Harangszó, 1933
1933-07-30 / 31. szám
248 HARANGSZÓ 1933 július 30. hozományát 30 év alatt meghétszerezte, azt írja: „Látom, hogy a földiekben való bízás megcsal és csak az Istenben lehet a mi reménységönk“. Kossuth Lajos népszerűsége tetőpontján, amikor versenyt szórták eléje az ünneplés virágait, alázatos szívvel mondotfa, hogy „én csak egy porszem vagyok, de Istennek úgy tetszett, hogy akaratát porszemek által végeztesse e 1“. I. Rákóczi Györev, amidőn fia eljegyezte Báthory Zsófiát, a következőt írta levélben: „Fiam. atvai szerétéiből azt adjuk néked tanácsul, hogy szeressed mátkádat és majdan hites feleségedet, de úgy mindazáltal, hogy hozzávaló szereteted Istenedhez és hazádhoz való szere- tetedet felül ne haladja, mert ember talál feleséget, de Isten, hazát nemtöbbet egynél“. Lórántffy Zsuzsánna, amikor fia a fenesi csatában elesett, megindult lélekkel írta menyének: „Megérdemeljük Istennek ostorát, mert nagyon megsokasodtak a mi különféle álnokságink“, Ezt egy olyan nő írta, aki egész leikével a bibliában élt és egyházáért, a reformáció szelleméhez való hűségéért saját papjaitól méltatlan bánásmódban részesült és ezt nyugodt lélekkel el tudta viselni. Medgyessv Pál, Rákócziék udvari papja megírta Rákóczi Györgyről, hogy háborúskodása idején is akárhol ütött tábort, első dolga volt istentiszteletet tartani, prédikációt hallgatni és „egyetlen istenszolgáját sem guggolt meg vékony tanításáért“. Érdekes adalék a kor lélekrajzához, hogy Bethlen Miklós és Kun Ilona jegyeskoruk levelezésében arról vallatták egymást, mennyire haladtak a bibliaolvasásban. Néha ez az egyházhoz való 'ragaszkodás szinte szélsőséges felekezeti szellemben jelentkezett. Révay Erzsébet, amikor orvosságot kért Rad- vánszky Jánostól Besztercebányáról, arra kérte, hogy „ne pápistás apothékában vegye“. Az evangélizálás a bibliának az életbe vaió átplántálása soha sem szűnt meg, csak hullámvonalú fejlődést mutat. •Felveszi a külföldi hatásokat, átvesz más egyházakból új irányokat, azonban aláveti a kritika erejének. Az egyház, amely mozdulatlan marad különféle mozgalmak, ütközések közepette, a halállal jegyezte el magát. A követelmény csak az, hogy ne tagadja meg az egyházat sem módszerével, sem alapelveivel ne feszítse szét kereteit. Az ötödik csoport a mártírok csoportja. A hűség próbatételének győzelmes hősei. A gályarabok mellett ott találjuk a pozsonyi rendkívüli törvényszék és Karaffa eperjesi áldozatait, Bónist, Radvánszky Györgyöt, Keczer Andrást, Zimmermann, stb. A XVIII. században különösen a csábítás eszközeivel igyekeztek téríteni. Apor erdélyi őskatholi- kus lesz. Cserey elféntállott. A bosszús Apor azzal akarta megszégyeníteni: „Ebnek vdnják asztalra fejét s eb pad alá vonja". Cserey azzal válaszolt: „Nem játszom Istennel, jobb nékem szegényül élnem, mint lelkemet megsértenem“. A mártírok között ott vannak a névtelen, templomokat védő, szenvedő jobbágyok. Minden martírság lelke az áldozat; nem az a hű, aki az oltárról él, hanem aki az oltárra viszi áldozatát. Az egyházi életben is vannak termelők, akik megtöltik a csűrt és vannak fogyasztók, akik a csűrből elhordják a gabonát. Az egyháznak igazi ellenségei nem a külső ellenségek, akik ellen lehet védekezni, hanem az élösdi színes keresztyének, akik a lassú emésztő pusztulás hírmondói. Hivatásunk a külső és belső ellenség legyőzése. (Jegyzetek alapján.) Keszthely. A Balaton fővárosában, Keszthelyen négy éve áll az evangéliumi világosság őrtornya. 60 km-es körzetben, 5 járás területén, 60 községben élő evangélikusok drága „Otthona“ e templom. Nem fejedelmi adományokból épült, hanem évtizedek forró vágya, buzgó lelkek imádsága, könny, veríték és áldozatos fillérek hozták létre. A 17. században volt itt evangélikus gyülekezet, de az ellenreformáció ezt is elsöpörte ádáz pusztításával. Újból 1850 körül kezdenek evangélikusok mutatkozni, kiket a 40 km-re lévő kövágóörsi lelkészek gondoznak, helyben pedig a Németországból ideszakadt Oppel-család lesz a hívek buzdító-irányítója. 1909-ben fiókegyházzá alakulnak Novák Elek kővágóőrsi lelkész vezetése mellett. 1921- ben Reichert Gyula ny. lelkész veszi át a lelki gondozást és fiatalos lelkesedéssel, kitartó hittel készíti elő az önállósulást. 1926-ban Nagy Lajos esperes fáradhatatlan utánjárására és D. Kapi Béla püspök különös jóindulatú támogatására és nagy pártfogása folytán, anyaegyházzá alakul Keszthely; a hozzá tartozó 28 szórványközséggel, melyhez a tekinteted nézne rám, a te arcvonásaid érlelődnének ki kicsi arcoskájából s a te gazdag lelkedet örökölné. — Szép is lenne ezzel a duzmadt arccal és torony- magas homlokkal. — Nekem a legszebb lenne. Az a fontos, hogy tartsa meg a jó Isten! Mintha hirtelen lecsapó ölyv ellen védené, Anna Mária asszony hirtelen felugrik s két kitárt karjával ráborul a bölcsőre. Mikor felemeli fejét, mindkét szeme könnytől fényes. — Éppen az én születésnapomon ajándékozta nekünk Isten. Benne folytatódik elszakadt életfonala és kis szívében tovább muzsikál a mi kifáradt szívünk halk éneke. Talán csak nem veszi el tőlünk az Isten!? — Mindnyájan Isten kezében vagyunk, Máriám. Kertünk mellett temető, azontúl templom. Halottjaink templom melletti temetőben pihennek. Sírjukra ólom- szemű ablakon át oltárgyertya fénye hull, orgonabú- gás, szentének száll feléjük és Isten örökkévaló igéje megáll felettük, mint Jézushoz vezető betlehemi csillag. Az asszony arcát fehérre sápasztja hirtelen támadt félelme. — Miért mondod ezt, Paulus? Talán gyengének, vagy betegnek gondolod? A férfi fejét rázza. — Istenfélelem szerinti bölcsesség, hogy a halált állandóan magunk mellett lássuk. Az is Isten angyala, csakhogy gyászruhában lép elénk és tort hasít szívünkbe. — Emlékszem, Paulus, már többször nevelted ezzel a gondolattal lelkemet. — A magamét is, Máriám. írásokat fektet térdére, azokat olvasgatja. Mikor elgondolkodva maga elé tekint, felesége halkan megszólítja: — Válaszolt-e már a mi jó Crügerünk? — Már válaszolt. Örül a Praxis pietatis hatodik kiadásának, de szerette volna, ha több új éneket küldtem volna. — És melyik tetszett neki legjobban? — Óh fő, vérző sebekkel! — Az én szívemhez is ez áll legközelebb. Valahányszor letérdeltem oltárunk lépcsőjére s felemeltem szemeimet a töviskoronás Krisztusra, megtelt szívem érzésekkel, de nem tudtam azokat szavakba önteni. A te énekedből tanultam meg, hogy mit érzek a sápadt, töviskoronás Krisztus-arc láttára. Óh fő, vérző sebekkel Meggyötrött, megrakott! Fő, szúró tövisekkel Megkoronáztatott! Óh fő, előbb oly ékes, Most olyan megvetett: Végy tőlem, óh szentséges, Hálát s dicséretet! Jézus, előtted állok, Ne vess meg engemet! Tetőled el nem válók, Bár téged sír temet.
