgalom külső térhódítása az egyéni megszen- telődés halálos komolyságáról elterelné a figyelmet. Mi vagyok én a Szentlélek számára ? Megszomorítója vagy csatornája ? A női csoportban Gáncs Aladárné előadása azt hangsúlyoztam megszentelés lényege, hogy Isten tulajdonaivá legyünk. Szent az, ami az Istené. Ez állandó küzdelmet jelent a bűn ellen, de az Úr vérének az erejével. S egyben állandó tevékenységet az egymás iránti szeretet s Isten országa terén. A megszentelődés útját a Léleknek való engedelmesség jellemzi. A Lélek a mi Eliézerünk, aki elvezet mennyei Vőlegényünkhöz. Szent-Istvány Marga leányszövetségi titkár a megszentelődés célját abban jelölte meg, hogy a Szentlélek megaláz bennünket a magunk erejének elvételével és megdicsöit Jézus erejének odaajándékozásával. A legnehezebb hely. Wolf Lajos, ceglédi lelkész a családról beszélt. Az emberi ész azt Az apostagi evang. templom. mondaná: itt van a legkönnyebb dolga* a Szentiéleknek. Ehelyett a leglekíizd- hetetlenehb akadályait találjuk. Jézus a családi életet szánta a legkisebb emberi közösségnek és minden más közösség alappilléréül. Itt van alkalom legmélyebb önmegismerésre, hogy legrejtettebb hiányaink s önzésünk felszínre jöjjön. De itt van alkalom arra is, hogy átéljük: mit jelent a Szentháromság első és második személye. A családfő példázza a mennyei Atyát s az anyai szeretet a maga helyettes-szenvedésével a Megváltó személyét. Bővebb ismertetésétől eltekinthetünk, mert az előadás külön lenyomatban is megjelenik. Dr. Molnár Gyula hozzászólásából álljon itt néhány gondolat. Nagyon fontos: mimódon jön létre a házasság. Abban is az Isten akaratának tudakolása vezesse mindakét felet. Igen drága ajándék a megszentelt és tisztán átélt j e g y e s s é g. Ma már kevesen ismerik, mi az: szent szeretet egymás iránt. Ilyenre csak a Szentlélek ébreszt. Ezt kell viszaállítani ideálként a szivek elé. Akkor kevesebb lesz a boldogtalan házasság és a könnyelmű elválás. Borzasztó az, ha valaki csak a nagy nyilvánosság előtt viselkedik hivő módon, míg a családjában önző és pogány. A gyermeknevelésben nem az segít, ha sokat prédikálunk. Az egymással való mindennapos érintkezésben tisztító munkát végez a Szentlélek. A női csoportban Marcsek Jánosné, ózdi lelkészné a nevelés erőnket meghaladó feladatáról beszélt. Ne Ítéljünk meg — Kit siratsz, él, tied lehet, tőled függ. öröm áll a házhoz. — Ez előkészített plánéta, célzatos. Somlótól jön az üzenet. — Mondja rettentő izgalommal Dömötör. — Nincs másként. Véletlen ennyire nem talál. Küldönc volt, aki hozta a fiam mellől. — Púpos alak. Cifra madár ült a vállán. Nem? — Az volt. Papagáj..., az imént ment el... gyanús ruházatban..., de úgy rakták rá a rongyokat. — Akkor csúszott az erdőbe, mikor jöttem. Láttam, siet. — Mit csináljunk, Dömötör úr? — Gondolkodjunk, egyre vártam a jelentkezést s most mégis váratlanul jött. Várjunk. Hadd szedjem rendbe gondolataimat. Olyanok, mint a puskalövéssel széjjelrebbentett varjúcsapat. Szétrepültek s nem találnak egymásra. Eközben csak forgatja a cédulát, mintha még keresne rajt valamit. Autóberregés téríti magához gondolataiból. Emma s Helén jönnek. Dömötör nem engedi magát zavarni, mikor látja, kik jöttek. Csak nézi a cédulát. A két leány sem szól. Látják, valami komoly dolgon rágódik Dömötör s hallgatnak. Ök is a cédulát nézik. Plánétás cédula. Megdobban szívük. Titokban már ők is huzat- tak. Dömötör forgatja. Megnézi elől, a hátlapján. A leáldozó nap felé tartja, de az alkony homályában nem lát semmit. Megropogtatja ujjai között s mintha ketté vált volna a cédula. Nézi. Kettő van egymásra ragasztva. A szélét köröskörül leszakítja s két cédula van kezében. Az elsőn valakinek a kezeirása. Olvassa: — Az erdő közepén haladó úton befelé menve (az országútról nézve, mely A*... városba vezet) körülbelül száz lépésnyire találnak egy tüsköt. Dömötört a víz veri ki, alig tud olvasni. Reinerné a két leányba kapaszkodik, olyan mint a halál. Reszket, mint a nyárfalevél. Dömötör folytatja: — Erre tegyenek borítékban tízezer pengőt s szabad vagyok. A pénz legkésőbb reggel ötre legyen a megjelölt hűlvén. Senkinek egy szót se, mert halál fia vagyok. Tibor. A pénzt maga hozza édesanyám. Nem bántják. Mint a villám, úgy hatott rájuk a levél. Reinerné kábult, sóhajt, liheg s homlokát simogatja. Helén nem tud mit csinálni. Szája jár, de nem jön rajta hang. Kapkod ide-oda, de csak levegőt fog. Emma Dömötört nézi. Tőle várja, mit kell tenni, ö elég nyugodt. Dömötör gondolkodik. Egy arcizma sem rezeiül már. Mit sejtett, való s most a nyugodt megfontolás az első. Egy ember életével játszanak, ki vőlegény és fiú. Kik fogva tartják, a legvégsőre szánták rá magukat s ez az az út, melyen nem szoktak tréfálni, melyen életre-halálra megy a játék. Reinerné elé tartja a cédulát: — Tibor írta? — Tibor, ö írta. — Mondják egyszerre Helénnel. Ismerte ő is Tibor írását. Hogyne ismerte volna, hányszor merült el férfias betűi között. — Menjünk be! — mondja paran- csolólag Dömötör. — Meglátjuk majd, mi a teendő. Reinernét úgv vitték. Bent azonban maigához tért. Fiáról van szó s ez a gondolat erőssé tette. Dömötör megcsinálja a haditervet. Hajnalban, mikor már erősen világosodik, Reinerné üres borítékot visz a tuskóra. Tegyen be ujságpapírost a borítékba. A többi a Dömötör dolga. Az özvegy megütközve néz Dömötörre, ö nem játszik fiával. Nem sajnálja a tízezer pengőt, csak Tibort lássa. Ezek megölik Tibort, ha látják, hogy becsaptuk őket. Talán a csendőrségnek kellene szólni?! — Nem — mondja határozottan Dömötör. — Figyelnek bennünket s ha csak valaki is Málvin nénin kívül kimozdul innen, Tibor halott. Különösen Á... városba. Reinerné összerázkódott. Igaza van, Dömötör urnák. —- Itt maradunk mind, — folytatja Dömötör, — Helén és Emma is. Telefonon elintézzük a dolgot, hogy ne nyugtalankodjanak otthon. Csapunk egy görbe éjjelt. Ránk fér annyi koplalás után. (Folytatjuk.)