Harangszó, 1933
1933-11-12 / 46. szám
1933 november 12. HARANGSZÓ 373. pár fillért ad is, mekkora összeg jöhet össze? , Testvér? Gondolkozz a szavaim felett s ha majd el jön az ideje, hozd el a te filléres áldozatodat. De hozd el legfőképpen a lelkesedésedet, mely másokban is lelkesedést gyújt. Hozd el a hitedet, az akarni tudásodat. Mert akik hinni és akarni tudnak, azoknak minden lehetséges! Horváth Sándor. Egy büki sírfelirat. A Harangszó 1929. évi június hó IG.-iki számában az áriával kapcsolatban említést tettem Németh Eszter sírfeliratáról. Alig jelent meg a cikk, felkereste Bükön lakó édesanyámat egy Csonka István nevű jó embere s közölte vele. hogy a kérdéses sírfelirat szerzője tudomása szerint Balogh Lajos, a sánta pan. A kérdés ily módon bonyolódott ugyan, mert a szerző is ismeretlen volt, de arra valók az anyakönvvek, hogy feleljenek a kérdésre. Istenben boldogult Farkas Elemér esperes úr szívességéből bepillantást nvertem a büki anvakönvv- be s onnan kiderült, hogy Németh Eszter Németh Györgynek és Szedenits Eszternek a leánya volt s 1853 szentember 28.-án született. 1871 máius 24.-én 17 éves korában halt meg s május 26-án Zonaor Endre esperes temette el. Németh Eszter 17 éves kora megmagyarázza a sírirat utolsó sorait, magának a versnpk egyszerű szépsége azonban a szerzőt dicséri. Most már meg kellett keresni, ki az a Balogh Lajos? A Balogh család Bük egyházközség alapító családjai közt szerepel. Balogh nevű papot magam is ismertem Bükről, a soproni theológián büki Baloghnak nevezték, mert volt ott akkor egy kajári Balogh is. Azóta ez a Balogh lelkész is elköltözött 40 esztendős szolgálat után a minden halandók útján. Itt azonban a múlt század hetvenes éveiről van szó. Megint az anyakönvvek vallomására volt szükség. Az 1878. okt. 10-éről szóló bejegyzés valóban igazolja, hogy azon a napon meghalt: „Tiszt. Balogh Lajos úr, volt zajugróczi udvari káplán Felső-Bük, 66 év, — tüdővész“. A halálozási adatból visszakövetkeztetve a születési anvakönyv arról is tanúságot tesz, hogy ..Balogh Lajos született 1812. szeptember 4.-én Alsó-Bükön ns. Balogh András és Kajtár Judith szülőktől“. Theológiát végzett ember tehát a sírfelirat állítólagos szerzője. A soproni ev. líceum igazgatójának szives közlése szerint 1828—29. és 1829—30. a classis syntacticába, 1830—31. és 1831—32-ben a classis rhetoricába volt beírva. Több adat Sopronban nem található. A 84 éves Kisfaludy István, büki földbirtokos tanúsága szerint egy időben Kovácsics János büki tanítót is helyettesítette. Har- sánvi Zsolt szerint ("Madách regénye) 48-ban honvédnek is beállott, jóllehet a fent nevezett büki hívünk tanúsága szerint születésétől fogva sántított. Rokona volt mankóbüki Balogh Károlynak, Madách sógorának, ki szintén a szabadság- harc honvédéi sorába lépett (s Maros- szlatina mellett rablógyilkosság áldozata lett). Annyi bizonyos, hogy szeretett a tudományokkal foglalkozni. Zav Károly gróf. egyetemes felügyelő kastélyának a levéltárában is sokszor megfordulhatott. Egészen véletlenül találkoztunk a Vasárnapi Újság 1863. évfolyamában egy XVI. századi levéllel, melyet Balogh Lajos közölt, bizonyára a zajugróczi levéltárból. Nős ember volt, felesége Malevszki Zsuzsánna, felvidéki leány volt, kit 1878 okt. 10.-én özvegyen hagyott. Balogh Lajosnak szép könyvtára is volt, e könyvek sorsáról azonban nincsenek biztos adataink. A büki gyülekezetnek hagyta vagyonának egy részét, miként az 1880. és 1881. években tartott conventek jegyzőkönyvei tanúsítják. Sírhelyét eddig nem sikerült megállapítani, pedig bizonyos, hogy a büki temetőben nyugszik. Az az egyszerű sírfelirat azonban alkalmat adott arra, hogy egy olyan káplánról is megemlékezzünk, akinek nem volt paróchiája. Hajas Béla. Innen-onnan. Különös kivégzés, illetve büntetésmódot láttam egy képen. A kép hatalmas fát ábrázol, amelynek ágai a folyam hullámai fölé hajolnak. A folyam fölötti ágakon két férfi hóna alatt átkötve függ. Kezeik szintén összekötve, hogy valahogyan ki ne szabadítsák magukat. A folvam széle krokodilusoktől hemzseg s a falánk szörnyetegek rettenetes álkapcsaikat nyitogatva kapkodnak a két férfi lábai után. Azok testüket jobbra-balra dobálva igyekszenek elkerülni a ször- nvetegek csattogó álkapcáit. A nehéz küzdelem valószínűleg addig tart, míg a tartó kötél esetjeg .elszakad és az áldozatók a szörnyétegek közé zuhannak. A Szentírás a Kísértőt szertejáró