Harangszó, 1934

1934-07-22 / 30. szám

238. HARANGSZÓ 1934 július 22. sőt egy-egy szívük mélyéről felreb­benő fohászkodással folyton fenn­tartsák a mennyeiekkel való össze­köttetésüket. Imádságnélküli nap, áldásnélküli nap. A kéz legyen az ekeszarván, a szív a mennyben! Az imádság olyan, mint a Noé galambja, amely kiküldve és visz- szatérve olajfalevelet hoz, t. i. elhoz­za a szív békességét. Olyan, mint Mózes pálcája, mely e földi sivatag­ban a sziklából édes vizet fakaszt. Olyan, mint Sámson kezében a sza­már álkapcsa, mely az ellenséget leveri. Olyan, mint Dávid kezében a hárfa, melynek hangjára a gonosz lélek elfut. Olyan hajó, amely az élet viharos tengerén át biztos rév­be vezet. Olyan létra, mint Jákob létrája, mely a földről a mennybe ér. Olyan kulcs, mely a mennyor­szág ajtaját felnyitja. Csak akkor imádkozom, ha „han­gulatom“ van hozzá — mondod. Akkor édes keveset fogsz imádkoz­ni ! Az ördög ugyanis mindenkor mesterien tud gondoskodni arról, hogy ne legyen „hangulatod“ az imádkozáshoz. Mit szólnál te gaz­da, ha szolgád egy szép napon ki­jelentené, hogy ő ezentúl csak ak­kor fog szántani, ha „hangulata“ van hozzá? A hivatalnok nemcsak akkor megy hivatalba, ha kedve és hangulata van hozzá, hanem mind­annyiszor, valahányszor a hivatalos óra eljön. Mi mindannyian Isten „szolgái“ és „hivatalnokai“ vagyunk. Imád­kozzunk tehát rendszeresen! Ha az elején nincs imádságra való ked­vünk és hangulatunk, majd lesz a végén. Használjuk fel imádkozásra a va­sárnap áldott napját! Az ünnep megszentelése nem abban áll, hogy a kapu elé ülünk, karbatesszük a kezünket és tétlenek vagyunk, ha­nem abban, hogy miközben a test pihen, a lélek munkálkodik. Löhe Vilmos és neuendetíelsaui alkotásai. Irtai: Zlermann Lajos. Az intézeti kovácsmühely mellett elmenve, kiértünk a Magdaleniumba, a bukott leányok otthonába. Ennek az intézet­nek a felirata: „Magam keresem meg a nyájamat, magam tuda­kozódom utána“ (Ezék. 34, 11.). Ottlétünkkor 79 letört liliom, bukott leány volt az otthonban 14 évestől felfelé. Beesett, ré­vedező szemük, képük, testtartásuk mind-mind tanúskodnak az ő bűnükről. Van itt külön varroda, ahol ezeket a szegény leá­nyokat varrásra tanítják meg, mert egyik-másik, amikor idejön, még a tűt sem tudja jóformán megfogni. Van hatalmas mosó­konyha, ahol valamennyi intézet számára kimossák a szeny- nyest. Itt vasalják az intézet ruháit. Éttermük közös, hálóter­mük azonban cellákra van osztva és azoknak elhelyezése olyan, hogy a szolgálatot teljesítő nővér folyvást figyelemmel kísérheti őket. Hogy milyen nehéz feladat az ilyen lelkeket a bűn útjáról az erény útjára vezetni, azt talán mondanom sem kell. A Mag­dalénáimból a Holzhaus, fakamra és nagy faudvar mellett el­menve, az intézeti sütödéhez értünk, ahol az összes intézetek részére gőzsütődében sü­tik a kenyeret. Innét átmentünk a nagy, négyemeletes anya­házba, melynek bejáratá­nál ott áll Löhe márvány- szobra. A bemenetnél ezt a két igét olvastam: „Aki bennem bízik, örökségül bírja a földet és örökli szent hegyemet és ezt mondja: töltsétek, töltsé­tek, egyengessétek az utat, szedjétek fel az én népemnek utáról a bot- ránkozást“ (Ezs. 57, 13- 14.). A másik ige pedig: „Minden, ami Istentől született, legyőzi e világot: és az a győzedelem, amely legyőzte e világot, a mi hitünk“ (1. Ján. 5, 4.). A folyosó telistele van emléktáblákkal, felirataik elhunyt diakonisszákról emlékeznek meg. A fogadó szobában