Harangszó, 1932

1932-10-16 / 42. szám

336 HARANGSZÖ 1932 október 16. toroknak találkozása, egymásközti bizal­mas eszmecseréje arról tett bizonyságot, hogy az evangéliumnak hivatalos szol­gái munkálkodni akarnak. Többet, job­bat az eddiginél és félve őrzött ősi örök­ségünket nem meg kisebbítve, hanem meggazdagítva akarják átadni az uno­káknak. A leikékből fel-fel tör a vágy egy jobb jövő felé, amely el kell, hogy következzék. Hisz az evangélium képes nemcsak a mi maroknyi népünket, ha­nem ezt az egész beteg világot is föl­emelni és meggyógyítani. A szívek do­bogásából minduntalan ki lehetett érezni, hogy csak imádságos, alázatos evangé­liumi munkával lehet előremenni, győzni és diadalt aratni. Gaál József. Beszámoló a „Fébe“ lelkész- theológus konferenciájáról. Klotildliget pompás vidéke, a maga erdőkoszorúzta bérceivel, a melegszívű, keresztyénies vendéglátás nem kis mér­tékben szokott hozzájárulni ahoz, hogy a szokásos lelkész-theológus konferencia résztvevői jól érezzék magukat. Az idei — immár 7-ik — lelkész-theológus kon­ferencián, a gazdasági válság emésztő gondjai közepette is, mintegy 35 részt­vevő jelent meg. A megnyitó istentiszteleten Zulauf Henrik, a Fébé lelkésze II. Mózes 33, 21—23. alapján megzendítette azt az alaphangot, amely az egész konferencia lelki megnyilatkozásait jellemezte. Em­bertől az Istenhez nem vezet út, — mon­dotta — csak az Istentől az emberhez... Istent pedig a Oolgothán találom meg. A konferencia első napja aug. 24.-én Bélák Sándor tokaji lelkész bibliata­nulmányával vette kezdetét, aki János 8, 31—36. v. alapján: „A szabad ember, aki szolga“ témát fejtette ki. Felsorakoz­tatta, hogy az újonnan nem született ember, mennyi mindennek a rabszolgája s felszólított, hogy fogadjuk el Krisztu­sunk szabadítását. Utána Kádár Gyula theológus „A mai ember lelki közönyé­ről“ beszélt. A közöny minden ember üdvösségét veszélyezteti. Egyes igék, mint a 10 parancsolat, a hegyi beszéd szavai, a gyakori hallás következtében, érintetlenül hagynak bennünket. Sokszor másnemű érdeklődés: divat, szakmabeli elfoglaltság, kincsgyűjtés tesz fásulttá az evangéliummal szemben. Csalódás vermébe esve is könnyen válunk közö­nyössé. Sok mai ifjú, ha Krisztus szerel­me nem szorongatná, marxistává (kom­munistává) lenne. A közöny csődbe, er­kölcsi züllésbe, istentelenségbe ránt le. Ezután Zulauf Henrik Csel. 20, 24. v.-ből kiindulva: „A lelkész elhivatásá- ról“ tartott előadást. Idézte Söderblo- mot: „Ha túl nagy vagy ahoz, hogy a legkisebbel foglalkozz, túl kicsi vagy ahoz, hogy lelkész légy!“ A lelkész min­denki szolgája, de senkinek sem rabszol­gája. A lelkész Isten hírnöke a gyüleke­zetben, aki Urát tolmácsolja. Az őske­resztyén gyülekezet azért hajolt meg az apostolok előtt, mert a Szentlélek be­szélt belőlük. Igen fontos, amit ez elő­adás kapcsán a lelkésznek a hívekkel való munkaközösségéről hallottunk: Ha erők vannak a gyülekezetben a lelkész gyümölcsöztesse a hívők munkáját. Első nap délutánján nagy érdeklő­déssel hallgattuk végig Lie. dr. Kar­ner Károly theol. professzor: „Dilettan­tizmus evang. egyházunkban“ című elő­adását. Különbséget tett jóhiszemű és rosszindulatú kontárkodás között. Az előadás veleje az volt, hogy alaposabb theológiai képzettségre van. szükség. Egyházunkban két irányú megmozdulás észlelhető: Egyik a lutheránus öntudat mélyítését emlegeti, a másik az evangé­lium erejével ébredéseket szit. Fontos, hogy egyik irányzat se vesse meg egy­házunknak Istentől adott talentumait. Előadása kiáltó szó akart lenni, mert „nagy vihar lehet készülőben“. Ezután Zászkaliczky Pál pesti s.-lelkész beszélt: A finn ébredésekről. Hangsú­lyozta, hogy Finnországban „ébredés“ és „evangélikus egyház“ nem állanak ellentétben egymással. Az ébredés nem más, mint a Lélek munkája az egyház­ban. Finnországban az ébredések mind nemzeti jellegűek és az egyház tanainak síkjában mozgók. A finn népet egy pusztító háború megtizedelte, sőt csak­nem kiirtotta, de az evangélium éltető ereje újból talpraállította. A finnek éne­keiket kívülről tudják, sokan énekes­könyvet sem visznek a templomba. Gyermekeikért roppant felelősséget éreznek. Egy finn püspök így nyilatko­zott: Ébredési mozgalmaink nélkül a finn egyház régen elpusztult volna. Oly fejlett a hitélet, hogy nem lelkész embe­rek is lelkesen prédikálják a Krisztust. A konferencia második napja K o- vács István csöngei lelkész bibliata­nulmányával kezdődött, aki Péter 2, 12—16. v. alapján: „A szolga, aki