Harangszó, 1933
1933-05-21 / 21. szám
évfolyam 1933 május 21 2Í. szám Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonoa: Dunántúli Luth«r-8zúv«t»ít. Ai Úrázáson Luther- Szövetség hivatalos lapja. Moijtlanlk minden vasárnap, Poatacaekkazámla: 80.19a. Előszéléit elfogad minden evang. lelkész és tanító. Akik a 'Jézus Krisztusban igazán hisznek, azokkal szemben a sátán elbágyad. Luther. A „Harangoz«" azerkeaatő-kladőblvatala GYŐR □., PetőB-tér I. ElöBzetéai ára • oegredévre 1 P 28 Güte, félévre 2 P 40 fidér. Egy évre * P 80 fillér Csoportos küldéssel lOVo-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P #0 fillér. Lesz-e viszontlátás? ... .János ev. XIV. 3. .Ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vágyók, ti is ott legyetek.' A léleknek a halál utáni állapotáról igen sokan, igen sokat töprengtek már. És talán minden szívben fellobognak az erre vonatkozó kérdések, különösen akkor, amikor- valakit elsiratunk... Az emberi szív eme nagy kérdéseire keressük a megnyugtató feleletet. Ám a legtöbben maguk akarják a nagy titokról levonni a fátyolt... képzelődésük szerint kigondolnak, alakítafiak maguknak mennyet és ott vágyaik szerint elhelyezkednek. Mégis csak jó lesz a képzelődés merész játéka helyett megelégedni az Úr beszédével és rábízni magunkat az Isten szavára ... Ez az ige egyet mond nekünk, de ez nekünk, a hívőknek, elég is! így szól az Úr: „Ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek!“. . . Ott lenni, ahol ö van ... ez az üdvösség, az örökké tartó teljes öröm az Istennek jobbján. Kell-e még többet tudnunk?... Azért, amikor egy hivő lélek távozik tőlünk, a bizonyosság hangján mondhatjuk: őhozzá ment, őnála van . . . „Halál, hol a te fullánkod, pokol, hol a te diadalmad?“ Én is utána megyek, hozzá megyek, hogy találkozhassam vele és mindazokkal, akikkel már itt alant összekötött az üdvözítő hitnek erős szála. Ez a találkozás a Krisztus színe előtt, ez a viszontlátás a legteljesebb öröm . .. oh, de mily rettenetes lenne az a találkozás, mely nem ő előtte, nem az ő országában történnék meg!... Nem elég hát csak azt tudnunk, hogy hova megyünk, nem elég tudni elhivatásunkat, nem elég hajtogatni a Krisztus biztató igéjét, de ismerni kell az utat is, mely minden bizonnyal oda vezet. És erre ismét szól az Úr: „Én vagyok az út!“ . . . Az egyetlen út, amely minden más utat kizár, mert nincsen senkiben másban üdvösség, csak a mi Urunk a Jézus Krisztusban. Ezen az úton járva által haladunk az örök élet diadalkapuján, amelyre ez van felírva: „Magamhoz Inkeriről már többször esett szó a „Harangszó“ hasábjain. Nemrég közölt egy rövid kis hírt is, melyben megemlíti, hogy a szovjet Inkeri földjén az utolsó evangélikus templomot is elpusztította, istállóvá alakították át és a határon vallásellenes agitátorokat képző intézetet készülnek felállítani. Bennünket különösen is közelről érint ez a hír, hiszen az inkeriek finn nemzetségüek, tehát rokonaink, akiknek szomorú sorsa bennünket is foglalkoztat. Szomorú sorsunk közepette jó, ha mi is megemlékezünk azok- . ról, akik még sokkal többet szenvednek, mint mi. Csak nemrég jött híradás erről a szenvedő népről. Egy fiatal, 17 éves inkeri-i fiú érkezett Helsinkibe és hozott hírt arról a helyről, ahol az antikrisztus uralkodik és ahonnét levél által sem lehet üzenni. Menekülésének útja rendkívül nehéz volt, mégis Isten csodálatos kegyelméből elérkezhetett a barátoknak oltalmazó körébe. Február hava vége felé járt már, mikor a három testvér, Styf János, Márius és Antal elhagyták a kirabolt és felgyújtott otthonukat azzal, hogy ha csak lehet átszöknek a határon és finn vagy észt testvéreiknél keresnek menedéket a szovjet borzalmai elől. Otthonuktól a határ mintegy 20 kilométerre feküdt. Estére elérték a folyót, mely mögött a drótsövényböl vont két méter magas látható határ húzódott. Az őrök nem voltak láthatók. Pár feszültséggel teli perc és a három fiatal ember már azon az oldalon volt, ahol a ,,csúcsossüvegűek“-töl nem kellett többé félni. A határt átlépve, azonnal jelentkeztek az észt határőrségen. Itt azonban választás elé állították őket, vagy Finnország felé tartanak a finn öböl befagyott jegén keresztül, vagy visszatérnek oda, ahonnét eljöttek. Az utóbbi a biztos halált jelentette volna számukra. így tehát ellátták őket élelemmel, melegruhával, iránytűt nyomtak veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek!“ „Oh szent előttem az ígéret, Hogy egykor ismét visszatérsz, S kikért kiomlott drága véred, Mind élőt, mind holtat Ítélsz. Oh add, hogy hitben várjalak, S nyugodtan fogadhassalak.“ Ámen. * kezükbe és elindították őket a jégen keresztül a finn partok felé. Az út eleinte jó volt, a gyaloglás simán ment, de már a következő este utói érte őket a vihar, mely a sima jégtükröt megtörte és a gyaloglást veszélyessé tette. Jánost, a legidősebbet, már is utolérte a veszedelem. Egy félrelépés következtében beleesett egy ilyen lékbe, ahonnét csak testvérei segítségével nagynehezen tudott kimenekülni. Az élelemnek azonban nagy része a tenger martaléka lett. A hajnali fagyos szél pedig csak erősebb és erősebb lett úgy, hogy János átnedvesedett ruhái ráfagytak testére. A láb elfagyott és lassan-lassan az egész teste kezdett megmerevedni. Már testvéreinek a segítségével sem tudott egy lépést sem tenni. Még próbált valamit szólni, de a halál ráfagyasztotta ajkára a beszédet. Ott halt rtíeg a mozgó jégtáblán két mellette térdepelő testvére között. A hó esett és nemsokára puha szemfedővel vonta be a bátor inkeri fiút. Nehezen indult útnak a két életben maradott, de a vihar még nehezebbé tette útjukat. A következő nap Márius nézett szembe a halállal. Az egyedül maradt Antal utolsót intve elhunyt testvérének, fáradt tagjaival, szemét az iránytűre szegezve, megindult a nehéz úton. Kevés reménye volt, hogy még egyszer emberek közé juthat, ereje már fogytán, az élelemnek is vége van már. Amint fáradtan rakja egymás elé lábait, hirtelen megtorpan. Előtte nyílt tenger terült el, a jég megszakadt és folytatását nem lehetett látni. Az éjszaka közelgett. „Elérkezett már -a halálom pillanata. Visszafordulni már nincs erőm, előre mennem pedig nem lehet. Ha Isten nem ád fagyot, hogy a tenger befagyjon, úgy meg kell halnom itt ezen a helyen" — gondolta magában Antal és leborult imádkozni: „Uram,, ha azt akarod, hogy tovább éljek, úgy vond be jégkéreggel a tenger vizét. De legyen Töredező jégtáblákon — Vele-
