Harangszó, 1933

1933-12-17 / 51. szám

1933 december If. ÍIÁR ANöSZÖ 417. tékonycélú vallásos estélyével kezdte meg működését. Az est magas színvo­nala, amelyet Pröhle Sándor lelkész megnyitó és Wurmb Elemérné berekesz- tö beszéde, Kovács Sándor egyetemi ta­nár előadása, Uray Margit, dr. M. Ko­vács Mária, Bardócz Dénes, Kosa Zol­tán művészek értékes számai tettek tar­talmassá, biztosította az anyagi és er­kölcsi sikert és meghódította a közönsé­get, amelynek soraiban megjelent a vá­ros és Újpest polgármestere és társadal­mának színejava. ózd. A somsályi bányatelep evangé­likusai dec. 3.-án Krausz Sándor bánya­gondnok javaslatára valóban kitörő örömmel határozták el, hogy templom­alapot létesítenek, hogy mielőbb megfe­lelő hajlékban gyülekezhessenek ösz- sze istentiszteletre. Kétszeresére emel­ték az egyházi adójukat és így a tiszta párok a kereset 2, a vegyesek 1 százalé­kát fogják egyházi célra adni. A szép terv mielőbbi keresztülvitelére testvéries készséggel a református híveket is fel­szólították a templomépítésben való részvételre. Remélhetőleg két esztendő múlva állni fog a templom és hirdetni fogja az egyszerű bányászok hitbuzgó- ságát, egyházszeretetét és áldozatkész­ségét. Ózdnak egy másik fiókegyház- községe, Borsodnádasd a tavasz folya­mán szándékszik az évek óta saját ere­jéből összerakott templom-alapból a templom alapkövét letenni; itt egyszerű gyári munkások és lelkes vezetőik álla­nak szép példájukkal a szép terv meg­valósítása mellett. Az anyaegyházköz­ségben minden szerdán este adventi estélyt tartanak, amelyeken az ukrán, finn és az oxfordi ébredési mozgalmakat ismertetik meg a hívekkel. Advent má­sodik vasárnapján pedig az ifjúság köz­reműködésével rendeznek adventi vallá­sos estélyt. Szőkedencs. (Somogy vm.) Mi is jö­vünk! A 200-nál több működésben lévő ifjúsági egyesületek felé kiáltjuk: Mi is jövünk! Fogadjatok bennünket szeretet­tel! — A szökedencsi ev. ifjúság lelké­ben is megfogamzott az összetartás gondolata. Egyesületbe tömörültünk, hogy lélekben kibontott zászlónk fehér selyme alatt józan és tiszta-életű, ön­magát állandóan képző, keresztyéni módon szórakozó egyesületek Krisztus keresztje alatti táborába lépjünk. Isten megsegítő kegyelmének reményével, 29 taggal és 24 P-vel indultunk útnak. Ürömmel állapítjuk meg, hogy egyesü­letünknek van egy 40 és egy 50 éven felüli tagja is. Nem testi gyengeség, kö­zeli veszély vagy haláltoli rettegés ér­zete kényszerít bennünket a kereszthez, hanem önként megyünk; szeretetből, midőn még fiatalság és egészség érzése szinte a halhatatlanság elöörömeivel tölti be lelkünket. Megyünk a legfőbb Jóhoz a Legtökéletesebbhez, hogy ne csak szóval, hanem tetteink által is gya­koroljuk vallásunk igazi értelmét. — If­júsági elnök: Ticzkó József, jegyző: Boros István, pénztáros: Papp Péter. Könyvtárosok: Biró János, Papp Lajos és Varga Imre. Vajha bizonyságot te­hetnénk arról, hogy Isten szent Lelke munkálkodik közöttünk! Bük. (Sopron vm.) A nöegylet nagy buzgósággal fogott hozzá felsegítő mun­kájához, hogy karácsonykor minél több szegénygyermek arcára fakasszon mo­solyt. Gyüjtöíveket bocsátott közre és egyhangú lelkesedéssel határozta el, hogy házilag előállítható ajándékokat készít és vele a gyermekek örömét sza­porítja. Szerény keretek között tea­estélyt rendez és a tiszta jövedelmet templomablakok renoválására használja fgl Tisztikarában a következő változá­sok voltak: örökös tiszteletbeli elnök lett: dr. Takáts Józsefné, aki eddig, mint ügyvezető elnök áldozatos munkát végzett. Elnök lett: dr. Horváth Tiborné, alelnök: Gáspár Józsefné, pénztáros: Ba­logh GyuLáné, ellenőrök: Patthy István­ná és Balogh Jolán. Hálás köszönetét fejezte ki a nőegylet buzgó munkásai­nak: Kisfaludy Károlynénak és vitéz Felkay Sándornénak, úgyszintén pártfo­gójának, Kisfaludy Károly ny. ig.-taní- tónak. Az ifjúsági egyesület december 10.-én vallásos estélyit rendezett. Sza­valtak: Csik Piroska. Németh László és Mészáros Ernő h. kántortanító. Gyer­mekkart vezetett Major Sámuel h. ta­nító. Krisztusvárás címmel beszélt: Ma­jor Sándor és Krisztus hozzánk érkezik címmel a lelkész. Tét. Az egyházközség az V. sorszá­mú tanítói állására Tóth Sarolta eddigi helyettest választotta meg. Kisbabot. (Győr vm.) Az ev. Nőegy­let a győri ev. Belmissziói Egyesület szegénygondozó munkája javára 63 kg. fözőlisztet, 21 kg. babot és 6 kg. mákot adományozott. Börcs. (Győr vm.) Az itteni kis leánygyülekezet dec. 10.