Harangszó, 1934
1934-07-08 / 28. szám
224 HARANGSZÓ 1934 július 8. ottjár „India országútján“, toborzó erővel, diadalmasan. Oh, minő nagy dolog vállalni az otthontalanok örök vándorsorsát, bizonytalanságát, kejüemetlensé- gét s mindezt a Krisztusért. Ha a maga hasznát akarta volna keresni, hatalmas tudása s szinte csodával határos nyelv- készsége (húsz nyelven beszél) révén ma India valamelyik egyetemének lehetne a jólfizetett, kényelmes életű tanára. Ő azonban nem vágyott az egyetemi katedra magasságába, inkább megmaradt a zarándok prédikátorok poros ván- dorútján. Mégse zúgolódik sohase. Akkor se, ha igénybevett szíve kihozni kezdi, akkor se, ha rosszullét fogja el, akkor se. ha álmatlanul kel ágyából. Arcán sohase látni mást, mint a Krisztusban örvendezők boldog mosolyát. Egyik nehézmunkájú nap után fáradtságában is ragyogó Szemmel mondotta: „Én mindenkor kész fagyok hazamenni égi Atyámhoz.“ A Krisztusról való bizonyságtevés a beszéde is. Gyönyörű hazája természeti szépségeiről, világutazásai tapasztalatairól mennyi minden érdekfeszítő dolgot tudna elmondani. Erre többször meg is kérték, ő azonban nem hajlandó másról, csak a Krisztusról beszélni. Mostani itt tartózkodása alatt 34 gyülekezetben 44-szer hirdette Isten igéjét. Ahol vasárnap prédikált, ott mindig egyházunk kirendelt szentleckéi alapján beszélt. Az egész egyházi esztendő szentleckéjét kívülről tudja. Nem volt beszédje, amelyben egy-egy lutheri idézettel és a lutheri lélek kiütközésével vallást ne tett volna evangélikus Voltáról. Az egyik gyülekezetben valamilyen amerikai karének szerepelt a műsoron. Chris- tananda a szószéken kijelentette, hogy a mi ev. egyházunk, melyet az Isten oly gazdag énekkinccsel áldott meg, ne menjen idegenbe énekért. Bakonycsernyén, ahol a zsúfolt templomban néhány piin- kösdista is volt, a szekták ellen mondott néhány nagyon komoly és kemény mondatot. Evangélikus lelkületének sok-sok jele közül érdemes itt megemlíteni azt, hogy este lefekvés előtt svéd egyházi énekeket szokott énekelni s mikor egyik lelkész megkérdezte, hogy világkörüli útján hol találta a legmélyebb evangéliomi keresztyénséget, gondolkozás nélkül ezt felelte: Finnországban. Még a tréfálkozó beszédet is csodálatosan tudja lelki vágányokra tereim. A szombathelyi lelkész István fiának a déli asztalnál tört magyarsággal tréfálkozva ezt mondotta: „István: nem messze Isten, tehát István mindig menni Istennel.“ Számos jel mutatja, hogy Christa- nanda igehirdetése nem volt hiábavaló. Kevés kivétellel mindenütt nagy tömegek hallgatták. Voltak, akik 25—30 kilométeres körzetből jöttek, kerékpáron, kocsikon. — E sorok írójának fülehallatára is többen, pl. egy ref. lelkész és egy vezérigazgató, tettek bizonyságot arról, hogy Christananda igehirdetése milyen sokat jelentett számukra és hogy' felkeltette bennük a missziói érdeklődést. A hallgatóság mindenütt elhalmozta szere- tetének és hálájának jeleivel. Több gyülekezet missziói érdeklődése annyira felébredt, hogy elhatározta Christanada indiai missziójának rendszeres támogatását. — Körútja alatt a persely összege 972.31 P, adományoké 260.Ü5 P, könyvei és arcképe eladásából befolyt 727.90 P, összesen 1960.26 P. Külön meg kell említenünk itt a megszállt-komáromi maroknyi „árva eklézsiá“-t, amelynek körében eltöltött időt Christananda talán a legtöbbet emlegette, ahol zuhogó eső ellenére is tömött volt a templom, aránylag legtöbb az offertorium s ahol a hívek Chris- tanandát tolmácsával együtt gyönyörű szép tulipános dobozzal ajándékozták meg. A komáromi állomáson egy ev. asz- szony megcsókolta Christananda szíve fölött a keresztet. Az a kereszt a pogány India földrajzi alakját ábrázcíló fémlapon húzódik végig. Vajha jelképezné az a csók a magyar ev. egyháznak a Krisztus szeretetéből fakadt missziói buzgalmát, amellyel imádkozik és áldoz azért, hogy India földjén minél előbb gyökeret verhessen a kereszt. Ez lesz Christananda köztünk végzett munkájának legszebb jutalma. Sz. J. Christananda búcsúlevele a magyar evangélikusokhoz. Dr. Christananda az élő Úr Jézus Krisztus szolgája köszönti mindazokat, akik ismerik, szeretik és szolgálják ugyanazt az Urat. Annak kegyelme, ki magát értünk odaadta legyen mindnyájunkkal. Ámen. Távozásom előestéjén irom ezt az üzenetet. Szeretettel küldöm, fogadják ugyanúgy. Az ország különböző részein ez alkalommal 44-szer hirdettem Isten igéjét s vele a mi közös hitünk titkait. ítéljék meg, hogy magamat prédikáltam-e vagy az Urat? Magyarországra most harmadizben egyrészt azért jöttem, hogy megtartsam itteni barátaimnak tett ígéretemet, másrészt, mert szeretem ezt a népet, különösen azokat, akikkel azonos hitvallás alapján állok s végül, hogy ez alkalommal halehet mélyebb^ missziói érdeklődést ébresszek egyházunk népe között. Hogy az egyház ráébredjen a világ evangelizálásában előtte álló nagy feladat kötelességére. Ez az evangelizálásra váró világ mindenekelőtt a mi bűnös természetünk s csak azután következhetnek a tá- gabb körök. Most pedig hadd mondjak valamit a saját hivatásomról. Ha földi gazdagság után vágytam volna sok-sok egyéb eredményes utat találhattam volna anaak elérésére. Több barátom azt gondolta s gondolja még ma is, hogy végzetes hibát követtem el annak idején, mikor mindent feladva az evangéliom szolgálatára szenteltem éltemet. Ám mindenki maga tudja a saját hivatását. Nekünk egy dolgunk van : engedelmeskedni az Ur parancsának. 14 év óta ezt igyekezem cselekedni a lutheri egyház szellemében. Gál. 1, 11—12 az én egyetlen dicsekvésem. Más és más a szolgálatunk: ne kárhoztassuk hát egymást, hanem tegye mindegyik a maga kötelességét. Az evangélom azt mondja, hogy nekünk kerülnünk kell a negativ elemeket. „Ne ítélj, ne kárhoztass . ..“, ezek a negativ elemek s az Ur nem ezek szerint bánt velünk. „Bocsáss meg, adj.. .“, ezek az élet pozitív tényezői s az Ur ezeket cselekedte velünk szemben. A levéltelen kopasz fák a szél fuvásán zörgő lármát csapnak, a gyümölcs alatt roskadó fák azonban csendben maradnak. Csak a krisztustalan lelkek szoktak lármázni, idejüket mások rágalmazásával tékozolni, a Krisztus hívei szelídek, nyugodtak, mint a folydogáló folyam, mely megenybíti mások szomját is. Az igazi lutheranizmus nem csupán kényelmes hitvallás, hanem szolgáló élet. A lutheránus egyház feladata a krisz- tianizálás, hogy az igének másokkal való részeltetésében maradhasson hű nagy Lutherünk szivének hő vágyához. Az egyház az a missziói szerv, amelynek szüntelenül gyakorolnia kell a „vetted-adjad“ elvét. Az egyház és a misszió tehát sohase lehetnek egymás ellenségei, mint ahogyan a ház nem hasonolhatik meg önmagában és a balkéz nem lázadhat fel a jobbkéz ellen. Ha mégis: úgy bekövetkezik a pusztulás. Volt egyszer egy gyönyörű autó s benn ügyes soffőr. Ám tapodtat se ment a kocsi, mert nem volt benzinje. Hiába vannak szép egyházaink, buzgólkodó munkásaink. Szentlélek nélkül nem tudunk mozdulni. Előző útjaimon említést sem tettem az én missziói munkámról. Ezúttal azonban kérem önöket: segítsék az én bennszülött missziói munkámat. A Misszióegyesület főtitkárának meg is Ígértem, hogy ha vállalnak egy missziói állomást vagy néhány munkás eltartását, úgy az az állomás kimondottan magyar lutheránus misszió lesz. Végezetül köszönetét mondok az egyetemes egyház, valamint a Misszióegyesület titkárainak sok-sok szeretetü- kért. Köszönetét mondok tolmácsaimnak, a lelkész uraknak s mindazoknak, akik akár csak egy pohár vízzel is szeretetet mutattak irántam. Áldja meg az Isten ezt az országot és minden igazságos igényét! Hiszem, hogy az Ür megengedi még, hogy eljöjjek ide valaha. Az Úr Jézus Krisztus békessége legyen mindnyájunkkal ! Christananda Nelson Jánrs dr. Löhe Vilmos és ncuendeííelsaui alkotásai. Irta : Zlermann Lajos. 2 Lőhe azonban tudott a kicsinyek nyelvén is szólni. Kiváló pedagógus volt. „A lelkipásztorkodás és tanítás — úgymond —- égy törzsnek hajtása minthogy egy szájból ered a két ige: Legeltesd az én juhaimat és „Legeltesd az én bárányaimat“ (Ján. 21, 15.). A gyermekek igen szerették. Ha végig ment az utcán, otthagyták játékukat és odafutottak hozzá. Ő pedig nem egyszer kezén fogta a kis legényt s leányt és ilyen módon beszélt velük: — Meg vagy te, fiam, keresztelve? — Iften. — Ki keresztelt meg? Nagy sokára kiböki a gyermek: — A tisztelendő úr. — Aztán ott voltál te is a keresztelésnél? ■— A gyermek zavarba jön, mire Lőhe azt mondja: — Igen, ott voltál. Te nem emlékszel reá. de én emlékszem és keresztszüleid is emlékeznek
