Harangszó, 1932
1932-09-11 / 37. szám
1932 szeptember 11. HARANGSZÓ 295 vei, duzzogó, szinte ellenséges tekintettel ül a padban. A gyermeki ártatlanság liimpora már hat éves korában le van törölve az arcáról, a szeme fénytelenül mered a semmibe. Idegenül, kényelmetlenül hat reá a szeretet szava s kifejezéstelen csodálkozással felel a kérdésre: tudsz-e imádkozni? Tovább kérdezem: mi az édesapád? A felelet, további hallgatás. Minden áron meg akarom találni ennek a kórosan bezárult, elsenyvedt kis léleknek a nyitját s újra kérdem: mit szokott dolgozni az édesapád? A végképen semmit mondó válasz: semmit. Hát édesanyád csak csinál valamit? Érzéste- Ieniil feleli: mosni jár. Utolsó kisérletké- pen megkérdem: míg édesanyád odajár, édesapád csak csinál valamit? Végre megkerül a felelet minden válasz nélkül maradt kérdésemre: a börtönben ül. És végeredményben egyre megy, hogy azért nem tanította-e meg a fiát imádkozni, mert börtönben ül, vagy azért ül-e a börtönben, mert nem volt gondja az imádságra. A kis gyermek az első hittanórán a szüleiről kiállítja a bizonyítványt. És hűen, tökéletes pontossággal állítja ki. Sőt bizonyos, hogy a gyermek a szülei lelki életéről hűbb és pontosabb képet nyújt, mint amilyet a szülők legtöbbje tudna adni a saját gyermekeiről. Biszkup Ferenc. Kétszázéves kétyi eklézsiánk keletkezése és sorsa anyagyülekezetté való alakulásáig, 1784-ig. A folyó század második és harmadik évtizedében múlt 200 éve annak, hogy magyarhoni evang. egyházunknak teljesen új tagjaként, főképpen németországi evang. telepesekből megalakult „tolnai esporesség“ név alatt a mai tekintélyes tolna-baranya-somogyi egyházmegyének a törzse, melynek első esperesévé Krmann Dániel fclsömagyarországi püspök 1720. jan. 27. kelt levelében Györ- köny kiváló pietista lelkészét, Szenicei Bárány Györgyöt nevezte ki. Csak néhány gyülekezete az egyházmegyének keletkezett a 18. század negyedik évtizedében. Kár, hogy tolnamegyei gyülekezeteink sorjában elfelejtették a világháborút követő zűrzavaros időkben 200 éves fennállásuk emlékének a megünneplését. Sok áldást jelentő lelki hatás ment ezzel veszendőbe. Most legalább még azok a gyülekezetek tartsák meg ezt az emlékünnepet, melyeknek keletkezési ideje a 18. század negyedik tizedébe esett. Ez utóbbiak közé tartozik kétyi németajkú evang. ekklézsiánk is. mely folyó évi május havában ünnepelte meg 200 éves fennállásának emlékét s melynek keletkezéséről és sorsáról anyagyülekezetté való alakulásáig szólunk röviden az alábbiakban. Kétv helysége középkori okmányokban (1494) ,,K é g h y“ és „K é g h“ (németajkú híveink ma is még ,,Kik“- nek mondják) néven fordul elő. Már a középkorban is volt kér. temploma, melynek alapfalai még 1733.-ban is láthatók voltak. A török uralom alatt a helység kihalt és elpusztult. A telepítés idején jelentéktelen rác telep volt, melynek lakói az új lakosok megérkezése után csakhamar másfelé költöztek, talán Medinára, amely a rácság főfészke volt. Csak a rác pópa hazajáró szellemétől retteget még jó ideig az új lakosság. A telepítés idején Kéty örökös földesura Sándor István, aki ref. vallású. Kétyi birtokát azonban az 1715. magyar állampolgárságot nyert S c h i I- son János Mihály báró bírta zálog jogán. Schilson báró Szécsény, Egyed (Sopron megye) s Bonyhád (Tolnamegye) örökös földesura volt. Ö volt Kéty telepítője s nem mint egyes források mondják az Eszterházy- (Esz- torás) család. Schilson báróval kötik m'eg 1732 május 30.-án az ideérkező prot. telepesek a telepítési szerződést. Ekkor érkezett Kétyre 30 német család. Lehettek közöttük reformátusok is, de főként lutheránusok voltak. Hogy Kétyen reformátusok is telepedtek le, annak bizonysága, hogy 179Ó-ben is még 86 ref. lélek található Kétyen. Egv 1832. évi kimutatás szerint már csak 37 a ref. lelkek száma, kik az ev. hívekkel egyenlő arányban viselnek mindenféle egyházi terhet s azokkal egyforma jogokat élveznek, Később a reformátusok teljesen beleolvadnak a lutheránusokba. A szomszédos Zombán (1733.) lefolvt katholi- kus egyházlátogatás feljegyzései is a kétyi „új jövevényeket“ lutheránusoknak mondják, kik kath. részre stólán kí- "vül egyebet nem fizetnek még. A kétyi lutheránus telepesek eredetére nézve pontos adatot nem találtunk. De nyelvük, ruházatuk s szokásaik alapián ítélve, kétségtelen, hogv túlnyomó részben hesseni eredetűek, lőhettek közvetlenül Hessenböl. mert 1732 körül még folyt e fejedelemségből a kivándorlás Magyarország felé. De az sincs kizárva, hogy a korábban már hazánk területén letelepedett jövevényekből gyülekezett össze a Kétyen elsőkként letelepedett 30 család. Kéty egyik utcájának a neve („Pacskergass“. melyben a Bácskaer- Gasse elnevezést sejtem) arra enged következtetnünk, hogy eredetileg a Bácskában letelepedett lutheránusok alkották a kétyi telepesek egv részét, kik vallási üldöztetések miatt hagyták ott a Bácskát. A Bácska lutheránus telepeseinek is jórésze hesseni eredetű volt. A4iután a Kétyen letelepedett jövevények a földesurtól megkapták a megszemmel tarthassa a két foglyot. A lovak megindultak. A katonák többi része gyalog követte a kocsit. A falun szerencsésen átjutottak. Akik véletlenül látták őket, nem tudták elgondolni, mit keres a lelkész, meg a nem- zetes úr a török csapat között. A lelkész ép az imént volt a faluban. A lelkésztársát kereste félj. Nemrég távozott s most fegyveres török katonákkal megy át a falun. A csapat a nógrádi várba ért. Ibrahim a három foglyot a basa elé vitte. Bodót is magával hívta. Ibrahim megkezdte a jelentését. — Csetnekyt meghoztuk. Ráadásul még két embert is hoztunk. A papját, meg annak a kocsisát. Ali tekintetét Csetnekyre függesztette. Csetneky összekötözött kezekkel, de emelt fővel, büszke szemekkel nézett vele farkasszemet. Alinak tetszett ez a büszke, nemes ember. Aztán Thalyn tekintett végig. Thaly nyugodtan állta a nézést, mint az olyan ember, kinek tiszla a lelkiismerete. Végül a kocsisra vetett egy pillantást. Aztán megszólalt. — Te Vagy Csetneky? Csetneky keményen vágta oda. — Már hallottad szolgádtól, hogy az vagyok. De mefg- tagadom mivoltomat! Mert hitvány árulással jutottam hozzád. S kötözött kezekkel magyar nemes nem áll szóba még Ali basával sem! Több kérdésedre nem felelek! Ali intett az egyik katonának. — Oldd el a köteléket. Az megtette. — Most már felelsz? — Kérdezz. — Tudom, hogy vitéz ember vagv. Sok katonámat kiild- ted előre a paradicsomba. Hát azért is fájt rád a fogam. Akadt egy ember, aki a szolgálatomba lépett s annak segítségével kézre kerítettelek. Bántódásod nem lesz. A szultánhoz küldtek. Az maid igazságot tesz. Csetneky vállat vont. — Megteheted. A hatalmadban vagyok. — Nincs valami izeneted a feleségedhez? Csetneky homloka ráncba borult. Hallgatott. — Nos, van, vagy nincs? Ha van, eljuttatom hozzá. *— Nincs semmi. Úgy is tudja már, hogy a foglyod vagyok. Lelgfeljebb azt üzenem neki, hogy arra nevelje a fiam, hogy értem boszut álljon terajtad. A basa mosolygott. — Megüzenem neki. De felelj még egy kérdésemre. Barátod ez a Bodó? Csetneky felnevetett. — Talán a tiéd! — Az enyém nem. Nekem kutyának sem kell. De azl mondta, hogy neked az volt. — Azt mondta? Hogy a barátom volt? —• Azt. Csetneky megvetően nézte végig az embert. — A kuvaszom, a kutyám volt. Azon a koncon élöskö- dött, amit én vetettem oda neki. S ráadásul megmart. Rosz- szabb a kutyánál is! Elárult a komisz. — Hát az igaz, hogy kastélya volt, saját birtoka, sok barma? S te a kastélyát felgyújtottad, barmait elhajtottad, a földjét elvetted. Bodóval sülyedni kezdett a szoba. Szólni akart, de Ali egy intéssel elhallgattatta. Csetneky arca lángbaborult. — Ezt mondta? (Folytatjuk).
