Harangszó, 1933

1933-08-06 / 32. szám

256

HARANGSZÓ

1933 augusztus 6.

nyait is. Van (1722.) a községben 150 katholikus, 37 lutheránus és 9 kálvinista. S ez a néhány maroknyi lutheránus tartott saját tanítót. Az akkori szegénységük mellett igazán csodálatraméltó, a mai utódokat sokszor mélyen megszégyenítő áldozatkészség. A katholikusok között akadt 36 frank (német) eredetű s 28 szláv (tót) eredetű házaspár. Az utóbbiaknak tanítója a 35 éves Laszki György volt. A lutheránusok is felvidékiek lévén a tanítóik, bizonyára felvidéki tót telepesek voltak. A német eredetű katholikusok pedig Fulda vidékéről érkezett telepesek voltak.

Porubszky Péter leszállított, csekély jövedelméből nem tudván megélni, még 1722-ben elhagyja Mucsit s az ekkortájt német telepesekből alakult hidegkúti gviilekezetnek lesz a rektora. Csak rövid ideig maradt itt, mert 1722-ben már a pozsonyi iskolában találjuk, ahol 5 évet tölt el Beer Vilmos lábainál. Innen 1727. körül Dvanotz-ban Mikoviny házában, majd 2 év múlva Krenchben Or- dódy Gvörgy. Gosztonyi Ádám és Gás- r>ár, a Zsarnótziak és Sándorok családjában lesz nevelő. 1731-ben Porubszky megnősül, feleségül vevén Czabány Dániel özvegyét, Ihritzkv Zsófiát. Zay Ferdinánd József báró podluzsányi udvari prédikátorának, Ihritzky Jánosnak leányát. Tehát helyesen sejti Payr Sándor kiváló hisztorikusunk Szabó János nemeskéri néhai atyánkfia kóma- asszonyában (1734). Ihritzky Zsófiában az akkori nemeskéri rektornak, Porubszky Péternek (szintén koma) feleségét. Nemeskérett Porubszky 1732-1734. rektor. majd nagypalugyai conrektor lesz belőle. Innen (1735) Pozsonyba hívják meg tanítóul a leányok iskolájába. Innen még ugyanezen évben Zay báró hívja meg őt Podluzsányba udvari prédikátornak apósának, Ihritzky Jánosnak a helyébe. Antony Sámuel püspök 1735 nov. 16.-án avatja fel Porubszkyt lelkésszé Csetneken.

Porubszky nem lehetett tehetségtelen, közönséges férfiú, különben nem hívta volna meg annyi előkelő család nevelőjéül s Zay bárónak sem kellett volna udvari lelkészül. Sorsa, élete szintén szemlélteti az evang. egyház akkori szolgáinak változásokban gazdag, hányt- vetett sorsát, mely sokszor az ország egyik végéről a másikra vetette őket.

Porubszkynak még egyetlen mucsi-i utódát ismerjük, C a r d n e 1 i s Jakabot. Neki sem lehetett sokáig maradása ott s 1729-ben már lutheránusok sincsenek Mucsiban. Tanítóik elűzése után ők is másfelé költözködtek. Gondolkodóba ejthet bennünket, hogy a lutheránus jobbágyait oly keményen védő Mercy gróf uradalmában elpusztulhatott üldözés folytán egy evang. gyülekezet. Talán a grófnak ama elve ad erre magyarázatot, mely szerint nem engedte meg, hogy egy helységben különböző feleke- zetek elegyedjenek össze, amivel vallási villongásoknak akarta elejét venni. Talán ezért ő maga sem bánta, hogy Mu- csiból, ahol a katholikusok voltak többségben, a kevesebb számú lutheránusok másfelé költözködtek. Mercy gróf nagykiterjedésű uradalmaiban elég megfelelő helyet találtak a letelepedésre, ahol hitrokonokra találtak s ahol a hatalmas gróf szívesen megvédte őket vallásuk szabad gyakorlásában. De tótok lévén a mucsi-i evangélikusok, valószínűbb az, hogy valamelyik tótokkal vegyült evang.

gyülekezetben (Tab, Nagyszokoly, Részi) telepedtek meg.

így múlt ki Mucsiban is az üldözéstől megfojtva az evang. gyülekezet. Ez volt a sorsa más tolnamegyei lutheránus gyülekezeteknek is. Zomba, Vajta, (ma Fehérmegyé), Kurd, Medina, Cikó hasonló sorsot értek meg. Egyes kis eklézsiákat megfojthatott a vallási türelmetlenség, de nem tudta elpusztítani mindnyáját s Szenicei Bárány Györgynek, a tolna-baranya-somogyi egyházmegye kiváló szervezőjének s halhatatlan érdemű első esperesének munkálkodása folytán (1718—1757) csakhamar közel 20 lutheránus anyagyülekezet alakult meg az esperesség területén.

Schmidt János.

Egy kis „északi“ levegő Budapesten.

Északi evangélikus testvéreinknél mindennapos dolog az állomáson énekelni, vagy a vonaton énekelve vagy bibliát olvasva bizonyságot tenni. De itt Budapesten ugyan kinek jutna eszébe az ilyesmi?

Hadd mondjam el sorjába, hogyan került alkalom bizonyságtételre rögtön, mihelyt két finn cserkész az állomáson megjelent. A déli rekkenőben lógó fejjel bandukoltam az állomás felé. Egyszer- csak egészen „véletlenül“ egy ember- csoport felé tekintettem. Kézzel-lábbal, bábeli nyelvzavarral magyaráztak valamit két idegen ruhás cserkésznek. Közelebb mentem puszta kíváncsiságból. Egyszercsak hallom, hogy Finnországot

Kályha mellé húzódik s keblén melengeti gyermekét Anna Mária. Reszkető hangon súgja férjének:

— Már az anyatej sem kell neki!

Órák múlnak.

— Hiába takargatom melegített ruhákba, hideg marad kicsi teste.

Félórák múlnak.

— Este óta nem nyitotta ki szemeit.

Percek múlnak.

— Mindig halkabban lélegzik:

Ágydunyhára helyezik, párnát melengetnek rá. Puha kendővel óvatosan dörzsölgetik szívét. Kanálnyi teát próbálnak kicsi szájába cseppentgetni.

Gerhardt föléje hajol s hosszan, lélegzetfojtva figyeli. Azután hirtelen átöleli hitvesét s gyengéden az íróasztal melletti karosszékbe ülteti.

—- Mária, a mi kis drágaságunkat Isten magához vette!

XXVII.

A kert napos oldalára húzódnak. Zitnankós tél után jól esik tavaszi verőfényben sütkérezni. A pároddá vastag falai különben is nehezen eresztik át a meleget. Hideg, nyirkos levegő fekszi meg a szobákat és benne nyomasztó üresség, valami rettenetes fojtogató kifosztottság veszi körül az embert. Helyét nem találva jár-kel ide-oda, végül is mozdulatlanul megáll és homlokát végigsimítva keresi, hogy mit is akart tulajdonképpen? Pedig megmarad régi életrendjük. A férfi gyülekezetét szolgálja, az asszony háztartásában

szorgoskodik, leányokkal, asszonyokkal foglalkozik és betegeket látogat. Reggelenként és esténként is korál- ének zeng s ajkukon kigyullad Isten igéjének fénye. És mégis hideg acélkéz kúszik szivükről torkuk felé: ki- fosztottságuk kínzó érzete.

Most a kert napos oldalára húzódnak s Anna Mária aggódva figyeli férje fáradt, ólomszinű arcát.

— Először is édesatyádról szólok. Meglátszik ugyan rajt a sok szomorúság, de azért jó erőben van. Annál jobban összetört szegény Szabina. Árnyéka lett önmagának.

— És tulajdonképpen mi történt Joachimmal?

A férfi el'gondolkodva tekint maga elé, azután lassan beszélni kezd.

— Neki igazán tragikus sorsot mért ki az Isten. Elmesélték, hogy a választási küzdelmek nagyon elmérgesedtek. A magistrátus hasztalan csendesítgette a pártokat, Joachim és maga Lillius is hiába könyörögtek, a pártoskodást és gyűlölködést nem lehetett útjában megállítani. Mérgezett nyilakkal harcoltak s nemtelen vádakkal illették egymást.

— A magistrátus végül is Lillius mellett döntött. Joachimot a döntés végleg elkeserítette. Az utolsó időben egészsége is megrendült. Vehr esperes halála után sok munka szakadt vállaira s kötelességeiben ő sohasem ismert megalkuvást.

— Április 5-én iktatták új állásába Lillius diakónust s három hét múlva szegény Joachimunk meghalt. A derék Reinhardt hirdette koporsójánál Isten igéjét: „aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi azt a