Harangszó, 1933
1933-02-05 / 6. szám
1933 február 5. HARANGSZÓ 43 tői. Százan, ezren, tízezren hagyták el akkor ez országrészeket, csakhogy megtarthassák evangélikus hitüket. S a visszamaradottak csak erdők sűrűjében s magas hegyek elhagyatott sziklái közt, titkos evangélikusokhoz jött át a 18. század közepén Nürnbergből Kiessling Tóbiás kereskedő s Gusztáv Adolf egyleti munkát végzett, mielőtt még Gusztáv Adolf-Egvlet létesült volna. Fiatal geken, falvakon s bibliákkal, énekes- és imakönyvekkel s reformációi iratokkal látta el a titkos lutheránusokat s igyekezett őket megtartani a hitben. Nagy, tekintélyes vagyonát s egész életét enRegensburg. [A Duna és a Régen összefolyásánál. Ebben a városban tanácskozott a német birodalmi gyűlés 2 évszázadon át. elrejtett köszószéken ,,Predigtstuhlokon‘‘ ápolhatták evangélikus hitüket. Ezekhez, az ilyen szomorú özvegyi sorsra jutott korától fogva egész haláláig minden évben — vásárokra való járás örve alatt — végigment a városokon, közsének a munkának szentelte. Az egyháztörténelem azért elnevezte öt „az igaz gyöngyöt árusító kereskedőnek“. A titkos tanácsos csendesen közbeszól: — Fehérhegynél elbukott az evangéliom követőinek ügye. — Elbukott? ... — kérdi a másik s ajkaszélét sá- padtra festi lelke indulatja. — Elbukott! A katholikus hatalmak szövetsége győzött s a protestáns hatalmasságok szövetsége oldott kéveként széthullott. A pfalzi választófejedelemből mondva csinált cseh király gyáván megfutamodott, serege elszéledt. Prága piacán életükkel fizettek a lázadó cseh előkelő urak. Mügein szemében lángot vet a lélek. — Nem bukott el! Csak azok buktak el, kik a lelkiismereti szabadságért küzdöttek. A lelkiismereti szabadság Isten ügye, az sohase bukhatik el. Az evangéliom igazsága az örök ember ügye, azt börtönbe zárni nem lehet. Megölhetnek száz lelkipásztort, ezer lép helyébe s boldogan dobja áldozatul életét. Elrabolhatják százezer embertől vallásos meggyőződésének szabadságát, születik helyettük millió ember, kik nem nyu- gosznak mindaddig, míg saját hitük szerint nem imádhatják Istent. — Higyje el, titkos tanácsos uram, hogy a vallás- szabadság kérdését hatalommal, törvénnyel, politikával vagy taktikával elintézni nem lehet, hanem egyedül Krisztus törvénye szerint, — Krisztus törvénye szerint? ... — kérdezi elgondolkodva a választófejedelem hivatalnoka. — Krisztus törvénye szerint, vagyis a meggyőződés szentségének elismerésével. A titkos tanácsos az asztalról kézbevesz egy rövidcsövű pisztolyt, melynek elefántcsont agyán sár- kányölő lándzsás vitéz alakja van kidolgozva, acélcsövén pedig cirádás diszítővonalak közt ismeretlen betűk vannak beégetve. Forgatja, masináját vizsgálgatja, azután asztallaphoz koppintja csövét. — Arab munka? — Török fegyver. Boldogult apám asztalán volt állandóan. Mindennapi kézbe vette, azért tartom asztalomon. A titkos tanácsos ablakfelé fordítja a fegyvert, azután csendesen szól: — A baj abban rejlik, hogy vallási kérdésünk politikával elegyedik. Sőt annyira egybekeveredik, hogy némelykor úgy véli az ember, hogy nem is a vallási kérdés fontos, hanem csupán a politika. Vallásos lelkek követelésével indul el s trónuson ülő hatalmasságok érdekénél végződik. Végül a második felfalja az elsőt. Akkor azután kicsoda törődik néhány száz prédikátorral, a határon átkorbácsolt hívőkkel, az elrabolt templomokkal? Az a fontos, hogy a világuralom diadalszekere győzelmesen robogjon előre. A ház ura tágranyilt szemmel néz a beszélőre:
