Harangszó, 1933

1933-10-29 / 44. szám

1933. október 29. H A'RANGSZÓ 357. tanítónüképzös. Kapi Gy.: Isten a mi Oltalmunk. Énekli az ev. férfi énekkar, Ágoston József karnagy vezetésével. Előadás. Tartja Bácsi Sándor celldö- möllki lelkész. Kőszeghy S.: Vonós né­gyes: Előadják Seprödi László Vili., Tóth Ferenc Vili., Tóth Kálmán VII. és Kis László Vili. o. gimn. tanulók. Bor­sos István: Reformáció emlékünnepén. Szavalja Kutas József ifj. elnök, Vili. o. t. Ima. Közének. Bakonycsernye. A gazdasági mun­kálatok befejeztével egyidöben megkez­dődött a hiterösítő és egyházépítö lelki munka a gyülekezet kebelében. Minden héten négy alkalommal tart a gyüleke­zet lelkésze az esteli órákban hiterösítő és egyházépítő előadásokat, mégpedig 3 feladást a felnőttek, 1 előadást az ifjúság Számára. A felnőttek számára tartott előadásokról az ifjúság sincs kizárva s az ifjúsági összejöveteleken a felnőttek, a szülök is megjelenhetnek. Az előadá­sokon kívül kéthetenként egyszer, va­sárnap dédutánonként gyermekistentisz­teletek tartatnak az elemista gyermekek számára, írásmagyarázattal. Minden előadás végeztével offertórium tartatik egy tervbe vett, a jövőben felállítandó napközi-otthon javára. A nehéz gazda­sági viszonyok közepette is van remény arra, hogy Isten segítségével felépül ez az annyira szükséges, nemes célú intéz­mény, mely hivatva lesz őrködni a szor­gos munka idején a kenyérkereső édes­anyát, kellő felügyeletet nélkülözni kényszerült apró gyermekek testi és . lelki élete fejlett. 'lakácsi. (Veszprém vm.) Lélekemelő vallásos-est volt okt. 22.-én a gyüleke­zetben. A Pápai Ifj Egyesület megláto­gatta a szomszédos gyülekezetei, hogy annak ifjúságát is fokozottabb lelkimun­kára ösztönözze. A kis templom zsúfo­lásig megtelt a hívek seregevei. A 10. számú közének és ima után Horváth Lenke szentantalfai Nagy Lajos: Szen­vedés áldásai című költeményét szaval­ta mély átérzéssel. Szólót énekeltek: Gyimóti Margit és Rozsnyai János. Bá­rány László pápai hitoktató-lelkész: Krisztus üzenete címen előadást tartott. Szavaltak még Borsos Ida Lampért Géza: Gályarab című és Kalmár Jolán: Az öreg zsoltáros című költeményt. Az Erős varunk e'léneklése után az egész gyülekezet átvonult a Népházba, ahol Rigler János, Zacher Sándor, Németh Kálmán, Rozsnyai Jenő és János, Iványi Károly és Ferenc, Döbröntei József, Csete József és Varga Ferenc pápai K1E tagok hangulatos dolgokkal szórakoz­tatták a közönséget. Meghívó az Országos Luther Szö­vetség 1933. évi november hó 8. napján d. e. 12 órakor Budapesten (Deák-tér 4. szám II. em.) tartandó 1933. évi rendes közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jegyzökönyvhitelesítök ki­küldése. 3. Évi jelentés. 4. Számadások megvizsgálása, felmentvények megadá­sa. 5. Költségelőirányzat megállapítása. 6. Felhatalmazás adás az alapszabályok módosítására. 7. Választások: a) elnök­ség (elnök, 4 helyettes elnök); b) tiszti­kar (igazgató, pénztáros, ellenőr, ügyész, jegyző); c) számvizsgáló bizottsági ta­gok; d) központi választmányi tagok megválasztása. 8. Bizottságok alakítása. 9. Indítványok. A Bethlen Gábor Szövetség a Ma­gyar Kálvin Szövtség, az Országos Luther Szövetség és a Dávid Ferenc Egylet közreműködésével 1933. évi ok­tóber hó 31.-én, kedden este 7 órakor a pesti Vígadó termeiben reformáció-em­lékünnepet tart. Az ünnepély sorrendje: Közének: „Te Benned bíztunk eleitől fogva...“ Az ünnepélyt megnyitja: D. báró Radvánszky Albert, az Evangélikus Egyetemes Egyház felügyelője, a Beth­len Gábor Szövetség társelnöke. Éne­kel a Goudimel énekkar Lajtha László tanár-kprnagy vezetésével. Beszédet mond: dr. Ravasz László református püspök, a Bethlen Gábor Szövetség társelnöke. Ünnepi költemény. Irta és előadja: Madai Gyula országgyűlési képviselő, a Petőfi 'társaság tagja. Be­szedet mond: dr. Kovács Sándor egye­temi tanár. Az ünnepélyt berekeszti: dr. vitéz Kozma György kir. közjegyző, a magyarországi unitárius egyház köri felügyelő gondnoka. Közének: „Erős várunk az Úristen“. Himnusz. Orgonán játszik: Ákom Lajos orgonamüvész. Lelkészegyesüfcti megnívó. A Ma­gyarhoni Evangélikus Lelkészegyesület az egyetemes gyűléssel kapcsolatban 1933. november 9.