Harangszó, 1933
1933-06-25 / 26. szám
208 HARANGSZÓ 1933 június 25. Mint bűnös Magdolnát, Térdre borulását Nézted könnyhullatását. A többi versszakban is erős, őszinte szavakkal vallja be bűneit. Például: Rút vagyok előtted, Rút vagyok előtted. Jézusom, azt megvallom. Fekélyes én lelkem, Talpig vétkes testem, Előtted nem tagadom. Többet mit mondjak, óh! Ez bizony igaz szó, Hogy nincs bennem semmi jó. A verselés elég ügyességre vall és dallamot is igen szépet választott hozzá: „Eltévedtem mint juh“. Ennek hangjegyeit egy pozsonyi régi kéziratban találtam meg s az új énekeskönyvben nyomban fel is használtuk. Petröczi Kata Szidóniának is kedvelt dallama volt ez. Régi Balassa Bálint-féle versszakaszokra, rövid sorokra készült. Ez is emeli az értékét. Mint templomi ének az „Eltévedtem mint juh“ a Zengedezö M. Karban 1696. jelenik meg először. Karcsai Kató tehát jó ízléssel választotta a dallamot. Kálmán Farkas református himnoló- gus énekünkre ráakadván, elismeri, hogy „mély vallásos lelkületre vall“ s úgy véli, hogy Karcsai Kató valamely evang. lelkész neje vagy leánya lehetett. így vette fel ezt a nevet Faylné Hentaller Mariska is „A magyar írónőkről“ című könyvébe (Budapest, 1889). És így került bele Karcsai Kató Szinnyey nagy müvébe is a magyar írók közé. (V. k. 1022). ' Ezektől eltérőleg Hrabovszky György történetírónk Torkos András győri lelkésznek (11737) tulajdonítja a Karcsai Kató nevével felékesített éneket, mintha az énekíró Torkos csak megtisztelni akarta volna ezt a kiváló buzgó evang. nőt azzal, hogy nevét a versfőkbe felvette. De Hrabovszky téved. Ellenmond ennek a tartalom. A bűnöket ily erős és éles színekkel rajzoló éneket másnak a nevében és másnak a tiszteletére írni nem lehet. Férfiú sem fogadhatta volna el ezt, annál kevésbbé nő. Ennek az írója csak Karcsai Kató lehetett, akinek nevét az ének viseli. S még így is bámulnunk kell a nő bátorságát, hogy bűnbánati énekében ily erős színekkel és ily nagy őszinteséggel merte lelki belső állapotát a világ előtt feltárni. Torkos Andrásnak ez énekben csak annyi része lehet, hogy mint győri lelkész és az énekeskönyv egyik szerkesztője, ő volt a közvetítő, ő ajánlotta, hogy a Zengedezö 1726. évi kiadásába felvegyék. Mert a korábbi kiadásokban (1696—1706) ez az ének még nincsen benne. Torkos győri lelkész nevének kapcsolata vezet bennünket arra, hogy a felfedezett költőnőt is Győrött keressük. És csakugyan Karcsay Zsigmond a XVII. század végén igen előkelő tagja volt a győri gyülekezetnek. 1699-ben az első konventbe„a nemesi rendből való dirigáló tanácsosok“ közé választották. Ennek leánya vagy húga lehetett Karcsai Kató. Karcsai nevű lelkészünk nem volt. Ezt a buzgó evang. családot, melyből a költőnőn kívül egy jeles festőművészt is ismerünk, a nemrégiben elhalt Karcsay L ajost, méltó lesz egyházi vonatkozásaiban közelebbről is megismernünk. Nemeskér történetében még az Alsóbükön lakó Mankóbüki Horváth Sámuel hitvesében, Karcsay Katóban (1740— 1760) véltem a költőnőt felfedezni. De most, hogy az éneket már az 1726. évi kiadásban is megtaláltam, a győri Karcsay családig kellett visszamennem. Az érdekes családtörténeti adatokat legközelebb közlöm. Apró győzelmek az ifjúsági munkában. Negyvenötén kezdték a munkát az egyesületben. A szalmaláng ellobbant. Félév múlva már csak hárman voltak. Ez a három is végre megunta az általános részvétlenséget. Az összejöveteli órára egy alkalommal nem jelent meg senki. A vezető kezében a bibliával és énekeskönyvvel belép a termébe. Megdöbben az üres terem láttára. Azután nyugodtan leül, énekel, felolvassa a bibliából azt a szakaszt, amelyet a fiúknak szánt s azután, mint aki munkáját elvégezte, kilép az ajtón. Az ajtóban azonban ott állnak már az ifjak. „Tanító úr, bocsásson meg, hogy ennyire komolytalanok voltunk. Azt hittük, hogy tanító úr számára sem nagyon komoly ez az ifjúsági munka. Most meggyőződtünk az ellenkezőjéről. Ezután hűségesek leszünk ...“ •— volt a válasz az ablakon át kárörvendő szándékkal leselkedő ifjak ajkáról. Tényleg ez a pillanat volt az egyesület megszületése. Ennyit jelenthet a munkában a vezető hűsége! Szegény Anna Mária, vájjon érzi-e ő is élete nagy veszteségében a szenvedés nagy kísértését s meghallja-e benne Isten vigasztaló, örök biztatását? Előveszi énekét és hangosan olvassa annak strófáit: Istenedbe fogódzál, Búba süllyedt lélek, Szégyenére hogy ne válj, Győzd le sok kétséged. Tőrt vet a Sátán s harcol Ellened csalárdul, Hogy megfosszon Jézustól, Élted vigaszátul. Isten enyém, övé én, Ki szakít el minket? Lelkem súlyos keresztjén Soha el nem csügged. Jó Atyám helyezte rám, El is vészi rólam. Zúgolódjam érte tán? — Benne lelki jó van. — Tisztulok feddésire S lelkem újjá épül. Lapozgat kéziratában, néhány szót kitöröl, mást ír helyére, némelyik sornál hosszasan elgondolkodik. Azután hangosan olvassa az utolsó versszakokat: Könnyhullással vetnek itt A hívek gyakorta, De az Isten megsegít S jő vigalmak sorja. Nagy örömmel aratnak Vidul a barázda, Szenvedés, bú, gond, bánat Válik boldogságra. Oltsd el gyötrő fájdalmad, Bízz keresztyén lélek; Hited el nem hamvadhat, S lángja még föléled, Balzsamot ki hullat rád? — Isten az egekben ... Zengjen ajkad hozsannát Szent nevének! Ámen. Megdorgálja gyermekét Atyja, hogy nevelje, Véle érez, bárha vét, Szent haragra kelve. S én, mint Isten gyermeke, Fussak el kézéiül? Délelőtt mindkét éneket lemásolja, becsomagolja és elküldi Anna Máriának. Szegény teremtés jogot formálhat hozzá, hiszen mindegyikben benne rejlik az ő tusakodó, vérző lelke is. (Folytatjuk.)
