Harangszó, 1932
1932-03-13 / 11. szám
1932 március 13. HARANGSZÓ 85 tette a gyülekezet életét. 1805.-ben kolera dühöngött, 1811-ben földrengés pusztította el a templom tetőzetét, a papiak 1 ízben, a tanítólak s iskola 2 ízben leégett; a 70-es években árvizek pusztították a határt több ízben is s a község elszegényedését, elnéptelenedését vonták maguk után. A mérgesiek erős akarata s munkaszeretete azonban legyőzte ezeket a bajokat is; a hitbuzgóság s áldozatkészség nem lankadt s hála Istennek ma is megvan. Kiemelkedőbb mozzanatok a múlt és jelen század történetéből gyülekezetünkben a következők: a toronyépítés 1835.-ben, templomrenoválás az 1860. és 1907. években, papiak s tanítólak építés 1826., 1874., 1876. s 1884. években, harangbeszerzés: 1903. s 1925. években, papiak- s iskolarenoválás 1923. s 1929. években. Lelkészeink közül kiválóbbak voltak: Tóth János, ki magyarságáért a Bach-korszakban állását veszítette, Be- recz Lajos s Borbély János. Mérges a küzdő gyülekezetek közé tartozik most is, mint kicsiny, 300 s egynéhány leiekből álló egyház, csak nehezen s nagy áldozatokkal tudja magát fenntartani. Gazdasági baiok is súlyosbítják helyzetünket; a Rábaszabályozás elvágta a községet határától, rendes közlekedésről, hídról pedig nem gondoskodott, így a földművelés igen nagy nehézségekkel jár. a község fejlődése megakadt s félni lehet a visszafejlődéstől, elnéptelenedéstől. De bízunk a jó Istenben, hogy átsegít bennünket ezeken a bajokon is s e nagymultú gyülekezetnek lesz — jövők is. Barát h József. Magamentés. Márk 14, 19 ; Csak nem én?! Ha igaz az, hogy minden kis harmat- cseppben visszatükröződik a nap a maga egész fényességében, igaz az is, hogy minden egyes bibliai mondásból maga az élet tükröződik vissza és ismerhető meg. Mert az Isten Igéje nem valami rég letűnt időknek homályos emléke, avult igazságok múzeuma, hanem élet és lélek, mely megvilágosítja, áthatja, alakítja, szebbé teszi minden időknek, tehát a mostani világnak sok baját, gondját és nyomorúságát is. Ilyen az a három szóból álló Ige is, amit e sorok fölé írtam. Egv darab élet. Sötét, szomorú emlék a régi világból és a mának is szomorú valósága. mely mibennünk is böjti hangulatot ébreszt. Utolsó vacsoráját költi el az Úr 12 tanítványával. Milyen boldog együttlét lehetett volna az a hálás áhítattal és nemzeti emlékezésekkel megszentelt vacsora, ha be nem lopődzott volna már ebbe a kis társaságba is az árulás, a bűn. ,,Egy közületek elárul engemet“ — mondja az Úr. Valami döbbenetes hallgatás támad az első pillanatban erre a váratlan, halálosan komoly kijelentésre, — valamiképpen mind a tizenkettő találva érzi magát, de aztán felülkerekedik mindegyikben a maguk tág lelkiismeretük mentő szava, tiltakozás az árulás ellen. A magamentés. Egyenként kezdték mondani: Csak nem én?! Csak nem én?! Kezdte talán a magamentést az ősz Simon: Én lennék az áruló, akit a Mester maga nevezett el Péternek, a sziklahitűnek, akire rábízta az Ö nyájának legeltetését? Vagy én, a fiatal János, akit az Úr szeretett és most is maga mellé ültetett? Vagy én, a Jakab, aki az apámat és kenyérkeresö halászkészségemet hagytam el ö érette? Talán én, Fülöp, aki a görögöket vezettem az Úrhoz és olyan jó számítónak bizonyultam, mikor ezreket kellett kevéssel kielégíteni? Vagy cn, Tamás, aki mikor Jézust ellenségei fenyegették, azt mondtam: menjünk és haljunk meg Vele! Vagy én, a Máté, aki az Úr egy intésére otthagytam vámszedö asztalomat s mindjárt vendégül láttam a fáradt Mestert? Vagy én, Natanael, akit ö igaz izraelitának nevezett?! Hasonló módon szóltak a többi tanítványok is, sőt még Iskariótes Judás is ounyi alázatossággal mentette magát; Csak nem én, akire a pénzes erszényt bízták a többi tanítványok!? Szóval mindegyiknek van