Harangszó, 1934
1934-01-14 / 3. szám
20. HARANGSZÓ 1934 január 14. vették észre. Az egyiknek bókoltak, a másikhoz szavuk is alig volt... Megpróbáltam kifürkészni: miért billen az emberek ítéletének mérlege szemmel láthatóan az egyik javára mélyre, vagy — félre? ... Az egyiket, a „nagyságos asszonyt“ mindenütt ott láthatta az ember. Fejedelmi tartással, büszkén hordozta fejét... csillogtak ékszerének briliánsai... asz- szonytársai irigykedve pillantottak állítólag mindig divatos új ruhájára. Amerre ment, mélyen meghajoltak előtte. Gazdag volt, gondtalan élet pajzán kedvtelései örömöket szórtak elébe. Igaz a bátrabbak néha oda súgták egymásnak,. hogv a ' rámaradt vagyon megszerzésének körülményeiről sokat lehetne beszélni... De a tömeg-hódolókat ez egy cseppet sem izgatta. Otthonára, „unalmas fészkére“ nem igen vágvott. Egyetlen kis leányának nevelési gondját is rábízta a német kisasszonyra. A legkényesebb ügvekről is pontosan tudott referálni és nem kellett biztatni, hogy mondjon el valamit... A brid ge-verse- nveken, vagy mondjuk érthetőbben, a kártva-csatákon ö szokott győzni, mint női kártya-bajnok, akit feltétlen hódolat illet meg. S amikor nap mint nap végigsétált a délelőtti korzón, csak úgy pattogott feléje a „nagyságos asszony“ bókoló titulusa ... A másik asszony élete körülzárt élet volt. Nagy család gondviselése nehezedett gyenge vállára. Hat gyermek nevezte édesanyjának ..., brilliánsai nem, csak korán őszült hajszálai csillogtak..., arcának hamvas pirosságát ráköltötte gyermekeire.... a kora hajnal volt ébresztője s a késő éjszaka altatója. Nála is úgy volt ahogy Gyulai Pál énekelte egykor, „az egyiket betakarta, másikat ni, hogy ők is keressék Karcsit. Akkor lépett be a szegény ember. Megnyugtatta a kétségbeesett szülőket, Karcsinak semmi baja s meleg szobában várja őket. Hamara előkerült egy szán s eszeveszetten hajtottak a szomszéd falu felé. Már a ház előtt hallották a gyerekek zsivalyát s köztük Karcsinak hangját. Benéztek a kis ablakon, Karcsi a szoba közepén állt s vezényelt. Katonásdit játszottak. Mikor anyja meglátta a rongyokban fiát s körülötte a nevető maszatos koldusgyerekeket, elképedt. Ilyen is lehetséges?! Talán ezek is elhagyatott gyerekek s köztük van Karcsi! Berohan, karja közé kapja s csókolja, mintha soha nem akarná elengedni. A gyerekek ijedten nézik a szép bundájú nénit, míg át nem öleli őket is s végig csókolja piszkos képüket. A ruha is megszáradt s vitték boldogan Karcsit a szánra. A gyerekek sírtak, hogy elviszik kis pajtásukat. Mindegyik kapott a nénitől egy pengőt, erre elhallgattak. Amint kimennek, Csókáné odaszól férjének: „Adj ennek a jó embernek száz pengőt. Megörült a szegény ember, ilyen napja sem volt még életében. Csókáné nem tudta elfelejteni a szegény ember örömét. Mi lehet ennek a száz pengő, hogy ennyire tud neki örülni. Mily különféle mértékkel mér az élet?! Erről gondolkodott egészen hazáig. Az elhagyott gyerekek is mindig eszében voltak, akikért gyűjtenek. Odaszól urának: Ervin, arra a célra, melyről ma délután szó volt, száz pengőt fogsz adni. felfogta karja, harmadikat ápolgatta...“ Mindig csak otthon volt és a kis fizetés apró, megőrlő gondjaival vívta szokásos küzdelmét. Nem ismerte a legújabb pesti nótákat... a bölcsődalok egyszerű strófáit dudolgatta. Férje arcán annyiszor elsimította a gondredöket a 23. zsoltár áldott igéivel. Gyermekeinek a leikébe beleolvadt, mint áhítat, imádság, szeretet... És mégis ez az asz- szony nem nyerte el a ..nagyságos“ címet. Ezt nem vették észre ..., ennek nem hódoltak... Nem vesztett vele semmit. Az ő nagyságúhoz e világ ítélete semmit sem tudott hozzátenni — persze elvenni sem tudott belőle ... Miiven különös is sokszor az emberek ítélete! Kapkodnak a kavicsszemek után s a drágagyöngvöt észre sem veszik. Hódolat koszorúját teszik oda, ahova vesszővel kellene sújtani és elfelejtik, lekritizáliák azt, akinek fehér márványból kellene szobrot faragni. De milyen jó, hogy az emberi hamis mérlegelésnek van egy megfellebbezhetetlen kúriája, egy igazságos bírája, miiven jó, hogy van egv olyan világ, ahol az ember hamis ítélkezésének utolsói elsők lesznek s az elsők utolsók... Nagy Miklós. OLVASSUK A BIBLIÁT. Világszemlélet I. Ahogyan te látod! Január 15 Édes a világ. Prédikátor 11:7. Szűk látóköröd csak e föld felületén mozog. Semmi magasabb vágyad nincs s így csak a mát tudod értékelni, igyekszel hát „minden órának virágát leszakítani“ úgy vélvén, hogy az a mienk, amit ma megeszünk s azért hát ..húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal“. Számodra földi életednek csupán az a célja van, hogv mámorba fojtsad életed óráit, napjait. Ujesztendő jöttén sietsz élni, hogy ez év egyetlen gyönyöre se vesszen el számodra kiélvezetlenül. Istennek csak a gyönyörökért tudsz hálát adni, embertársaidban csak a gyönyörök társát, eszközét, vagy megszerzőjét látod, életcélod pedig „jól élni“, „szépen lakni“, túltenni magad mindenen, ami kellemetlen lehet, vagy borús gondolatokat támaszthat, nem akarsz hát hallani bűnbánatról, megtérésről, lemondásról, szolgálatról! Január 16 .Ez a világ csak siralom vnlave. 