-én, csütörtökön d. e. 9 órai kezdettel, Budapesten, a deáktéri ev, egyházi gyűlésteremben évi rendes közgyűlést tart a következő sorrenddel: Áhitat: tartja Kardos Gyula nógrádi al- esperes. Elnöki megnyitó. Elnöki jelen­tések. A statisztika segítsége az egy­házi munka szervezésénél. Előadja: dr. Karner Károly egyetemi tanár. Nyugdíj- intézetünk revíziója. Előadja: dr. Dóm­ján Elek főesperes. Evang. lelkészi köz­vélemény. Előadja: Pass László debre­ceni lelkész. Általánoá1 tisztújítás. Pénz­tári jelentés. Indítványok. A C. E. világszövetség elnöksége mostmár véglegesen úgy határozott, hogy a világkonferenciát a jövő év au­gusztusában Budapesten tartja meg. Er­re való tekintettel a magyar szövetség főtitkára több városban előkészítő elő­adást fog tartani. Sajtóhiba. A gondosan szerkesztett Luther-Naptár új évfolyamában, az 55. lapon egy boszantó sajtóhiba zavarja az olvasót. Eszerint Kalchbrenner Károly, a jeles szepesolaszi evang. lelkész a „bombák" világhírű tudósa lett volna. Holott a kedves humorú, nagy termé­szetbúvár és botanikus a „gombák“ ala­pos, tudományos ismertetésével sze­rezte világraszóló hírnevét. Kétszeres gondos korrektúra ellenére maradt a naptárban a sajtóhiba. Ügy látszik, a mai világban nem a gombaszedés, ha­nem inkább a bombavetés szerepel a napi sajtóban. D. Payr Sándor. Nagy ajándék a magyar protestáns keresztyénség számára a Magyar Ke­resztyének Naptára, bibliai leszakítós tömbnaptár. Az 1934. évfolyam megje­lent. A naptár minden napra egy bibliai igének rövid magyarázatát és illusztráló történetet hoz. Mindig több szívhez ta­lálja meg az utat, müveit és tudatlan előkelő és jelentéktelen emberek életét vonja az ige hatása alá. Családok asz­talánál kezd olyan szükségessé válni, mint a mindennapi kenyér, olvasói éle­tére fényt derít, elllátja őket tanácsai, megvigasztalja szomorúságában, na­ponként új erőnek forrását nyitja meg előttük. A naptár szép hátlapját Biczó András festőművész rajzolta. Ára hát­lappal 1 P 60 fillér, hátlap nélkül 1 P 20 fillér. Nagyobb rendelésnél nagy ár­kedvezmény. Megrendelhető a Bethánia- Könyvkereskedésében Budapest, Vili., Gyulai Pál-u. 9. A Budapesti Iparosképző Protestáns Egylet október 15.-én megnyitó ifjúsági előadást tartott, amelyen szavalatok és kisebb színdarabok kerültek előadásra. Megnyitót Szuchovszky Gyula ev,. val­lástanár, egyesületi titkár mondott. Terményárak Budapesten 1933. okt. 22.-én: búza 7.45—8.15, rozs 14.10—­14.20, takarmányárpa 6.30—6.60, sör­árpa 9—11.50, egyéb árpa 6.30—6.50, zab 6.95—7.20, tengeri 8—8.15, korpa 5.05—5.15 pengő métermázsánként. HATÁROKON TÚL. Németország. A szász evangélikus templomokban ezentúl tilos az ámen és hallelujah zsidó szavak használata. He­lyettük e két kifejezést kell használni: „Das walte Gott“ és „Gelobt sei der Herr!“ Finnország. A fővárosban Helsinkiben új hatalmas templomot építenek. A templom terveztét dr. Lars Snock pro­fesszor készítette, aki a helsinki-i Kallió és a turkui Mihály templomot építette és tervezte és amelyekről a Harangszó ha­sábjain már képekben és írásban is meg­emlékeztünk. A szükséges összeget a kiiiönbözö helsinki-i egyházak adják össze. Az építés kb. 8 millió finn már­kába kerül. (800 ezer P.) — A munka- nélküliség ellen megindult küzdelemben Finnország is kiveszi a maga részét. A munkanélkülieket osztályozzák és a fia­talabbakat, akik dolgozni szeretnének, rnunkatelepekre helyezik, hogy a belát­hatatlan erdőket irtsák és a terméketlen mocsarakat lecsapolják. Ezek a telepek nem kényszermunkára szorítják a fiata­lokat, hanem alkalmat akarnak nyújtani nékik, hogy egy kis munka segítségével existenciát tudjon magának teremteni. Japán. 1923-ban irtózatos földrengés pusztította el Japán fővárosát, Tokyót. Azon a helyen, ahol a földrengés alkal­mával 30.000 ember sereglett össze me­nedéket keresni, később templomot épí­tettek. Ebben a templomban most a földrengés 10 éves fordulója alkalmából nagy ünnepséget tartottak. A főváros polgármestere az ünnepségeket azzal nyitotta meg, hogy háromszor megkon- dította az emléktemplom harangját, ame­lyet rádión közvetítettek egész Japán­ban, imádságra szólítva fel mindenkit. — Japán keresztyén egyházai kiadták tar­talmas évkönyvük 31. kötetét. Új könyvek és kiadványok. Belmissziói munkaprogramm. A du­nántúli ev. egyházkerület belmissziói munkaprogrammja újra megjelent az 1933—34. évre. D. Kapi Béla püspök a belmissziói munka egyöntetűségének és lelki irányának biztosítása végett immár 10 éve szerkeszti egyházkerülete gyüle­kezetei számára ezt a munkaprogram- mot. Ebben az évben különösen gazdag tartalommal jelent meg, miután a rendes anyagon kívül az új munkaév jubileu­maira is közöl munkaanyagot. Luther születésének jubileumára nyolc előadás anyagát közli „Az Ige hőse“ címen. A

Next

/
Thumbnails
Contents