Harangszó, 1934

1934-08-12 / 33. szám

1934 augusztus 12­HARANGSZÓ 265. (ízött agyamban: korunknak betörése­ket, gyilkosságokat elkövető ifjúságára gondoltam. Nap-nap után olvashatunk róluk rövidebb-hosszabb hírlapi tudósí­tásokat. Kicsoda adta vájjon ezeknek a kezébe a kést és egyéb gyilkoló szerszá­mokat? Az iménti ifjút értem: az édes­anya valósággal ránevelte a rablásra, gyilkolásra, de ki nevelte rá ezeket az ifjakat? Háborús években születtek: az édesapa a harctereket rótta, az édes­anya napszámba járt, hogy megélheté­süket biztosítsa. Kitől tanulhatták hát a rablást, betöréseket, a gyilkosságokat? Sokáig nem tudtam választ adni a kérdésre. Közben megtekintettünk egy- pár régi várat. Végigjártuk azoknak ret­tenetes börtöneit. Láttunk „éhségtor­nyokat“, amelyekbe bezárták a halálra Ítélteket s azoknak borzalmas éhségor­dításaitól remeghettek a most néma tor­nyok. Láttunk kínzókamrákat, amelyek­ben kezeiknél fogva függesztették fel a szerencsétlen áldozatokat, lábaikra pedig a még ma is meglévő hatalmas kögölyó- kat kötötték s hagyták függni őket na­pokon át, sőt még meg is ostorozták őket. Láttuk az u. n. „nürnbergi me­nyecskéket“, illetve azoknak maradvá­nyait, amelyek szorosan záruló szek­rényfélék voltak, amelyekbe éppen csak­hogy befért egy ember. A meggyötren- dö áldozatot belehelyezték és rázárták a szöges ajtót, amelynek éles szögei az áldozat eleven húsába szúródtak s az ál­dozat gyötrődött napokon át, vívódott a borzalmas halállal. Összeborzadtam, amikor ezeket a kínzószerszámokat láttam és a hozzájuk fűződő magyarázatokat hallottam, ön­kénytelenül szaladt ki a számon: Nincs rettenetesebb vadállat az em­bernél! A mezők vadja nem kínozza az áldozatait, hanem széttépi, de az ember­ben rejtőző vadállat felhasználja az Is­tentől kapott szellemi képességeit, hogy valósággal gyilkoló-müvészetet alkosson embertársa meggyötrésére. A középkor azonban letűnt és jött a felvilágosodás kora, az általános műve­lődés, amely — nem mondom, hogy megölte, hanem csak — elaltatta az em­berben lévő vadállatot. Szunnyadozott az egészen a világháború kitöréséig. Mit csinált a világháború az ember­ből? Egy afrikai vadászról hallottam, aki vadászatairól egy kölyöktigrist hozott magával, ö maga nevelte, tejjel, főzelék­félével táplálta. A tigris fejlődött, szép példány lett belőle, amely hűségesen kö­vette mindenfelé gazdáját. Az játszado­zott vele, mókákra tanította be s a tig­ris soha senkit nem bántott. Egy alka­lommal játék közben a tigris körme vé­letlenül megkarmolta gazdáját: vér buggyant ki a karmolás helyén. A szelí­dített tigris pieglátta a kibuggyanó vért, orrába hatolt a vérnek szaga, gazdájára vetette magát és széttépte azt. A vér­szag felébresztette benne az alvó vad­állatot. A világháború borzalmas esztendei alatt vérszagtól itatódott át a világ. A kiontott vérnek szaga ott terjengett a harcterek fölött, de ködként szállta meg a harcterektől legmesszebb fekvő köz­ségek, városok utcáit, tereit, lakásait. A vérszag felébresztette az emberben a középkor óta alvó vadállatot s létrehoz­ta az oroszországi borzalmakat, a ma­gyarországi vöröshóhérok munkáját s létrehozta az egész világ sorozatos, megszűnni nem akaró gyilkosságait. A világháborúban született gyermekek fo­gékony lelke is valósággal átitatódott a vérszagtól s lettek azokká, amik. Hiába a legszigorúbb statárium, hiába a halá­los ítéletek egész sorozata: az emberben felébredt vadállat dolgozik tovább, gyil­kolja embertársait. A kést tehát. a világháború adta az ifjúság kezébe. Benkóczy Diniéi. „Mindenre van erőm a Krisztusban“. Tiszazug. Szomorúan híres, inkább hírhedt hely. Arzénperek törvényszéki tárgyalásainak kiszínezett szenzációi -hívták fel rá a vi­lág figyelmét. Így figyelt fel rá a csanád- csongrádi egyházmegye is és