Harangszó, 1933
1933-04-16 / 16. szám
126 HARANGSZÓ 1933 április 16. OLVASSUK A BIBLIÁT. Az elmozdított kő. Április 17. Ki veszi el a követ... Márk XVI. 1—6. Semmiképen nem az asszonyok, akik ezt kérdezik. Isten kegyelme már véghez vitte, mire ők odaértek. El kellett indulniok, szívökben áldozatkészségre buzdulni, a Jézus ügyét magukévá tenni, hogy erről meggyőződjenek és szivök örömre gerjedjen. Tegyük magunkévá Krisztus ügyét a családban és az egyházban, legyen szivünkben áldozatos buzgóság és szeretet. Induljunk el Sionunk építésére és meg fogjuk látni, hogy a húsvéti nyitott sir felett csodás tényeket láthatunk meg, melyeket Isten végbevisz bennünk és egyházunkban. Április 18. A törvény súlyos köve. Ap. csel. IX. 1—ö. Milyen feddhetetlennek ismerte magát Saul, a buzgó farizeus. A törvényben volt minden bizodalma, reménysége. Nagy buzgósággal üldözte ezért a keresztyéneket. Krisztussal kellett találkoznia, hogy a törvény igájától szabaduljon s a kegyelem forrásánál új emberré legyen. Hiába a sok külső ceremónia, hiába a lélek nélkül lemorzsolt ima, hiába a böjtölésnek, önsanyargatásnak ezerféle formája, nem ezt várja az Úr az ő népétől. Nem a külső cselekedetek üdvözítenek, hanem a Krisztus kegyelmének elfogadása vezet boldog életre. Április 19. A mammon köve. Máté 24, 14—16. A pénz szeretetének legször- nyübb példája Judás, aki az Úr Jézust nyomorult, hitvány pénzért eladja. Nin- csenek-e ma is abban a seregben, mely az Úr ügyéért harcol, olyan lelkek, akiket tisztátalan szándékok vezetnek, akik az evangéliumért való munka leple alatt a maguk számára valami hasznot, pénzt, előmenetelt keresnek? Oh, hogy megköthetik az ilyenek Isten országának diadalmas előhaladását. Tekintsünk Za- keusra (Luk. 19, 1—9.), akit Jézus sze- retete oly erővel ragad meg, hogy rajta a vagyon többé nem uralkodik. Engedjük, hogy Megváltónk bennünket is megszabadítson az anyagiasságtól és szolgálhassunk Néki tiszta szívvel. Április 20. A hitetlenség köve. Ján. XX. 24—29. Látni és csak akkor hinni. Tamás óta mennyien járnak ezen az úton. Amit véges elménkkel megérteni, kézzel- foghatólag megtapasztalni nem tudunk, abban nem hiszünk. Bukott nők otthonában egy nő a vezetőhöz azzal a kijelentéssel jött, hogy meg akar térni. A vezető kérdésére, hogy miért csak most hajlandó erre, amikor erről már oly sokszor hallott, a nő így felelt: eddig arról beszéltek nekem, hogy mit kell tennem és erőtlennek éreztem magamat arra, hogy azt megcselekedjem; most azonban meghallottam, hogy mit tett értem Jézus, ő drága árat fizetett azért, hogy boldogok legyünk s amikor nem látunk is, higyjünk Ő benne. Április 21. A kételkedés köve. Ján. I. 46—50. Mennyi kételkedéssel vagyunk Isten országa iránt. Názáretből támad- hat-e jó? kérdezte egykor Nátánael. Ács fia csupán Jézus, Názáretnek sincs jó híre. Hogyan remélhetné, hogy szabadí- tás onnan jő? De őszinte lélek volt s ezért az Úr kijelenthette magát neki és levette leikéről a kételkedés aggasztó terhét. Ha őszinték vagyunk, a mi kételyeinkben és töprengéseinkben is segít az Úr. A kételkedő Nátánaelt Ftilöp viszi Jézushoz. Oly sok kételkedő lélek között élünk. Érezzük-e a magasztos feladatot, melyet velük szemben gyakorolhatunk? Április 22. Az aggodalmaskodás köve. Ján. 6, 1—15. A tanítványok csak azt látták, ami körülöttük van, a nagy néptömeget, a puszta helyet és a maguk tehetetlenségét. Nem gondolták meg, hogy Jézus van velük, aki előtt semmi sem lehetetlen. Mily lemondólag felel Ftilöp a Mester kérdésére. (5. v.) Mi is hányszor vagyunk úgy, hogy a körülményekre tekintünk, ahelyett, hogy hitünk karjával átölelnénk őt, kinek szeretete mindeneken kész diadalmaskodni. Nyugtalanságunk, szükségünk közepette jusson eszünkbe, hogy az Úr tud és akar is segíteni. Forduljunk Hozzá bizalommal és leesik szívünkről az aggodalmaskodás súlyos