Harangszó, 1933
1933-06-18 / 25. szám
1933 június 18. HARANGSZÓ 201 készséget, a megelégedettséget, a józan mértékletességet, a serény munkakészséget, az Úr efőtt való igazi alázatosságot, a tiszta önzetlenséget, az igazság- szeretetet, az élő reménységet, az élő könyöriiletességet és irgalmasságot, a lelki tisztaságra való törekvést, a lelki és hitbeli gyarapodásra való készséget, az Istenben való elszánt bizakodást, — egyszóval Isten kegyelméből a Jézus Krisztusban gyökerező életet. Mind ez bele volt foglalva és bele volt sűrítve utolsó sóhajotokba, ha mindjárt pillanatnál rövidebb volt is az. Áldunk titeket haló poraitokban, mert nemcsak várjátok, hogy mi cselekedjünk, hanem az utolsó sóhajaitokban világosan meg is mondjátok, hogy hogyan és mit cselekedjünk! Rajtatok akkor nem úgy könyörült Isten, hogy megmentett volna benneteket a földi továbbvándorlásra, lezárta szemeiteket — hogy mi most lássunk, valóban azért haltatok meg, hogy a nemzet éljen! Azóta lelkiismeretünk mélyén ott él az örök felkiáltás: Földön élő, megme- rekült magyarok, mit tesztek meg abból, amit mi halálunk percében fogadtunk? Ha nem teszitek meg, miért nem teszitek meg? Valóban a világ, a külső körülmények akadályoznak meg a cselekvésben? Nemde inkább a bensőtökben van 'az oka, hogy tehetetlenek vagytok? Igazán nem lehetne buzgóbban szeretni, hinni, Istent dicsőíteni, Igét hirdetni és Igét komolyan tanulni? Szívettépö a helyzetünk, ha meglátjuk azt a maga rideg valóságában. Fegyverrel nem segíthetünk magunkon, mert ellenségeinknek éppen az kedvezne, ha okot adnánk nekik a teljes eltipratásunk- ra. Lesik az alkalmat, hogyan köthetnének belénk. Készen állnak a megsemmisítésünkre, amint azt a Kárpátok birtokbavételével jóelőre előkészítették. Mostanában szörnyűségek sülnek ki a gazdasági ügyekkel kapcsolatban. íme, a megszállóknak egyesegyáltalán nem kellene sem a Kárpátok népei, sem azoknak a munka- és életereje, de még a Kárpátok természeti kincsei sem. A megszállt területek gazdasági és nemzeti szempontból is nyűgök a megszállók nyakán. Egyedül csak azért ülnek a megszállók a hegyeinken, hogy mi védtelenek legyünk és védtelenségünkben fokozatosan elsorvadjunk. Trianon több mint igazságtalanság, — gyilkosság az és mivel gyilkosság, valláserkölcsi szempontból világkérdés és világfeladat. Jelenleg békés úton sem kaphatjuk vissza földünket, még nemes, jóakaratú külföldi támogatással sem. Hiszen a csalhatatlan, büszke és dicső francia nielöttünk sohasem mondhatja azt, hogy: tévedtem, aminthogy annak idején a pápa sem mondhatta Luther Márton fellépésére: igen, igazad van; ha most évszázadok folyamán megcsinálja is a római egyház mindazt, ami Luther programmjában benne volt. Nem várhatjuk, hogy nekünk igazat adjanak. A békés revíziót Benes úr kegyelméből el sem fogadhatjuk, mert abban ugyan nem lenne köszönet. Ne áltassuk magunkat. Eljutottunk Arany János jóslatához: „Négy kerítés, négy magas fal: Jajj mi haszna! Bár akarna, kőfalon nem látni átal“. De kérdés, hogy a négyes trianoni határon belül nem lehetett volna-e a „békekötés“ óta egymást jobban szeretnünk és úgy berendezkednünk, hogy valóban Istennek tetsző életünkkel még kérlelhetetlen ellenségeinket is belátásra indíthattuk volna? Vagy a megmaradt Csonkamagvar- ország valóban csak temetőnek alkalmas hely? Mostanában mi már nem elégedhetünk meg az emlékezéssel. Ezzel a hősi halottak sem érhetik be már. Most már cselekedni kell! Ne csüggedjünk és ne kételkedjünk abban, hogy Isten megsegíthet bennünket, ha itt a palánkon belül, a négy magas fal között olyan testvéri életet élünk, melv az ö tetszésével valóban találkozik. Bízzatok árva magyarok és ha valahol két embert megláttok, akik egvmást valóban érdek nélkül, minden hátsó gondolat nélkül, igaz önzetlenséggel, Krisztus indulatával szeretik s e szeretetben munkálkodnak is, akkor örüljetek gyermeki szívvel, mert az a szeretet hajnalcsillag az ország egén. Ne gondoljuk, hogy megtaláljuk a szabadulás útját, ha kárbaveszni hagyjuk a hősök vérét s ha az ő kedvükért sem tudjuk egymást áldozatos készséggel, odaadó szolgálatban szeretni. Ne gondoljuk, hogy országos nagy dolgokban javulhat a helyzet, ha az egyes emberek a legbensejükben nem találkoznak az élet Fejedelmével és ha ember-ember között nem születik meg az igazi krisztusi testvériség. Napnál világosabb, hogv ami kis enyhülés a háború óta jött, mindaz az egyes emberek lelkének leg- mélvéröl, legbensejéböl, azaz a minden tökéletes adomány Atyjától, a Világosságtól. a mindenek fölött uralkodó Istentől jött. Édes Testvéreim, Magyar Rokkantak, Hadiözvegyek és Árvák! Áldó. imádsá- gos lélekkel gondolunk rátok. Ha velünk együtt hisztek a feltámadott Királyban és cselekszitek szegénvségtekben is a hit cselekedeteit, akkor jön a jobb kor, melyben a Király iránt való engedelmesség mindannyiunk édes boldogsága lesz. Nitschinger János ev. tanító. Ahogy visszanézünk. A dunántúli egyházkerület lelkésztanítói körzeti konferenciái az elmúlt héten befejeződtek. Ahogy visszanézünk erre a konferencia-ciklusra, lehetetlen néhány beszámoló sort oda nem tenni boldog köszönet gyanánt az Isten iránti hála oltárára. Említésre érdemes mindjárt a konfe- rencia-sorozot idői kerete. Ápr. 18.-án kezdődött és június 8.-án fejeződött be. E másfél hónapi időkeretben 12, részint lelkészi, részint tanítói körzetre tagolva folytak le a konferenciák. Másfél hónap! Hosszú idő, ha arra gondolunk, hogy az amúgy is zsúfolt püspöki munka- programmba kellett azt beleiktatni és mégis megérte, ha arra gondolunk, hogy ezalatt a másfél hónap alatt többszáz dunántúli tanító és lelkész nyert lelki el- csendesedést és megerősödést. Említésre érdemes a konferencia-sorozat földrajzi kerete is. Sopron és Nagykanizsa,. Győr és Sárszentlőrinc azok á szélső pontok, amelyeknek egybekapcsolt . hatalmas négyszögében helyezkedik el a 12 konferencia 12 színhelye. Sok-sok fáradság volt ez annak, aki a konferencia-sorozatot megrendezte, ezen a széles terepen személyesen s jórészt egyedül végigvezette, D. Kapi Béla püspöknek, de mérhetetlen nyereség azoknak, akiknek a szívét ezeken az áldott alkalmakon az Isten Lelke kereste és megkereste. Említésre érdemes a konferenciák h e 1 v i kerete is. Meleg szeretet a vendéglátó gyülekezetek részéről, amellyel a vendégeket fogadni és szolgálatukat meghálálni igyekeztek, a világi elem érdeklődése, amellyel elsősorban a felügyelők a konferenciákba belekapcsolódtak, a mindennaoi áhítat, minden előadás előtti megfelelő ének, amellyel a napi munka, illetve minden előadás kezdődött. a bizalmas órák. amelyeket a püspök a kerülete tanítóival és lelkészeivel komoly és meghittségében is mindvégig nemes együttlétben az előadások idején kívül is eltöltött s az a záró úrvacsora, amelvben a megmozgatott lélek odatérdelt Ura elé, — alkották azt a helyi keretet, amelvben kialakulhatott a konferencia számára megfelelő lelki légkör. Hadd említsük meg a konferencia- sorozat t é m a-keretét is. A saját hitéért viaskodó lelkész ellenségei. Egyházunk hitvallási iratai és a lelkészi szolgálat. A lutheri vallásosság tvpusának elfelejtett vonásai. A közösség jelentősége a lelkiéletben. Kazuális beszédek. A beteglátogatás. A saját hitéért viaskodó lelkész fegyverzete. A A prédikációra készülés. A papi-család. A saját hitéért viaskodó lelkész gvőzelme: ezek voltak a lelkészi konferencia témái. A tanító küldetése. Az evang. népiskola hivatása és felelőssége. A népiskolai vallásoktatás fokozatai és egysége. Vasárnapi iskolai bemutató: lézus, a gyermekek barátja. Az ev. tanító egyháztársadalmi munkája. A levitái szolgálat jelentősége és felelőssége. A tanító ereie. Az ev. tanító önművelése. Az ev. tanító egyénisége. A tanító felelőssége: ezek voltak a tanítói konferencia témái. Nem találunk közöttük egyet sem, amely csak elméleti volna, mindmegannvi gyakorlati kérdés, amelv mélyen belemarkol az egyház munkásának hivatás- és egvéni élete számos vonatkozásába. Mi volt a konferencia-sorozat célja? Nem pedagógiai szeminárium a tanítóknak és nem theológiai továbbképző-kurzus a lelkészeknek, hanem valami mélyebb ennél. Közösség teremtése s abban a lelkiismeret megrázása, önvizsgálatra indítása. A hivatás-tudat elmélyítése, az evangélikus karakter felmutatása és kidolgozása volt a konferencia célja s az, hogy mindezeken keresztül a püspöki belmisszió nuinkaprogramm is mind belterjeseiül s egyben ezentúl a filiákra is kiterjeszthető legyen. És az eredmény? Nem kicsinyeljük le azokat az eredményeket sem, amelyek áhítatba simult arcokon, egy- egy könny megcsillanásában, sírással küzködő felszólalásokban mutatkoztak meg, de mindennél többre értékeljük azt az eredményt, amelyet a szívekbe rejtett belé az Isten, mint ahogy a búzaszem életébredését rejti el a barázdák mélyeibe, de amely meg fog bizonyulni majd paróchiák és tanítólakok életében, szószékek és iskolakatedrák munkájában. Nem utolsó rendű eredménye a konferenciának az sem, hogy D. Kapi Béla
