Harangszó, 1932
1932-11-27 / 48. szám
1932 november 27. HARANGSZÓ 387 I célra hagyományozott eziistnemüjének árából szerezte az otthon. Az Országos Lelkészegyesület november 17.-én az Üllői-úti imateremben tartotta meg gyűlését. A gyűlést dr. Csengödy Lajos salgótarjáni lelkész János fi, fifi—69. v. alapján tartott irásma- gvarázata vezette be. — Ezer felé hív minket az élet. Ámde mi csak egy irányba mehetünk, ahoz, akinél „örök életnek beszéde vagyon“. — Az áhitat után Pau- lik János kormányfötanácsos, elnök olvasta fel megnyitója keretében Gusztáv Adolf hős svéd király elestének háromszázados fordulójára írt ünnepi szózatát. A szózat szó szerinti megörökítést nyer a közgyűlés jegyzőkönyvében. Különböző üdvözlések után D. Kapi Béla, dunántúli püspök meghívta a Lelkészegyesület tavasszal tartandó gyűlését Győrré. Majd D. dr. Pröhle Károly hittudo- mánykari dékán számolt be a nemrégen alakult sondershau- seni Luther-Akadémia első nyá- g ri konefrenciájáról, amelyen ö B maga is előadást tartott. Az £ Akadémia az ev. hittudat tudo| mányos és világnézeti elmélyí■ tésének célját szolgálja. Az ■ Egyesület elhatározta, hogy Ij tagja lesz a Luther-AkadémiáB nak. A gyűlés további során Jj Paulik János elnök és Krecsák I László nyíregyházi karnagy bemutatták a nyíregyházi liturgikus istentiszteletek néhány megkapó részletét. Az Országos Ev. Tanítóegyesület november 17.-én délelőtt tartotta közgyűlését a Tanítók Házában. Krug Lajos elnöki megnyitója után az egyesület hősi halottjai iránt rótta le a közgyűlés a kegyelet adóját. Somogyi Béla titkár jelentésének meghallgatása után elhatározta a közgyűlés a Magyarországi Tanítók Szövetségével való szorosabb kapcsolat megteremtését. Gráf Samu soproni igazgató a hamburgi munkaiskolában szerzett tapasztalatairól számolt be. Elhatározta a közgyűlés, hogy az egyesület alapszabálytervezetét kiadja a kerületi egyesületeknek tárgyalás és javaslattétel végett. Kiszely János az egyesület pénztáráról, Kozsuch István pedig az Odülőházról terjesztette elő jelentését. Az Országos Ev. Tanáregyesület november 17.-én tartotta gyűlését, amely egyúttal az Egyesület 25 éves fennállásának is ünnepi ülése volt. — Dr. Szigethy Lajos elnöki megnyitója és dr.Ora- vecz Ödön titkári jelentése számoltak be a nehéz 25 év eseményeiről és eredményeiről. A testvéregyesületek üdvözlete után a magas korára való hivatkozással lemondott Szigethy elnöktől búcsúzott a közgyűlés, majd megválasztotta új elnökül dr. Domanovszky Sándor egyetemi tanárf, ügyvezető alelnökül dr. Böhm Dezsőt, főjegyzőül Németh Sámuelt. A Vallástanári Szakosztály ugyancsak nov. 17.-én tartotta gyűlését. A gyűlésen két tárgyról négy előadás hangzott el. Az első két előadás az ifjúsági istentiszteletről szólott másmás szempontból. Lam'nek Vilmos vallástanár leszögezte azt, hogy az ifjúsági istentisztelet főrészének, az igehirdetésnek élénknek, logikusnak, meggyőzőnek s lelkesítőnek kell lennie. Gaudy László dr. hitoktatási igazgató ugyanarról a tárgyról szólva rámutatott az ifjúsági istentiszteletek meglehetősen elhanyagolt voltára, hogy egy kis történeti visszapillantás meggyőzhet arról, hogy a múltban milyen fontosságot tulajdonítottak az ifjúsági istentiszteletnek. Maga Luther is nagy súlyt helyezett reá s később is az ifjúsági istentiszteleteket mindig a gyülekezetek fölelkészei végezték. Csakugyan nem hangsúlyozható eléggé az ifjúsági istentiszteletek fontossága. Éppen ezért mindent el kell követni az ifjúsági istentiszteletek változatossá, vonzóvá tétele érdekében. Hiszen itt nevelődik a jövendő gyülekezet, nemzetiségi vidékeken pedig az ifjúsági istentiszteletek szoktak a magyarosodás elő- futárjai lenni. A másik tárgy a diákmunka történeti és tartalmi ismertetése volt. Erről Gáncs Aladár és Danhauzer László A londoni