Löhe kedvenc versét ol­vassuk a falon: „Schlecht und recht behüte mich“ (Egyszerű­ségben s egyenességben tarts meg engemet). A főnöknő he­lyett, aki a rektorral Nürnbergben volt, annak helyettese foga­dott bennünket és Billnitzer Júliával együtt végigkalauzolt a nagy épületen, melyben a főnöknő lakása, a házban alkalma­zott diakonisszák és vendégként ott időző diakonisszák vendég­szobái, a kék iskola internátusa és tantermei nyernek elhe­lyezést. A kék iskola nevét onnét vette, hogy növendékei, a diakonisszanövendékek kék ruhában (a kék szín az állhatatos­ságot és hűséget akarja jelképezni) járnak. Az egyik kék isko­lában épen énekóra volt. Benyitottunk. Épen azt énekelték: „Dicsőség légyen Istennek ...“ Egy másik, akkor üres tante­rembe is benyitottunk, annak falán ezt olvastam: „Kein Christ soll ihm die Rechnung machen, dass lauter Sonnenschein und Neuendeltelsau látképe. Lachen hier um ihn werd sein, und er nur scherzen dürf und lachen, wir haben keinen Rosengarten hier zu erwarten“ (Egy keresztyén se számítson arra, hogy itt csupa napsugárban és mosolygásban lesz része és ő csak tréfálhat és nevethet. Mi itt nem járunk rózsakertben). A hálóteremben minden diakonisszanövendéknek külön cellája van. A két budapesti magyar diakonissza növendék cel­láját magyar feliratú versek díszítették: „Erős vár a mi Iste­nünk“ és „Hívj engemet segítségül a te nyomorúságodnak ide­jén“. Asztalukon ott volt a mi dunátúli magyar énekesköny­vünk, egy képes újtestámentum és Munkácsy Mihálynak: „Ecce homo“ feliratú képe. Jól esett mindezt ott látnunk. A diakonisszanővéreknek és növendékeknek minden mun­kát, még a legalacsonyabb rendűt is el kell végezniök és a jö­vendőbeli diakonisszának le kell mondania a világról. Ezt akarja a diakonissza ruhája is mondani. A fekete ruha a világ­ról való lemondást jelképezi. A fehér kötény, mely az ünnepi díszhez tartozik, azt a . kötényt akarja jelképez­ni, mellyel a diakónusok diakónusa: Jézus Krisztus körülkötötte magát, mi­kor a tanítványok lábát megmosta (Ján.' 13.). Hétköznap kék kötényt hordanak, mely az állha­tatosság és hűség jelké­pe. A fehér fejkötö a ha­talomnak jelképe (I. Kor. 11, 10.) és arra akar fi­gyelmeztetni, hogy a dia­konissza mindaddig, amíg az Úr máskép nem vezeti életútján, a mennyei vő­legénynek, Jézus Krisz­tusnak szolgál az ő szegényeiben és nyomorultjaiban és sem­miféle szolgálattól vissza nem retten. Az intézetben vannak a szeminaristák és kisegítő nővérek termei is. Az utóbbiak csak néhány havi elméleti és gyakorlati kiképzés miatt keresik fel az intézetet. A vakációzó nővérek padlásszobákban laknak. Úgy az anyaházban, mint a többi intézeti házban a fo­lyosók és szobák valóságos virágoskertek és sok-sok szép biz­tató, erősítő isteni igével, énekverssel vannak díszítve. Az anyaháznak régebbi imatermét átalakították a para- mentumok intézetévé, ahol szakavatott diakonisszák készítik a szebbnél-szebb oltár- és szószékterítöket, hogy azután szét- küldjék az egész világra. Persze csak szigorúan egyházi stílus­ban készítik a paramentumokat. Ami nem egyházi, azt nem fo­gadják el, ill. nem készítik el. Löhe a paramentumokra nagy súlyt fektetett. Azt mondja: „Egy .az úrvacsorához szépen elké­szített oltár nékem felette kedves és vonzó. Egy ilyen oltár húsvéti érzelmeket kelt bennem. Krisztus urunk sírjára emlé­keztet. Ott feküsznek az oltáron a fehér gyolcskendők, emlé­

Next

/
Thumbnails
Contents