Harangszó, 1932
1932-09-25 / 39. szám
XXÍ1I. évfolyam. Í932 szeptember 2§. 3íi. szám. Alapította : KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szóvetsóg. Az Országos Lather- Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacsekkszámla: 80.526 Előfizetést elfogad minden evang. lelkész ós tanító. »Aki nem szereti a maga atyjafiát, hogyan szeretheti az Istent?« /. János 4, 20. K „Harangszó“ szerkesztő-kiadóhivatal a GYŐR II., Pstőfi-tér 9 Előfizetési ára * negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fiílór. Egy évre * P 80 fillér. Csoportos küldéssel io°/o-os kedvezmény Amerikába egész évre t dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. A kenyér. Irta: Tor da Gyula. Ha földmíves vagy, Testvér, aki e sorokkal körülölelt képre tekintesz, bizonyára eszedbe jut az a fáradságos munka, amiben részed volt az idei aratáskor is. A nap hévségének minden terhét és gyötrelmét érezted, amíg csomóba, keresztekbe raktad aratásod gyümölcsét. Majd elepedtél a folyton gyötrő szomjúságtól és úgy megtudtad becsülni a hűs árnyékot, amit az erdő, vagy akár csak egy kis bokor is nyújtott. Ha egyéb foglalkozású vagy, Testvér, akkor szeretettel és tisztelettel gondolsz e kép láttára azokra, akik évi munkájuk legfáradságosabb napjait élik addig, míg a te asztalodra is felkerülő kenyeret betakarítják. — Mert ilyenkor lesz csak igazán nevetségessé az a 8 órás munkaídőelmélet, amikor az Isten áldásának, a kenyérmagnak az aratási ideje érkezik el, amikor az aratók, bár a nap rég lenyugodott, még mindig dolgoznak s amikor a nap felkél, ők már rég dolgoznak. — E.S talán sohasem lelkiismeretesebb az a földmunkás, mint éppen aratáskor, mert tudja, hogy az Isten adományának talán egyike sem olyan kényes a csűrbetakarításra nézve, mint a kenyér. De a kenyérkérdés nemcsak addig „égető“ kérdés, amíg a földmíves kezében van, hanem továbbra is az marad. — Miért lett ilyen a népek, nemzetek és az egyes társadalmi osztályok közt szinte kenyértörésig menően kényes kérdéssé a kenyérkérdés? A kenyércsodás Jézus János 6. 27.-ben olvasható tanítása vet világot erre: „Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvesz, hanem az eledelért, amely megmarad az örökéletre . . Mi emberek szentül meg vagyunk győződve arról, hogy munkálkodni nem is lehet másért, mint eledelért, megélhetésért, az eledelek eledeléért: a kenyérért. — A munka eredménye és célja e szerint nem is lehet más, mint a kenyér és pedig az én kenyerem. — Ha sokat dolgozom, akkor sok kenyerem, jobb megélhetésem kell, hogy legyen. — Ebből folyik az a végzetes következtetés is: amilyen kenyeret adnak, vagyis ahogy fizetnek, úgy dolgozom és annyit dolgozom. — így az én munkámnak és az érte járó kenyér értékelésénél magam csapok fel értékelőnek. Hogy mennyire kisiklott ez a gondolkodás, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ezen az utón jutottak arra az álláspontra sokan, hogy olyan kenyérért, annyi fizetésért, amiben munkájukat részesítik, nem lehet elég keveset dolgozni. — Aztán jön a mások munkájának több-kevesebb okkal való lebecslése, az érte járó kenyér ugyanoly igazsággal való túlbecslése,majd megirigylése. — Ezt a lehetetlen helyzetet aztán csak fokozza az elidegenedés, ellenségeskedés. — Egyik oldalról a nyomor, másikról a féltékeny, zsugori elzárkózás, esetleg telhetet- lenség, a görcsös ragaszkodás a régi igényekhez, kedvtelésekhez, hóbortokhoz. — Ezek mind rossz vért szülnek a nem kevésbbé helytelen úton járó szűkös kenyérnek, vagy éppen kenyértelenekben, A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!
