Harangszó, 1934

1934-07-15 / 29. szám

234. HARANGSZÓ 1934 július 15. KARCOLATOK. „Bölcs szavak”. Fabók Ferenc mezöberényi lelkész­testvérünk hívta fel figyelmünket ar­ra a vezércikkre, amely „Bölcs sza­vak“ cím alatl a Függetlenség c. kormánylap július 6.-i számában lá­tott napvilágot. A protestáns pénz­ből is élő kormánylap vezércikke, amely nem egyéb mint az esztergomi prímás előtt való indokolatlan kódo­lás, közli Serédi következő különös mondatát: „Az emelheti ki nemze­tünket siralmas helyzetéből és az lesz a legnagyobb fia a hazának, aki egyvallásuvá tudná tenni ezt a nem­zetet“. A kormánylap miután meg­állapítja, hogy minő bölcs szavak voltak ezek a prímás szájából, mé­la búsan megjegyzi: „Sajnos, kevés kilátás van arra, hogy a magyarság­nak ez a hitbeli ugyanazonossága létrejöjjön. Ha a szétesést nem tudta megakadályozni az 1525-ik évi rá- kosi országgyűlés IV. törvénycikke, „a lutherani autem comburantur“ (a lutheránusok pedig égetlessenek meg) kemény parancsa . . .“ Százszor is elmondtuk már, hogy a „szétesés“-nek nem mi voltunk az okai. Minket bibliánkkal, megtisztult Krisztus-hitünkkel együtt úgy ker­gettek ki Róma akolfalai közül. S hogy „a hitbeli ugyanazonosság“-tól messze vagyunk, annak se mi vagyunk az okai. A pápás egyház vezetői csak vegyék kezükbe Isten igéjét: ahány oldalt elolvasnak belőle igaz meg- szivleléssel, annyi lépést tesznek a Krisztusban való velünk-találkozás egysége felé. A Krisztus keresztjénél találkozhatunk — Rómában soha! Szeretnénk ha Serédi maga pá­lyáznék a saját szavai értelmében vett nemzetmentés dicsőségére. Hall­gattassa el a gőgös lekicsinylésnek, ke­resztyénieden testvérgyülöletnek azo­kat a szavait, amelyeket eleddig az ő nyelve is oly sokszor hajigált felénk, parancsolja közöscélú, békés együtt- munkálkodásra táborából azokat, akik a rákosi országgyűlés máglyatüzeit ma is szívesen meggvujtanák ellenünk s akik szüntelenül a gvalázkodás lövészárkaiból nyilaznak felénk s ak­kor — mi fogjuk öt legöszintébb örömmel „a haza nagy fiá“-nak ne­vezni. HiiiiiniiiullilniilllliiiilllliiiilllliiHllllimlllliiiiHlliiiilllliiiHllliiiilUluilllliiiill Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! i|iiiU||iiiiii|i|iiiii|||iiii|(|iiiiii||iiMii||iiiiii||iiNii||iimi||iiiiii||iiiiii||iiiiii||Kiiii| HETI KRÓNIKA. A buzakivitel ügyében hazánk és Auszt­ria között a velencei megegyezésből folyó megegyezés létrejött, úgyszintén elkészült a magyar-cseh árucsere-egyezmény is. — Molnár Dezső altábornagy, a limanovai győztes magyar csapatok egyik vezére, meg­halt. — Dr. Dréhr Imre, volt népjóléti ál­lamtitkárt a bíróság 5 évi fegyházra, 5.000 P. pénzbüntetésre és 10 évi hivatalvesztésre Ítélte. — A bécsi orvosegyesület legutóbb tartott ülésén kimutatták, hogy a gyomor­fekély keletkezésénél egvik ok a dohányzás. — Németországban rendkívül zür-zavaros a helyzet. Tervbe vett lázadás büntette miatt Rohm századost, a rohamcsapatok főparancs­nokát, Ernst rohamcsapat parancsnokot, Schleicher tábornok volt kancellárt nejével együtt, Kahr volt bajor miniszterelnököt s még számos a jelenben, vágy múltban ve­zetőhelyet betöltött egyént kivégeztek, na­gyon sokat pedig letartóztattak. A tervezett forradalom leveréséért Hindenburg birodal­mi elnök elismerését fejezte ki Hitler kancel­lárnak és Göhring porosz miniszterelnöknek. — Olaszország egvik kis falujában egy fa­lusi asszony már 70 év óta ágybanfekvő beteg. — Henrik mecklenburgi herceg, Vilma holland királynő férje meghalt. — Mussolini miniszterelnök ez évben is sze­mélyesen nyitotta meg a cséplést Olaszor­szágban. — Barthou francia külügyminisz­ter Londonba utazik, ahol az angolokat fegyveres szövetség megkötésére akarja rá­venni. — Curie-né, a világhirü francia tu­dós asszony, a rádium felfedezője meghait. HARANGSZÓ. Szentháromság utáni 7. vasárnap. Márk 8, 1—9. Újra meg volt az aratás. A magyar mezőkön újra áttalment az, aki „szánako­zik a sokaságon “ s aki a keveset is megso- kasítani tudó kegyelmével ma is asztalt te­rített a