A mérgesi evang. templom. valami képzelt érdeme a magamentségére, ami kizárja az árulás szörnyű bűnét. Más lehet áruló, csak nem én! Pedig a Szentirás hosszú sorát őrzi az ö bűneiknek. Hogy balgatagok és restszívűek voltak, hogy nem hittek a Mester küldetésében, hogy mellette világi hatalomról álmodoztak, földi jutalmat követeltek, hogy egymásközött versengők és irigykedök voltak, hogy kemény beszédei miatt hátraállának és nem jártak Övele, — mindezt Jézus nem egyszer szemükre hányta s most is jól tudta, hogy néhány óra múlva nemcsak Judás hagyja eC hanem a többi tizenegy is és nem lesz közöttük egyse, aki meg nem érdemelte volna a szemrehányást: egy közületek elárul engemet! — De most még a magamentés járja, az az igyekezet, hogv magát a Mester, a többiek és a világ előtt mindegyik tisztára mossa, ahelyett, hogy átkarolnák az Úr szent lábait s mellüket verve szólnának: légy irgalmas nékem, bűnösnek. Mondottuk, hogy ez a kis társaság a világnak a képe. A magamentés divatos volt mindig, az első testvérgyilkostól kezdve a mostani világnyomorúság okozóiig. Most tartja nagyböjtjét a világ. Az Isten törvényei összetörésének, a szeretet megcsúfolásának, az ész és technika istenitésének, a mammonimádásnak, a békességünkre valók elfeledésének, a tömeggyilkosságok igazolásának — szóval az Úr és az Ige elárulása bűnének nagyböjtjét. Konferenciáznak világszerte e kérdések felett: ki kezdte a világháborút, ki kezdje a leszerelést- és meghozzák a villamos hullámok a feleletet: csak nem én? csak nem én?! És keleten tovább dörögnek az ágyúk, gázolnak embersorokban a tankok, hullanak békés városokra a gázbombák és ontják özön- nel a testvérvért a testvérek. Nyomorúságos az élet széles e világon, nincs kenyér, ruha, tüzelő, pénz, gyiiléseznek nagy komolyan a földmive- sek, iparosok, kereskedők, a gyárosok, a tőkések és a munkások s megállapítják, hogy mindenki hibás, csak én nem, csak én nem! És a tömegnyomorúság tovább szedi áldozatait széles e világon. Isten házában ülünk böjti áhítattal, halljuk az Igehirdetést. mely*ostorozza a bűnt, ami az Úr halálát okozta, — látjuk, hogy milyen nagy a hitetlenség, a tiszta élet romlása, a megbocsátó és segítő szeretet hiánya, megértjük, hogy ez a böjti idő kell, hogy mindenkit bünbá- natra indítson, — és csóváljuk a fejünket, hogy milyen rossz a világ... csak nem én! csak nem én! Bizonv ez a magamentés az a rettenetes szikla, melyen minden jobbraváltozás megtörik s az önhittség mocsarába fullad. Nem is lesz addig békesség, boldogság, jólét, áldott élet ezen a földön, míg össze nem törjük a mi dédelgetett Énünknek emelt bálványt és a büszke magamentés alázatos bűn vallássá nem válik! Nem rég egy kedves képet láttam egv diakonissza lakás fehér falán. Maga a ház lakója festette. Egy kereszt a kép középpontja, melyet mint ragyogó glo- riola vesz körül ez az egv betű: Ö. A kereszt tövében liliomok között két betű összetörött részei láthatók: Én. Azt hirdeti ez a kép, hogy a Kereszt előtt a liliomtiszta életnek is össze kell törni a maga énjét. Bünbánatban. Szolgálatban. Diakonisszához illő. Istennek tetsző gondolat, de illik mindenkihez, aki az Úr szolgája akar lenni. Pálmai Lajos. OLVASSUK A BIBLIÁT. Nem én, hanem Ő! Március 14. Ő nem tagad. János 18., 1—6. Jézus megvárhatta volna, amíg a poroszlók a félhomályban nagynehezen rájönnek, hogy melyik Ő. Nem lett volna ebben semmi kárhoztatható megbuvás, elvégre a bárány sem köteles neki futni a késnek, amely reá vár. Voltak idők, amikor az ölni szándékozók elől isteni hatalmának igénybevételével elillant. Tehát akkor sem úgy, hogy valamit letagadott volna. Most azonban siet kiszolgáltatni Magát. Ez is sejteti, hogy a halál, amelybe belemegy, rendkívüli jelentőségű. Március 15. Ö akar szenvedni. János
