Harangszó, 1933
1933-12-24 / 52. szám
420. HARANGSZÓ 1933 december 24. latba rögzíti az élő vevőket. Minden csupa vágy. Az egyik minden áron adni akar, a másik minden áron venni. De hol van itt Krisztusról szó, ki szintén kér, ki szintén adni akar valamit. A gazdag is készülődik a karácsonyra. Nagy gondot okoz neki, mivel lepje meg családját, gyermekeit? Mivel emelje ki a dús hét- köznapiságból ünnepi asztalát? A szegény megerőlteti magát, képes adósságot felvenni, csakhogy néki legyen karácsonya. A munkanélküli nagyobb tányér levest vár a népgondozónál a rendesnél, a koldus pedig nagyobb kenyeret vagy kalácsot az ajtók előtt. A börtön falai mögött meg a fogoly kegyelmet vár. De a Krisztustól? Nem. Palota s kunyhó egyaránt vár. Készülődik mindenki a nagy ünnepre s erejétől telhetőleg mássá is teszi karácsonyát egyéb napoknál, de mindez csak külsőségekben jelentkezik. A gazdagnál nagyobb forgalomban s a nagyobb darab kenyérben a koldusnál. De a Krisztusnak mindéhez semmi köze, ő mindezeken kívül áll. Legfeljebb annyiban van hozzá köze, hogy az ő eljövetelének tényét használják fel az egyéni érdekeknek lehető kiaknázásához. Korunk lelkén keresztül a karácsony egyszerű forgalmat emelő tényezővé lett. Ennek a forgalomnak a lelke azonban az önzés, s nem a Krisztus. Ezért is nincs áldás ünneplésünk nyomán. Ünnepelünk, de csak nekünk s nincs köztünk az, ki ünneplésünket megáldaná. Jut mindenkinek valami az ünneplésünkből, egyedül neki nem, a Krisztusnak. Ott áll a világok kapuinál egyedül, észrevétlenül s döngeti ezeket a kapukat. Hallja az ünnep lármáját, az emberek rohanását s felhangzik intő szava: Hova rohantok, mit ünnepeltek, mikor az ünnepeltet kizártátok a szívetekből? Ő is akar valamit tőled. Bűneidet, beteg szívedet. Ö is hozott valamit neked. Bünbocsá- natot, kegyelmet és békét. Ami neked teher, azt magára akarja venni s ami neked hiányzik, azt oda akarja adni. Szegénységet, gondot, bánatot kér tőled s nyújtja helyébe a lélek békéjét, mely a világi tülekedésben elkallódott. Fogadd el kezéből ezt a békét, mely evangéliumából árad rád s a betlehemi csillagból. Ennek melegében alázatossá lesz a gazdag s hatalmassá a szegény. Ez ad értéket munkáidnak, vagyonodnak, nélkülözéseidnek. Krisztus vár. Add neki a beteg szivedet s fogadd el tőle a békét. Karácsony esíjén . . . Tudom, majd otthon, szip Magyarországon kígyóinak a lángok! Falusi, fehér, kicsi házikók, szalmatetős, zsuppos, rozoga viskók, emeletes, sokszemü, tükrös paloták, mind elcsendesülnek ... Karácsony estjén . . . Tudom, majd otthon, falun és városon lehullnak a gondok! Barázdás, érdes, ráncos arcokon, tépett ruháju falukitartolton, ékköves selymen, finom bársonyon, csoszogóléptü vándor-kolduson a vágyak mind elülnek ... Karácsony estjén . .. Tudom, majd otthon, minden házsoron megpihen az élet! Kis kacsók és dolgos, kérges kezek, gyűrűs, ápolt ujjak, árva nincstelenek a harang hangjánál egybetalálkoznak, emberek, lelkek imádkozni fognak . .. Karácsony estjén . .. Karácsony estjén majd itt is, mint otthon elhalkul az élet! Gondok, bajok lehullnak .,. Kezek összebújnak . .. Imádkoznak . .. Karácsony estjén . .. Majd itt is gyúlnak lángok,— fényesek, gazdagok . .. Istenem ... de a harangok nem úgy szólnak, mint hazai tájon . .. Karácsony estjén . . . Karácsony estjén majd én is elvesztem minden bánatom, gondom . .. Imádkozom! Kandallóm mellől elbotorkálok ... Falum harangja konduló hangjára — tudom — hazatalálok ... Edinburgh. Komjáthy Lajos. lliiiHlllinilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilillimlllliiiill Terjesszük a „H ARANGSZÓ“t-! |liiiil|||iiut||li>ii||||iiK||||iiil|||liiiil||liii!l||lHiii||iiiiit||iiiiiig!imi|||iiii||||iiiii| Máté 11, 28. Jöjjetek én- hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok..., én meg- nyugosztlak titeket. Alig van egyetemesebb vágy a béke vágyánál. E földön minden békességet keres. A kis patak fürgén szökell kőről-kőre, türelmesen kerülgeti az útjába dőlt fatönköket. Mért? Hogy hazaérjen a nagy tenger nyugodalmas, békén elringató ölére. Az ember küzd, fárad, lohol és gyűjt s mind azért, hogy elérjen a Dekességnek, biztonságnak kívánatos állapotára. Hanem aztán vannak korok, amelyeket különösen meglep az alkonyati bággyadtság s amelyek éppen ezért fokozottan keresik a békességet, nyugodalmat. Ki ne látná, hogy minden látszatos mozgékonysága, ideges nyargalása ellenére is ilyen megbággyadtan botorkáló, elfáradt kor ez a miénk is. Gondoljunk a sok békekonferenciára. Még sohase beszéltek annyit a békességről, leszerelésről, mint ma. Elfáradt a világ, pihenni akar. Igaz, hogy a béke- konferenciák mind kudarcba fúlnak s béke helyett új ágyúkat és még szörnyűbb mérges gázakat gyártanak a nemzetek. Ám ez is a kor fáradtságát mutatja, hiszen éppen a halálos fáradtságtól elernyedt embert jellemzi az akaratnélküliség és határozatlanság, amellyel döntő elhatározásra jutni, jószándékú akaratát tettre váltani képtelen. Gondoljunk arra a nagy, fásult k öz ö n y r e is, amely ma mint egy kábult álomkór üli meg a lelkeket. Ma az emberek bezárkóznak rideg morcsággal önző egyéni életük kőfalai mögé s élnek ott maguknak, de hogy a kerítésen túl mi történik, az nem igen érdekli őket. Ezért van aztán, hogy bár érzi mindenki: valami iszonyatos összeomlásnak megyünk eléje s mégis mindenki fásult közönnyel néz a jövő elé, mintha se kedve, se mersze, se elegendő ereje nem lenne tenni valamit. Az is a'kor elfáradt voltára mutat, hogy félelmetesen megszaporodott az öngyilkosok száma. Ma a segélykérésnek is egy egészen új módja jött divatba. Hány ember jön hozzánk, aki a kérelmét ezzel támasztja alá: „Segítsenek rajtam, mert öngyilkos leszek és megölöm a gyerekemet is“. Egy Béke.
