Harangszó, 1932
1932-03-13 / 11. szám
86 HARANGSZÓ 1932 március 13. 18., 7—11. Ha szenvedek, szenvedjen más is! Van egy indulat, amely minket erre sarkal. Jézus sohasem engedett ennek az indulatnak. Tanítványai maguk fogadkoztak, hogy Vele akarnak szenvedni. Jézus még nem tudja, hogy ez a készségük mennyire áll fenn, mennyire nem. Péter magatartása azt mutatja, hogy van ebből a készségből valami. De ő nem fogadja el. Egyedül akar szenvedni. Ez is sejteti, hogy a szenvedés, amelybe belemegy, rendkívüli jelentőségű. Március 16. Mi a jobb ? Ján. 18., 12— 14; 19—24. A legtöbb ember maga szereti védeni magát. Az Úr Jézus nem félt a védelmet azokra bízni, akiket tanított. Jobbnak találta volna, hogy mások igazolják Őt s ettől nem állt el, jóllehet a tanúbizonyságra készek akkor már szétrebbentek. Nyilván döntött amellett, amit durva számítás alapján Kajafás így fejezett ki: „Jobb, hogy egy ember vesszen él a népért.“ Hogy a megváltásunk szempontjából tényleg ez volt legjobb, sőt az egyetlen lehetőség, ezt sejteti az is, hogy Jézus oly céltudatosan ment bele ebbe az elveszésbe. Március 17. Az egyik véglettől a másikig. Ján. 18., lő—14 ; 25—27. A felhe- vülés a Gecsemáné kertjében csak egyszeres volt, a megtagadás a főpap házában háromszoros. Amaz pár pillanat műve, ez hosszú éjszakai óráké. Amaz társak és a Mester jelenlétében, emez magárahagyatottságban s ellenséges környezetben. Mindez sejteti, hogy milyen végletek közt tud mozogni az ember s hogy melyik végletben van: menynyire függ az a körülményektől. A felszínen elhangzik tízszer: Ne Ö, hanem én! —■ s a mélyből ezerszer az kong felfelé: Csak ne én, hanem Ő! Március 18. Ne én. hanem ti! Ián. 18 28—32. Az ember nagyon szeret ítélni; gyanús az, ha másra akarja hárítani az ítéletet. így vannak sokan ma is az Úr Jézussal. Rábízzák szakemberekre, papokra és hivatalos testületekre, hogy formálják meg Jézusról az ítéletüket és hitüket s hogy az Ő ügyét ebben a világban valahogy mentsék meg. De te ne maradj tovább azok közt, kik így gondolkoznak! Pilátus, akkor is gyilkosa maradt volna Jézusnak, ha az ítélet jogának áthárítását a zsidó nép elfogadja. Március 19. Se te. se én! János 18., 33—40. Aki nem kész rátalálni egy minden értékek felett való értékre, aki azt mondja: Minden mindegy! — az Jézust Magát ítéli halálra. Mi az igazság? Aki ezt a kérdést folyton csak gúnyos vagy lemondó hangon kérdezi, az magamagát halálra ítélte. Ma olyan Pilátusok is vannak, akiknek legfőbb baja nem az, hogy nem tudják mi az igazság, — hanem az, hogy tudják. „Az igazság az érdek; egyesek kegyes kitalálása; ürügy, hogy cégére alatt előbbre tolja valaki a maga szekerét!“ Az ilyen embereknek lehet sok éles megfigyelésük a bűnös emberi természetről, de ha ebben rekednek meg, önmaguk Pilátusaivá válnak. Március 20. A bűntelen, a csúfságot tűrő! Ján. 19., 1—7. Mily nehezen tudjuk mi a csúfolódást eltűrni! Hogy valaki szenteskedőnek ne mondjon, képesek vagyunk félbehagyni a bibliaolvasást, vagy lemaradni egy bibliaóráról. Pedig mi bűnösök, nyomorultak vagyunk, kik emberektől sem igényelhetünk semmi jót. Nem gondoljuk meg, hogy éppen a gúny elszenvedése alatt mutathatnék ki, hogy van valami bennünk, ami nem embertől való. Pilátus is láthatta Jézust a virágvasárnapi bevonulásban. De nem ott ragadta meg őt, amikor felemelt fővel, komolyan királynak ünnepelték, hanem most, amikor gúnyból teszik ugyanazt. „Oh fő, előbb oly ékes, most olyan megvetett!