Harangszó, 1933

1933-11-12 / 46. szám

1933 november 12. HARANGSZÓ 3??. Salgótarján. Megtelt templomokból Isten színe elé szálló áhítat ünnepelte a reformáció emlékét az evangélikus egy­házban. Délelőtt 10 órakor ünnepi is­tentisztelet volt úrvacsorával, este 7 órakor az emlékünnepen közének és Sztrokay Dániel segédlelkész imája után Johan Jakab, Deman Mihály, Kuhár Já­nos és Stenczel János fúvos-quartettje vezette be az ünepi műsort, majd az egyház férfikara adott élő karéneket. Dr. Csengödy Lajos tartott ünnepi beszédet, hangsúlyozván Takács Menyhért törté­nettudós megállapítását, hogy a vallási türelmetlenség és üldözés nem a ma­gyar lélek talaján nőtt virág, hanem ezt a mérges növényt Bécsböl plántálták át hozzánk. Utána Kovács Géza orgonakí­sérete mellett a leánykar szép éneke ra­gadta meg a közönséget, majd ugyan­csak Kovács Géza vezetése mellett a férfikar hatalmas erővel előadott gyö­nyörű dala emelte az áhítatot, amit közinia és közének fejezett be. A temp­lomból kiözönlő és az utcákat elárasztó közönség figyelmét végül az est sötét­jében toronyzene irányította az ég felé, amit a fúvós-quartett zengett bele a légbe. Keszthely. A reformáció ünnepét és Luther születésének 450. évfordulóját méltó keretek között ünnepelték meg a keszthelyi evangélikusok és reformátu­sok testvéri együttesben. Az ünnepet megelőző héten sorozatos előadásokat tartottak a lelkészek „Az Ige hőse“ cí­men, a ref. gyülekezeti teremben, me­lyet a hívek nagy érdeklődéssel hallgat­tak mindig. Okt. 29-én, biblia-vasárna- ppjt. d. e. mindkét'feyiiléR&OT sáját temp­lomában járult az Ur szent asztalához. Október 31-én d. e. 10 órakor a közép- iskolások diákszövetsége műsoros em­lékünnepélyt rendezett, melynek kereté­ben Ludvig István Vili. o. tanuló Luther jelentőségéről, Sándor Endre Vili. osztályú tanuló a. reformáció jelen­tőségéről és áldásairól tartottak elő­adást. Este 6 órakor az evangélikus templomot zsúfolásig megtöltötte az ün­neplő közönség, köztük sok más vallásu is. A „Tebenned bíztunk“ hatalmas ak­kordjai után Menyhárt István ev. lelkész végezte az oltári szolgálatot. Igeolvasás előtt Cseke Zoltán gazd. akad. hallgató szólót énekelt. A gályarabok fenséges melódiája után, Németh Károly ref. lel­kész lépett a szószékre és tartotta meg ünnepi beszédét. Utánna Szeless János- né, Vladár Endre gazd. akad. tanár, Bóry Imre zenetanár, Lörinczy Aladár egyet, halig, és Tomcsányi Ödön akad. halig, művészi együttese Mozart: Andanta fa­vortját adta elő. A befejező oltári szol­gálat után evangélikus egyházunk ha­talmas himnuszával ért véget az ünnep­ség. Tapolcán a Protestáns Leány egy­let rendezett műsoros reformációi ünne­pélyt, melynek keretében Németh Ká­roly: Mária-e vagy Krisztus? cimen tar­tott előadást. Sümegen a Protestáns Nő­egylet rendezett ünnepséget, melyen Hertelendy Zsigmondné értekezett a re­formációról. Kenienesmagasi. A kemenesmagasi-i ev. ifjúsági egyesület lélekemelő ünne­pély keretében méltatta október 31.