Harangszó, 1933
1933-12-17 / 51. szám
1933 december 17. HARANGSZÓ 415. volt. Elszégyelték magukat a népbiztos urak és néhány nap múlva ők kértek meg bennünket, hogy vezessük tovább az árvaházat. Az erőszaknál is erősebb volt a szeretet hatalma. De hát ez se tartott már sokáig. — az ő dicstelen bukásukkal, a háború összeomlásával, Trianonnal megszűnt a Szeretetház működése is. Csak 6 év múlva ébredt fel hamvaiból újra! Feltámasztotta a szeretet hatalma. A tarlózásnak, kajásziszedegetésnek végére jutottam. Csak két megjegyzést fűzök még az eddigiekhez. Talán megfigyelte a kedves olvasó, hogy kalász- szedegetésem közben nem vettem figyelembe, hogv a tarló sokszor kemény, sértő s közötte tövisek is vannak, melyek megsebeznek. Én csak a kalászokért, itt-ott egv kis virágért hajoltam le, — a hálátlanság, önzés töviseit elhagytam. ott feledtem, mert tudom, hogy ezek maid a konkollyal egy sorsra jutnak. a tüzes kemencébe vettetnek. —• A másik megjegyzésem, hogy szeretném, ha ennek a tarlózásnak is olyan áldott következménye lenne, mint volt a bibliai Rúth asszonynak, aki ilyen kalászszedegetés következtében leitt ősanyja a názáreti Jézusnak s Benne az idők teljességében megjelent Megváltó Szeretetnek. Most is bajokkal, lelki és testi nyomorúságokkal teljes idők vannak széles e világon, — komoly figyelmeztető ez Luther Márton 450 éves születési évfordulóját ünneplő egyházunknak, hogyha eddig híven teljesítette hitvédő, misz- szionáló és evangelizáló hivatását, — a jövőben legyen fokozott mértékben a szegények egyháza és lássuk be, valljuk be és hirdessük, hogy most is egyetlen hatalom, amely a világot sok nyomorúságaitól megváltja: Krisztushitünkből fakadó soha el nem fogyó szeretet! tesen gyávák vagyunk sokszor a bűn támadásával szemben! Azért vagyunk gyávák, mert a fejünkre nőtt, mert engedelmességre kényszerített s egyedül nem birok vele. Testvér, ha Istennek engedelmeskedsz, nem lész egyedül; bátorság szállja meg szivedet s az ellen gyáván elszalad! Decembar 20. Közeledéssel. Jakab 4. 8a. A bűn elválaszt Istentől. A bűn borzalma, hogy nem vesszük észre Isten közelségét s menekülünk atyai tekintete elöl. Félünk Tőle, pedig szeret bennünket; haragszunk Reá, pedig mi vétkeztünk, kerüljük, pedig boldogtalanok vagyunk nélküle. Embertársam, bűnbe sodort bajtársam tudd meg, hogy ádvent Isten hivogatása: Jöjj, közeledj, hűtlen gyermekem, én már elindultam feléd! December 21. Megtisztulással. Jakab 4, 8, b. Ha igazi az én közeledésem, akkor egyre jobban szégyenlenem kell szennyes voltomat. Éreznem kell, hogy tisztátalan vagyok s az örök tisztaság, a szentséges Isten előtt nem jelenhetek meg. Kezemet, melynél fogva felemel a porból, szívemet, melyet néki kell adnyilvánulhat. Nékem így kell néznem embertársamra! Mások kárhoztatása és ítélgetése engem magamat nem tesz jobbá, csak lealacsonyít. Isten békességet küldött és jóakaratot. Ha másoktól örömmel fogadod, néked is békesség! t és jóakaratot kell nyújtanod. Istennek nagy megbocsátása a betlehemi jászolban kezdődött. Ehhez az örömhöz csak megbocsátó s bocsánatkérö szívvel jut • hatsz. Számláld meg, kinek kell megbocsátanod, kitől kell bocsánatot kérned... hiszen holnapután karácsony lesz! December 24. Irgalmassággal Jakab 4, 17. Holnap a szeretet ünnepe virrad rád. Ez lesz-e a te számodra is? Meg- tettél-e mindent, hogy ez legyen mások számára is. Ma este a Jézuska, sok kis rongyos és éhes gyermeknek szeretné a te jóságodon és irgalmasságodon keresztül boldoggá tenni a szeretet szent estéjét. Ha tettél már valami jót, nem tudnál-e még többet tenni? Igazán nincs már egy filléred sem az