Harangszó, 1932
1932-11-20 / 47. szám
1932 november 20. HARANGSZÓ 377 Én a tied — te az enyém... János ev. 10, 27. „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem“. A z ő juhai hallják az ő szavát. A megfáradottak és megterheltek hallják Jézus szavát, amint hívogatja őket: Jöjjetek énhozzám mindnyájan ... én megnyugtatlak titeket! És akik hozzá mennek, azok nála meg is találják lelkűk nyugalmát, csendes békességét . . . Azután valahányszor csak hív a Krisztus: Jöjjetek, mert mindenek elkészíttettek — meghallják szavát mindazok, akik felfigyelnek az evangéliom szavára és letérdepelnek a kegyelem zsámolyára. Mások meghallják az ő szavát a lelkiismeret szelíd dorgálásában, vagy viharos Ítéletében . . . megértik beszédét örömből, bánatból, megértik még az élet ezernyi kisértéseiből is . . . A pásztort ismerik a juhok . . . S a pásztor ismeri övéit. Oh milyen vigasztaló ezt tudni minekünk! Lásd csak, ha idáig ismert téged az Ur arról, hogy ott szoktál ülni a lábainál, hogy naponkint elibe járultál imádságoddal, hogy panaszaidat neki mondtad el, s megértett akkor, amikor ezen a világon senki sem értett meg, és senki sem hallgatta meg keserves jajodat, ugye milyen jó volt megpihenni azon a gondolaton, hogy Ő ismeri az övéit ... És ha ismer itt a földi élet viaskodása alatt, milyen jó. hogy ismer halállal küzködésedben, Szorítsd szivedre a gondolatot: Ő az enyém, én az övé — még a halál sem választhat el bennünket... „Én ismerem őket és követnek engem !“ Éppen erről ismeri meg Jézus az övéit, hogy követik őt, a jó pásztort, a hü vezért — átsegít az életpusztaság szakadékain, útvesztőin. Alakja világoljon előttünk .. . felfelé vezet. . . biztos helyre . . . az atyai házba . . . Keressük meg lábnyomait, ne hagyjuk el, még ha kemény, sziklás utón vezet is által ... sikerek-csalódások, örömbánat bármi jöjjön: Ő ismer bennünk s felveszi ügyünket! Szívből szeretlek Jézusom, Ne hagyj el a vádoruton, Maradj velem a sírig, Egész világ nem vidít meg, Menny és föld sem elégít meg, Lelkem csak benned bízik! Ámen. * szerette, nagyon szerette a Bibliát. Lelkes szavakat tudott beszélni társainak a naponkénti bibliaolvasás áldásairól. Voltak, akik a szavát megfogadták: valóságos kis kör keletkezett körülötte naponkénti bibliaolvasókból. S Charles Waters 1882-ben megalakította azt az egyesületet, amelynek a fenti négy betű a kezdőbetűkre rövidített neve: International Bible Reading Assotiation, Nemzetközi L B. R. A. A londoni Biblia-ház eredeti kliséje. Küldötte a Harangszó számára. t Biblia a Kilimandsáró tetején. Isten yizcseppekből gyűjti a nagy óceánt s gyenge palántából neveli a hatalmas tölgyet. Világmegváltó áldott munkája első állomásává a szalmával bélelt betlehemi jászolt tette s apostolait halászok közül hivta el. Élt Angliában a múlt század második felében egy fiatalember. Charles Watersnak hivták. Egyszerű bank- tisztviselő volt. Az egyik életrajzírója így ír róla: „Nem volt sem ékesszólása, se magas állása, se gazdagsága, se különleges műveltsége, se nagy neve, se megbűvölő személyisége ..." Olyan jellemzés, amelyet a szürke emberek fajtájára szoktak elmondani. Egy. valami volt csak benne meg, amivel külömb volt sok egyéb társánál: — Igen jól vannak. Nagyon jól lesznek rögvest. Csak leeresztem a hidat. — Hát csak ereszd. — Már megy. A híd megmozdult s leereszkedett. A kis ajtó kicsapódott. Az út szabad volt. Beléptek a várba. István bá’ most az egyszer faképnél hagyta a kaput. Rohant, ahogy csak a lábai bírták s torkaszakadtából ordította. — Megjöttek! Megjöttek! A nemzetes úr! Meg mind! Rohant fel a lépcsőn. Onnan is lehallatszott a hangja. — Megjött a nemzetes úr! Meg a többi is! Megjöttek! A lármára kilépett a folyosóra a nemzetes asszony. — Micsoda lárma ez? Mi történt, István? Pista bácsi ordított, mint a bolond. •— Megjöttek! Mind a hárman! Vagyis négyen! Csetnekyné testét valami lázas izgalom járta át. — Kik jöttek meg? Az ember odaért Csetnekynéhez. Akkorra Thalyné is kilépett leányával a folyosóra. Pista bácsi odarogyiott az asszonyok elé s fuldokolva zokogta: — A nemzetes úr jött meg. A kis nemzetes úr is. Meg a tisztelendő úr is. Hármas sikoiltás hasította át a folyosót. Csetnekyné a folyosó ablakának esett. Thalyné a segítségére akart lenni, de maga is csak odarogyott melléje. Átkarolták egymást s szemükből megeredt a könny, mint tikkasztó hőség után az áldást nyújtó esőcseppek. A boldogság csepjei voltak, a békesség, a hálaadás cseppjei. Annuska végig repült a folyosón . . . A sikoltásra a férfiak rohanni kezdtek fel a lépcsőn. Dénes hármasával szedte a lépcsőket. Egy-kettőre fent volt a folyosón s rohant előre. Egy női alak szaladt feléje. — Dénes! Dénes! Megtántorodott. Dénes egyszeribe ott termett. Elkapta az ájuldozó leányt és a karja közé szorította. Mire a többiek odaértek, két boldog lény mosolygott rájuk. Annuska atyja keblére vetette magát. .. Dénes tovább rohant s csakhamar két egymásba karoló drága lényt zárt a karjai közé. Csetneky is odasietett. Keblére zárta a feleségét... Közben Thaly is odaért a lányával. A boldogság teljes lett. A két sokat szenvedett család egymás karjaik között úsztak a boldogság vára felé ... Bementek a szobába. Az egyik sarokba a nemzetes asszony ült le. Jobbról a férje, balról a fia karolta át. A másik sarokba Thaly ült le. élt meg a felesége és a leánya ölelte át. És vége, hossza nem volt a kérdezösködésnek, a szeretet megnyilvánulásának. Dénes körülnézett. — Hol maradt István? Thaly felelt rá. — Kint maradt a folyosón. Hívtam, de nem akart bejönni. Azt mondta, hogy nem akarja zavarni a boldogságunkat. Csetneky felállott. — Nem úgy van az. Isten után ennek a derék embernek köszönhetünk mindent. Ö közénk való! Feleségéhez fordult. (Folytatjuk.)