-én a reformáció értékeit. Szabó István lel­kész A reformáció jelentősége címen tartott előadást; Piri József Vojtkó Pál: Erős várunk nekünk az Isten, Szakács László, pápai tankép. intézeti növen­dék Váradi Antal: Az utolsó sor c. köl­teményét szavalta, a leányegylet ének­kara pedig Bertalan Sándor tanító ve­zetésével Kapi Gyula: Isten a mi oltal­munk című szerzeményét adta elő. Reformációi és Luther-ünnepélyek Délbaranyában. Siklós missziói egyház­ban okt. 29-én d. e. Vértesi Zoltán ma- gyarbólyi lelkész reformációi ünnepi is­tentiszteletet tartott urvacsoraosztással. Ugyanaznap este Luther-ünnepély volt a magyarbólyi templomban, mely alkalom­mal a lelkész Luther müveit ismertette, kikérdezte az oltár előtt álló iskolásgyer­mekeket Luther Kiskátéjából, elmondat­ta Luther életrajzát, imáit, szebb mon­dásait, felolvastatta a nagyobb fiukkal s leányokkal Luthernek édesanyjához, fiá­hoz, Mária magyar királynéhoz intézett leveleit, közben felváltva a gyülekezet, ifjúság és énekkar Luther legszebb éne­keit enekelte. Kiss Katalin diakonissza testvér is szólt a reformáció nagy áldá­sairól. Schiszier József és Friedrich Ist­ván KIÉ tagok pedig lelkesen szavaltak. Okt. 31-én a. e. a magyarbólyi ev. temp­lomban Vikár Zoltán mohácsi ref. lelkész magyarul, Vértesi németül prédikált; este a mohácsi ref. templomban, mely ez alkalommal zsúfolásig megtelt, Vér­tesi ünnepi megnyitója után, Vikár tar­totta az egyházi beszédet. Közben a 27 km. távolságból kocsikon Mohácsra jövő borjádi ev. vegyeskar Hatz JózSefné ta­nító neje vezetésével szép betanítással magyar és német Istent dicsérő éneke­ket adott elő. Szavaltak: Szász Árpád és Küszl Arisztid. Este a mohácsi olva­sókörben társasv.acsora volt, melyen az Ütineifr köníblyságához hlétf félköszön­tök hangzottak el, megemlékezvéh gróf Tisza István tragikus haláláról is. Újabb adományok a soproni evang. lelencotthon javára. Legutóbbi kimuta­tásunk óta adományokban és persely­pénzekben 167.70 P. folyt be a lelenc­otthon céljaira. Isten gazdag áldása nyugodjék az adakozókon és adomá nyaikon! További adományok e cimre küldendők: Dr. Holló Árpád Sopron, Ev. hittudományi kar. A bukaresti magyar ev. egyházköz­ség, amely a Luther-jubileum esztende­jében, mint valóban méltó jubileumi ajándék alakult, november 12.-én Luther ünnepet tart. Az ünnepély megtar­tására a bukaresti német ev. egyház fogja odakölcsönözni a templomát. A Bethánia-Egyesület munkás-kon­ferenciájának programmja a következő: November 12.-én, vasárnap: d. e. 39 óra­kor megnyitó imaóra. 10—12-ig: a Bethánia-Egyesület évi közgyűlése, d. u. 3—4-ig előadás: „A békesség útja“. Tartja: Szönyi Sándor ceglédi gimn. igazgató. 4—5-ig előadás: „Meglankadt keresztyének“. Tartja: Bereczky Albert budapesti ref. lelkész. Este 36 órakor templomi ünnepély, külön műsorral. Be­szélnek: dr. Csia Sándor máv. ig. főor­vos és Ecsedy Aladár tahitótfalui ref. lelkész. — November 13.-án, hétfőn: d. e. 39—310-ig imaóra. 10—11-ig előadás: „A testi-lelki tisztaság útja“. Tartja: dr. Patay Pál budapesti ref. lelkész.. J12—- 31-ig előadás: „Gyümölcsfélén keresz­tyének“. Tartja: ifj. dr. Szabó Aladár gödöllői ref. lelkész. D. u. 33—3-ig áhí­tat. 3—4-ig előadás: „Világgal-tarts“ keresztyének. Tartja: Józan László al­csuti ref. lelkész. 35—36-ig előadás: „A teljes átadás útja“. Tartja: Turóczy Zoltán győri ev. lelkész. Este 7 órakor: Szeretetvendégség, külön programmal. Műsor ára 60 fillér. — November 14.-én, kedden: d. e. 39—310-ig: Imaóra. 10— 11-ig előadás: „A szentség útja“. Tartja Sallay István főtitkár. 312—31-ig elő­adás: „Lassan járj — tovább érsz“. Tartja: dr. Gráf Elemér kir. járásbíró, alelnök. D. u. 3—34-ig: Áhítat. 4—5-ig előadás: „A szolgálat útja“. Tartja: Szabó József győri ev. lelkész. 5—6-ig előadás: „Igazi munka — igazi ered­mény“. Tártja: Ecsedy Aladár ref. lel­kész. Este 37 órától Úrvacsora. A kon­ferencia és szeretetvendégség színhelye a Bethánia-Egylet nagyterme (Vili., Gyulai Pál-utca 9. szám). Részvételi díj 2 pengő. Egy előadásra belépőjegy 30 fillér. Változatos tartalommal jelent meg ismét a Fébé-naptár az 1934. évre. Nél­külözhetetlen naponkénti olvasmánya lett e naptár azoknak, akik az elmúlt évek folyamán is használták és a jövő­ben is sok áldást kíván nyújtani azok­nak, akik házukba fogadják. Kinek ne lenne ma szüksége arra ,hogy Isten igéje naponként erősítse, vigasztalja, felemel­je, bátorítsa? A naptár az év minden napjára szóló rövid elmélkedéseivel, pél­dáival, történeti eseményeivel ezt a szol­gálatot teljesiti. Ára szép hátlappal együtt 1.40 P., hátlap nélkül 1.20 P. Könyvalakban, csinos fekete egészvá- szonkötésben is kapható 1.60 P-ért. Ter­jesztésre is, megfelelő árengedménnyel kapható a Fébé könyvkereskedésben, Vili, Damjanich-utca 25/a. és a Luther Társaság konyvkeréskedésében, VTIf., Üllői-ut 24. Terményárak Budapesten 1933. nov. nov. 5-én: Búza 7.35—8.05, rozs 3.95—• 4.05, takarmányárpa 6.40—6.70, sörárpa 9—11.50, egyéb árpa 6.40—6.55, zab 6.30—7.20, tengeri 8.10—8.20, korpa 5.20—5.25 pengő métermázsánként. — c ;:í>5-í:í>5í'Cí HATÁROKON TÚL. Angolország. Egy londoni híres könyvkiadó cég, amely a világ híres könyveiből most adta ki a kilencszáza­dikat, Anglia 18 leghíresebb emberéhez azt a kérdést intézte, hogy ha a 900 kö­tetből egy puszta szigetre 25 kötetet kellene kiválogatni, melyik lenne ez a 25 kötet? A biblia természetesen nem szerepel a kiadványok között. A leg­több szavazatot kapott 25 könyv jegy­zékében több vallásos tárgyú könyv mellett előkelő helyen szerepel Bunyán János híres Zarándok útja is, amely a biblia után a legtöbb nyelvre van lefor­dítva. — IV. György angol király ural­kodása idejében a részegeskedés annyi­ra elharapódzott Angliában, hogy külö­nösen vasárnapokon az ittas emberek az utcákon fetrengtek. IV. György, hogy az istentisztelet ideje alatt való része­geskedést megakadályozza, a következő rendeletet adta ki: „Minden embernek, aki vasárnapon vagy egyéb ünnepnapon az istentisztelet ideje alatt valamely csapszékben iszik, jogában áll onnan fizetés nélkül távozni“. Róma. Francia lapok azt írják, hogy a pápa, akit a csoportos kihallgatások-

Next

/
Thumbnails
Contents