Harangszó, 1934
1934-04-01 / 14. szám
106. HARANOSZÓ 1934 április 1. ben megtört szivén keresztül a megnyilatkozott egekbe, ahonnan a kegyelem igéje hangzik a bűnös emberiség télé: Mindenek megbocsáttattak! Isten kiengeszteltetett. Most azért békéljetek meg Istennel, bűnösök! Ahol kiteljesedett a bűn, ott túláradó bőséggel nyilatkozott meg a kegyelem. Ez a golgotái kereszt nagy üzenete, melyre csak egy igaz felelet van: Hála, hála Neked, megváltó Jézusom, — hála, hála Neked, Istenem, Atyám, hogy megkönyörültél rajtam! Ez alaphangja annak az űj életnek, mely a megváltó kegyelemből fakad és az igazi életűju- lásnak nincsen más útja, csak ez: Aki a Krisztusban van, újjáteremtett lény az; a régiek elmúltak, íme mindenek megújultak. Mindenek. Igen, mindenek számára innen, a keresztfán megnyilatkozott végtelen isteni kegyelemből indulnak ki a megváltás, az űj élet erői. Azért utal a kereszt vízszintes fája a szélesség irányában a végtelenségbe. A Krisztusnak a keresztfán kiterjesztett, átszögezett karjai az egész világot ölelik át. Isten bűnbocsátó kegyelmét nem sajátíthatjuk el anélkül, hogy hitünk újra meg újra szeretetté ne válnék, olyan szerétté, mely nem ismer határt és nem ismer akadályt. A Krisztus szeretete hajt minket. A világnak sohasem volt szüksége annyi igazi, tiszta krisztusi szereTanulj meg imádkozni! Irta: dr. Schlitt Gyula. 9 VIII. FEJEZET. Dömötörnek sikerült a Takaréknál egy kis álláshoz jutnia. Erdei lakását azonban nem hagyta. Neki való hely volt ez, különösen mikor Reinerné berendezte. Vitetett oda ágyat, szekrényt, széket s íróasztalt anélkül, hogy Dömötör tudott volna róla. Pompásan érezte magát azóta. Esténként tanult s megmeglátogatta Reinernét. Megszerezte azóta a doktorátust is. A Takaréknál hamarosan megszerették. A bibliás Dömötörnek nevezték. Bámulatos szorgalmát mindenki megcsodálta. Egykét bonyodalmas ügyben rendkívüli éleslátásról tett tanúbizonyságot s valahányszor nehéz dióról volt szó, mindig bevonták az igazgatótanácsba. Mély vallásosságában gyökerező becsületessége pedig mindenek felett álló tekintélyt és bizalmat szerzett neki. Nagy jövőt jósoltak a derék fiatalembernek. Társasága nem volt, csak a könyvei s a biblia. Vasárnaponként az istentiszteleteket látogatta. Ezt nem hagyta soha. Azt szokta mondani: „mit a hétköznapok elfogyasztanak belőlem, tetre, mint napjainkban. Ma valósággal végtelen a tér, mely a keresztyén szeretetet munkára hívja. A krisztusi szeretetnek ezen végtelen munkamezején mindegyikünknek megvan a maga helye és a maga feladata. Ezt lássuk meg a közelben és a távolban egyaránt — és fogjunk hozzá! így utal bennünket a kereszt állandóan a mélység, a magasság és a szélesség irányába, a bűnbánatra, a hitre és a szeretetre. Ez a három mindig együtt hat a keresztyén életben s elválaszthatatlan egymástól, mint a kereszt két fája, mert egy a forrása mind- a háromnak: a megfeszített Krisztus. Ebben van Konstantin látomásának örök igazsága, mely ma is azt mondja Krisztus küzdő seregének: A kereszt jelében tied a győzelem. CSAK KERESZTJE VOLT... Másé volt a bölcső, ahol gyermekfeje Földreérkeztekor édesen megpihent. Másé volt a barom, melyen engedelmes, Hös-halálraszántan Jeruzsálembe ment. De vérző keresztje, töviskoronája Övé volt egyedül, Egyedül, egyedül. Másé volt a kenyér, mit megáldó keze Selyemfüves réten ötezreknek osztott. Másé volt a hal is, mely a kenyér mellé Ötezer