elhatároz­ta, hogy gondjába veszi az evangélikus- ság ott levő kis szigetét, mely a ref. és a kath. tömeg, meg a hitközöny között Istennek különös csodája, hogy eddig is el nem veszett. Tudta, hogy végtelen nagy harcot kell itt vívni minden egyes lélekért, hogy vissza lehessen adni az egyháznak, mint igaz, buzgó egyházta­got. A sötétség, tudatlanság elképesztő. De sikert remélt, mert tudta, hogy Isten velünk van és nem hagyja el az övéit. Jancsó Bertalan személyében missziói segédlelkészt állított be Tiszazugba Nagyrév központtal. Nagy szerencse, hogy a felekezetek között a békesség megvan, a róm. kath. esperes és a róm. kath. járási főorvos örömmel fogadták érkezését, valamint a ref. községi főjegyző is, kik mindnyájan a nép boldogulását, felvilágosítását mun­kálják s mint egy újabb munkatársat üdvözölték. Körülbelül 100 hívünk van, közte 24 iskolaköteles gyermek. Az istentisztele­tet az állami elemi iskolában tartjuk, hol elég szép számmal jelennek meg, kb. 100—120-an felekezeti különbség nélkül, ami nagy szó munkaidőben. Nagyrév kültelek, Tiszainoka, Tisza- kiirt szórványokat is a missziói s.-le!kész gondozza, ahol 5—10 hivő él szétszórva, közöttük nem egy, aki még evang. is­tentiszteleten soha sem volt. Anyagilag is nagyon gyengén állunk. Jóformán két földesúr anvagi támogatása teszi lehető­vé, hogy létezhetünk. Semmi földünk és semmi készpénzünk nincsen. Igazán az Isten kegyelme tart fenn bennünket-. A Tiszazugban is élnek tehát és küzdenek immár az evangélikusok. Mert küzdünk a létünkért s küzdünk, hogv egyszer egy kis imaházat építhessünk az Urnák. Sze­gények vagyunk, csak a jövőbe vetett hitünk van, semmi vagyonunk, csak az Istenbe vetett reményünk Legyenek ve­lünk mindnyájan imádságaikban. Gon­dunkat. terheinket hordozza minden igaz evangélikus és tegyék lehetővé, hpgv egyszer saját kis imaházunkban borul­hassunk le az Úr előtt. Július 8.-án volt a missziói s.-Ie!kész beiktatása. Egyed Aladár főesperes ik­tatta be. Az egyházmegye világi részéről Gerley Ferenc dr. egyet, tan.-segéd volt ielen, a község részéről vitéz Molnár Gyula főjegyző. — Legven Isten áldása az evangélikus élniakarás ez új állomá­sán! J. OLVASSUK A BIBLIÁT. Fegyverkezzünk! Augusztus 13. Isten fepvverei. Efez. 6: 10—11. Rémséges hírek tépik a világ idegzetét: Készül az úi világháború! Milliók gyűlölete forr, milliók reménysé­ge fogy... a fegyverkező ember reszket önmagától. Isten azt akarja, hogy mi is fegyverkezzünk: de nem egymás ellen, hanem mindnyájunk leggonoszabb ellen­sége: a bűn, a Sátán ellen. Álljunk hát Isten seregébe s öltözzük fel Istennek minden fegyverét! Augusztus 14. Ipaztelküsén. Efez. 6:14. A gyűlölködő emberiség békét sóhajt s mégis bosszútól liheg. Hazugsággal ál­tatja önmagát. A simuló barát holnap már öklöző ellenség lehet, mert a gyűlö­letnek nincs becsület-törvénye. Isten ka­tonái igazlelkűségge! harcolnak. A bűnt bűnnek vallják, bűnként irtják, nem al­kudoznak vele s nem kötnek vele szö­vetséget... ma sem..., sohasem! Augusztus 15. Békéssé?. Efez. 6:15. E világ győztesei mindig félnek, nyugta­lankodnak. Békességüket megmérgezi a bosszútól való rettegés. Isten katonáinak szívébe a bűnnel vívott harcban is drága' örömhír hoz békességet: Jézus megtör­te a Sátán erejét s nekünk örök, zavar­talan békességet szerzett az Ő kihullott vére. Benne békességet találtam, mert ö mindig diadalmaskodni fog! Augusztus 16. Hit. Efez. 6:16. A gyű­lölködő népek mérges gázokban s bom­bavető repülőgépekben bíznak. Az ököl- iogra esküsznek s az erőszakot imádják. Pedig a bosszúvágyat ezzel nem lehet eloltani. A keresztyén ember önmaga erejében s harci készségében nem bízik, hanem hisz vezérének, Jézus Krisztusnak megoltalmazó erejében. A pajzsa Jézus

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents