Harangszó, 1932

1932-07-31 / 31. szám

1932 július 31. HARANGSZÓ 249 lasztott nemzedéke, akiktől a mai nehéz viszonyok közepette újra, meg újra meg­kérdezi az Úr: „nemde nem nagyobb e a lélek, hogynem az eledel és a test, hogynem az öltözet?“ Ne feledjük, hogy egyházunkkal szemben való tartozásunk becsületbeli tartozás, melyet becsületbeli csorbulás nélkül teljesíteni kell egyhá­zunk minden hű fiának legfőképen a mai sorsdöntőén nehéz időkben. Protestáns egyházunknak egyik kiváló vezére az el­múlt hetekben az egyházi közterheket „szent adógarasnak“ nevezte. Mily szép és bölcs megállapítás. Csakugyan szent az egyház számára juttatott adógaras annak a részéről, aki adja, mert áldozatkészségével egyház- szeretetének és hűségének bizonyságát nyújtja; és szent az az adógaras annak a részén is, alji kapja, miért kezében Isten szándékainak megvalósítására szolgál eszközül. Bármilyen nehéz legyen is ál­dozatkészségre és segítésre buzdítani ma, amikor az ínség oly sok család aj­taján bezörget, mégis tudnunk kell, hogy azt a deficitet, mely gyülekezeteink ház­tartásában itt-amott jelentkezik, a józan takarékosság mellett csupán az egyház­tagok lélekbuzgóságának többlete szün­tetheti meg, oszlathatja el. Minél nehe­zebb anyagi körülmények vesznek körül, álljunk annál erősebben, annál elszán- tabb hűséggel egyházunk mellé, támo­gassuk önfeláldozó szeretettel, még a magunktól megvont „szent adógaras" árán is, mint a hálás gyermek a bajba jutott, elerötlenedett szülőt támogatja és felkarolja. Bizonnyal nem lesz áldozatunk hiába­való az Úr előtt. Nagy István. A LÉLEKBÚVÁR. Az elhalkuló szent zsolozsma Akkordja fel, magasba száll. A szószéken, mint fenyő sudár Áll a nagy Lélekbúvár. Haja fehér már s a nézése Tenger mélyének igazgyöngye. Igazgyöngyökként az igéje Hull seregének leikébe. A szava, hangja napsugár, Boldog volt mindig az a nyáj, Ki őhozzá tartozott. Az eröslelküt megdicsérte, A gyengét ő bátoritá, A beteges érzékenységet Nem tűszurással gyógyítá. Szivében mindig hordozott Ezeknek irt és balzsamot. Ö soh’sem választott senkit És senkit meg nem buktatott, Őmiatta soha senki Sem kerülte a templomot. Boldog volt ki hallgathatta A szent igét, mit Ö mondott, Minden hívőjének lelkében Atyailag búvárkodott. Láttam egyszer temetésen. Gyermek voltam, nagyon kicsi, Amit mondott meg nem értettem, Érckoporsó betűjét néztem, „Harminchat évet élt csupán“. Estefelé hitvesével Megjelent a lelki búvár, Az íróasztalra borulva Feküdt megtörve az Apám. A lelkész lágy hangja betölté A gyásszal tele kis szobát, A hitvese, dajkához lépve Elveszi tőle a pályást. Fehér ágyacskákat vetette, Árvákat maga vetköztette, Lefektette — és azután Hangosan mondták az imát S csókkal kívánt jóéjszakát. Hogy aztán az évek múltak, Elért a megpróbáltatás, A gyötrelemnek mázsás súlya, Fájdalmaknak vihara dúlja, Lelkem sikoltja a panaszt. S én mentem hozzá roskadozva Ifjúságomnak hajnalán, Szótlanul állt meg Ö előttem, Egyenesen az aggastyán. Mély csend zsongott körülöttünk S aztán lassan, könnyem gördült Barázdát szántott arcomon. A könnyem lehullott a földre, S nem maradt utána nyom. Egy mozdulatot tesz a Pásztor S valamit elém tart a kéz. Csillogó ezüst kereszt volt És láttam rajta a Megváltót. És láttam rajta sebeket, Mely én értem is vérezett. Megszégyenülve hajtok fejet, Mély tisztelettel csókolom meg A keresztet tartó kezet. Bíró Gyuláné. Prédikálnak a kövek ... •Megtekintettük Eger egyik sokat em­legetett különlegességét is: a csillag­vizsgáló tornyot. A múlt századbeli csil­lagvizsgáló készülékeknek legfeljebb tör­ténelmi értékük van, hanem kedvesnek találtuk a csillagvizsgáló toronyszobát. Beérkezésünk után a toronyszoba ajtaját bezárja vezetőnk, valamint elfüggönyözi az ablakokat is, úgy, hogy koromsötét lett a kis szobában. Tekintetünk a szoba közepén lévő asztallapra szegődik: a kis asztallap egyszerre megtelik élettel. Tük­rök segítségével vezetőnk különböző ut­cák mozgalmas életét vetíti az asztallap­ra: emberek sietnek, kocsik zötyögnek, autók suhannak tova. Az egyik utcában két ember barátságos arccal üdvözli egy­mást s melegen ölelkeznek össze. A má­sik utcában meg két inasféle verekszik s ugyancsak ütlegelik egymást. Ezek nem is sejtik, hogy valaki felülről figyeli őket. Prédikálnak a toronyszoba kövei: Botor ember! Elhiteted önmagaddal, hogy képes vagy valamit is titokban csinálni? Elhiteted magaddal, hogy van csak egyet­len egy tetted, vagy rejtett érzésed, amely abban a pillanatban ne vetődnék a min­denható Isten bűvös asztallapjára? — „Mert Ő iól ismeri minden szívnek titkát /“ Zsolt. XLIV. 22. * Miskolc egyik híressége a 17. század­ból származó görögkeleti templom. Gyö­nyörű alkotás. A képoltáron száz és né­hány olajfestményt számoltam össze. Fa­ragott, díszes bútorok ékesítik. Az a be­nyomásunk, hogy gazdag, jómódú, nagy­számú gyülekezet templomában va­gyunk. Annál nagyobb a meglepetésünk, amikor az útikönyvünkbe tekintünk s azt olvassuk belőle, hogy 1924-ben már csak tíz görög élt az egykor népes gyüleke­zetből. A gyülekezet elpusztult, a temp­lom megmaradt! Prédikálnak a templom kövei: Tekints körül vándor e gazdag templomon! Gaz­dag, erős nép emelte, amely a maga el­bizakodottságában azt hitte, hogy elegendő gyönyörű templomot emelni, elegendő azt pazarul feldíszíteni, pénzt, tengernyi pénzt ölni a falakba, felszerelésbe, de a lélekre már nem vigyázoti! Apák, nagyapák nem ügyeltek arra, hogy fiaik és unokáik is kövessék őseik vallását. A kövek megma­radtak, a felszerelés megmaradt, a gyer­mekeire nem vigyázó gyülekezet azonban már eltűnt, a templom körüli sírokban nyugszik. Kövek, ti tapasztalt szikladarabok pré­dikáljatok az evangélikusság tízezreinek! Prédikáljatok, mert a jelenkorban mi va­gyunk az a vallás, amely a statisztika ki­mutatása szerint évröl-évre veszíti Veszí­tünk reverzálisok által, veszítünk áttérések­ben, veszítünk minden elképzelhető és el­képzelhetetlen módon I Prédikáljatok ti kö­vek! Prédikáljatok a magára nem ügyelő evangélikusságnak, hogy ha fel nem ébred mély álmából, évszázadok múltával a mi templomainkat fogják igy ismertetni az útikönyvek I Prédikáljatok kövek! Prédi­káljátok ti kemény szikla darabok! Benkóczi Dániel. OLVASSUK A BIBLIÁT. Az irgalmas samaritánus. Augusztus 1. A törvénvtudó fézusnál. Lukács 10, 25—28., II. Móz. 3, 4. Jézus­hoz közeledhetik az ember hittel, imádat­tal, szeretettel és szolgálatkész lélekkel, de közeledhetik Hozzá önző céllal, ellen­séges indulattal is. A törvénytudó ko­moly vallásos érdeklődés leple alatt lép Jézus elé. Jézust azonban kegyeskedés­sel, képmutatással megejteni nem, lehet, mert Ö belelát a szív minden titkos zu­gába. Meglátta, hogy a törvénytudó tá­jékozott Isten akaratának ismerete terén, de meglátta azt is, hogy vallásossága csak elméleti vallásosság s nem élet és valóság. Isten akaratának hússá és vérré, egész éltünket irányító és szabályozó erővé kell lennie. A szeretet két törvé­nyének ez a követelménye. Augusztus 2. „Ki az én felebarátom?" Luk. 10, 29., I. Kor. 12, 12—14, 27. Isten kijelentett akarata feltétlen érvényességű, amely az embert engedelmességre köte­lezi. A „ki az én felebarátom“ kérdése, annak kutatása, hogy a felebaráti szere­tet gyakorlása kivel szemben kötelező. A „kedves“, a „szimpatikus“ embereket, családom tagjait szeressem-e csupán, avagy az elhagyottakat, a nyomorgókat, az ellenségeimet is? Sokat vitatott kér-

Next

/
Thumbnails
Contents