Harangszó, 1933
1933-12-10 / 50. szám
406. ltARANGSZÓ 1933 december 10. Iászi Prédikátor és a Helv. Conf. levő Eklésiáknak Superintendense, ugyan a mint b. Bárány György Uram mondja, idegen okbuf, mivel a Calvínistákkal akarja megegveztetni. Harmadszor Le- tcnyei István Tsepregi Prédikátor és Senior ugyan a Magyar Harmonia meg- hamisittásának alkalmatosságával a huszonegy artikulusokat 1630 és ennye- hánv esztendőben; továbbá Tiszt. Lővei Balás Uram által fordíttatott 1740. Esztendőben.“ E felsorolásból a következőket állapíthatjuk meg: 1. A fordító tudta azt, — amit Jcor- társai Hajnóczi Dániel és Ribini János, a soproni ev. főiskola igazgatói nem tudtak, hogy Pálház Göncz Miklós fordításai a soproni ev. gyülekezet birtokában vannak. Ezeket aztán annak levéltárában 1900-ban D. Payr Sándor fedezte fel újra és ismertette az Ev. Egyház és Iskola c. lapban. 2. A fordító nem említi az 1692-ben megjelent fordítást. Lővei Balázs fordításához az 1740. évet írja, holott ekkor már annak a második kiadása jelent meg. 3. A fordító Samariai fordításánál megjegyzi, hogy erről Bárány György azt mondta, hogy „idegen okbul“ fordította. Minthogy ezek a szavak az 1740,-i kiadás élőbeszédében fordulnak elő a fordító tudomása szerint, tehát az 1740- ben megjelent könyv kiadója Bárány György volt. A XVIII. századbeli fordító. mint kortárs megerősíti Sólyom lenő véleményét, hogy 1740-ben Lővei Balázsnak fordítását adta ki kevés változtatással Bárány György. 4. Minthogy ,.b. (boldogult) Bárány György Uram“ 1757-ben halt meg, másrészt a fordító az elül járó beszédnek 4-ik lapján azt írja: „a mi időnkben is nemde nem látjuk, hogy azon napokon szabadon dolgoznak, a melyeket ezelőtt egynéhány esztendőkkel megillettek“ (megünnepelte, Mária Terézia ugyanis 1754-ben csökentette az ünnepek számát, Szilágyi S. A magyar nemzet története VIII. K. 348 1.) a győri kéziratban levő fordítás csak a rákövetkező években 1760 körül, mindenesetre a XVIII. század II. felében készülhetett a türelmi rendelet előtt, mert a fordító alább idézett sorai szerint félt fordítását kinyomatni és csak kézirat alakjában kívánta megismertetni. Bizonyítja ezt az is, hogy a fordítás a nyelvújítás szavait még nem használja, mint pl. a hitvallás 1. cikkében a német Wesen (latin essentia) szót a mai lény (Paulik J.) lényeg (Prőhle K. ford.) helyett még a régi állat szóval fordítja. A fordítások felsorolása után ezeket olvassuk: „Mindezen fordítások igen ritkák és csak alig találtatnak, holott minden Luterános Evangvelikus Kereszténynek méltó, hogy az ő vallását tudja és olvassa“. Minthogy a magyar kiadások elfogytak és igen nagy szükség volt az új ki- nyomatásra, a fordító szerint jó volna, ha valaki a hitvallást hiteles német kiadásból lefordítaná és kiadná, mert véleménye szerint a latinból való fordításokon a német és magyar nyelvet értők könnyen megütközhetnek, amint némelyek meg is ütköztek. Ő maga az 1580,-i német kiadásból tehetsége szerint magyarra fordította, de nem azért, hogy kinyomassa. „Mert könnyen általiáthatni, hogy ezen keresztyén vallástételek szerzéseknek alkalmatosságokrul és módjokrul írt leveleket nem jó szívvel néznék, akik az Aug. Confessióval ellenkeznek, sőt a többi munkámat is, a melyet az fordításban tettem, nem ítélem magam is arravalónak lenni, hanem azért cselekedtem ezen munkát, hogy magamat részszerént az Anyaszentegy- háznnk históriájában és a német nyelvben is gyakoroljam, részszerént pedig, hogy ezen munkámmal az ilyetén Egyházi dolgokban gyönyörködő lóakaró Uraimnak és Atyámfiainak is kedveskedhessen!.“ A fordító az ág. hitvallásnak mind a 28 cikkét lefordította németből. A többi (kb. 10) magyar fordításunk latin szövegből készült. A már említettek után az ág. hitvallást lefordították és kiadták: Anonás Sámuel 1838. Paulik János 1896. 1900. és 1930. évben. Bereczky Sándor 1902., H. Gaudv László 1927., D. dr. Prőhle Károly 1930. •—- Ezeknek a fordításánál való összehasonlítás céljából (Ösvény 1930. 111—113. 1.) közlöm a meginazulásról szóló IV. cikk fordítását: „Továbbá taníttatik, hogv a bűneink bocsánatját és az Isten előtt való meg- igazulást nem vehetjük a mi érdemünk, cselekedetünk és elégtételünk által, hanem hogy bűnöknek bocsánatját vesz- szük és megigazulunk az Isten előtt kegyelemből a Krisztusért hit által, ha hisszük, hogy a Krisztus szenvedett érettünk és hogy ő érette bűneinknek bocsánatja, megigazulás és az örökélet ajándékoztatik. Mert ezen hitet az Isten maga előtt való megigazulásnak akaria tartáni és tulajdonítani, a mint Sz. Pál Róm. 3. és 4. mondja.