6. zsoltár 7, 8. Szemedet ellepi a könny úgy, hogy e világ semmi szépségét s Isten egyetlen áldását sem tudod meglátni Sirod a gyávaság könnyét, mert nincs bátorságod vívni az élet harcát! Sirod a kétségbeesés könnyét, mert nem tudod elhinni, hogy van gondviselő Isten e világ felett! Sirod a félelem könnyét, mert remegő gyöngeségedben el sem tudsz képzelni világot s halált győző Vitézt! Sirod a reménytelenség könnyét, mert nem Ismered Isten Fiát, Megtartódat! Csak a bünbánat könnye nem talál utat szívedből szemeden át, mert úgy hiszed, temérdek szenvedésedért, lázári éltedért, sok könnyhullatásodért enélkül is megbocsát néked az Isten, mert — mondod botorul — hogy is lenne bűne annak, ki könnyek közt, szenvedésben, gyászban éli életét e siralom völgyében. Január 17. Ez az élet teherhordozás! Máté 20 : 12. Bármerre nézel, munka vár reád, akármilyen célt akarsz elérni, csak munkával juthatsz oda! Ha magadról, tieidről gondoskodni akarsz, igát kell hordanod, a nap hevét szenvedned, emberek szeszélyét tűrnöd, fejet hajtanod parancsaik előtt, úgy érzed, te vagy az igavonó, a kihasznált, a tönkretett, a félreismert, a hatalmasok labdája, más alig egy órát dolgozik, csak te fáradsz s az is csak annvi bért kap. mint te! A munka szakadatlan erőfeszítéseitől fáradtan csak elfogultan látod a dolgokat, nem hiszed, hogy van cifra nyomorúság, hogy nem mind arany, ami fénylik, hogy a vagyon, a munka nélküli élet nem boldogít s hogy mindenkinek kell munkát végeznie, ki igazán boldog akar lenni. Te már elfáradtál, elfásultál s ezért elfogulttá lettél az élet igájának hordozása s hordozóival szemben. Január 18. Ez az élet kereszthnröazás I Zsoltár 38 : 18. Tágultabb világszemléleted megláttatia már veled nem csupán a magad sorsát, hanem embertestvéreidét is. De úgv látod, hogy az egyetlen, mely hasonlóvá tesz minden embert, a kereszthordozás. Különbség pedig csak az, hogv — ígv érzed és állítod is: — a tied a legnagyobb, a legterhesebb, a legfájdalmasabb kereszthordozás. S roskadozva a kereszt súlya alatt, a porba hanyatló arcoddal nem tudsz az ég felé tekinteni, nem látod soha a golgothai keresztet s úgv annak, mint a tiednek áldását. Nem látod az élet célját, nem látod a kereszthordozás szükségességét s fáradtan, roskadozva talán életedet is megátkozva vonszolod így egyre nehezebbé váló keresztedet. Jannár 19. Ez az élet hiábavaló harcI Galácia 5:17. Ismered lényed kettősségét, érzed a harcot lelked s tested között, de bár szeretnél diadalra jutni, vagy legalább is fegyverszünetet kötni, úgy érzed, hogy ez nem lehetséges, mert a test és lélek, a belső és külső embered harca között sem fegyverszünet nincs, sem győzelem nem lehet (Róma 7 : 14—25.), mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen s ezért vívod a harcot reménység nélkül, harcolsz ama érzéssel, hogy minden úgyis hiába, már is az élet, legyőzöttjének. sebesültjének tartod magad. Agyadat a keserűség párnái közé veted s a csüggedés takarójával takaród- zol. Csoda-e hát, ha álmodni sem tudsz győzelemről, diadalmas, boldog életről?! Január 20. Ez a föld a halál árnyékának völgye! Róma 5:12. Ha szemed távolabbra merne is tekinteni, mindennek végén a kikerülhetetlen halált látod s ezért elveszted kedvedet az élethez. A mának édességét megkeseríti szádban az elkerülhetetlen halál gondolata, a mának boldogságát elrabolja a közeledő haláltól való rettegés. Jövendő boldogságról, örökkévaló örömről pedig semmit sem tudsz, mert rövidlátásoddal, halálfélelmeddel úgy látod, hogy az élet végén emelkedő sötét fal, a halálnak a fala mögött már semmi sincs, az áthághatatlan. Semmit sem akarsz tudni arról, hogy a halál nem félelmetes, mert csak átmenet egy boldogabb életbe, nincs reménységed az örökélet üdvösségéhez, mert azt hiszed, a test halálával megsemmisül minden. Január 21. Botorság az. ha igy látod a világot I Korinthus 1: 20. Bármelyik ember-