irgalom oltárára? ... ha tényleg nem volna, tárd ki szívedet karácsonyest Ígérete felé s csendüljön fel imádságod: Jöjj be, óh mért állasz ott künn? Isten áldott embere!... nyitva szívem, szállj bele! Bácsi Sándor. Az amerikai ev. egyház küldöttsége Roosevelt elnöknek a Luther-jubilenm emlékére hatalmas Luther-plakettet nyuj'ott át. Az ülő alak Roosevelt elnök; mögötte áll John Morehead, a Lutheránus Világkonvent végrehajtóbizottságának elnöke, D. Kapi Béla püspök személyes jóbarátja. OLVASSUK A BIBLIÁT. Készülj Karácsonyra! December 18. Engedelmességgel. Jakab. 4, 7. a. Bűnünk és biinhődésünk oka az engedetlenség. Az önzés, a dac, az emberi elbizakodás sokszor belesodor ebbe a bűnbe. Hányszor viaskodunk a jobbik eszünkkel és mégis legyőz bennünket a gonoszság. Mindig megbánjuk, ha nem hallgatunk a lélek szavára. Mindig áldást aratunk, ha Istennek engedelmeskedünk. Lázadó, engedetlenkedő szívvel nem várhatom az én Megváltómat, aki a keresztfa oltárán nagy engedelmes volt. December 19. Bátorsággal. Jakab 4. 7b, Emberi akaratunk erejét, dacunk mérgét s lázadásunk dühét az ördögre kell zúdítani. Itt kell megmutatni hősiességünket, férfiasságunkat. Milyen szégyenlenom, tisztára kell mosnom. Ehhez a megtisztuláshoz bünbánatomnak minden könnye kell s akkor látom csak meg, hogy igazán tisztává tenni nem tudom magam, hanem az Isten kegyelme és szeretete az, ami engem tisztátalant, tisztának ismer el. Halld meg ádventi könyörgésem: Tisztíts meg engem, Uram! , December 22, Alázattal. Jakab 4. 10. Az alázatosság ritka vendég a gőgös, „modern“ ember életében. Imádjuk nagy tudományunkat s magasztaljuk az emberi észt. Azt bámuljuk és istenítjük, amit kaptunk, de elfeledkezünk arról, Aki nékünk mindezt adta. Pedig, ha végtelen dicsőségének tükrében meglátnánk saját nyomorult mivoltunkat, alázattal törpülne el büszkeségünk Istennek nagysága és jósága előtt. Ha dicsőséget, felmagasztaltatást keresek, annak csak az az útja, ha letérdelek Isten előtt s megalázom magam ... imádkozom. December 23. lóindulattal. Jakab 4. 11. Isten dicsősége minden embernek megHETI KRÓNIKA. Magyarkér határában egy régi török vár és temető maradványaira, a miskolci Avason pedig egy Árpád-korabeli temetőre akadtak. — Két ember megfagyott az utcán. —■ Az egyetemi ifjúság vezérei megjelentek a miniszterelnöknél, ahol előadták kérelmeiket és panaszaikat. — A felsőház bizottságai elfogadták a gazdavédelmi javaslatot. — Egy hazánkban járt bolgár újságíró dícséröfeg említi meg rólunk, hogy „Magyarország elsziige- teltsége olyan hazafiságot hozott létre, amely már csaknem vallásos jelleget ölt és amely minden áthasonulást megakadályoz az elcsatolt területeken“. ■— Benes a pozsonyi revízió- ellenes előadásában határozottan kijelentette, hogy Csehország sohasem fog lemondani a Felvidékről és az Erdős- Kárpátokról, mert a kisantant egész politikája és az egész középeurópai politika ezen épül fel. — Titulescu román külügyminiszter az elcsatolt részek visszaadását célozó revíziós törekvésekr re azt válaszolta: Nem, nem, soha! — Olaszország csak abban az esetben hajlandó továbbra is megmaradni a Nép- szövetségben, ha a népszövetségi alapokmányt sürgősen és alaposan megreformálják. — A jugoszláv börtönökben a legembertelenebb viszonyok uralkodnak, az ottani politikai foglyokat kínvallatásnak vetik alá. — Gőring porosz belügyminiszter utasítására karácsonyra 5000 politikai foglyot helyeznek szabadlábra Berlinben. — Agyonlőttek egy hírhedt török rablóvezént tizenhárom társával együtt. — Gyújtogatnak, gyilkolnak városszerte és vonatokat röpítenek a levegőbe Spanyolországban a fel-