mosollyá szétsokszorozódott. De vérző keresztje, töviskoronája Övé volt egyedül, Egyedül, egyedül. azt a vasárnapi istentisztelet visszaadja’ingyen. Oktalan, aki nem ezt cselek- szi“. Egy nagy gondja volt. Szivén feküdt Reinerné szomorú ügye, Tibor eltűnése. Ezerszer gondolta át s boncolgatta az esetet s bár mindig arra a meggyőződésre jutott, hogy halálról nem lehet szó, még sem tudott csak egyetlen biztos támpontnak birtokába jutni, melyen elindulhatott volna a rejtély kibogozásához. Kiinduló pontul az ínséges viszonyokat s a gazdag Reinernét állította egymás mellé s következtetéseiben mindannyiszor a kettőnek eredőjére, a zsarolásra jutott. Ettől a gondolattól nem tudott szabadulni. Meg volt róla győződve, hogy ez valamilyen formában meg fog történni. . Ezen töprengett, mikor benyitott Reinernénál. Az özvegy egyedül volt. Koronczaiékat várta s bibliát olvasott. Dömötör megnyugvással vette ezt tudomásul, mert látta, hogy Reinerné a gyógyulás útján van. Az özvegy féléje sietett. — Hozta Isten, Dömötör úr!, de jó, hogy megjött. Borzasztó így egyedül ezen a pusztán. A biblia tartja bennem a lelket. Nem tudom, mi lesz velem, ha sógoromék behurcolkodnak a városba? Másé volt a csónak, amelyre felállva Genezáret taván ringatva tanított. Másé a kőpárna, vérgyöngyös homloka Gecsemáné kertben melyen megnyugodott. De vérző keresztje, töviskoronája Övé volt egyedül, Egyedül, egyedül. Másé volt a hely is, kölcsönkért bárányból Végső vacsoráját ahol elköltötte Másé volt a sir is, meggyilkolt szent testét Koponyahegy után amely eltemette. De vérző keresztje, töviskoronája Övé volt egyedül, Egyedül, egyedül. Ford.: Sz. j. Feltámadod! Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lön azoknak, akik elaludtak. I. Kor. 15. 20. v. N agy Lutherünk borús pillanataiban hangoztatta: Krisztus feltámadott és ha nem támadt volna fel, egy pillanatig sem kívánnék élni. De Ő feltámadott!... A kételyekkel, a kísértésekkel szemben folytatott lelki tusák közben nem egyszer rajzolta oda krétával erőteljes vonásaival dolgozóasztalára : Ő feltámadott . .. feltámadott! Jól tudta, hogy a húsvéti tény a keresztyén hit egyik legsaikalalo- sabb pontja. Sőt az a pont, melyen eldől, hogy egyáltalán van-e hitednek éitelme. Pál apostol félreérthetetlenül megírja a korinthusiaknak: „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek!" Igen, Ebben a könyvben van minden reményem. — A jó Isten vele lesz, Ő hű és nem hagyja azokat, kik keresik. Kint autó tülköl. Megjöttek Koron- czaiék. Reinerné arca hirtelen elborul és felsóhajt: — Istenem, de aggódom testvérem miatt! Ez az ember tönkre fog menni, Dömötör úr. Tudja maga mit csinálnak abban a gyárban s abban a lakásban?! Őrjítő! — Hallom. Pedig kár azért a leányért. Éles eszű, művelt, mondhatom lányban ritka jelenség, de a nevelése, az rettenetes. Nincs egy gondolata sem, mely helyes irányban fejlődött volnat Valami átláthatóban össze-viisz- szaság kavarog lelkében s hiányzik belőle a hatalom, mely rendezné ezt a káoszt Nincs valllása, Istene... csak röpködő vágyak, céltalan szeszélyek sodorják a könnyelműség ingoványán... pedig kár érte. A teremtés remeke ez a leány. Sajnálom. — Az anyja..., Dömötör úr, az anyja..., abban van a hiba. Mennyit szenved szegény testvérem is!?... Koronczaiék balépnek. Elöl a két nő repülő kedéllyel, hátul Koronczai mélyen lehangolva. Dömötör legki- fogástalanabb meghajlással köszönti
