Harangszó, 1932
1932-11-06 / 45. szám
1§32 november 6. HARANGSZÓ 363 ja — szeretné az új iskola meghonosítani. Hogy még nem valósult meg teljesen, hogy még vannak kilengések, az csak természetes. Hiszen bennünk sem neveltek ebben a szellemben. A ma tanítója érzi és tudja, hogy a szigorú külső fegyelem gátlólag hat a gyermek szellemi munkájára, de az bizonyos, hogy még nem minden esetben tudja a természetes úton felkeltett érdeklődéssel a mozgalmasságban megnyilvánuló, de a cél szolgálatában álló belső fegyelmet megteremteni. Ilyenkor állhat elő az az eset, amikor egyesek kihasználva a szabadságot, amit az új iskola megenged, fegyelmezetlenekké válnak. Ez azonban csak u. n. gyermekbetegség, melyen minden újnak, legyen az ember vagy eszme, keresztül kell mennie. Egyre azonban én is szeretném kérni tanító testvéreimet. Aki még nem szerezte meg azt a művészi készséget, ami a természetes utón felkeltett figyelem megteremtésére vezet, teremtsen máshogyan fegyelmet, mert bár ez sokkal kevésbbé értékes, de akár ilyen, akár olyan fegyelem kell, mert anélkül nem foyhatik eredményes munka. A másik kifogás: az új iskola nem ér el olyan tanítási eredm'ényt, mint a régi. Hat ha tudás alatt azt a különös, éneklő u. n. iskolás hangon, sokszor bámulatba ejtő, pergő nyelvvel ledarált leckefelmondást értik, akkor bizonyos az új iskola messze marad a régitől. De nagy kérdés, azaz nem is kérdés, mert egészen bizonyos, hogy ez a tudás csak szóismeret volt, igazi tartalom nélkül. Háborút járt síkvidéki testvéreinktől kérdem, olyannak képzelték-e ci hegyvidéket iskolai tanulmányaik alapján, mint amilyennek látták? Ugye nem! Vájjon miért nem? Azért, mert csak szavakat tanultak, minden elképzelés, minden beleélés nélkül. Az új iskola minden ismeretet tapasztalati utón akar a gyermek birtokába juttatni, mert jól tudja, hogy nemcsak maga a tudás a fontos, hanem az ismeretszerzés útja, a lelki átélés is. Épen azért helyez olyan nagy súlyt a szemléltetésre és pedig nem benn az iskolában, hanem kint a szabadban, séták, kirándulások alakalmával történő szemléltetésre. Megfigyelheti a növekedő vetést, a virágról-virágra szálló méhecskét csak úgy, mint a robogó vonatot és minden felvetődő müért-re igyekszik közös okoskodással választ adni. Mindehhez nem kell könyv! A mai gyermek nem holt ismeretet tanul, hanem az őt körülvevő életet ismeri meg. A természet jelenségeit figyeli, melynek hasznát a maga javára fordítani, káros hatását pedig csökkenteni, sőt megszüntetni tanulja meg. Igen ám, de hol vannak a vallási, történelmi és földrajzi ismeretek? Ezeket nem lehet tapasztalati utón megszerezni. Úgy van, nem lehet. De lehet úgy tanítani, hogy a történet hősével vele éljen, sikerein örüljön, balszerencséje neki is fájjon. Lehet úgy tanítani, hogy a történelmi esemény tanulságai lelkében nemes elhatározásokat indítsanak meg. Lehet a földrajzot is úgy tanítani, hogy a közvetlen szemlélet által szerzett földrajzi fogalmak révén a térképen bemutatott tájat maga elé képzelni tudja, a földrajzi adottságot a térképről leolvasva következtetni tudjon népének életmódjára. Ráeszméljen arra a tervszerű, fáradságos munkára, mellyel az ott lakók földjüket lakhatóvá tették. Hogy elképzelve a táj Szépségeit, érzelmi kapcsolat jöjjön létre a haza földje és az ő lelke között. Ne csak tankönyvből megtanulva tudjon érzés nélkül beszélni hazája földjéről, de szeresse is azt minden áldozatra kész szeretettel. Hogy az ilyen szellemben történő nevelő oktatás mellett másodrendű szerep jut a leckéztetésnek, az csak természetes. De az új iskola sem veti el teljesen a könyvet, használja ö is, de csak mint segédeszközt. Az új nevelési módszer, mely a lélektan, különösen a gyermeklélektan ismeretén épül fel, nem hagyhatja figyelmen kiviil az emlékezet korlátolt voltát, éppen azért nem zárja ki a tankönyv használatát sem, de csak a szerzett ismeretek felújítására, megrögzítésére alkalmas eszközt lát benne. Nagy hiba volna tehát a tankönyvet mellőzni. Mert bizonyos, hogy a jól megírt tankönyv*; nemcsak az ismeretek felfrissítésére, de a magyaros kifejezési formák, a helyes, világos beszéd elsajátítására is való. Én a tankönyv mellőzésében bizonyos reakcióját látom annak a régi tanítási módnak, amely a tanítást leckefeladásban és kikérdezésben vélte elintézni. Az bizonyos, hogy amint nem minden tankönyvet használó tanító nevezhető ósdinak, úgy viszont nem minden tankönyvet mellőző tanító modern. Mindent a maga módján! Ä harmadik vád, mit az új tanítási mód elen felhoztak, hogy nem nevel eléggé. Ha valaki figyelmesen elolvasta, amit az ismeretek nyújtására vonatkozólag mondtam, már