Harangszó, 1933

1933-07-09 / 28. szám

226 HARANGSZÓ 1933 július 9. rázta s hivő lelke sugalta szavai meg va­lóságos ünneppé avatták számomra e napot. Olyan jó volt ott lenni. Falak kő; t, amelyeket a szeretet hívott elő a sziklás dombhátból s amelynek egyetlen lakója a hittel párosult szeretet. Semmi szémforgatás, semmi zárdára emlékez­tető külsőség, csak kedves, nyájas diako- nisízaarcok, amelyekből meggyőző erő­vel beszél ki a hitnek, szeretetnek a Krisztusban az Isten ügyéért élésnek boldogsága! A szemekben csupa jóság, a szívekben imádság hangulata. örök időre megmarad szívemben en­nek a 3 órának emléke, de különösen egy megkapó kép az, amely Ielkembe záita magát örökre. Az ú. n. Mariahem-et látogattuk. Eb­bejt kiérdemült öreg diaoknisszák nyer­nek otthont a iól végzett munka után, hogy ott pihenjék tevékeny életük fára­dalmait s ott várják be az Ür száma­dásra hívó szózatát. Volt köztük egy öreg, vak diako­nissza. Klára-testvér. Hogy örült, mikor megtudta, hogy távoli ország lelkésze vagyok! Magyarország... ismételgette a szót. Budapest.. . Emlékszem tanul­tam róla ... Érdeklődött az evangélikus egyház életkörülményei felől. Megmond­tam, ahogy van: keserves létküzdelmet vív! Odafordult Sundelin felé s ezt mondta: „Pásztor, mától kezdve eggyel több dolog van. amiért imádkoznunk kell“. Valami soha nem tapasztalt érzés szorult ki szívemből és ráült a torkomra. A szemem meg akaratlan átnedvesedett. • Előttem ült a fehérhajó, 80 éven felüli diakonissza, aki nem azért könyörög ez­tán esti, csendes áhítattal, hogy nyissa meg az Isten a szemevilágát, hanem, hogv Isten segítse azt a kis evangélikus egyházat és az egész nvomorúság völ­gyét járó népet, amelyről ő valaha rég tanult s amelyről talán azóta is most hahott először valamit. Most éreztem és érlettem meg, amiről Turóczy Zoltán beszélt, mit jelent, minő nagy boldogsá­gét keltő megnyugvást jelent, hogy „imádkoznak értünk, imádkoznak ér­tem!“ Képzeletem, hogy-hogvnem odava- rá'.solta a népszállói fiatal kommunista gyűlöletet sugárzó arcát s szavait: „Uram, bízom benne, hogy közel van az idő, amikor letépik önről a papi ruhát!“ Előttem állt két arc. Egyik is emberé, a másik is azé. Fülemben csengett két mondat. Mindkettő emberajakról kelt út "a. És mégis olyan ijesztően más és mis! Egymástól mérhetetlen távol álló ellenséges két világ. Két világ, amely most vívja egymással élethalálharcát az emberlélekben. Egy pillanatra kétség ej­tett rabul. Azután ráesett tekintetem a mosolygó diakonisszaarcra. Úgy tetszett, mintha Isten bátorító üzenete mosoly­gott volna rám. Megnyugodtam. A nagy harcot, amelyben két világnézet kelt gi­gászi bírókra, Isten ügyének kell meg­nyernie még akkor is, ha kicsinyhitűsé- giiuk és gyarlóságunk meg is ingatja ezt! ‘ (Vége.) Tanitványi hála. örömmel köszönjük meg itt is Gerhát Sándor cinkotai segéd­lelkész úr 10 P adományát, melyet a Tlieol. Otthonnak könyvtára gyarapítása céljaira küldött. Áldja meg hálás szívét a kegyelem Istene! Anya a bölcső mellett. . . „ Aludj, aludj drága gyermek! Anyád itt áll bölcsöd mellett... Elringat és elaltatgat, Hogy ne fázzál: betakargat... Ringó bölcsőd egy szép világ, Melyben minden: csupa virág! Boldog mosoly ül arcodon, Óh ... anyádé sokszor: zordon l Álmodj, álmodj boldogságot! Ezüst rétet, rajt' virágot! Aranyalmát, gyémántszölőt / És rózsásnak lásd a jövőt... S ha majd egyszer a valóra Ébreszt téged is az óra: — Gondolj anyádra, ki véd, szeret S szeretetét soh'se feledd! Aludj békén kis gyermekem! Bölcsödet majd én rengetem ... Hozzon az éj álmot reád... S anyád könnyét... sohase lásd!“ Bertalan Sándor. OLVASSUK A BIBLIÁT. Jézus szava. Júl. 10. Bátorít. MátéX. 