Harangszó, 1933
1933-11-26 / 48. szám
1933 november 26. HARANGSZŐ 389. tanuk és szerető családtagjaik és hozzátartozóik halála évfordulóját is mindig tiszteletben tartották az igaz keresztyének. Nekünk evangélikusoknak is van egy, a halottak emlékére szentelt vasárnapunk az egyházi év utolsó vasárnapja, mely „TotenBombahüvely, mint ukrán haráng. sonntag* név alatt 1816. évtől különösen a régi Poroszországból indult ki. Ezen a napon érdemes visszatérni arra a gondolatra, amit a Harangszó már egyszer megütött, hogy t. i. temetőink mennyire el vannak hanyagolva. Különösen egyetemes egyházunk zömét képező falusi gyülekezeteink temetői, melyekben se kerítés, se rend a sírok közt nincsen s bozót, tüske veri fel az utat, valóban siralmas látvány. Újabban az a szokás, hogy legtöbb temetőben, a különböző felekezetbeliek vegyesen temetkeznek. Megjegyzem, hogy én a temetőnket — elsősorban magam is meghozván az áldozatot — (valahogyan a temetői fű és fák értékét kellene a temető rendezésére lekötni, illetve mcgváltatni) rendbe hozattam. Az egyházi év utolsó vasárnapján, a délutáni könyörgés után kimegyek híveimmel a temetőbe, felkeressük elhunyt szeretteink, különösen az itt elhalt lelkészek és tanítók sírját. Az itt elhangzó pár perces ima, ének (egyházi énekkar is szerepel), elmélkedés, hálás emlékezet, szinte leírhatatlan, megható és áldásteljes hatást vált ki. Nem mondom, hogy tulságba vigyük a halotti kultuszt s anyagi erőnkön felül pazar pompába borítsuk sirkertjeinket, ámde szeretteink földi nyughelyének rendezése és mérsékelt, ízléses feldíszítésére is feltétlenül szükség van s önmagunk megbecsülését műveljük, ha őseinkről, jótevőinkről, korán elhunyt kedveseinkről, az évnek egy bizonyos napján, a feldíszített temetőben is közös, kegye- letes áhítattal megemlékezzünk. Ev. gyülekezeti temetőink tán nagyobb gondozásban és megbecsülésben részerája. Az orosz fennhatóság alatt álló területén egymásután halnak éhen egész családok. De a lengyel területen is sok olyan család van, amelyik 8—10 főből áll, de csak egyetlen pár csizma van a házban. Vannak családok, amelyek hónapokon keresztül nem látnak kenyeret az asztalon s élelmük burgonya és savanyított káposzta csupán. A hegyesebb vidékeken még szalmazsákig sincs az embereknek az ágyban, hanem a puszta deszkán alszanak. Sok háznak még kéménye sincs. A füst ott megy ki, ahol utat talál. Csoda-e, ha templomaik befejezetlenül állanak, ha nincs módjuk bibliát, meg énckeskönyvet vásárolni. Ukrajnában új lap kezdődött az ev. egyháztörténet könyvében. Mi pedig imádkozó szeretettel gondolunk reájuk s csendes boldogsággal állapítjuk meg, hogy van még dicsőbb jövőnk nekünk! Túróczy Zoltán. (Cikkünk adatait Mikiás Mihály egyházfel- ligyelő úr személyes utánjárással szerezte. E helyen is hálásan köszönjük). Gondolatok halottak napján. A halottakról való megemlékezés, az ősök tisztelete, régidőtől fogva minden népnek és nemzetnek, kegyeletes és követésre méltó szép szokása volt. Már az első keresztyének is, kezdettől fogva kegyelettel gondoltak a Megváltó Jézus szenvedésére, utolsó órájára és halálára. Sőt Jézus szenvedése és áldozati halála oly mély nyomot hagyott az első keresztyének lelkületűn, hogy nagypénteket, mint Jézus halála emlékét, jóval előbb ünnepelték meg, mint karácsonyt, az Ur születése emlékét. Azután a vérszegény együgyü lélek. Várhatod ide Jézuskádat, — dörmögte Anti magában duzzogva. Lelkendezve szaladt be Birike és az árva Lajcsi: — Anti! Anti!.., Milyen szép... milyen csodaszép. Sohase láttál olyant! — Láttam már különbet is, de nem volt benne köszönet. — Nem köszönték meg azok a gyerekek Jézuskának, akiknek vitte? — Én nem köszöntem meg és te sem! —Én pedig megköszönném ... Igen szépen meg is köszönöm majd, amit hoz, — rebegte Birike. — Várhatod, amit hoz!... Az édesanya hazaérkezett. Mielőtt belépett volna, a szobaajtón kívül hallgatózott. — Hát... hát nem is hoz nekünk?! — döbbent meg Birike. — Nem! — Miért nem? Hisz’ nem voltunk rosszak ... nem voltam rossz. — Azért, mert szegények vagyunk... Mert nincs édesanyánknak pénze. — Van Jézuskának. — Jézuskának sok van. Mondta édesapám, — bizonyította Lajcsi. — Óh, kis csacsik! —• bökött Anti újával a Jézuskát várókon. — Jézuskával csak bolondítanak bennünket. Bokor Marisnak se vitte a karácsonyfát, meg a sok szép ajándékot, hanem édesapja vette neki és az édesanyja. Nekünk azért nem hoz semmit se, mert nincs pénzünk. Elszomorodott a két gyermek. Lajcsi eliramodott: — Megkérdezem Zsófi nénitől, igaz-e, hogy nem hoz Jézuska semmit se? Betoppant nagy füles kosárral a karján az édesanya. — Mit csináltok, gyermekek? ... Hála a jó Istennek, hogy végre haza kerülhettem, itthon lehetek közietek. — Nem látta édesanyám Jézuskát és az angyalkáit? Jönnek-e már? ... Hoz- nak-e nekünk is valamit? — kérdezte Birike. — Aki hisz Jézuskában, aki szívébe zárja, azt meglátogatja, megjutalmazza. — Én hiszek benne! — ragyogott Birike arca. — Hát fiam, hiszel-e? Anti fejét lehorgasztva hallgatott. — Ej, fiam, m'egnémultál? .. . Igaz, most jut eszembe, hogy elfelejtettem élesztőt venni. Menjetek el, gyermekeim, a boltba. Nesztek a pénz . .. A gyermekek eliramodtak. Az édesanya azalatt sietve rakosgatott ki a kosárból. Két csomagot készített, az asztalra s mindegyikre papírlapot tett. — No, már minden rendben áll. .. Itt volt jézuska, jöhetnek a gyerekek. Áthúzódott az özvegy a szomszédos konyhába. Jött vidám szökeléssel Birike s utána ballagott a fiú lekonyult fejjel, komor tekintettel. — Nini, mi ez! Látod, Anti? Itt járt már Jézuska! Az én nevem van a papírlapra írva ... Látod, milyen szép babácska ... És sütemény is! Milyen jó! Mennyire szeret engem Jézuska! Anti határozatlanul állt, mintha félt volna az asztalhoz menni. — Anti! Meg se nézed a tiedet?! Nézd, a másikon is rajta a papírlap. Anti a papírlapért nyúlt. Reszketett a keze ... —• Hiszen nem nekem szól! Lajcsi neve van ráírva, aki nem is idevaló!... Jött az édesanya: — Mi baj, gyerekek? Birike ujjongott: — Itt volt Jézuska, anyácskám! Itt volt... itt volt! Nézze, milyen szép babát hozott nekem! , — Szép! Jézuska nem feledkezett meg rólad ... — Nekem semmit se hozott! —- szólt a fiú kesiuHÍ váddal. — Semmit se?! — Nem ... Rám senki se gondolt! — Különös dolog. Tán te nem is vártál Jézuskától? Anti fejét lehorgasztva hallgatott.