“ A latin szöveg nem szószerint való fordítása a német eredetinek, ezért különbözik a győri fordítás a többi magyar fordítástól. . Amennyiben helyesnek bizonyul Sólyom Jenő vallástanár állítása, hogy az 1740-ben kiadott fordítás csak az 1692- tes fordításnak kissé megváltoztatott újabb kiadása, akkor a XVIII. századból önálló fordításként egyedül a győri kézirat szövege jelentkezik. Ki volt ennek fordítója? Minthogy sem a címlapon, sem az elöljáró beszédben a maga személyéről nem ír. megállapítani nem tehet. Idegen kézből eredő bejegyzés sincs a kéziratban, hogv megtudhatnék, hon- nét és mikor került a kézirat a győri gyülekezet könyvtárába. Habár a fordítás a maga idejében másolt kéziratok alakjában csak szűk körben terjeszthette az ág. hitvallás ismeretét, mégis elismeréssel kell megemlékeznünk a névtelen fordítóról, mert nehéz időkben vallásos buzgóságból nemes és nagy dologra vállalkozott. Erlangení levél. A bajorországi Erlangen erősen evangélikus város. El tudod-e azt képzelni, milyen felemelő, bátorító érzés egy evangélikus magyar ember számára annak a megtapasztalása, hogy most olyan országnak, illetőleg olyan városnak a földjét tiprom, ahol a lutheránusok kezdik a sorrendet a vallásfelekezetek ranglistáján? El tudod-e azt képzelni, mennyire erősödik a magyar ember evangélikus büszkesége és boldogsága, mikor látja, hogy nincs ám mindenütt úgy, mint otthon, ahol mindig más felekezet viszi a vezérszólamot, tőlünk meg már azt is zokon veszik, ha halk csendességben hirdetjük a magunk igazát? Nincs ám mindenütt úgy! Németországban, Erlangenben, az egyetemi tanári kar és az ifjúság az evangélikus templomba vonulnak az évnyitó alkalmával; itt a napilapok a legelső oldalon hozták a Luther-képeket és a jubileumi megemlékezéseket; itt mi kezdjük a ranglistát, itt mi visszük a vezérszólamot, tehát ..Ne csüggedj el kicsiny sereg!“ Erlangen olyan evangélikus város, mely élő evangélikus gyülekezetét foglal magában. Az erlangeni evangélikusokat nemcsak a statisztikában, hanem a templomokban is megtalálhatja az ember. Soha nem láttam annyi evangélikus embert templomban, mint november 19.-én, a Luther-nap alkalmából Erlangenben. Ahogyan itt hangzik az isten- tisztelet liturgikus részének keretében több ezer embernek ajakéról a közösen elmondott apostoli hitvallás, vagy a közösen énekelt „Miatyánk“, az egy liturgia nélkül nevelkedett evangélikus magyar ember számára felejthetetlen és megrázó élmény. Egvik egyetemi tanár szerint az evangélikus Bajorországban elejétől fogva 2 tényező ápolgatja és élesztgeti az evangéliom tüzét: 1. A rendszeres hitoktatás és 2. a lelkipásztori látogatás. Ezeknek hiánya ásta meg az északnémet evangélikus egyház sírját. Erlangen is tipikus városa „a harmadik birodalomnak“, Hitler birodalmának. Leírhatatlan a hazafias lelkesedésnek az a tüze, mely ma minden egves német embernek a szívét hevíti. Valósággal megrészegednek a német jövendő mámorától, mikor hatalmas tömegben együtt zengik égfelé emelt jobb-karral a nemzeti szocialista eszmékért vértanú- halált halt hősnek, Horst Wesselnek dalát: „Die Fahne hoch“. A harmadik birodalomnak ezt a nemzeti himnuszát ma már minden 3 éves gyermek énekli. Csodálatos tehát ennek a csendes kis városnak a képe a politika szemüvegén keresztül is. Apró kis elemista fiúk és leányok lépkednek nap-nap után barna ingben, horog-kereszttel a karjukon, vígan énekelve és a hazafias lelkesedés füzétől hajtva. A választások előtti 2 héten átlag 10—12 zászló lengett kivétel nélkül minden egyes háznak ablaksorán. Ott lobog a horog-keresztes zászló a temnlomok tornván is és a „Führer“ (Hitler) név minduntalan megcsendül a szószéki igéhirdetésben és imádságban. Egvik miniszter így fejezte be beszédét a Luther napon: „A mi politikánk neve Németország, a vallásunk pedig Krisztus“. Erlangen olyan evangélikus város, ahová újabban az ittartozkodó magyar egyetemi hallgatók számára minden héten megérkezik a „Harangszó“ is. Ideérkezett a Harangszónak az a száma is, mely az Ukrajnában folyó új reformációról közöl boldogságot szerző híreket és megkapó képeket. Mikor megláttam a Harangszónak ezt a számát, azonnal két ukrán ev. theol. barátomra gondoltam, kik itt Erlangenben készülnek jövendő lelkészi pályájukra. Az egyik 2 évet végzett már görögkeleti-theológián, a másik szintén több félévet végzett már a jogon, de a Szentlélek idevezérelte