16—18,26—28. A tizenkét tanítványt Jézus szava tette rettenthetetlen harcossá. Az kölcsönözte nekik a bátorságot, hogy ördög-világ minden hatalmával szembenézzen. De sokszor érezhetjük mi is Jézus szavának bátorító erejét. Ha egyedül, elhagyatva érezzük magunkat, megerősít ígérete: ..íme én tiveletek vagyok“. Ha a halál ijeszt, de jól esik hallani szavát: „Aki hisz én bennem, ha meghal is él“. Júl. 11. Megrémít. Ján. XVIII. 1—6. Gecsemáné kertjében arcrabuktak félel­mükben a felfegyverzett katonák, ami­kor Jézus megkérdezte tőlük: Kit keres­tek? Ezt a térdre kényszerítő félelmet érzi az ember mindig, amikor Jézus szava a bűn rettenetességéröl, a halál borzalmáról, a pokol gyötrelmeiről be­szél. Jól van ez így. Legalább eldobjuk magunktól a bűnt és kerülni fogjuk a kárhozatot. Júl. 12. Könnyet szárit. Luk. Vili. 49—56. Minden ember életében vannak órák, amikor szemében megjelenik a fájdalom, a szomorúság jele: a könny. Betegség, szegénység, elhagyatottság, megalázta­tás vagy valami más nyomorúság hozza azt elő. Mit tegyünk ilyenkor? Emberek nem vigasztalnak meg. azok csak szo- morítanak. Ellenben Jézus, aki mosolyt tudott fakasztani a kétségbeesett Jairus és a reményvesztett naini asszony arcán, Jézus felszárítja a mi könnyeinket is, ha — engedjük. Júl. 13. Könnyet fakaszt. Máté XXVI. 69—75. Van azonban egy másik fajta könny is, amely nem fáj, nem gyötör, hanem gyógyít. A bűnös ember bűnbánó könnye. És Jézus szava tud ilyen köny- nyeket fakasztani. Imádkozzunk azért, hogy Péterrel együtt tudjunk mi is sírni. Hogy a tékozló fiúval együtt könnyek között tudjuk mi is boldog megszégye- nülésben vallani: Atyám, nem vagyok méltó, hogy fiadnak neveztessem. Júl. 14. Emlékeztet. Máté XII. 1—6. A tanítványok szombatnapi kalásztépése miatt felhorkanó farizeusokat Jézus Dá­vid királyra emlékezteti, aki megette a a szentelt kenyeret. Minket is állandóan emlékeztet Jézus szava. A magunk bű­nösségére. Isten szeretetére és arra, hogy nincs senki másban üdvösség, egyedül őbenne, Isten egyszülött Fiában. Júl 15. Feledtet. Márk VI. 34—44. Bár Jézus sokáig beszélt a pusztában összegyűlt sokaságnak, mindenki feszült figyelemmel hallgatta. Pedig nem voltak mind ráérő, gondtalan emberek. Volt ott szegény ember, akit nélkülözés gyötört, most elfeledte szegénységét. Volt ott gazdag ember, akit ezernyi tennivalója várt odahaza, most megfeledkezett gondjairól. Volt ott üldözött gonosztevő, kinek nyakakörül szorult már a hurok, most elfeledkezett egy pillanatra az őt fenyegető veszedelemről. És mindnyájan elfeledkeztek az őket gyötrő éhségről, mert Jézus szava feledteti velünk a nyo­morúságot. Júl. 16. Életet. Ján. XL 1—45. .Lázáj jöjj ki.“ Három rövidke szó csupán Jé­zus ajkán és a halott Lázár élve jön ki sírjából, mert Jézus szava életet ad. Jó nekünk ezt észben tartanunk. Akkor Jé­zus szavát nem fogjuk fölöslegesnek, unalmasnak, idejét múltnak tekinteni, hanem vágyva vágyunk utána, mert élni szeretünk. Igazi élet pedig csak Jézus szava nyomán támad. Dedinszky Gyula. KARCOLATOK. Ritka lelet. Valóban az volt. Pedig a lelet so­rán nem elásott aranykincsek, vagy drága régiségek kerültek napvilágra, hanem csak egy sár­gult, fakult, régi arckép. S az aláb­biak mégis azt igazolják, hogy ritka lelet volt. JJ győri bencéstemplom tornyát most javítják. VI toronygömbben régi bronzskatulyát találtak. Benne 72 fénykép az akkori (1874) Győr neves embereiről. J1 72 arckép kö­zül egynek ez a felírása: „Karsay Sándor dunántúli evang. superin- tendens és győri evang. lelkész, született 1814. Marz 15.“ Evangélikus püspök arcképe a katbolikus templom toronygömb­jében ! Régi jó világ, amikor még a katbolikus templomok árnyéká­ban is elismerték evangélikus nagyjainkat! Be nagyot is fordult azóta a világ sora ! Letűnt a békés, régi jó idő, mint ahogyan temetőben nyugszik jobbára már a 72 arckép hordo­zója is. Uj emberek jöttek s más világ !

Next

/
Thumbnails
Contents