Harangszó, 1934

1934-07-08 / 28. szám

224 HARANGSZÓ 1934 július 8. ottjár „India országútján“, toborzó erő­vel, diadalmasan. Oh, minő nagy dolog vállalni az otthontalanok örök vándor­sorsát, bizonytalanságát, kejüemetlensé- gét s mindezt a Krisztusért. Ha a maga hasznát akarta volna keresni, hatalmas tudása s szinte csodával határos nyelv- készsége (húsz nyelven beszél) révén ma India valamelyik egyetemének lehet­ne a jólfizetett, kényelmes életű tanára. Ő azonban nem vágyott az egyetemi katedra magasságába, inkább megma­radt a zarándok prédikátorok poros ván- dorútján. Mégse zúgolódik sohase. Ak­kor se, ha igénybevett szíve kihozni kez­di, akkor se, ha rosszullét fogja el, ak­kor se. ha álmatlanul kel ágyából. Ar­cán sohase látni mást, mint a Krisztus­ban örvendezők boldog mosolyát. Egyik nehézmunkájú nap után fáradtságában is ragyogó Szemmel mondotta: „Én mindenkor kész fagyok hazamenni égi Atyámhoz.“ A Krisztusról való bizonyságtevés a beszéde is. Gyönyörű hazája termé­szeti szépségeiről, világutazásai tapasz­talatairól mennyi minden érdekfeszítő dolgot tudna elmondani. Erre többször meg is kérték, ő azonban nem hajlandó másról, csak a Krisztusról beszélni. Mos­tani itt tartózkodása alatt 34 gyülekezet­ben 44-szer hirdette Isten igéjét. Ahol vasárnap prédikált, ott mindig egyhá­zunk kirendelt szentleckéi alapján be­szélt. Az egész egyházi esztendő szent­leckéjét kívülről tudja. Nem volt beszéd­je, amelyben egy-egy lutheri idézettel és a lutheri lélek kiütközésével vallást ne tett volna evangélikus Voltáról. Az egyik gyülekezetben valamilyen ameri­kai karének szerepelt a műsoron. Chris- tananda a szószéken kijelentette, hogy a mi ev. egyházunk, melyet az Isten oly gazdag énekkinccsel áldott meg, ne men­jen idegenbe énekért. Bakonycsernyén, ahol a zsúfolt templomban néhány piin- kösdista is volt, a szekták ellen mondott néhány nagyon komoly és kemény mon­datot. Evangélikus lelkületének sok-sok jele közül érdemes itt megemlíteni azt, hogy este lefekvés előtt svéd egyházi énekeket szokott énekelni s mikor egyik lelkész megkérdezte, hogy világkörüli út­ján hol találta a legmélyebb evangéliomi keresztyénséget, gondolkozás nélkül ezt felelte: Finnországban. Még a tréfálkozó beszédet is csodála­tosan tudja lelki vágányokra tereim. A szombathelyi lelkész István fiának a déli asztalnál tört magyarsággal tréfálkozva ezt mondotta: „István: nem messze Is­ten, tehát István mindig menni Istennel.“ Számos jel mutatja, hogy Christa- nanda igehirdetése nem volt hiábavaló. Kevés kivétellel mindenütt nagy töme­gek hallgatták. Voltak, akik 25—30 kilo­méteres körzetből jöttek, kerékpáron, kocsikon. — E sorok írójának fülehalla­tára is többen, pl. egy ref. lelkész és egy vezérigazgató, tettek bizonyságot arról, hogy Christananda igehirdetése milyen sokat jelentett számukra és hogy' felkel­tette bennük a missziói érdeklődést. A hallgatóság mindenütt elhalmozta szere- tetének és hálájának jeleivel. Több gyü­lekezet missziói érdeklődése annyira fel­ébredt, hogy elhatározta Christanada in­diai missziójának rendszeres támogatását. — Körútja alatt a persely összege 972.31 P, adományoké 260.Ü5 P, könyvei és arcké­pe eladásából befolyt 727.90 P, összesen 1960.26 P. Külön meg kell említenünk itt a megszállt-komáromi maroknyi „ár­va eklézsiá“-t, amelynek körében eltöl­tött időt Christananda talán a legtöbbet emlegette, ahol zuhogó eső ellenére is tömött volt a templom, aránylag leg­több az offertorium s ahol a hívek Chris- tanandát tolmácsával együtt gyönyörű szép tulipános dobozzal ajándékozták meg. A komáromi állomáson egy ev. asz- szony megcsókolta Christananda szíve fölött a keresztet. Az a kereszt a pogány India földrajzi alakját ábrázcíló fémla­pon húzódik végig. Vajha jelképezné az a csók a magyar ev. egyháznak a Krisz­tus szeretetéből fakadt missziói buzgal­mát, amellyel imádkozik és áldoz azért, hogy India földjén minél előbb gyökeret verhessen a kereszt. Ez lesz Christanan­da köztünk végzett munkájának legszebb jutalma. Sz. J. Christananda búcsúlevele a magyar evangélikusokhoz. Dr. Christananda az élő Úr Jézus Krisz­tus szolgája köszönti mindazokat, akik is­merik, szeretik és szolgálják ugyanazt az Urat. Annak kegyelme, ki magát értünk odaadta legyen mindnyájunkkal. Ámen. Távozásom előestéjén