Harangszó, 1933
1933-03-26 / 13. szám
100 HARANGSZÓ 1933 március 26. OLVASSUK A BIBLIÁT. Zsidókhoz irt levél. III. Felség-levél. Március 27. Királyi felség. 7, 1—7. Most érkeztünk a központba. Rá lehet ismerni, hogy a Melkisedek alakjának az Úr Jézusra emlékeztető volta ragadta meg az írót s ezért írta meg az egész levelet. Ami előtte van, az mind lépcső a 7. fejezet trónusához. Érdekes, hogy először a király alakja bilincseli le a levél íróját. Nem is csoda. Hisz ez az a király, aki előtt a királyok leveréséből jövő Ábrahám is hódol. De még ennél is nagyobb király, aki előtt Melkisedeknek is meg kell hódolnia, — Jézus. Megragadott-e már Jézus királyi mivolta? ő az, aki felülmúlja az összes királyokat. Március 28. Papi felség. Zsid. 7, 8— 14. Ez látszik a levél legzsidósabb részének. Szinte szeretnénk, ha még tovább is csak a királyi felségről beszélne. Miért is dolgozik a levél sokkal többet a papi felség kidomborításán? Azért, mert a királyi arcban könnyebb gyönyörködni, mint Jézus főpapi arcában. S ami főpapi, — miért lenne zsidós? Melkisedek alakja épen arról beszél, hogy mikor vele szemben papokat megillető tiszteletet tanúsít Ábrahám, akkor nem-zsidót emel maga fölé, mert Melkisedek az Istennek a zsidóságon kívüli s attól független papja. Olyan pap, akinek papi szolgálatára még a Lévi törzsből való papoknak is szüksége van, Papok papja. És Jézus még ennél is nagyobb, mert ő az Ige szerint a papok papjának is felette áll, akinek a szolgálatához képest minden más papi szolgálat eltörpül. Nem is használhat nekem más papok szolgálatának elfogadása, ha a legfőbb pap szolgálatát kikerülöm. Március 29. Felséges sejtelem. Zsid. 7, 15—22. Kezdő bibliaolvasó, aki csupa buzgóságból szívesen vonatkoztat mindent az ő nagy Megváltójára, könnyen esik itt egy téves érzésbe. Ez a Melkisedek talán nem is más, mint maga Jézus Krisztus az ő korai, átmeneti* megjelenésében. Mint ahogy az Ábrahámot látogató angyalok egyike is a Krisztus. De itt nyilvánvaló az Ige értelme. Melkisedek és Jézus kettő és nem egy. Igaz, hogy az Úr Jézus fénye nagyot emel azon is, akihez hasonlít. De a fő cél az, hogy Melkisedek láttassa minél nagyobbnak Jézust. S valóban annyi minden emeli őt. Többek közt az is, hogy más pap maga tesz esküt, mikor felszenteltetik, Jézusnak ellenben nem kell esküdni, öt az Isten esküje avatja főpappá. Március 30. Felséges személyiség. Zsid. 7, 23—28. Jézust nemcsak felséges körülmények, származása, megbízatása, Isten esküje, — teszik naggyá. Ezeket a kiváltságos körülményeket hajlandók lennének sokan megkívánni tőle. öt azonban a személyisége teszi naggyá, s személyiségében két vonás: a büntelen- ség és a bűnösökért rajongó szeretet. Micsoda ellentét a kettő, de e kettőnek kellett egybet?)lálkozni a Megváltóban, mert a bűnösök szeretetére csak a bűnte- len képes és alkalmas. Ezt a kettőt kívánjuk meg Tőle. Március 31. Felséges szintér. Zsid. 8, 1—5. Szokatlan dolgokról hallunk itten. Hát nem a földön halt meg értünk Jézus? Nem itt végezte el a szent sátor legdrágább szolgálatát: az önmaga odaáldozá- sát? De igen, a földön! Ám nem a templomban, amelyet pár évvel később leromboltak s amelyet megsiratott s ahol korbácsot ragadott. Papi szolgálatának súlypontja a mennyre esett. Több okból. Áldozata nemcsak az embernek szólott, Isten kiengesztelése is volt. Az ő áldozatának gondolata is itt termett a földön. S végül, hogy ő odaadta magát ennek kibeszélhetetlen jelentőségét nem is értjük meg itt, teljessége ránk nézve is ott bontakozik ki majd egykor a mennyben. Április 1. Felséges szövetség. Zsid. 8, 6—10. Ezt a szót: szövetség, — jól ismerték a zsidók. Csak azt nem tudták, hogy a szövetséget nem az ó-ember és az Isten összetoldozása teszi lehetségessé, hanem az új teremtés, amelyet Isten hoz létre bennünk. A sok aprólékos, fárasztó bizonyítgatás után, olyan jól esik olvasni a Zsidókhoz írt levél e részét. Nincs szükség egybevetésekre, hasonlóságok és különbségek méregetésére, ha a Krisztus halálának nagy titka újjászült minket Isten számára, villámgyorsan megyünk előre az Isten felismerésében és elfogadásában. Április 2. Kegyelmi levél. Zsid. 8, 11—13. Titok csak egy van: Jézus halála. Ami titok, az nem tanítható. De Isten kijelentése épen arra szól, ami nem tanítható, amiről úgy kell megvilágosodnom s amit, ha megértek, egészen mássá leszek. Ha Isten kijelentése és kegyelme folytán a nagy titok, hogy Jézus meghalt értem, enyém lett, akkor nincs szükségem emberi közbenjárókra, betűkkel vesződő okoskodásokra, akkor enyém a kegyelem, az Istennel való boldog közösség s célját érte a felség-levél. Gáncs Aladár. Amit meg kell tenni, azt meg is lehet tenni. A „kell“ és a „lehet“ ikertestvérek. emeletes ház melletti földszintes házba, hol a fiatal Berthold András lakik családjával. Barátságos kéznyujtással fogadja. — Jó, hogy jön, kedves informátor úr. Egyik leip- zigi jóbarátom negyvenedik születésnapján nagy ünneplést rendeznek. Üdvözlő disztichont írtam néki, szeretném, ha kissé megfésülné. — Szívesen, ügyvéd úr. — Hát a gyerekek, ma is jók voltak? — Nincs ellenük panaszom, ügyvéd úr. A földszinti házból visszasiet az emeletes épületbe s megáll a ház úrnőjének szobája előtt. Léptei kopogására féltenyérnyire nyílik az ajtó s egy női hang halkan kiszól: — A fizikus úr van itt, Paulus úr. Édesanyám csak arra szerette volna megkérni, hogy ha nincsen terhére, írja le holnapra a 32-ik zsoltár Luther magyarázatának fő gondolatait. Nagy vigasztalására lenne ez anyámnak. — Szívesen leírom, kisasszony. De remélhetőleg nem jelent rosszat a fizikus látogatása s nincsen rosz- szabbul az ügyvédné asszony? — mondja meleg hangon Pál. — Hála Isten, elég jól van, — feleli a leány. Páris- ból új balzsamot kapott a fizikus ur, azt óhajtja alkalmazni. — Bárcsak használna! — mondja Pál. — Adná Isten! Azután csendesen becsukódik az ajtó. Pál visszahúzódik szobájába, leül a nyitott ablakhoz s alkonyati szellővel simogattatja arcát. Furcsa színezésű felhők gomolyogását nézi az égbolton, egyik csipkézett szélű virágcsokorhoz hasonlít, másiknak emberfej formája van, amaz meg olyan forma, mint egy görnyedt tartású, lompos medve. Elgondolkodik életsorsán. Az utolsó küzdelmes leipzigi esztendők után ide került Berlinbe, Berthold András kamarai ügyvéd házába. Az unokák mellé hívták házitanítónak, de a nagyforgalmú irodában szintén kell segítenie. A családban is nélkülözhetetlen. Lassanként minden ügyes bajos dolgukba beavatják, nélküle semmise történhetik De ő mindezt örömmel szemléli, mert kiérzi belőle a család feléje sugárzó becsülését. Délelőtt a gyerekeket tanítja, délután az ügyvédi irodából kapott iratokat dolgozza fel, bár újabban rendesen csak kényesebb latin stilizálást bíznak rá. Estefelé néhány órát Bertholdné betegszékénél tölt el csendes beszélgetéssel. Estebéd után egészen önmagáé. Leül egyszerű íróasztalához, maga elé teszi kedvenc könyveit, bibliát olvas, tudományos kérdésekkel foglalkozik és ír, sokat ír. Hetenként egy estét barátaival tölt el. Isten ebben a tekintetben is jó volt hozzá. Az elveszített leipzigi jóbarátok helyett újakat adott. Me- leglelkü, hűséges, tehetséges barátokat, kiknek szívében érzések lángolnak s szemük emberi érdekek vakondtúrásnál magasabbra tekint. (Folytatjuk.)