magyar rögök között. Az aratás­nak ő az Ura, vendéglátó gazdája, mi csak meghivotijai vagyunk, A vendégnek pedig nincs joga se válogatni, se elégedetlenkedni, neki csak kötelessége van ■ hálát adni. Magyar gazdatestvér! Ugv állj meg a kévéid mellett, hogy ajkadon ott legyen a méltatlanul megajándékozottak beszéde: „Köszönöm, Uram, köszönöm“! Sokszor kapunk ünnepélyekről, gyű­lésekről szóló terjengős beszámo­lókat. Amikor hírküldőinknek hálás kö­szönetét mondunk tudósításaikért, ugyan­akkor kérnünk is kell őket. hogv beszá­molóikat röviden, miné1 kevesebb név és dicsérő-jelző említésével írják meg. Mert nem tehetjük, hogy szükség­telenül hosszúlére eresztett beszámolók semmitmondó szavaival raboljuk el a helyet sokkal fontosabb közlemények elől. Lelkészavatás A bányai egyházke­rület püspöke, dr. Raffay Sándor lel­késszé avatta Jancsó Bertalan, ifj. Kelló Gusztáv, Lőcsei László, Palkovics Ist­ván és Seben István végzett theológu- sokat. Kitüntetés. A Magyar Dalpártoló Bi­zottság Eőry Dénes ev. tanítót a magyar dalszerzés terén kifejtett munkásságának elismeréséül díszoklevéllel tüntette ki. Nyugalombavonulás. Dr. Tirtsch Ger­gely volt tábori esperes, kőszegi lelkész egészségi okból lemondott lelkészi állá­sáról. Lemondása közgyűlés keretében történt, amelyen dr. Beyer János ezre­des-orvos, gyülekezeti felügyelő me­leghangú beszédben búcsúztatta a nyu­galomba vonuló lelkészt. Köszönetüket fejezték ki a tantestület nevében Kertai- Kühn János igazgató, a Nőegvlet nevé­ben dr. Lauringer lánosné elnöknő, aki a választmány értékes ajándékát adta át szeretetük és hálájuk jeléül, végül a leányegylet nevében Schneller Ilus s a legényegylet képviseletében Garam Zol­tán s. lelkész. A felszólalóknak megha­tóban válaszolt dr. Tirtsch lelkész. A gyülekezetét továbbra is Isten kegyel­mébe ajánlva, utoljára megáldotta azt. Dr. Tirtsch Gergely 37 évig viselte a lelkészi hivatalt, ebből 22 évig volt lel­kész-tanára a märisch-weiszkircheni, maid a kőszegi katonai alreáliskolának. 1919-ben választotta meg a kőszegi gyü­lekezet őt lekipásztorának, ahol mosta- nig működött. Meghívó. A Magyarhoni Ev. Misz- szióegvesület f. év augusztus 14—16. napjain. Apostagon a helyi gyülekezet­tel karöltve nvári hitébresztő konferen­ciát rendez. A konferencia alaptémája a HL hitágazat lutheri magyarázata alapján: A Szentlélek munkája ma. Sorrend a következő: Aug. 14.-én, délben fél 1-kor indulás hajóval Budapest Petőfi-térről. Érke­zés Dunavecsére 4.20. D. u. 5-kor: A konferencia megnyitása: A Szentlélek je­lenléte Fábián Imre sárszentlőrinci lel­kész. Fél 6-kor: A Szentlélek hivó mun­kája: Bélák János gércei, Jancsó And­rás kardoskúti lelkész. Az előadások időtartama 30 perc. Első hozzászóló 10 perc. 7-kor: vacsora. 8-kor: evangéli- záló estély a templomban a helyi gyüle­kezettel. A Szentlélek gvűjtő munkája ma címen előadást tart Endreffy János felsőszdli-i lelkész. Biblramagvarázat: Zászkaliczky Pál pitvarosi h. lelkész. Ugyanezen estén evangélizáló isten­tiszteletek a szomszédos gyülekezetek­ben ugyanezen tárgyról. Dunaegvházán: Molitórisz János ostffyasszonyfai esoe- res, Rimár Jenő bpesti vallástanár. Du- navecsén: Lukács István bobai. Sztehló Gábor hatvani m. lelkész. Hartán: Büki Jenő mekényesi. Sikter András soltvad- kerti lelkész. Kisapostagon: Dr. Kneffel József kiskőrösi járásbiró, Rohály Mi­hály gyulai lelkész, Torda Gyula, domo- nyi lelkész. Aug. 15.-én. Reggel fél 8-kqr: reg­geli. 8-kor: bibliatanulmány: dr. Deák János egyeemi tanár. Bibliakörök. Férfi csoport: Kelló Gusztáv szarvasi lelkész. Női csoport: Büki Jenőné mekényesi lel­kész neje. Tárgy mindhárom csoport­ban: Az Ür színe előtt. 9-kor: A Szent­lélek megvilágosító munkája: Farkas Zoltán kölesdi, Németh Gyula szekszár­di lelkész. 10-kor: A Szentlélek meg­szentelő munkája az egvéni életben: Férfi csoport: Dedinszky Gyula kiskőrö­si. Horeczkv Béla ősagárdi lelkész. Női csoport: Hegedűs Hona a Nemzeti Leányszövetség ev. titkára, Gáncs Alá-

Next

/
Thumbnails
Contents