láthatta, hogy az új iskola épen nevelés terén jelent nagy haladást a régivel szemben. Nincs tárgy, aminek körében ne igyekezne nevelő hatást elérni. Még a nyelvi magyarázatok alkalmával is az alkalmazás keretében, helyes cselekvésre való akaratindításokat ébreszt fel; a természeti ismeretek nyújtása alkalmával pedig a gyakorlati életre való előkészítésen kiviil, megismerteti a gyermeket a természet örök szép rendjével s amikor annak titkait feltárja előtte, megmutatja Isten bölcs világkormányzó hatalmát s ezzel a vallásos nevelésnek veti meg szilárd alapját. Végig tekinthetnék a tanítás egész anyagán, mindenütt kimutathatnám , hogy az új tanítási mód a lélek nemesítésére mily nagy gondot fordít. Az új tanítási mód szelleme ezt a gondolatot sugározza felénk: A száraz tudás, a lélek nemessége és nemes cselekedetekre való akaratelhatározások nélkül nem teszi az embert emberré. Az elmondottakkal korántsem akarom azt állítani, mintha a régi tanítási mód nem lett volna jó. Hiszen minket is a mi jó öreg tanítóink tanítottak meg mindarra az ismeretre, melyre aztán erős fundamentumra építhettük tudásunk gazdag tárházát, ök neveltek vallásos, szorgalmas, kötelességtudó, a hazáért áldozatra is kész emberekké bennünket. Hálátlanok és vakok volnánk, ha ezt be nem ismernénk. Az is igaz, hogy a mai iskola sem akar ennél többet elérni. De hát akkor minek volt szükség rajta változtatni? Azért, mert jobb a jobb a jónál. A mai iskola könnyebbé, kedvesebbé, természetesebbé teszi az ismeretszerzés, a tanulás munkáját. S am'jkor a gyermeket az ismeretszerzés munkájába belevonja, hogy ne csak elfogadja a kész ismereteket, hanem azok megszerzésében tevékenyen részt is vegyen, gondolkozásra szoktatja és arra neveli, hogy felnőve is tudjon a maga lábán járni, a maga fejével ítélni; ne hallgasson a lehetetlen dolgokat Ígérgető népboldogítókra. Nekünk protestánsoknak, a gondolatszabadság egyházának nincs mit félnünk attól, ha fiaink gondolkozni tudnak! Ne féljen senki attól, hogy ezek a gondolkozók a felforgató eszmék híveivé lesznek. Itt van Oroszország! Népét igazán nem nevelték önálló gondolkozásra s talán épen azért lehetett velük a legvadabb elméletet is elfogadtatni. A gondolkozó fő, ha az vallásos érzülettel telített szív nemességével párosul, megbízható szűrője a különféle világboldogító jelszavaknak. A vallásos lelkületet, az igazi mély keresztyén hitet pedig se a régi, se az új módszer nem biztosítja. Csodálatos titkos erő az, mely a vallásosan gondolkozó család körében és a hitbuzgó tanító iskolájában észrevétlenül árad szét. Áthatja, átformálja azokat, akik légkörében élnek. Erősen hiszem, hogy evangélikus tanító testvéreim lelkében ennek az élő hitnek tüze ég. Ennek fényénél mindig megtalálják a helyes utat és módot, amelyen és amellyel a rájuk bízott lelkeket Istenországa felé vezessék. Nyugodtak lehetnek egyházunk előrenéző, aggodalmaskodó vezetői, mi a hit fényénél vizsgáljuk az új módszert is és az apostol intséhez tartjuk magunkat: „Mindeneket megpróbáljatok, ami jó megtartsátok!" (I. Tess. 5. r. 21. v.) ' Donner Samu ig. tanító. A szarvasi külmisszíóí konferencia. Aki eddig azt gondolta, hogy a kiil- misszió nálunk csak pár különc ember vesszőparipája, de az egyház tömegei egyáltalában nem érdeklődnek ez iránt a kérdés iránt, az a szarvasi konferencia után kénytelen más megállapításra jutni. Ezen a konferencián az ország legkülönbözőbb részeiből olyan hatalmas tábor verődött össze, mellyel ritkán dicsekedhetik konferencia. A konferenciát Németh Károly egv- házi elnök nyitotta meg okt. 22.-én délután 111. János 5—8. alapján tartott áhítattal: A Jézus nevéért jöttünk s itt így is várnak minket — mondotta. Utána kétszer telt meg a város hatalmas mozija. Először az elemi iskolásoknak tartott Nitschinger János pápai igazgató-tanító, majd a középiskolás fiuknak Danhauser László budapesti vallástanár vetített képes előadást. Ilyen képeket még aligha mutogattak a szarvasi moziban s ilyen témáról is aligha beszéltek ottan. A középiskolás leányok ezalatt az egyház hatalmas dísztermét töltötték meg, ahol Zászkaliczky Pál budapesti segédlelkész tartott előadást a finn külmisszióról. Este az uj templomban volt vallásos estély. Ezen Johnson üisle norvég lelkész tartott előadást báró D. Podma- niczky Pál egyetemi tanár tolmácsolásával az északi népek népfőiskoláiról. Ebben a hatalmas földműves gyülekezetben reámutatott arra, hogy az északi ev. népek földművesei nem hagyják abba a tanulást akkor, amikor kikerülnek az elemi iskola padjaiból, hanem nagy sóvárgással keresik az igazi műveltséget azután is. Különösen hangsúlyozta ezeknek a