Biblia-ház eredeti kliséje. Küldötte a Harangszónak Légy hálás, hogy az ádvent Királya felemelte fejedet a porból s te így imádkozhatsz: Mi Atyánk .. . I szlovenszkói ev. egyetemes gyámintézet elnöke, tót és magyar beszédben mutatott rá, hogy van közös múltúnk, közös jövőnk, közös célunk és közös kötelességünk. A gyámintézet a béke és szeretet krisztusi szellemét ápolja s így közösségünket munkálja. Most a béke, szeretet gs megértés útjára léptünk. Ezen az úton találkozni is fogunk mindig. Burgenland képviseletében Dörnhőfer Gusztáv miklóshalmi lelkész fejezte ki a hálát a közös múltért. Reámutatott arra, hogy 1927-ben félév alatt meg tudta szervezni a burgenlandi gyülekezetekben a Gusztáv Adolf Egylet fiókjait s ez a legszebb bizonyítéka annak, hogy a magyarhoni 'gyámintézet milyen munkát végzett. Nemcsak szomszéd, nemcsak vendég, hanem szövetséges szeretne lenni az ev. hit és szeretet szolgálatában. Nikodémusz Károly, brassói főespe- res a romániai zsinatprezsbiteri egyház képviseletében szólott: A szőlőtöről lemetszettek egy szölövesszöt s átültethették másiivé, de azért a szőlővessző nem más mint a szőlőtőke. A szivünk ma is együtt dobog a magyar gyámintézet szívével. Levélben fejezte ki jókivánatait a jugoszláviai ev. egyház és Fajnor Dusán szlovenszkói püspök, aki a türelmi rendelet korabeli felvidéki templomok fényI képalbumának egy példányát küldte a gyámintézetnek. Az üdvözletek után a gyámintézetnek szóló ajándékokat adták át: A Bányakerületi Gyámintézet ajándékát, 20 drb. imakönyvet Sárkány Béla föesperes, az egyházmegye ajándékait vitéz Sárkány Jenő ny. altábornagy, egyházmegyei gyámintézeti világi elnök adta át. Az egyházmegye egyházközségei a következő adományokat adták: A budapesti egyházmegyei gyámintézet egy díszes oltári bibliát, a pesti magyar egyház 100 drb. énekeskönyvet, a Gyarmat-u. imaház hívei 10 drb. énekeskönyvet, a kispesti egyház 5 drb. énekeskönyvet, a budafoki egyház egy bibliát, pestszentlőrinci egyház 5 drb., vári egyház 10 drb. énekeskönyvet, a pesti német egyház helyi gyántintézete 10 drb. német bibliát, a Kerepesi-úti tót egyház 2 drb. bibliát, 4 drb. „Tranoscius“ énekeskönyvet, 10 drb. Gusztáv Adolf“ tót nyelvű életrajzot, Raksány Zoltánná a nőegyletek adományait ajánlotta fel: a Budapesti Evang. Női Gyámintézet részéről egy ol- tárterítöt és urvacsorai szent edényeket, a kelenföldi nöegylet részéről egy oltár- térítőt, az óbudai nöegylet 10 drb., a kispesti nöegylet részéről 5 drb. énekeskönyvet, a német egyház nőszövetségé- töl 6 drb. német bibliát. Marcsek Sári leánykoll. növ. az ifj. egyesületek ajándékait adta át: Az ev. leánykollégium ifj- Gyámintézettöl 10 drb. énekeskönyvet, 10 db. imakönyvet és 10 db. Ujtestamen- tumot, a Fasori Gimn. ifjúsága részéről 10 drb. énekeskönyvet, 10 drb. imakönyvet és 10 drb. Ujtestamentumot, a Fasori Luther Márton Kör részéről egy díszes oltári bibliát és Danhauser László vallástanár növendékeinek gyűjtéséből ezüst keresztelő edényeket. Végül Scholtz László a soproni theol. ifjúság 5 drb. énekeskönyvét adta át. Az adományokat Ziermann Lajos elnök köszönte meg. Elmondotta, hogy egyszer egy fiú elment messze vidékre szerencsét próbálni s mikor hosszú idő után hazaért, senki sem ismert már reá. Megférfiasodott, arcát megbarnította a nap, de egy fehér hajú, töpörödött öreg anyóka kitárt karral sietett feléje, az édesanyja. Megismerte az anyai szeretet. Gyermek volt a gyámintézet is, mikor elindult innen a Deák-téri templomból világot próbálni. Köszöni, hogy a pest! egyház ráismert a megférfiasodott, napbarnított gyermekére s keblére ölelte. Egyben bejelentette, hogy a soproni gyámintézeti nöegylet 100 P jubileumi ajándékot küldött, majd a Gusztáv Adolf Egylet képviselőjéhez intézett meleg szavakat s kérte Isten áldását a jó barátra,