Harangszó, 1934

1934-06-03 / 23. szám

1934 június 3.

HARANGSZÓ

183

mező erős vára, harcos erődje és éltető szíve ma is a templom. Ezért ragad meg lapunk is minden alkalmat arra, hogy templomszeretetre buzdítsa híveinket. Ezért mutatunk be ma is két templomképet, a bábolnait és a mérgesít.

Ez a két templom csak abban hasonlít egymáshoz, hogy mindegyik egyformán kicsi. Egyébként óriási közöttük a különbség. A bábolnai egy egészen ifjú fiókgyülekezetnek képezi újonnan szentelt lelki erődjét, a mérgesi egy 300 éves gyülekezeti múlt bástyafoka, amely felett üldöztetések dühe, elemi csapások ereje zúgott el s mégis töretlenül áll.

A bábolnai templom felszenteléséről múlt számunk emlékezett meg. Most hadd szóljunk a másikról.

Mert a mérgesi öreg templomnak is ünnepe volt mostanában. Május 23.-án tartotta a hivő nváj a gyülekezet 300 éves jubileumi ünnepélyét.

Oly szép volt, hogy érdemes a sorrendjét is pár sorban megörökíteni.

Az ünnepélyen megjelent maga D. Kapi Béla püspök is, kit a község határán a járás föszolgabirája üdvözölt. A lelkészlak előtt pedig az ünneplőbe öltözött egész falu és az egyházmegyének majdnem teljes számban megjelent lelkészi kara várta a püspököt. Itt a község jegyzője és lelkésze mondott üdvözlő beszédet. A hatalmas sokaságnak csak egy része fért el a templomban, hol az igehirdetést a püspök, az oltári szolgálatot pedig Ihász László kisbabod lelkész végezte. A templomból kiszorultaknak ugyanakkor Szalav Mihály lovászpatonai lelkész prédikált.

Istentisztelet után az újonnan bekerített templom előtt folvt le az ünnepi díszközgyűlés. Szabó Imre feltigy. megnyitója, szavalat és énekkar után

Baráth József helyi lelkész olvasta fel a gyülekezet ünnepi fogadalmát, amelyben megfogadja a nyáj, hogy hű marad a 300 éves múlthoz. Az üdvözlések és himnusz után offertórium volt, amely a jubileum emlékére teendő orgona-alapot növelte.

Mérgesiek! Büszkék lehettek a múltra! Az őseitek hűségével hordozzátok a jelen terheit, hogy lehessen jövendőtök. Az Isten amivel megáld, azzal el is kötelez.

H«

A bábolnai templom.

Bábolnai templom, mérgesi templom! Két kicsi istenháza, cselekedjék nagy dolgokat általatok a nagy Isten! Sz. j.

Mit tenne Jézus?

Bizonyosan a legtöbb olvasó tudja, hogy ez egy könyvnek a címe. Már nagyon, nagyon régen olvastam ezt a könyvet, úgy, hogy már azt sem tudom, hogyan jutottam hozzá, szerzője nevét is elfelejtettem, a tartalmára is csak homályosan emlékezem, csak azt tudom, hogy az író egy krisztusszerű embert állít a mai kor különböző helyzetében lévő és különböző társadalmi állást betöltő emberek helyére, amellyel megmutatja, hogy- mindenféle körülmények között lehetséges krisztusi életet élni.

Mostanában történt, hogy valaki nagyon megbántott és én — úgynevezett — igazságos haragra lobbantam és alaposan megmondtam a magam véleményét. Ekkor megszólalt öcsém gúnnyal fűszerezett jóakarattal: „látod, mennyire lelkesülsz Jézus jelleméért, miért nem utánozod hát? Látod, ilyenkor volna legjobb alkalom gyakorolni magadat a krisztusi erényekben;képzeld el ilyenkor, hogy mit tenne Jézus helyedben?“

Talán a világ összes jogtudósa nem tudott volna meggyőzni jogtalanságomról és ennélfogva cselekedetem helytelenségéről, mert hiszen a legnagyobb mértékben éreztem, hogy az igazság az én részemen van és önvédelmem jogos. Azonban ezekre a figyelmeztető szavakra megjelent lelki szemeim előtt Krisztus töviskoszorús, vérző feje, amint szenvedőn, szelíden, szeretettel néz a gunyonek gondok... A víz veri ki homlokát. De Dömötörnek összeráncolt szemöldöke mögül egy vaskéz nyúlt elő .. . lassan közeledik feléje ... belemarkol s kitépi belőle az elhatározásnak utolsó foszlányát is. Vallott, mint a megtört vádlott bírája előtt. Dömötör azonban látta rajta, hogy valamit még rejteget.

