Harangszó, 1933
1933-08-06 / 32. szám
258 HARANGSZÓ 1933 augusztus 6. üldözte váinszedű kapja men; az üdvösségre szóló parancsot és pedig azt, amire legjobban szüksége van. A gutaütöt- let' haza küldte Jézus, mert voltak, kikkel- járhatta új útjait. Mátét maga mellé hivja, hogy szeretetet kapjon és megte- h'tddjék lelke az új élet igéjével s meg- ii hassa majd az Evangéliomot. Oh, hányszor jut az ember a magány és a kivetettség kétségbeejtő helyzetébe még tömegek közepette is, de milyen bátran az Űr nyomába tudunk lépni, ha észrevesszük Krisztus ránk szegeződő szemét és otthagyjuk bűneink vámszedő-aszta- lát. Augusztus 11. »Eredj t el és többé ne vétkezzél!“ János 8, 11. Épen azért nehéz elindulni a Krisztus nyomába, mert nehéz otthagyni a bűnt. Jézus is látja ezt, mikor a bűnös asszonynak külön lelkére köti: „és többé ne vétkezzél“. Azt gondoljuk, azért nehéz, mert nem félünk a büntetéstől. Az asszony nagyon jól tudta, hogy a házasságtörés bűn, szorongatta is a lelkiismerete és mégis megtette. Azért, mert nem volt mellette a nem kárhoztató, hanem szelíden bátorító és könyörületes szívű Jézus. Ha szabadulni akarok, milyen jó mellettem tudni Jézust. Ö biztosan megszabadít! Augusztus 12. „Menjetek el széles e világra!“ Márk 16, 15. Annak, aki már elindult, már Krisztus nyomában jár s a visszatérő hét gonosz lélekkel is győzedelmesen harcolt a Krisztusban. (Máté: J2, 43—45.) Elhangzik a legszebb isteni parancs: a missziói parancs. Az ilyen embernek nincsen nyugta sehol. Mindenütt és mindenkor a Krisztussal és az Evangéliominal áll elő, mert megtalálta az üdvösséget és másokat is osztályosainak szeretne látni. Ez az igazi bizonví- téka, hogy mi s az üdvösség útján járunk-e. Augusztus 13. ., lettek, őrködjétek ez országot!“ Máté 25, 34. Ez lesz az utolsó parancs, amit az Úr mond majd a benne hívőknek s az Ö parancsait szeretetböl betöltőknek. Ez ugyan nem kiérdemelt érdemrend lesz, amit emberek követelnek maguknak, hanem ez már előre elkészített kegyelmi ajándék. Nem lehetünk másképen osztályosai, mint csak azzal a lélekkel, amely addig is kell, hogy minden cselekedetünk rugója legyen: Krisztusban hivő lélekkel! lttzés Mihály. Az erdő zsoltárt énekel. *) Templomban járok. Olyan csend van, Hogy hallom a szivem, mint dobog. Hallgatva mélyen, sorfalat állnak A szürke bükkfaoszlopok. Lent hagytam minden keserűséget, Lent hagytam egész életem. És most az erdő harmatában Lelkem tisztára fürdetem. Lent maradtak a hörcsöglelkek, Hörcsöglelkek, kapzsi kufárok. Az ázott avar meg se zörren — Vasárnap van. Templomban járok. Itt minden zuzmó igét hirdet, Minden kóró nagyot jelent. Magamba szállván őszi reggel, Itt jobb vagyok, mint odalent. Langyos köd árad, mint a béke. Elfáradtam a vad tusában; Itt megpihenek. Kisüt a nap És tündök'.ik a Fthérkőlápa. Valahol messze harangoznak. Alattam jellegek mennek el. Zeniül a Bü'ck és csendül a szikla: Az egész erdő zsoltárt énekel. Szemelvény dr. Tarczay Gizella most megjelent verseskötetéböl, amelyet legközelebb ismertetünk. KARCOLATOK. Cserkészeink. Jó számontartani a mi protestáns értékeinket! A cserkészet is közülük való. A cserkészet megalapítója, Baden Powell, protestáns ember. A cserkészet megalakulása a protestáns Anglia egyik protestáns KIÉ házában történt, 1908-ban. Ezen a világon protestáns cserkész van legtöbb. Az első magyar cserkészcsapatot a protestáns KIÉ szervezte meg 1910-ben. Ezekben a napokban a világ cserkészei Gödöllőn tartják hatalmas világtáborukat. Érdemes elmenni s megnézni egyikét azoknak a hatalmas értékeknek, amelyek protestáns talajon születtek. