Harangszó, 1932
1932-03-20 / 12. szám
XXlII. évfolyam. 1932 március 20. 12. szám. Alapította: KAPl BÉLA I9l0-b<in. Laptulajdonos Dunántúli Luther-Szövetseg. Ar Oritz&gns bother- Sr.övHiMeg hivauiloh lapja. Aflegjaiemk minden vasárnap. POfUtotokktsámla: 3<) 526 Előfizetést elfogad minden ev&ng lelkész qb tanító. A Jézus nevére minden térd meghajoljon. Filippi 2, 10. A ,,Harangszó“ szerkesztő-kiadóhivatal a GYÓR II., Petőfi-tér 2 Előfizetési ára : negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre * P 80 fillér. Csoportos küldéssel li)°/o-08 kedvezmény. Amerikába egész évre dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 80 fillér. „Jézus nagy kínjaidra Könnyezve gondolok, Ébressz e szent napokban Bennem bűnbánatot, Vigasztaljon halálod, Ha én is szenvedek; Te boldogíts, ha majdan Nyugodni térhetek. Te a halált, oh Jézus, Csak azért szenveded, Hogy megszerezd minékünk Az örök életet. De távolból Jelénk már Koronád felragyog, Mint borús éjszakában A fénylő csillagok.“ Ámen.* Krisztus Urunk könnyel. Irta: Pass László. Emeld lel szemedet! Lukács ev. 2333. »Mikor pedig el mellének a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszítek őt“. E meld fel szemedet a megfeszített Krisztusra! Nélküle elveszett, el kárhozott emberek vagyunk, — Ő a Megtartó ! Nekünk bűnös embereknek csak egy jelszavunk lehet: Az én szemeim az Úron pihennek!... Emeld fel szemedet a megfeszített Krisztusra és csorduljanak ki a könnyeid. Sírj, ne őmiatta, — de sirasd magadat. A kereszthalálra menő Jézus is úgy mondotta: „Jeruzsálem leányai, ne énrajtam sírjatok, hanem magatokon“ . . . . mert nem Krisztusnak van szüksége könyörületre, hanem nekünk, elveszett, bűnös embereknek . . . Emeld fel szemedet a megfeszített Krisztusra és higyj! Higyj, mint az a gonosztevő, aki a kereszten is Krisztus felé fordult. Kell-e hatalmasabb, megrázóbb prédikáció a megtartó kegyelméről, mint annak a gonosz latornak az esete! Emeld fel szemedet a golgotái keresztre és lásd meg, hogy Jézus minden gonosz embernek Üdvözítője, lásd meg, hogy még gondolni sem lehetne olyan kegyetlen bűnt, amelyre igaz töredelem után a Krisztus keresztjénél kiengesztelődés, bűnbocsánat ne hullana. Emeld fel szemedet s ne tépje szivedet emésztő aggodalom, lépj erős, nagy hittel a kereszthez s bízzál: Aki a bűnös latornak felvette ügyét, minket is elvezethet kegyelemre! . . . Emeld fel szemedet a megfeszített Krisztusra és — szenvedj! Ez is szükséges . kereszten át jutunk a koronához! Cirénei Simonnak vinni kellett a Krisztus keresztjét... nekünk szintén segíteni kell,. Jézusnak a kereszthordozásban! Ő maga teszi a keresztet vállunkra, hogy vigyük . . . s menjünk ő utána. Virágvasárnapja diadalünnep. Krisztus urunk diadalát, a keresztyén vallás és erkölcs világmegváltó diadalát kell ma ünnepelnünk. De „lélekben és igazságban“, hogy ünneplésünk ne legyen hazug. Ha pedig őszinték akarunk lenni, akkor számot kell vetnünk azzal a kérdéssel, hogy mi különbség van a mostani és a legelső Virágvasárnapja között? Mennyit haladtunk a keresz- tyénség diadala felé? Szép, gyönyörű volt az az első Virágvasárnapja a sok pálmával, virággal, hozsánnával, újjongó emberekkel s középütt a Jeruzsálembe vonuló Béke-királlyal! Bele éljük magunkat a tanítványok érzésvilágába és megértjük a boldogságukat. Három évi vándorlás, nélkülözés, lenézés, gúny üldöztetés után megszólal az Üdvözítő, az ő Uruk: „íme, felmegyünk Jeruzsálembe!“ Felcsillan a tanítványok szeme. Végre ütött az óra, valóra válik legszentebb álmuk és már mennek is Jeruzsálembe, hogy Dávid fia átvegye ősének királyi trónusát és megalapítsa a messiási, boldog birodalmat. Ragyog az arcuk az örömtől, hiszen nekik is felvirrad s a Zebedeus-fiakkal együtt ők is a királyi trón fényében sütkéreznek majd. Évszázadok tűrő várása, önemésztő erőfeszítése, szent reménysége tör ki belőlük: „Hozsánna, a Dávid fiának! Áldott aki jő az Úrnak nevében!“ Hull a virág, hull a pálma a Messiás lába elé s zeng az üdvrivalgás, visszhangozza az Olajfák hegye, a Golgota hegye: „Hozsánna, hozsánna!“ . . . Csupa napsugár, csupa virág és boldogság az egész kép. De mégsem ! . . . Az ünnepelt Messiás ott ül szent komolysággal az újjongó csapat közepén és a szeméből könnyek peregnek. Könnyes szemét a főváros kibontakozó képére, fehér kupolás templomára, palotáira szegezte és sír, sír némán, csendesen... Miért? Ö, aki nem sírt a keresztfán, sőt a síró jeruzsálemi asszonyokat vigasztalta, miért sír most, mikor mindenki nevet, mindenki ujjong határtalan boldogságában? Azért, mert látta a várost. A várost, amely Jeruzsálemnek nevezte magát. Jöru- salajim: a Béke városa. E név eszébe juttat mindent Krisztus Urunknak. Eszébe juttatja a próféták vérét, a farizeusok minden bűnét, a fehér város szennyes titkait, a Golgota keresztjét, amelynek a fáját már ácsolják az ácsok Siratja a békét, siratja a népét, mely nem akart az Övé lenni, Őreá hallgatni . . . Sír, mert látja, hogy milyen napok jönnek Jeruzsálemre később. Látja előre a templom romhalmazát . . . Ilyen volt az első Virágvasárnapja. És a mostani milyen ? Ma nem egy kis újjongó csapat,