irom ezt az üze­netet. Szeretettel küldöm, fogadják ugyan­úgy. Az ország különböző részein ez alka­lommal 44-szer hirdettem Isten igéjét s vele a mi közös hitünk titkait. ítéljék meg, hogy magamat prédikáltam-e vagy az Urat? Magyarországra most harmadizben egy­részt azért jöttem, hogy megtartsam itteni barátaimnak tett ígéretemet, másrészt, mert szeretem ezt a népet, különösen azokat, akikkel azonos hitvallás alapján állok s vé­gül, hogy ez alkalommal halehet mélyebb^ missziói érdeklődést ébresszek egyházunk népe között. Hogy az egyház ráébredjen a világ evangelizálásában előtte álló nagy feladat kötelességére. Ez az evangelizálásra váró világ mindenekelőtt a mi bűnös termé­szetünk s csak azután következhetnek a tá- gabb körök. Most pedig hadd mondjak valamit a saját hivatásomról. Ha földi gazdagság után vágy­tam volna sok-sok egyéb eredményes utat találhattam volna anaak elérésére. Több ba­rátom azt gondolta s gondolja még ma is, hogy végzetes hibát követtem el annak ide­jén, mikor mindent feladva az evangéliom szolgálatára szenteltem éltemet. Ám min­denki maga tudja a saját hivatását. Nekünk egy dolgunk van : engedelmeskedni az Ur parancsának. 14 év óta ezt igyekezem cse­lekedni a lutheri egyház szellemében. Gál. 1, 11—12 az én egyetlen dicsekvésem. Más és más a szolgálatunk: ne kárhoz­tassuk hát egymást, hanem tegye mind­egyik a maga kötelességét. Az evangélom azt mondja, hogy nekünk kerülnünk kell a negativ elemeket. „Ne ítélj, ne kárhoz­tass . ..“, ezek a negativ elemek s az Ur nem ezek szerint bánt velünk. „Bocsáss meg, adj.. .“, ezek az élet pozitív tényezői s az Ur ezeket cselekedte velünk szemben. A levéltelen kopasz fák a szél fuvásán zör­gő lármát csapnak, a gyümölcs alatt roskadó fák azonban csendben maradnak. Csak a krisztustalan lelkek szoktak lármázni, ide­jüket mások rágalmazásával tékozolni, a Krisztus hívei szelídek, nyugodtak, mint a folydogáló folyam, mely megenybíti mások szomját is. Az igazi lutheranizmus nem csupán kényelmes hitvallás, hanem szol­gáló élet. A lutheránus egyház feladata a krisz- tianizálás, hogy az igének másokkal való részeltetésében maradhasson hű nagy Lut­herünk szivének hő vágyához. Az egyház az a missziói szerv, amelynek szüntelenül gyakorolnia kell a „vetted-adjad“ elvét. Az egyház és a misszió tehát sohase lehetnek egymás ellenségei, mint ahogyan a ház nem hasonolhatik meg önmagában és a balkéz nem lázadhat fel a jobbkéz ellen. Ha mégis: úgy bekövetkezik a pusztulás. Volt egyszer egy gyönyörű autó s benn ügyes soffőr. Ám tapodtat se ment a kocsi, mert nem volt benzinje. Hiába vannak szép egyházaink, buzgólkodó munkásaink. Szentlélek nélkül nem tudunk mozdulni. Előző útjaimon említést sem tettem az én missziói munkámról. Ezúttal azon­ban kérem önöket: segítsék az én benn­szülött missziói munkámat. A Misszió­egyesület főtitkárának meg is Ígértem, hogy ha vállalnak egy missziói állomást vagy néhány munkás eltartását, úgy az az állomás kimondottan magyar luthe­ránus misszió lesz. Végezetül köszönetét mondok az egyetemes egyház, valamint a Misszió­egyesület titkárainak sok-sok szeretetü- kért. Köszönetét mondok tolmácsaimnak, a lelkész uraknak s mindazoknak, akik akár csak egy pohár vízzel is szeretetet mutattak irántam. Áldja meg az Isten ezt az országot és minden igazságos igé­nyét! Hiszem, hogy az Ür megengedi még, hogy eljöjjek ide valaha. Az Úr Jézus Krisztus békessége legyen mind­nyájunkkal ! Christananda Nelson Jánrs dr. Löhe Vilmos és ncuendeííelsaui alkotásai. Irta : Zlermann Lajos. 2 Lőhe azonban tudott a kicsinyek nyelvén is szólni. Kiváló pedagógus volt. „A lelkipásztorkodás és tanítás — úgymond —- égy törzsnek hajtása minthogy egy szájból ered a két ige: Le­geltesd az én juhaimat és „Legeltesd az én bárányaimat“ (Ján. 21, 15.). A gyermekek igen szerették. Ha végig ment az utcán, otthagyták játékukat és odafutottak hozzá. Ő pedig nem egy­szer kezén fogta a kis legényt s leányt és ilyen módon beszélt velük: — Meg vagy te, fiam, keresztelve? — Iften. — Ki keresztelt meg? Nagy sokára kiböki a gyermek: — A tisztelendő úr. — Aztán ott voltál te is a keresztelésnél? ■— A gyermek zavarba jön, mire Lőhe azt mondja: — Igen, ott voltál. Te nem emlékszel reá. de én emlékszem és keresztszüleid is emlékeznek

Next

/
Thumbnails
Contents