-én vallásos estet rendezett. Mű sor a következő volt: Szavaltak: Inotay Béla és Kovács Ilus tanulók és Kusinszky Matild tanító- nőképző-intúzeti növendékek. Szólót énekelt Mécs Ágoston cserkésztiszt. Az előadást Szabó József lelkész tartotta. Zagyvapálfalva. (Nógrád vm.) A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Roth Flo- ris bányafötanácsos és Fischer Ferenc bányaigazgató útján egy 6X20 méteres nagyságú szép termet engedett át az evangélikus fiókegyház használatába, amit gyülekezeti terem gyanánt sok ál­dással használ 250 lelkes fiókegyházunk. A terem átvétele dec. 10.-én történt a benne tartott első istentisztelettel, amit dr. Csengödy Lajos lelkész végzett ur- vacsoraosztással. Ezután díszközgyűlést tartott az egyház, amelyen Jenöffy Zol­tán felügyelő indítványára meleg han­gon mondott az egyház közönsége kö­szönetét a nem mindennapi nagylelkű támogatásért a nemes vállalatnak. Ugyanezen nap este vetítettképes elő-, adás mutatta be itt Jézus életét. Példás jótékonyság. Kiemenesszent- mártoni Radó Elemér, nemrég elhunyt kemeneshögyészi nagybirtokos, messze földön ismert volt jótékonyságáról, ame­lyet különben mint őseitől örökölt csa­ládi tradíciót gyakorolt. Utolsó jóté­konysága az volt, hogy végrendeletileg elengedte a faluban levő összes adósá­nak adósságát. A szorgalmas munka eredménye. Pusztay Erzsébet, száki hittestvérünk a székesfehérvári országos kiállításon ki­állított munkáival első díjat, aranyérmet nyert. Terményárak Budapesten 1933. dec. 8.-án: búza 7.10—7.90, rozs 3.95—4.05, takarmányárpa 6.70— 7, sörárpa 7.50— 9.50, egyéb árpa 6.50—6.60, zab 7.85-8, tengeri 5.50—5.60, korpa 6—6.10 pengő métermázsánként. HATÁROKON TÚL. Lengyelország. Megírtuk nemrégiben, hogy a choroszczi evang. templomot a katholikusok istentisztelet alatt erőszak­kal elfoglalták. A lengyel evangélikus egyház közbenjárására a kultuszminisz­ter elrendelte, hogy a templom az ev. egyház birtokába visszaadandó. Oroszország. A szovjet területén tudvalévőén az ev. lelkészek ki vannak zárva az állami közélelmezésből. Sem­miféle élelmiszer-jegyet nem kaphatnak. Ezért aztán a lelkészek abból az éle­lemből élnek, amit a templomba járó hívek a templomajtóban elhelyezett zsákba tesznek. Az egyik hoz egy da­rab kenyeret újságpapírba csomagolva, a másik három burgonyát és így tovább, így tevődik össze hétről-hétre a lelkész szűkös megélhetése. Angolország. Egy Sherrard nevű nyugalmazott őrnagy, aki a búr háború­ban vitézségével kitüntette magát, azzal szolgálja a Brit és Külföldi Bibliatársu­lat ügyét, hogy u. n. „üveg-alap"-ot lé­tesített, ami azt jelenti, hogy mindenféle üveget gyűjt s aztán eladja a Bibliaház javára. Az „üveg-alap“ a múlt évben 200 fontot, kb. 5000 pengőt jövedelme­zett. Japán. Egy előkelő tokyói világi hí­vőkből álló csoport elhatározta, hogy egy keresztyénekből álló vándorcsapa­tot szervez ügyes előadókból és énekesekből. A csapat szertejár Japánba városról-városra, betér minden elemi is­kolába s bibliai történetekre és keresz­tyén énekekre tanítja a gyermekeket. Az elmúlt évben 69 iskolát látogatott meg hosszabb-rövidebb időre a csapat és 80.000 gyermeket tanítottak meg a bib­liatörténetekre és énekekre. Külmisszió. A Nemzetközi Misszió Szemle szerint a különböző országok átlagosan a következő összeget áldoz­zák évenként a külmisszióra: Ausztrália — — _ 1 .390,381 dollár Belgium — — — 3,664 Dánia — — — 518,386 Finnország — — 117,674 Franciaország — — 197,838 _ Németország — — 1.525,494 Angolország — — 11.031,513 Délamerika — _ 4 .401,990 Németalföld — — 443,827 Új-Zéland - — — 449,266 Egyesült-Államok-— 28.171,146 Nóivégía — — — 604,608 Svédország — — 1.020,521 ,, Sveic — — — 294,761 Délafrika — — Össze sen : 794,070 50,963,939 c lollár. Magyarország a maga csekély összegé­vel nem szerepel a kimutatásban. Kína. A Kína-belföldi Misszió mun­kája következtében a jelen évben 3699 kínai pogány keresztelkedett meg. családi értesítő. Esküvő. Polgár Sámuel és Háii ír én ke november hó 18.-án tartották esküvőjüket karakószörcsöki evangélikus templomban. Halálozás. — Vélsz Ödön, nyug. vár­megyei irodaföigazgató, oki. jegyző, a győri egyházközség presbitere decem­ber hó 7.-én, hosszas szenvedés után, életének 67., boldog házasságának 42. évében elhunyt. A temetési szertartást

Next

/
Thumbnails
Contents