Harangszó, 1934
1934-06-17 / 25. szám
1934 június 17. HARANGSZÓ 199. Cinkota büszke lehet sírkertjére. Ott még haló poraiban is földbirtokos mindenki — nem mérik szűkén a nyugvóhelyet. Van külön gyermekparcella is — apró sírok sora — és van ott egy-egy régi sírkő, messziről már feléjük tartok, az egyiken olvasom: Lingényi József, Cinkota félszázados tanítója, meghalt 82 éves korában 1865-ben. Tovább haladva, eljutok a Hősök emlékéhez. Impozáns. Kőszarkofág, rajta cserbabérkoszorú. puska, csákó, melynek egyik vécén föléje hailó bánatos fiatal nőalak, kis gyermekkel oldalán személyesíti a vitézek elvesztése fölötti fájdalmat. Visz- szafordulok az örök csend birodalmából, — az életnek még sok mondanivalója van itt számomra. Az örökké zaklatott, vértől ázott hazai föld telepítésre szorult egykoron. Be- niczky Ádám Micsinyéről hozott ide tót atyafiakat még 1692 körül. 1710-ben épült a mostani templom főhajója a toronnyal és 1756-ban kibővítették 2 oldalszárnnyal, úgy hogy azóta keresztalakú. A templommal egyidőben épült az iskola, jelenleg 5 tanerős, 2 épületben és 3 tanítói hajlék is van. A régen egészen evangélikus községhez tartozott eredetileg Sashalom. Mátyásföld területe is. A közbirtokosság ma is evangélikus. Az orszjágos '.földbirtokrendezéssel kapcsolatosan az új részekre főleg katolikusok kerültek, úgy hogy ma már csak 50 százalék az evangélikus lakos. Róm. kath. plébánia csak 8 évvel ezelőtt létesült. Cinkota lakói tót eredetűek, érdekes népviseletük mellett kitartanak. Ádvenf- és nagyböjtben feketébe öltöznek, ünnep első napján fehérbe, másodnapján világoskékbe — a fiatalja persze. Igen érdekes tarka-barka szoknyák sokasága, selyemkendővel átkötve, a szűk derék, kaláris a nyakon, rikító színű hosszú szalag a hajfonatban, sok hímzés a kötényen, kézimunkázott keszkenő, akkora, mint egy asztalközép, egészíti ki az öltözetet. Cinkotának 3000 evangélikusa van, a filiákkal 5000. Érdeklődéssel nézem az esperesi hivatal ódon berendezését, a falakon a régi hűséges lelkipásztorok képmásaival,' dr. Molnár Károly pl., aki veje volt Geguss Sámuelnek.— Pavel József cinkotaí lelkész tiszakeriileti szuperintendens lett. — Petényi Salamon János A cinkotai evangélikus templom. (1799—1855.) emléktáblája alatt olvasható: A magyar tudományos madártan megalapítójának tisztelete jeléül emelte f931. január 15.-én a Magyar Ornitho- lógusok Szövetsége. Ez a márványtábla a papiak külső frontját díszíti és a sok kedves madárdal és madárfütty közel- ről-távolról itt, e helyen, különös jelentőséggel bírónak tetszik előttem. De e falakon belül élt és gondolkodott. imádkozott és dolgozott Vallaszky Pál lelkész is, az első magyar irodalom- történet szerkesztője a 18. század végén, akit Berzsenyi elnevezett ,.a nemzeti Betsiilet szerentsés védőjének“. lm. nem kincsesháza-e ily papiak a nemzeti tradíciónak, nem Ietéteményese-e a művelődéstörténet egy-egy szakaszának, nem erőforrása-e a jelen beborult világnézetnek és ezenfelül áldása a magyar nép fiainak, evangélikus Egyházunknak? Miközben ilyen és hasonló gondolatok járták át agyamat, egyszerre megélénkült az eddig csendes háztáj. A pap- nék konferenciája véget ért és a háziasszony igaz magyar szokás szerint a fehér asztal mellé gyűjtötte kedves vendégeit, hogy végre is kiki egy igazi sze- retetvendégség kedves emlékével távozzék a saját otthonába, lelki ünnep után a hétköznapok sorába. H. B. H. Az épülő ifjúsági tábor kérdéséhez. Ha a tervbevett evang. ifj. táborra gondolok, mely már épülőben van az akali-i parton, újra meg