“ Ki kész csatlakozni ennek a Királynak a megvetett menetébe? Én is? Gáncs Aladár. MÁRCIUSI ÜZENET. Emeld fel Testvér csüggedt fejedet, Fordítsd az égre síró szemedet. Pacsirtaszótól hangos fenn a lég, Aranysugárral rád ragyog az ég. Ne vonja gyászba lelkedet a gond, Tavaszi szellő uj virágot bont, Bízó reménnyel tárd fel a szived: Lesz míg tavaszunk Testvér, ha hiszed! Tudom, hogy fáj még ez a március, Pribék hadak közt felosztva a juss, A bérc, a róna gyászba öltözött, Amit apáink vére öntözött! Tudom: Erdélyből sírva fuj a szél, Selmec felől is bús visszhangja kél, Mégis megrázom búsuló szived: Lesz még tavaszunk Testvér, ha hiszed! Halljad a múltnak biztató szavát : Hányszor viseltünk fojtó rabigát, Hányszor vetettünk vért cs könnyeket Tenger gyászunkban, dúlt romok feleit! Isten nevében elhintett magot Isten keze még el soh’ sem hagyott: Zord tél után jött rózsás kikelet: Lesz még tavaszunk Testvér, ha hiszed! Oh! Jer Testvérem! Zendiiljcn a dal, Acél-izmokkal dolgozzon a kar, Lobogjon bízón szivünkben a hit: Velünk az Isten, aki megsegít! Kelet felöl már felragyog a nap, Lesz még e nemzet nagy, boldog, szabad, Munkás hitedért az Úr megfizet: Feltámadunk Testvér, ha hiszed! Polster Gyula József. HETI KRÓNIKA. i. r. A képviselőházat kormányzói kézirattal egy hónapra elnapolták. — Bezegh- Huszágh Miklós, a budapesti államrendőrsíg főkapitányai, megrongált egészégi állapotára való hivatkozással lemondott állásáról. — Az elmúlt esztendő népesedési szempontból az utolsó 6 év közül a legkedvezőtlenebb volt. — A postavezérigazgatóság közli, hogy további rendelkezésig Törökországba csomagot küldeni nem lehet. — A cseh sajtó bevallja, hogy az Erdőskárpátokban a Magyar- országtól való elszakitás óta nagy nyomor uralkodik. — Csehország az elmúlt esztendőben 58 milliót költött külföldi propagandára. — Hindenburgnak a 'birodalmi elnökségre eddig négy ellenjelöltje van. — Briand, a nagy francia politikus meghalt. — Francia politikai körökben újra foglalkoznak a dunai államok szövetségének gondolatával. — Angliában felszabadult az idegen valuták vásárlása. — Angolország március l.-óta többé nem szabad kereskedelmi ország. — Finnországban újra erőteljesen megindult a kommunistaellenes u. n. lapua mozgalom. — Lindberghnek, az első óceánrepülőnek a kisfiát banditák elrabolták és félmillió dollár váltságdíjat követelnek az apától. — Amerikában több mint nyolcmillió munkanélküli van. — A japán-kinai háború kisebb megszakításokkal tovább folyik. KARCOLATOK. A legelső március 15.~e. Március 15.-ét legelőször a rákövetkezett esztendőben, az első évfordulón 1849. március 15-én ünnepelték meg. Megünnepelték még a táborokban is a március 15.-iki eszmék megvalósításáért harcoló katonák. Csak az ország szivében, az ország fővárosában, Budapesten maradt csöndes hétköznap március 15-ike, mert ott az ellenség hatalmaskodott s Budapest polgárai legföljebb sziveik mélyében, titkos érzelmeikkel áldoztak a nap ragyogó emlékezetének. 1849. március 15-én az ország szive nem Budapesten, hanem Debrecenben dobogott. Ott ünnepelték hát meg az első március 15-ikét. A református nagytemplom tornyában a hires Rákóczi-harang már hajnalban megszólalt s hatalmas kongásávat, melyre a debreceniek különösen büszkék voltak, fölébresztette még az alvókat is, tudatván velük, hogy nagy nemzeti ünnepre virradtak. Itt van a dicsőséges március 15-ének első évfordulója! S minden debreceni ember már jóelöre tudta, hogy a város fényes ünnepségek színhelye lesz. A város hivatalos ünnepe itt folyt le a református nagytemplomban. A kath. templomban is volt ünnepi szentmise, melyet fényes segédlettel Bemer László . nagyváradi püspök celebrált. A Te Deum végeztével az egész ünneplő gyülekezet és maga a nagyváradi püspök Is át vonult a református nagytemplomba, ahol Könyves Tóth Mihály, az „aranyszáju“-nak nevezett hitszónok tartotta az ünnepi prédikációt. Abban, hogy az ünneplő sokaság a római katholikus temp-