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! — A város is gyönyörűen fejlődött az utolsó időben. A választófejedelem kastélya megújult. Gyönyörű törvénykezési ház épült melléje. Tulipán-ágy nyilik előttük, cseresznye- és mandulafák szegélvezik az utakat. A kutyák hídjára se ismerne rá. Eltakarították mellőle a sok düledező kalyibát és szemétdombot, pompás diófa- és hársfa-sor vezet egészen az állatkertig. — Örülök Berlin fejlődésének, de elhatározásomban mindez teljesen közömbös. — Gondolnia kellene a város szellemi életének fejlettségére is. Tudások, írók, művészek várják szeretettel körükbe. Gerhardt Pálra szükségük van s Gerhardt Pálnak is szüksége van reájuk. Az esperes mozdulatlan fejjel hallgatja a beszédet. — Sokra értékelem egyházi és nemzeti kultúránkat, de felettem egyedül Isten határozhat. Indulatba sodródik a szónok, arca kipirul, hangja ércesebben cseng. — Megbocsásson, esperes uram, de mintha nem volna egészen igaza. Istentől nyert tíz tálentomának gyümölcsöztetésénél nincsen-e szüksége Berlinre és az ottani környezetre? Mittenv/aldéban nem szunnyad-e el egyik-másik tehetsége, melyből pedig Isten dicsőségének kellene sugároznia? Az esperes úrtól még sokat vár nemzete és egyháza s ezt a sokat Berlin válthatja ki legtöbbet ígérőén. Geihardt Pál szeméből csendes nyugalom árad. — Tudom, hogy mindent áldozatul kell adnom, csak azt nem tudom még, hogy hol kell azt megtennem. A mittenwaldei parochián tíz napon át két ember viaskodott Istennel. Szív, értelem és emberi vágyódás harcoltak Isten akaratával. Tíz nap múlva elcsendesedő lelkek, tükröző szemek tekintenek egymásra s csendes szóval mondják: Isten akarja! Gerhardt Pál árkus papírost tesz maga elé s új ludtollat márt tintába. Megírja a magistrátusnak, hogy „Isten nevének szorgalmas segítségülhivása és a feléje irányult egyhangú bizalom helyes mérlegelése után arra a meggyőződésre jutott, hogy ebben a dologban Istennek különös küldetése és kormányzása nyilvánul, azért az ő nagy és mindenható urának nem szegülhet ellen. Elfogadja tehát a meghívást azon keresztyén reménységben és bizodalomban, hogy kegyes szívek buzgó imádságukkal segítségére lesznek és állandóan fohászkodnak érte Istenhez, hogy az általa kiválasztott jelentékttlen eszköz által, amilyennek saját magát ismeri, az ő szentegyháza helyesen épüljön“. Július havában búcsút vesz Gerhardt Pál és felesége Mittenwalde népétől. Elbúcsúznak templomtól, parochiától, vén hárstól, kicsi koporsótól. Mennek Berlinbe. Isten így akarja! Ne vegyék hát nékem rossz néven, ha Istentől igyekezem megtudni, hogy melyik oltár elé parancsol enge- met. Tíz napot kérek csupán, hogy megbeszélhessem ezt a dolgot az én Istenemmel. (Folytatjuk.)