újra rabul ejt a gondolat: Le a Balatonra, amikor csak lehet! s figyeli. Somló mindanviszor belesápad. Azt sem tudja, mit csináljon. Ha hallgat, Dömötör nevetségessé teszi, ha megszólal. rajtaüt, hogy a föld alá szeretne bújni. Mulatnak rajta. Csak Koroncainé bosszankodik. Emma előtt sokat veszít ma este' Somló s ez megnehezíti célja elérését. Csupán Komlósi nem veszi észre a gvilkos játékot, melyet jövendőbeli veiével űznek, ö porcellánjai fehér álmába merül s ezen keresztül nézi a világot. Ami itt történik, az badarság. Emmát határozottan meglepte Dömötörnek ma esti viselkedése. Imponált neki az a biztonság, mellyel kezében tartotta a társalgás fonalát. Ugv látszik, az imádkozás mégsem zárja ki, hogy valaki iigves, kedves társalgó legyen és szórakozni tudjon. Emma e felfedezését s ezzel kapcsolatos érzelmeit ki is mutatta. A pillanatok hatása alatt áll mindig s nem titkolja egy cseppet sem, hogy csodálja Dömötört. Feltűnően kedveskedik neki. Dömötör nem ismer Emmára. A hangja, nézése utat keres hozzá s nem tudja magát kivonni hatása alól. Lesi ennek a leánynak szavát, keresi kegyét. Nem ismer magára. Uj ember jelentkezik benne, új ember, kit eddig nem ismert. Ez az új ember sóvárog, eped s melegebben igyekszik nézni, beszélni, mint a régi. Emma is észreveszi s kimondhatatlan öröm tölti el, hogy ez a kemény férfi megtört s alázatosabban villogtatja meg előtte mély barna szemét. Csak úgy dagadt a hiúsága. Alig várja, hogy egy percre egyedül lehessen Dömötörrel s kiélvezhesse a felette aratott diadal örömét. Ugv gondolta, meg fogja kínozni s mikor egyedül maradtak, kérdi tőle s oly melegséggel néz szemébe, hogy Dömötör beleszédül. — Mondja csak, mit bántja folyton szegény Somlót? Útban van az magának? Nem ismerek magára. Maga mindenkit szeret s mintha Somlót gyűlölné!? — A bűnét gyűlölöm s azt kutatom. Emma érthetetlenül néz rá s Dömötör észre veszi, hogy elszólta magát. — Mit kutat maga Somlónál? Bűnt? — Könnyelmű, ledér s ezért leckéztetem, hogy jobb útra. térítsem. — Vagy úgy?! — mondja Emma, mintegy megkönnyebbülten. — Gondolhattam volna. De higyje meg, Dömötör úr, egy pillanatig azt hittem, hogy valami nagy bűnét kutatja Somlónak. Megijedtem. Úgy belém vágott, hogy még most is remegek. Mert ennek az embernek a viselkedése már többször feltűnt s furcsa gondolataim jöttek olyankor. Már azt hittem, maga is..., de hát mit beszélek’... Dömötör nagyot néz Emma szavaira, de nem meri tovább fűzni a dolgot, úgy is sokat mondott. Csak jó, hogy Emma átsiklott rajta. — No min rágódik? — kérdi kedvesen Emma. — Maga akar nekem valamit mondani. — Nem szólhatok..., nem tudom, mint vélekedik felőlem? — S magának fontos, hogy én mint vélekedem felőle. Ez meglep. Nem is gondoltam. Igazán hízelgő rám nézve. — Emmuska, ma este tetszik nekem. — Dömötör úr is nekem. — De különösképpen foglalt helyet szívemben — mondja kissé akadozva, pirulva Dömötör. — Különös. Nem rég még rám olvasott s most udvarol. Nem különös ez, Dömötör úr? Ezt Emma oly hangon mondta, hogy Dömötörnek a szíve remegett meg bele az örömtől. Elvette az eszét s tovább siklott útján, melyen Emma magatartása vonta egyre tovább. — Nem, — mondja — Emmácskának vannak hibái, de nem közönséges leány. Nagy értékek vannak magában elrejtve. — De mit akar ezekkel mondani? — idegeskedik Emma. Nem tudja Dömötört megérteni. Szinte fél. — Még jó háziasszony is lehet belőle. Emmának fejébe száll a vér, erre a prózai megjegyzésre. — Beszéljen már, mit akar? Maga megijeszt engem, nem ismerek rá! — Legyen a feleségem!...
