Harangszó, 1932
1932-07-31 / 31. szám
1932 július 31. HARANGSZÓ 249 lasztott nemzedéke, akiktől a mai nehéz viszonyok közepette újra, meg újra megkérdezi az Úr: „nemde nem nagyobb e a lélek, hogynem az eledel és a test, hogynem az öltözet?“ Ne feledjük, hogy egyházunkkal szemben való tartozásunk becsületbeli tartozás, melyet becsületbeli csorbulás nélkül teljesíteni kell egyházunk minden hű fiának legfőképen a mai sorsdöntőén nehéz időkben. Protestáns egyházunknak egyik kiváló vezére az elmúlt hetekben az egyházi közterheket „szent adógarasnak“ nevezte. Mily szép és bölcs megállapítás. Csakugyan szent az egyház számára juttatott adógaras annak a részéről, aki adja, mert áldozatkészségével egyház- szeretetének és hűségének bizonyságát nyújtja; és szent az az adógaras annak a részén is, alji kapja, miért kezében Isten szándékainak megvalósítására szolgál eszközül. Bármilyen nehéz legyen is áldozatkészségre és segítésre buzdítani ma, amikor az ínség oly sok család ajtaján bezörget, mégis tudnunk kell, hogy azt a deficitet, mely gyülekezeteink háztartásában itt-amott jelentkezik, a józan takarékosság mellett csupán az egyháztagok lélekbuzgóságának többlete szüntetheti meg, oszlathatja el. Minél nehezebb anyagi körülmények vesznek körül, álljunk annál erősebben, annál elszán- tabb hűséggel egyházunk mellé, támogassuk önfeláldozó szeretettel, még a magunktól megvont „szent adógaras" árán is, mint a hálás gyermek a bajba jutott, elerötlenedett szülőt támogatja és felkarolja. Bizonnyal nem lesz áldozatunk hiábavaló az Úr előtt. Nagy István. A LÉLEKBÚVÁR. Az elhalkuló szent zsolozsma Akkordja fel, magasba száll. A szószéken, mint fenyő sudár Áll a nagy Lélekbúvár. Haja fehér már s a nézése Tenger mélyének igazgyöngye. Igazgyöngyökként az igéje Hull seregének leikébe. A szava, hangja napsugár, Boldog volt mindig az a nyáj, Ki őhozzá tartozott. Az eröslelküt megdicsérte, A gyengét ő bátoritá, A beteges érzékenységet Nem tűszurással gyógyítá. Szivében mindig hordozott Ezeknek irt és balzsamot. Ö soh’sem választott senkit És senkit meg nem buktatott, Őmiatta soha senki Sem kerülte a templomot. Boldog volt ki hallgathatta A szent igét, mit Ö mondott, Minden hívőjének lelkében Atyailag búvárkodott. Láttam egyszer temetésen. Gyermek voltam, nagyon kicsi, Amit mondott meg nem értettem, Érckoporsó betűjét néztem, „Harminchat évet élt csupán“. Estefelé hitvesével Megjelent a lelki búvár, Az íróasztalra borulva Feküdt megtörve az Apám. A lelkész lágy hangja betölté A gyásszal tele kis szobát, A hitvese, dajkához lépve Elveszi tőle a pályást. Fehér ágyacskákat vetette, Árvákat maga vetköztette, Lefektette — és azután Hangosan mondták az imát S csókkal kívánt jóéjszakát. Hogy aztán az évek múltak, Elért a megpróbáltatás, A gyötrelemnek mázsás súlya, Fájdalmaknak vihara dúlja, Lelkem sikoltja a panaszt. S én mentem hozzá roskadozva Ifjúságomnak hajnalán, Szótlanul állt meg Ö előttem, Egyenesen az aggastyán. Mély csend zsongott körülöttünk S aztán lassan, könnyem gördült Barázdát szántott arcomon. A könnyem lehullott a földre, S nem maradt utána nyom. Egy mozdulatot tesz a Pásztor S valamit elém tart a kéz. Csillogó ezüst kereszt volt És láttam rajta a Megváltót. És láttam rajta sebeket, Mely én értem is vérezett. Megszégyenülve hajtok fejet, Mély tisztelettel csókolom meg A keresztet tartó kezet. Bíró Gyuláné. Prédikálnak a kövek ... •Megtekintettük Eger egyik sokat emlegetett különlegességét is: a csillagvizsgáló tornyot. A múlt századbeli csillagvizsgáló készülékeknek legfeljebb történelmi értékük van, hanem kedvesnek találtuk a csillagvizsgáló toronyszobát. Beérkezésünk után a toronyszoba