Harangszó, 1932

1932-02-28 / 9. szám

1932 február 28. HARANGSZÓ 67 Szomorú szívvel tapasztaltuk, hogy igen sok tanítványunk éhesen jött be az iskolába s ha délben hazamentek, bizony nem várta őket az ebéd, sőt, mint sokan mondták, ők csak este kapnak enni, ami­kor az édesapa vagy édesanya hazajön. Milyen satnya nemze­dék lesz az ilyen gyer­mekekből s elképzelhe­tő-e egészséges lélek egy nélkülöző, koplaló gyermekben? Ez a gon­dolat kell, hogy mély- fájdalmat és részvétet keltsen minden melegen érző szívben. És találkozott egy melegen érző szív, D. Kapi Béláné Öméltósá­ga, aki mint a Belmisz- szió Egyesület elnöke az egyesület buzgó hölgytagjaival nem res­téit bekopogtatni a jobbmódú családokhoz, hogy az éhező gyer­mekek ebédhez jussa­nak. Az akció már má­sodízben fényesen be­vált. Vannak családok, kik állandóan, vannak, *• akik havonta 1—2 hét­re, vagy bizonyos napo­kon adnak ebédet az iskola által kijelölt szegény tanulóknak. 62 gyermek kap jelenleg ilyen módon na­ponta ebédet. Hogy milyen nagy hord- ereje van ennek az iskolai munka szem­pontjából, azt nem kell külön magya­rázni s a hála szavainál is többet mon­danak azok a boldog gyermekarcok, amint bizalommal tekintenek jóltevőikre. Ugyancsak a ptispökné Öméltósága irányítása mellett történik iskolánkban a felruházási akció is. A nehéz megélhetési viszonyok miatt lehetetlen lenne a téli időben a szegény gyermekek iskolázta­tása. A ruha- és cipöhiány veszélyeztet­né a gyermekek egészségét és elkerülhe­A győri új ev. elemi fiúiskola. tetlen lenne a sok iskolai mulasztás, ágii az eredményes tanítást és nevelést meg­akadályozná. Hála legyen újból a Bel- missziói Egyesület fáradhatatlan munká­jáért, hogy ezen a téren is segítségünkre jött iskolánknak. Karácsonykor az egye­sület gyűjtéséből, a város, a Cserkész- leánycsapat Ifjúsági és más jótékonysági egyesület adományaiból 96 pár új cipő, 41 új fiúruha és 35 új leányruha került kiosztásra. Az évközben jelentkező sze­gényeknek a méltóságos asszony az ösz- szegyüjtött használt ruhákból és cipők­ből sajátkezüleg adja ki a szükséges hol­mikat; szeretném, ha sokan láthatták volna — mint én szám­talan esetben — azt a nagy boldogságot, ami­kor egy szegény, ron­gyos gyermek örömmel nyúlt a neki szánt ruha vagy cipő után s azt a még nagyobb boldogsá­got, ami a nemeslelkű püspökné szeméből su­gárzott, ha egy szegény gyermeken segíteni tu­dott. Egyházközségünk nagy súlyt helyez arra, hogy ev. gyermekeink saját iskolánkba járjanak. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ev. testvére­ink úgyszólván kivétel nélkül a mi iskolánkba küldik a gyermekeiket, _ dacára annak, hogy —* — í-j igen sokan a város kül­ső részein laknak: ezek a gyermekek naponta kétszer 4—6 kilométer­nyi utat tesznek meg, egyesek a szom­széd községből járnak be. D. Kapi Béláné Öméltósága mindenre kiterjedő figyelme ezt is meglátta s ja­vaslatára a Belmissziói Egyesület pénz­tára autóbuszbérletjegyet vált minden messziről bejáró szegény tanuló részére. Ilyen ingyen-bérletjegyet kap jelenleg 11 tanuló, kik ezáltal nincsenek kitéve a A vagyon nem boldogság. Irta: Dr. Schütt Gyula. (11) Összetette sovány kezét s úgy kö- nyörgött Istvánnak. István megszánta szegény öreg nénit, hisz tudta, hogy Irén mellett nem lehetett sokat tenni Éva ér­dekében. Meg is ígérte néki, hogy elkö­vet mindent s megkeresi Évát, csak Pes­ten legyen. Úgyis van dolga a főváros­ban, valami géprészt kell hoznia s ez al­kalommal megkeresi. Amália boldog volt. Úgy érezte, hogy István