ordító oroszlánhoz hasonlítja (I. Péter V.8.), Eislebenben és Wittenbergben. Vitéz Mapassv Sándor líceumi vallástnnér előadása a dunántúli ev. papnéknak 1933. október 4-én Sopronban tartott évi közgyűlésén. Azóta megint úton van a mi ismerősünk Vonata már áthaladt az Elbe hídián s éppen most érkezett Wittenberg szép. fehérre meszelt állomására. Mindenütt rend. tisztaság. Utasunk kiváncsi tekintettel fürkészi a házakat s a narkot is. ahol most áthalad. Egvszer csak balról nagv, 3 emeletes, szürke épülettömb bontakozik ki előtte, a fák és az utcasorok közül. Ez volt régen az Agoston-rendi barátok háza és Bölcs Frigyes egyetemének épülete, Luther lakása, munkahelye, a reformáció világformáló erejének egyszerű, de Istentől rendelt bölcsőié. Itt mindenki csak Amversteumnak hívja. Hatalmas kapuja erősen visszhangzó boltíves csarnokba nvilik. Mennyi szerzetes, idegen vendég, tanulni vágvó ifiú, feiedelmi személy és követ állt már ebben a csarnokban! De akit mi most figyelemmel kísérünk. annak itt egészen más gondolat cikkázik át az agván: bizonyára itt járt ki a városba, a templomba, az ismerősökhöz, a jóbarátokhoz, a betegekhez Luther is és a családja is. A csarnok befelé teljesen nyitott, csak a végén áll őrt mereven két vastag oszlop, ott, ahol a szép kolostori udvar integet. Udvar is, kert is! A középen nagy csorgókút prüszköli magából a kristálytiszta vizet. Sok mindent látott már életében ez a kút is. Látta, amint 1516-ban elhaladt mellette egv komoly tekintetű, fakó arcú barát, akinek villámló tekintetéből még ez a kút is kiolvasta, hogy nem tetszik neki a cédulás bűnbocsánat és a piaci üzletté megtett üdvösség. Aztán látta öt mindennap s úgy tetszet a kútnak, hogy az az arc egyre komorabb, egyre fakóbb és a szemek egyre szikrázóbbak lesznek. Látta, amint 1517 okt. 31.-én délelőtt 11 órakor kalapáccsal és szögekkel és egy papírtömbbel a kezében hogy siet át az udvaron s lép ki az utcára. Akkor néni gondolta senki, hogy ez a pillanat egy új kort jelent már. Aztán látta azt is, hogy hogyan rohan ugyanaz a barát a beteghez s viszi magával az evangé- iiom drága vigaszát azoknak, akiktől azelőtt az ég olyán magasan. a pápa pedig olyan messze volt. Látta amikor apró irat-tekercseket cipelt a kezében és futott velük a nyomdába. Igen, látta és ismerte 38 esztendőn keresztül mindennap a „nagy kazánfűtőt“ Luther Mártont. Onnan jött ki mindig, abból a másik nagv udvari épületből. amelvnek olvan különös a bejárata. Különös, mert a csúcsíves ajtótól jobbra és balra hét kalap formájú kőpihenő egy különös gondolatnak a hordozója. Ki hinné, hogv a kapú egv gazdag női lélek prófétai ihletésű alkotása, melyben bent van a hitvesi, az anyai és a krisztusi szeretetnek minden bizonysága. Mert úgv áll a dolog azzal a bejárattal, hogv azt Bóra Katalin, az első lutheránus papné csináltatta csúcsívesre és ő helyeztette el ott azt a két köoihenőt is. Luthernek nászajándékként. Ó. ő tudta, hogv a lelkész: hivatás nem a megtiszteltetések sorozata, nem is a gondnélkiiliség eldorádói panorámája, hanem terhes, nehéz szolgálat, tele tövissel és harccal; hiszen az a Krisztus szolgálata, a Krisztus utánzása s ezért nem is lehet más. S mivel tudta, úgy gondolta, milyen jó lesz ebben a csendes udvarban Luthernek megpihenni a kőpihenőn, ő pedig majd odaül arra a másikra, hogy ne legyen egyedül az, akit annyi átok, irigység és féltékenység kárhoztatott az egyedüllétre. ("> tudta, hogy a papné nem reprezentáló zsuzsu a férje életén, hanem áldozatos, éberszemű hitves és családanya, akinek vigyázó, áldó tekintete mennyei sugár a férje és gyermekei életén. Ezért ült oda arra a kőpihenőre és nézegette_ játszadozó gyermekeit. így kezdte és így is végezte misszióját az első lutheránus papné. Utasunk némán, elmerengve áll itt s nézi-nézi Luther feleségének ezt a különös nászajándékát, de lelke otthon jár a saját házában, mint egy hazaszálló tettre- ihletés. Az ajtó felett pedig szinte mosolyogva tekint reá a vörös kőbe metszett Luther-arc, mintha csak mondaná: „Igen, igen, minden női munka legtermékenyebb talaja a család, hiszen láthatjátok, hogy itt bontakozik ki a legszebben a vallás, az erkölcs, a tisztesség, a becsület, a lemondás és az önbecs- érzet“. Mert Luther igen sokszor elemlegette ezt az ő asztali beszélgetései alatt. Aztán belép az utas a híres Luther-múzeumba, amelyről már itthon is hallott egyet-mást. Végigjárja a képek és met-