ajtaját bezárja vezetőnk, valamint elfüggönyözi az ablakokat is, úgy, hogy koromsötét lett a kis szobában. Tekintetünk a szoba közepén lévő asztallapra szegődik: a kis asztallap egyszerre megtelik élettel. Tükrök segítségével vezetőnk különböző utcák mozgalmas életét vetíti az asztallapra: emberek sietnek, kocsik zötyögnek, autók suhannak tova. Az egyik utcában két ember barátságos arccal üdvözli egymást s melegen ölelkeznek össze. A másik utcában meg két inasféle verekszik s ugyancsak ütlegelik egymást. Ezek nem is sejtik, hogy valaki felülről figyeli őket. Prédikálnak a toronyszoba kövei: Botor ember! Elhiteted önmagaddal, hogy képes vagy valamit is titokban csinálni? Elhiteted magaddal, hogy van csak egyetlen egy tetted, vagy rejtett érzésed, amely abban a pillanatban ne vetődnék a mindenható Isten bűvös asztallapjára? — „Mert Ő iól ismeri minden szívnek titkát /“ Zsolt. XLIV. 22. * Miskolc egyik híressége a 17. századból származó görögkeleti templom. Gyönyörű alkotás. A képoltáron száz és néhány olajfestményt számoltam össze. Faragott, díszes bútorok ékesítik. Az a benyomásunk, hogy gazdag, jómódú, nagyszámú gyülekezet templomában vagyunk. Annál nagyobb a meglepetésünk, amikor az útikönyvünkbe tekintünk s azt olvassuk belőle, hogy 1924-ben már csak tíz görög élt az egykor népes gyülekezetből. A gyülekezet elpusztult, a templom megmaradt! Prédikálnak a templom kövei: Tekints körül vándor e gazdag templomon! Gazdag, erős nép emelte, amely a maga elbizakodottságában azt hitte, hogy elegendő gyönyörű templomot emelni, elegendő azt pazarul feldíszíteni, pénzt, tengernyi pénzt ölni a falakba, felszerelésbe, de a lélekre már nem vigyázoti! Apák, nagyapák nem ügyeltek arra, hogy fiaik és unokáik is kövessék őseik vallását. A kövek megmaradtak, a felszerelés megmaradt, a gyermekeire nem vigyázó gyülekezet azonban már eltűnt, a templom körüli sírokban nyugszik. Kövek, ti tapasztalt szikladarabok prédikáljatok az evangélikusság tízezreinek! Prédikáljatok, mert a jelenkorban mi vagyunk az a vallás, amely a statisztika kimutatása szerint évröl-évre veszíti Veszítünk reverzálisok által, veszítünk áttérésekben, veszítünk minden elképzelhető és elképzelhetetlen módon I Prédikáljatok ti kövek! Prédikáljatok a magára nem ügyelő evangélikusságnak, hogy ha fel nem ébred mély álmából, évszázadok múltával a mi templomainkat fogják igy ismertetni az útikönyvek I Prédikáljatok kövek! Prédikáljátok ti kemény szikla darabok! Benkóczi Dániel. OLVASSUK A BIBLIÁT. Az irgalmas samaritánus. Augusztus 1. A törvénvtudó fézusnál. Lukács 10, 25—28., II. Móz. 3, 4. Jézushoz közeledhetik az ember hittel, imádattal, szeretettel és szolgálatkész lélekkel, de közeledhetik Hozzá önző céllal, ellenséges indulattal is. A törvénytudó komoly vallásos érdeklődés leple alatt lép Jézus elé. Jézust azonban kegyeskedéssel, képmutatással megejteni nem, lehet, mert Ö belelát a szív minden titkos zugába. Meglátta, hogy a törvénytudó tájékozott Isten akaratának ismerete terén, de meglátta azt is, hogy vallásossága csak elméleti vallásosság s nem élet és valóság. Isten akaratának hússá és vérré, egész éltünket irányító és szabályozó erővé kell lennie. A szeretet két törvényének ez a követelménye. Augusztus 2. „Ki az én felebarátom?" Luk. 10, 29., I. Kor. 12, 12—14, 27. Isten kijelentett akarata feltétlen érvényességű, amely az embert engedelmességre kötelezi. A „ki az én felebarátom“ kérdése, annak kutatása, hogy a felebaráti szeretet gyakorlása kivel szemben kötelező. A „kedves“, a „szimpatikus“ embereket, családom tagjait szeressem-e csupán, avagy az elhagyottakat, a nyomorgókat, az ellenségeimet is? Sokat vitatott kér-