valami nagy terhet készül levenni szívéről, a múlt egy nagy bűnének terhét. Ez éjjel sokkal nvugodtabban aludt Amália néni, mint eddig. Másnap István idejét a gépeknél töl­tötte, mert nem akarta, hogy pesti útja alatt valami fennakadás legyen. Utána nézett mindennek s ahol hibát talált, azt rendbe hozta. írásbeli munkája is volt, ezt is elintézte. A délutáni órákban je­lentette egy munkás, hogy beszélni sze­retne valaki a mérnök úrral. István desz­kából épült irodájába kérette az illetőt. Mikor ez belépett, István meglepődött, mert az illető nem volt más, mint Eöri Lajos. Az öreg Eőrinél azonban még na­gyobb volt a meglepetés, mikor Horvai Istvánt látta maga előtt, a keresett mér­nök személyében. De mindkettő úgy tett, mintha régi jó barátok volnának s a leg- szivélyesebben üdvözölték egymást. Eöri a maga tiyers, de közvetlen modo­rával a legőszintébb örömének adott ki­fejezést, hogy láthatja fiatal ismerősét, Istvánt pedig rendkívüli módon izgatta, mit akarhat nála az, ki egyszer oly dur­ván adta tudomására, hogy köztük meg­szűnt minden néven nevezendő érintke­zés. Meg is kérdezte mindjárt, minek köszönheti a nagv szerencsét? Azt látta István az első pillanatban, hogy Eőri nem tudta, kivel fog itt találkozni s ha sejtette volna, bizony alig teszi be lábát ez irodába. Eöri kelepcébe jutott s akar­va nem akarva, elő kellett adni kérelmét, hogy ne tjinjön fel nevetségesnek. Azon­nal megértette, hogy az egész Melániá­nak tervszerű műve volt s a legtermé­szetesebb hangon megmondta jövetele okát: — Egy kis baj van gazdaságomban a motor körül. Tengerit zsurmolunk s a motor felmondta szolgálatát. A munka megállt s a felfogadott munkásokat meg fizetni kell. Nagy kárt szenvedek ezáltal. Gépészem meg nem tud segíteni s így jöttem ide. Gondoltam, itt lesz valami szakember, ki kitudna segíteni a bajból. De előre bocsátom, hogyha tudtam vol­na, kire szorulok, nem jöttem volna, mert egy alkalommal úgy viselkedtem önnel szemben, hogy nincs jogom öntől szívességet várnom s ha megtagadja szolgálatát, egyáltalán nem fogok meg­lepődni. Istvánt mélyen meghatotta ez_ az őszinteség s igyekezett megnyugtatni Eőrit: — Szívesen állok Eőri uramnak ren­delkezésére. Én annak idején teljes mér­tékben megértettem a gyermeke jövöéért aggódó atyának szavait s igazat adtam önnek. S megnyugtatására meg is szün­tettem minden összeköttetést Melánia kisasszonnyal. Beláttam, egy szegény mérnök nem vetheti szemét a földbirto­kos gázdag leányára. Elmegyek s rendbe hozom a motort, de az esetleges találko­zás milyen érzelmeket fog kiváltani Me­lániában, azért nem vállalhatok felelős­séget. Eőri is ilyen valamire gondolt, de Istvánnak egyenes lelkű magatartása rendkívül tetszett neki s már nem törő­dött semmivel, bármi is legyen, csak a motor menjen. Melánia már leste őket s mikor oda értek hozzá, ő is adta a meglepödtet, de örömét nem titkolhatta. Annyit beszélt 'stvánnak s nem bánta volna, ha sohse készül el a motor. István tartózkodó volt s azonnal hozzá látott a munkához. Nem dolgozott egv negyed óráig sem s vígan szaladt a gép. Melánia uzsonnára hivta Istvánt. Az öreg ugyan veszélyesnek látta leányának túlzott figyelmességét, de ebbe a dologba igazán nem volt be­leszólása. Adta a szives házi gazdát s különben is tetszett neki Melániának emelt kedélye s nem bánta volna, ha mindig ilyennek látná. Az uzsonna alatt megváltozott Istvánnak tartózkodó ma­gaviseleté is. Melániának ezer kérdésére kénytelen volt felelni s hamarosan elbe-

Next

/
Thumbnails
Contents