— Mit titkol még előttem? — Kérdi szinte nyersen.

Koronczait a hideg rázta, de beszélt.

— Van még 50.000 dollár készpénzem. Erről nem tud családom, nem tud senki. Eltettem a végszükség esetére, ha mindenünket elveszik, legyen miből élni.

Sírt. Dömötör is inkább sírt vo'na, már alig tudta magát tartani, de hiába, kell. Hátradobja fejét s mintha vasvillát vágna az öreg felé:

— Ide azzal a pénzzel. Itt nem lehet senkit sem becsapni. Vagy becsülettel vergődünk helyre vagy koldulni megyünk. Más nincs. Hozza a pénzt.

Koronczai ment, mereven, mint egy alvajáró, mint egy báb, melyet dróton húznak. Dömötör utána néz s egy köny- nyet törül ki szeméből, mignem Koronczai valahol eltűnik. Majd belenéz a könyvekbe. Elgondolkodik s máris határozott, mit kell cselekednie.

Koronczai visszajött. Megállt az íróasztalnál, de szólni nem mert. Várta, míg kérdezik. A pénzt kezében szorongatta. Az egész ember remegett. Egy

amerikai stílű szélhámost látott Dömötörben, ki ezt a kedélyes módszert választotta és simán megfosztja vagyonától, hogy aztán odébb álljon.

— ide azt a pénzt. Jobb helyen lesz nálam! — Rival rá Dömötör.

Koronczai egyenként leolvassa a ropogós vadonatúj ezerdollárosokat. Ötven darab. Dömötör zsebébe gyűri, hátradől székében s zord arckifejezéssel, állapítja meg, mint orvos a diagnózist:

— Koronczai úr, ön tönkre megy s ez a szomorú folyamat holnap veszi kezdetét. Csomó váltója holnap lesz esedékes. Hogy gondolta ezt a kérdést megoldani, mikor a készpénzét eldugta? Egy hét múlva megütik feje felett a dobot. Kidobják a gyárból..., a házából... s maga nyugodtan néz szembe ezzel a fekete holnappal. Családja meg valahol szórakozik. Mi? Rettenetes, micsoda könnyelműség!

— Mit csináljak, Dömötör úr, — dadogja kétségbeesetten az öreg, — mit csináljak, ezen már az ötvenezer dollár sem segít. Nincs út, mely kifelé vezetne... nem látok ... Nem bánom, akármi lesz, csak a családomat sajnálom... azok nem élik túl ezt a szégyent... belehalnak . ..

— A váltókat holnap beváltjuk, — mondja határozottan Dömötör, — a gyár iránti bizalomnak nem szabad megrendülnie.

— S gondolja, Dömötör úr, ez segít? Mi lesz, ha ez az utolsó 50.000 dol- 'ár is elfogyott?

— Hadd foggyon el, csak a becsület maradjon még.

— A gyárhoz nincs reményem. Kom- lósi tönkretett. Ez a Somló. Ez az oka mindennek. Nekem ajánlotta fel találmányát s én kidobtam. Feleségemnek ebben az egyben igaza van.

— Éppen ebben nincs igaza — vág bele erélyesen Dömötör. — Ö az oka mindennek s a leánya. Van itt egy könyv, ez nagyon sokat beszél arról, ki a bűnös? Nem az a legnagyobb bűnük,' hogy könnyelműek, léhák, hanem, hogy visszaéltek az apjuknak jó szívével s tönk szélére juttatták.

— Mégis csak meg kellett volna vennem Somló találmányát!

— Hagyja azt a szerencsétlen Somlót a találmányával! A felesége úrhat- námságának kellett volna határt szabni s annak az örült költekezésnek, melyről itt jegyzeteket látok. Tudja ön, mi ösz- szegekkel szerepelnek e könyvben a ruhaszámlák? A hajamszála is égnek áll tőle. Olyan ez a számoszlop itt, mint egy fekete lépcső, mely a sirbo tba vezet. Hárman lépdelnek rajt lefelé. Elöl Koronczainé önagysága, a mindig derült kedélyével..., utána a szép Emma... varázslatosan bájos toalettjével s kacag... frissen’... üdén... leghátul a szerencsétlen apa támolyog..., ki már csak köny- nyezni tud... (Folytatjuk.)