Harangszó, 1933
1933-08-27 / 35. szám
1933 augusztus 27. sorozat is. Élén Jézussal, aki bele tud nyúlni a tanyák világába s imádkozóvá tudja tenni újból a szilaj magyart. Élén Jézussal, aki átformálja a családot, hogy estennen a biblia köré gyűljön össze és régi egyházi énekeinket énekelje. Bakay Péter esperes oltár! szolgálata mellett Hulvey István és Zimmermann Rezső, a tanya köz- pontokban:Dre- nyovszky János, Horeczky Béla, Ittzés Mihály, Sikter András lelkészek és Tóth László tanítók szóltak a fárasztó mezei munka után egyhegyült hívekhez. Érdekes, hogy ott voltak legtöbben, ahol legkevesebbre számítottunk: Tatársáncon. Aug. 16-án nagy közös esténk volt a kar- doskuti gyülekezettel. Zimmermann Rezső, aki mint lelkészez évben jött haza Amerikából, beszélt arról: Hogyan ébreszt ma Jézus népeket? Amerikai tapasztalataiból mondott el sok fájó, ébresztő dolgot s Jónás 3. alapján feltárta azt az esetet, mikor az Isten a bizonyságtévő várakozás ellenére is felébreszt egy népet. Podmaniczky Pál br. egyeHARANOSZÓ térni tanár az egyes ébresztésről szólt. Megragadó példákat mutatott be Lestá- dius svéd lelkész és kareszuandói gyülekezete egyes tagjainak ébredéséről. Az ébredést jellemzi, hogy nem elég hozzá a jóakarat. Heika és Elle megszerették egymást. A legény csakhamar összeszedte a házassághoz szükséges 500 koronát. De ekkor felébred. Nyugtalanítja, hogy a pénzt gazdájával együtt rénszarvasok lopása által gyűjtötte össze. Tusakodik a házassági vágy és lelkiismeret között. Végül visszaadja a pénzt gazdájának, 281 aki nem megy vele a megtérés útján. A legény boldog lesz, a gazda kötélen vég. zi életét. Az estén Windt Elza tanárnő szavalt, egy kisleány, valamint a konferencia tagjaiból alakult férfikar énekelt finn énekeket. — Minden, amit hallottunk, Jézus hívó szavát vitte szét. Azt a beszédet, amely igazán elfogadásra méltó! Tim. I. 16, 17. Olyanok voltak ezek az esték ott a Békés- és Csongrádmegye határvidékén, mint mikor a názáreti Jézus szerte jár : hiv, gyógyít és magának eljegyez. Még egy szolgálat. Ä konferencia ifjúságának augusztus 17-én délelőtt Benzing István presbiter: Mit tenne Jézus címen, Horeczky Béla lelkész a keskeny és széles útról hirdette az Igét. Leginkább a tót- komlósi KlEtag- jai voltak, akik egyébként is kedves hűséggel vettek részt az egész konferencián. A vendéglátók szeretete. Már az első nap délelőttjén a békési egyházmegye nevében Kovács Andor esperes üdvözölte a konferenciát. Nagy rongnak a gyülekezetek s a különböző közösségek aggódva fordítják fejüket az államhatalom felé. Iratkötegeket terítgetnek a választófejedelem elé. Lefestik a rendelkezés által kiváltott ellenérzést. Elmondják a várható következményeket. A választófejedelem megköti magát s öklével az asztalra csap. — A rendeletet változatlanul fenntartom! Gerhardt és felesége egymás mellett ülnek gyerekük bölcsőjénél. Gerhardt már másodszor olvassa a re- versális szövegét. Megrázza fejét és határozott hangon mondja: " ! | r;: T — Lehetetlenség! Eszerint a Formula Concordiaet, egyházunk eme fontos hitvallási iratát meg kellene tagadnunk. Arról nem is beszélek, hogy az engedelmesség ördög-köntöse alatt egészen kiszolgáltatnak minket a választófejedelem önkényének. Már pedig mit várhatunk attól az uralkodótól, aki keresztülgázol a hivatalos lelkészi eskün? — Én is azt mondom, Paulus, lehetetlenség! És neked erősnek kell lenned, mert meggyőződésünk nemcsak a kenyérnél, hanem életünknél is többet ér. — Igen, tíe mi lesz veletek? — Megsegít az Isten! — Mi lesz a kis drágánkkal? — Isten kezében van ő is. — És az útonlevő kis jövevénnyel? Anna Mária ráborul a bölcsőre, azután örömtől ragyogó arccal, végtelen nyugalommal így szól: — Isten angyalai őrzik. De mi lesz anyaszentegy- házunkkal? — Az egyház ura védelmezi azt is! Kezük bölcső felett kulcsolódik imádságra. Nehéz hónapok következnek. Előttük fejlődik egy kis virágszál s ugyanakkor koporsóba készül egy halódó élet. Örök vizeken feléjük siklik egy kicsi, törékeny életcsónak s ugyanekkor családjuk felett megáll a bizonytalanság felhője. Bölcső, koporsó, kenyértelenség. Októbervégi őszi napon, midőn már a hervadt levél is búcsút vesz termőfájától s üres fészkek beszélnek a vándormadarak napsugaras vidékre költözéséről, Berthold András egy csendes sóhajtással égbe küldi lelkét. Anna Mária fogja le szemeit. Pál imádkozza vele az utolsó imádságot s ravatalánál ő mondja az első imádságot. Temetés után Gerhardt átöleli feleségét s gyermekük bölcsőjéhez vezeti. Életteher, felelősség, fájdalom és kötelesség vonulnak végig lelkén, mint viharral telt felhők az égboltozaton. — Koporsótól lépjünk gyermekünk ágyacskájá- hoz, Máriám. Isten áldja haló porában meghalt atyánkat, tartsa meg boldogságunkra gyermekünket, vezesse el hozzánk szerencsésen kis testvérkéjét, azonfelül pedig adjon nékünk erőt kötelességünk hű betöltésére! (Folytatjuk.) A kardoskull Konferencia résztvevői.
