Harangszó, 1932
1932-12-04 / 49. szám
1932 december 4. HARANGSZÓ 395 tenie. De ha jól tanul, elvégezheti úgy a public schoolt, mint a high schoolt néhány évvel hamarabb is. A tanulás tehát nem évekhez, hanem előmenetelhez van kötve. Éppen nemrégiben azt az érdekes hírt közölték az angol újságok, hogy az osztályismétlőknek nem engedik meg a továbbtanulást, mert az nagyon költséges az államnak. Aki tehát a megszabott időn belül nem tudja iskoláit elvégezni, az elveszti a továbbtanulás privilégiumát. A High School után kerülnek a tanulók az úgynevezett Collegébe, amely 4 évig tart. Itt ki kell járni mind a 4 évet. A College végzettség felel meg a mi érettségeinknek. Lelkészeket pl. a theológiai fakultásra újabban csak College végzettséggel vesznek fel, ami azt jelenti. hogy 4 évi public school, 8 évi high school, 4 évi college és három évi szemináriummal együtt összesen 19 évet kell egy lelkésznek tanulnia,mig megkapja a lelkészi diplomáját. 3 évvel több, mint Magyar- országon. A vallástanitás nem kötelező. Az egyház és az állam semmiféle kapcsolatban egymással nincsenek. A vallás mindenkinek magánügye s ezért az egyházak az államtól semmi néven nevetendő anyagi támogatásban nem részesülnek. Ennek természetesen megvannak az előnyei, de ugyanakkor a hátrányai is. A gyermek csak akkor részesül vallásos nevelésben, ha a szülei érdemesnek tartják azt, hogy valamelyik protestáns egyházközséghez tartozzanak. Ha a szülők nem tartják a vallásos nevelést szükségesnek, akkor a gyermek dacára, hogy keresztyén országban született és nevelkedett, mégis pogány marad. Ez a helyzet fokozottabb lelkipásztori munkát követel a lelkészektől. Az egyházhoz való tartozás a lelki- ismereti szabadságra van bízva. Sajnos, ezzel a lelkiismereti szabadsággal bizony sokszor vissza is élnek. Igaz, hogy ugyanekkor örömmel tapasztaljuk azt a tényt, hogy akik az egyházhoz tartoznak, azok 100 százalékos keresztyének. Résztvesznek az egyházi munkában, olyan odaadással, amit oly országokban nem tapasztalhatunk, ahol az egyházhoz való tartozandóságot az állam törvényei szabják meg. Nem feltűnő az, ha 25—30 családból álló gyülekezet önállóan és egyedül saját erejére támaszkodva, templomot, iskolát és paplakot épít és lelkészét minden külső segély nélkül fenntartja. Természetesen az ilyen esetek ritkák, mert általánosságban 100 felnőtt tagja kell, hogy legyen egy gyülekezetnek mielőtt komolyan gondolhatna templom- építésre. Azonban ez a szám is hihetetlenül alacsony azok előtt, akik hozzá vannak szokva ahhoz, hogy egy lelkészi körzetbe 15—20 ezer lélek tartozzon. De térjünk rá a kanadai magyarság jelenlegi helyzetére. Körülbelül 150—160 ezerre becsülhető a Kanadában letelape- dett magyarság lé- lekszáma. A kivándorlók, illetve bevándorlók legnagyobb zöme közvetlen a háborút és az azt követő forradalmak lezajlása után ment ki Kanadába. A legtöbb bevándorló a megszállott területekről való. Különösen sokan vannak kint Erdélyből, kik nem bírták elszenvedni a bocslto- ros uralmat. Ezek a bevándorlók főként a földműves osztályhoz tartoznak, de újabban sok tanult elem is került ki Kanadában, ez utóbbiak inkább Csonkamagyarországiak. — Elhelyezkedést természetesen nehezen talált minden bevándorló, mert a jó állásokat a bennszülöttekkel töltik be, — míg a bevándorlókat inkább a farmokra telepitik ki, ahol csak kemény munkával lehet megkeresni a mindennapi kenyeret. A magyarok azonban inkább az ipari gócpontok felé húzódtak, ahol nagyobb jöAz első kanadai magyar ev. templom Windsorban. Háttérben látszik a lelkészlak. A templom alagsora iskolaterem. — Az én részemre nincs kérni valód? Hiszen a társad voltam. Istvánnak egyszeribe megjött a hangja. — Az ám. Rólad egészen megfeledkeztem. No, majd segítek a bajon rögtön. Kihúzta magát és peckessen lépett Thalyné elé! — Tisztelendő asszonyom! A kegyelmed hálája elmaradt! Pedig Dénes azt várja! Thalyné a lányára tekintett. Annak lángba borult az arca. Thalyné rászólt. — Nos? Mit feleljek? Annuska bizony egy kukkot se szólt. Az atyja keblére rejtette az arcát. Thaly szelíden lefejtette magáról az ölelő karokat s Dénes felé tolta. — Én már neki Ígértelek Csetnekfalván. Az Isten házánál. Csak anyád szava hiányzik még. Thalyné felkelt. Kézen fogta a leányát és Déneshez vezette. — Itt van. Szeretettel adjuk. Vegye szeretettel át. A két boldog szív egymásra borult. Annuska aztán a nemzetes asszony keblére borult. Csetnekyné magához vonta. — Már régen a leányomnak tekintettelek. Ezután valóban az is leszel. Csetneky a bajszát kezdte pödörgetni. — Hát én senki sem vagyok? Mikor kerül rám a sor? Annuska boldog mosollyal simült hozzá. —• Hűséges jó lányod leszek. Csetneky homlokon csókolta. Aztán a Dénes karjai közé tolta. — Eredj oda. Ott a te igazi és méltó helyed. Dénes Istvánhoz lépett. — Öleld meg Istvánt is, Annuska. Annuska átkarolta a jó ember nyakát s arcon csókolta. István se maradt adós. — Ejnye a kutyafáját! Adós csak nem maradhatok! Derékon kapta a leányt s cuppanós csókot nyomott a hamvas arcra. Mindnyájan nevettek. Thaly felállt. Imára kulcsolta a kezét. A többiek követték példáját. Csend lett a szobában. Áhitatos, magasztos csend. Csak a szívek mélységes fohásza fakadt fel a keblekből. Áttörte az a falakat s hófehér szárnyakon repült az ég felé. Aztán Thaly halkan, de a boldogságtól rezgő hangon szólalt meg: — Isten jóságos kegyelméből mégis csak kivirított a boldogság virága Csetnek várában ... —=: Vége :=—