köve. Április 23. Cselekedet 16, 25—34. Itt nem követ hengerít el Isten. Egy ház alapjaiban megrendül. Földrengéstől megnyílnak a börtönajtók és feloldódnak a bilincsek. És csodálatos, ez nem a fogoly Pál kiszabadulásáért történt, hanem a foglyok örizöje miatt, hogy a tömlöctartó jusson el az Isten fiainak dicső szabadságára. A régi világ eresztékeiben recseg és ropog, a békealkotások: győzök és legyözöttek osztályozása is összedűlöben. A világomlás közepette lelkedet akarja megmenteni az Úr, hogy felvesd a kérdést: mit kell nékem cselekednem..., hogy íidvözülj mind te, mind a te házad népe! Rimár Jenő. A GOLGOTHÁN. Őrjöng a nép ... fékvesztett a tömeg. Názáreti ma jaj lesz, jaj neked, Kínlódni fogsz ma, hires Messiás, Hiába lesz a lázadó sirás. Hiába minden! — Hóhérok leszünk. Kitárt kezekkel átalszegezünk. S te úgy feszülsz ki fenn a Golgotán, Hogy belehördülsz ó zsidó király ! Győztünk, győztünk, rajtad a kereszt. Érzed a terhét, ugye nem ereszt? Nincs több utad. A Barabbás szabad. Néki szavaztunk kegyelem-utat. Te halni mész ... nehéz a lépted ? Botlik a lábad ? inog a térded ? Sebes a tested ? A korona vág! „Mesterek mestere, tegyél csodát!?“ Őrjöng a nép . .. fékvesztett a tömeg. Zugnak, búgnak a feszítsd meg-ek. Minden szó éle a szivébe vág. Fátylas szemmel nézi a Golgotát. Ereje fogytán, botladoz, áléi, Testéről csurogva csepeg a vér .. . Aztán leroskad ... A keresztre hull. . , Gyilkosa moccan: felkacag vadul, Ütött az órád . .. sujtolót. .. szeget.. . Átlyukasztom a szentséges kezet. .. Meghal a fézus!... zuhog az ütés ... Pillanatok. A hir rikongja: kész. Emelkedik már nézzétek, csodás Ez a kereszten függő Messiás. Ez a fényszóró Mester, ez a szent Vérzőn feszülve a magasba fennt. Őrjöng a nép ... fékvesztett a tömeg. Morajlik már a „megfészittetett“. Függ a kereszten, szenvedőn lenéz, Oly hihetetlen néki az egész. Alatta porszem, — hangya — emberek, Átokdobálók, vére meg pereg, Akiket ismert itt vannak ma mind, Jöttek figyelni a halált, a kint. Vagy nem figyelnek, játszanak csupán, Kockát dobálnak fenn a Golgotán. A játszma fontos, nagyszerű a tét! Ki fogja nyerni Krisztus köntösét ? Emellett semmis minden kis dolog! Krisztus,.. Kereszt... a Mester felzokog S míg két kezéből csurdogál a vér, Alant a porban kockát vet egy tenyér. Függ a kereszten, a földre lenéz. Oly hihetetlen néki az egész. Előtte állnak a zsidó papok, Gajdolva mondják, Mester, ha tudod Add vissza most önmagad nekünk, Hagyd a kereszted! Tedd meg és hiszünk... Szállj a rögökre, szállj alá .. . gyere, Várni fog itt lenn a világ öle. Eléd borulunk, főpapunk leszel! De ntegnémult ez ? — Hallgat, nem felel, Csukott az ajka ... mégis ... szóra nyit. Azt hiszi használ ha átkoz valakit? Figyeljétek csak, halljátok! beszél. — Hallják s szivükben dermedez a vér — Pedig beszéde só hajós, meleg; „Atyám, nem tudják mit cselekszenek“. Függ a kereszten ... a földre vigyáz. Szivéhez száll egy bánatos sírás — Az édesanyja jajja úgy lehet Hiszen szivtépöbb sirás nem lehet — Mi volt a vétked?... Mesterem, Fiam! Ártatlanul... elvérzik .. . vége van ... Csak még egy szócskát, Jézus, Jézusom! S a Krisztus sóhajt: „úgy szomjúhozom". A hangja fáradt — jönne már a vég? ... Sötétülés... Most... meghasadt az ég ... A golgotás táj megmozdúl, remeg S amíg a szent szó: „elvégeztetett“ Árad, zuhog a világon át, Bújik az ember! (Menti már magát) Nappal vagyon és mégis éjszaka .. . „Végünk ... Ö volt... a szent Isten fia“ Csöndes a táj . . . Krisztus keresztje áll. Ölelve tartja takaró homály. Sehol egy lélek . . . halott a világ! Egyedül hagyták az Isten fiát. Nincsen kereső ? Nem jő már beteg Sebet mutatni? ... „Elvégeztetett“ Koromsötétség, szörnyű némaság. A mindenségnek szívverése áll S az éjben ekkor messze, valahol Fölfáj, fölslr egy borzalmas sikoly, Őrjöngve hulló: Jézusom, Uram!