sza­bad ember“ címen szólt hozzánk. Min­den ember szabadságra teremtetett, de csak a keresztyénség ad tökéletes sza­badságot. A keresztyén ember benne él a világban, felőrlődik ott, mégis szabad a világtól, mert nem a világ formálja, hanem a Lélek. Igen lelkesítő hatást váltott ki a je­lenlevőkből Fábián Imre sárszentíő- rinci lelkésznek: „A diakonisszamunka egyházunk megújulásának szolgálatá­ban“ című előadása. Evangélikus egy­házunkban ma két drö munkál, mon­dotta: Egyik a megújuláson dolgozik, másik ugyanazt elgáncsolni törekszik. Korunk lelkét bánat, elégedetlenség, gőg, uralomvágy, önzés és gyávaság tartja béklyóiban. Nagy jelentősége van annak, hogy a diakonissza az Úr szolgáló leánya, itt is, ott is megjelenik. Ő a világ bánata közepette is tud örülni az Urban; üres a zsebe, de az elégedet­lenek közepette is, örökös hálával van tele a szíve; pöffeszkedő gőg közepette ő a megtestesült alázatosság; uralkodni vágyók közt a megtestesült szolgálat; önzés közepette önzetlenség, s a Krisz­tus nevét szégyelő gyávaság közepette, ő a Krisztusról bizonyságot tevő hősies­ség. ö a lelkész legkiválóbb munkatársa. Egyházunknak felébredésre van szüksé­ge, ütött a 12-ik óra. A diakonissza a női lélek finom megérzésével segítségül siet. Tanulságos volt számunkra Mohr Henrik óbudai lelkésznek: „A Szentlélek vétele, mint a lelkipásztori munka elő­feltétele“ című előadása. Szentlélek nél­kül nem tudunk bizonyságot tenni. Ő az Isten országának ügyvivője. Mikor a Szentlélek jön, az egyháznak engednie kell. Ha csupán taglaljuk a víz tulajdon­ságait, de nem nyújtunk vizet, a szomja­zok szomjan halnak meg. Minden lel­késztől meg kell kérdezni:vettél-e Szent- leiket? Elnyeréséhez fő a lelki készség s az állhatatos könyörgés. — Délután SchrődI Mátyás levéli lelkész: „A je­lenkor, mint lelkészi probléma“ c. elő­adását hallgattuk meg. Megfestette a modern gépkorszak lelki képét. Szám­szerű adatok alapján bizonyította a gép romboló munkáját. Igen hasznós útba­igazításokkal rajzolta meg a jelenkori igehirdetés irányelveit. Az utolsó előadásban vitéz S r é t e r Ferenc theológus F e z e r Károly tü- bingai professzornak: „A gyülekezet mint istentiszteleti közösség“ c. előadá­sát tolmácsolta. Az őskeresztyén egy­házban kétféle istentisztelet volt: temp­lomi (nyilvános) és házi (zártkörű). A kér. ember egész élete tulajdonképen egy istentisztelet. A gyülekezeti isten- tisztelet ennek csak egy äarabja. Az istentisztelet nincs helyhez kötve. A li­turgikus elemnél Luther szerint is fon­tosabb az Ige. Ez az, amely világos, határozott és döntést kíván. Ezzel az előadással lezárult a konfe­rencia előadássorozata. A „záró gyűlé­sen“ elhangzott őszinte megnyilatkozá­sok tanúskodnak arról, hogy az elhulla­tott magból ez alkalommal is sok hul­lott a „jó“ talajba. Horeczky Béla. A nemeskérí gyülekezet ünnepe. A nemeskéri gyülekezet hálaadó ün­nepet szentelt Istennek, templomának 200 éves fennállásáért. Az esős idő da­cára is már a kora reggeli órákban elin­dultak a messzire eső falvakból épen úgy, mint a közeliekből, jöttek a nagy elődök unokái, hogy lelkűkben átélve a múltat, köszöntsék az ünneplő gyüleke­zetei. Azt az utat tették meg, melyet őseink félelem és aggodalom között jár­tak, hogy békességben áldhassák Isten örökkévaló nevét. Az ünnepély előtt gyermekistentisz­telet volt, meíyen résztvettek azoknak a gyülekezeteknek gyermekei, melyek valaha Nemeskérhez tartoztak. A gyer­mekistentiszteletet Vitéz Balogh Ernő nagygeresdi lelkész tartotta. Utána Dr. Ajkay Béla egyházmegyei felügyelő és Mikolás Kálmán esperes fo­gadták és köszöntötték az érkező egy­házkerületi elnökséget. Püspök úr vála­szában üdvözölte a gyülekezetei, az egy­házmegyét, annak elnökségét, a szolgá­latra nézve legfiatalabb esperest és a pátriárka egyházmegyei felügyelőt, ki munkájában a legfiatalabb és legbuz­góbb. Az istentiszteleten Mikolás Kálmán esperes buzgó imádsága és szentirásolva- sása után kerületünk püspöke tartotta meg beszédjét János I. levele 5, 4—6—9. alapján. Történelmi dicsőség koszorújá­val állok itt — úgymond — régi nemes­kéri gyülekezet, ki 33 filiának voltál feje. Két évszázadra tekint vissza szemünk, nem az emberi dicsőség piramisa elé ál­lít ez bennünket, hanem a hálaadás elé. Oltár előtt térdepelve, hálaadás legyen az ünnepünk. Volt nékünk és lesz nékünk Istenünk. 200 esztendő alatt hány ember léphetett be ebbe a templomba, hány em-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents