Harangszó, 1932
1932-01-24 / 4. szám
XXIII. évfolyam. 1932 január 24. 4. szám. A lapította: KAPI BÉLA 1910’bnn. Laptul&jdonoH Dunántúli Luther-Szóvetsag. Ki Ornr.agoR Luther* S/.öveihéff hivatalos« lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postaiaekkazámla: 30 526 Előfizetést elfogad minden ov&ng. lelkész és tanító. r Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Máté 28, 18 A „Harangezó“ szerkesztő-kiadóhivatala GYŐR H., Petófi-tér 2 Előfizetési ára negyedévre l P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre 4 p 80 fillér Csoportos küldéssel I0°/o-os kedvezmény Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Élő hit — halott hit. Máté 82. „És íme, eljővén egy bélpoklos, leborula előtte, mondván : Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.“ A z igazi élő hit ma is Jézushoz kiált, mint egykor a bélpoklos, aki esengő szóval borult a Mester lábai elé: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem ... A 34. zsoltár viszont arról biztosít: „Akik öreá néznek, azok felvidulnak és arcuk nem pirul.“ ... Az igazi, élő hit sohsem hallgat némán, szótlanul, hanem eget ostromló könyörgésbe kezd. Az élő gyermek beszél, az élő hit imádkozik. A temp- lombajárás is csak akkor válik lelkünk épülésére, ha fohászkodásunkkal és sóhajtásunkkal Jézushoz fordulunk. Az igazi, élő hit tudja, hogy Jézus előttünk áll és várja, hogy minden bánatunkat és minden szomorúságunkat, vándorlásunk minden eseményét alázatosan elmondjuk neki. Várja ezt, mert ő az egyedüli mindenható orvos; ő gyökeresen meggyógyít múló időre és örökkévaló életre, megtisztít minden bűntől, megment az örök haláltól, ő maga mondja : Én pedig azért jöttem, hogy meggyógyítsalak benneteket s aki énhozzám jön, azt semmiképen el nem taszítom magamtól!.. . Hány ember van, aki azt hiszi, hogy van hite, de arra még csak nem is gondol, hogy könyörgésével, imádságával a jézust keresse, hogy hozzá meneküljön sok szo- rongattatása közepette, mint a bélpoklos: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. Ezeknek a „hívőknek“ nincs élő Megváltójuk, de nincs élő, igazi hitük sem ! Halott Krisztusuk — halott hitük, néma nyelvük — semmi imádságuk ! . . . Aki pedig meggyőződött arról, hogy Jézus él és közel van mindazokhoz, akik őt segítségül hívják — azok felemelik szavukat és segedelemért, oltalomért Jézushoz kiáltanak . . . „Győzhetetlen én kószálom, Védelmezőm és kavarom, A keresztfán drága áron Oltalmamat tőled várom. * Reád bíztam én ügyemet, Én Jézusom, én telkemet, Megrepeded bús szivemet És szegény árva fejemet.“ Ámen Életcélunk. Gyakran halljuk az emberek ajkáról elhangzani a fájdalmas panaszt: Miért élünk? Mi a célja az életünknek ? És valóban ! Miért is élünk tulajdonképen ? Nézd az özvegy édesanyát! Minden örömét, boldogságát egyetlen gyermekében találja. Elárasztja sze- retetével, féltő gonddal őrködik felette s csak azt kéri a jó Istentől, hogy őt hagyja meg neki. S íme, hiábavaló a nagy szeretet hiábavaló az'imádság, — a halál mindennél erősebb. S az édesanya ott áll gyermeke sírjánál, amely immár magába zárja egyetlen reményét, féltő gonddal őrzött legdrágább kincsét. Nézd az apátián, anyátlan árvát! Nincs senki a világon, aki gondjaiba vegye; szeretetlenül elhagyottan él s fájó könnyeket csak ott mer hullatni kint a temetőben, a két szegényes fakeresztnél, néma fájdalmára csak ott, a két drága sírdombnál talál enyhülést. Vájjon nem jogos-e hát mindegyiknél a felkiáltás: Miért élünk? Testvérem ! Tekints a magad életére ! Nincs-e neked is okod erre a felkiáltásra ? Igen ! Keresztet hordozunk mindnyájan, földi vándorlásunk nehéz keresztjét. Súlyos ez a kereszt, roskadozunk terhe alatt; és kétségbeesésre, elcsüggedésre még sincs okunk. Mert a keresztet testvérem az Ur tette válladra, az Ur, aki mindeneket bölcsen intéz, aki szeret téged, aki nem, próbál meg erődön fölül. Higyj Őbenne s az ö kegyelme erőt ad kereszted hordozására. Földi életed rövid vándorlás csupán; ha benne bízol, meglátod igazi célodat, amelyre elhivattál, meglátod azt a szebb hazát, amelyre itt a földön kell elkészülnöd, amelynek záloga a kereszt. Ezt a hazát keresd testvérem „mert nincsen itt maradandó városunk“. Hordozd emelt fővel terhedet, menj előre a Golgotha felé, roskadj le ott, karold át az Ő keresztjét, köszönd meg mérhetetlen szeretetét s akkor ott a golgothai keresztnél megtudod, hogy miért éltél. d. E. Miért ? Ezt a lelket gyötrő, szívet tépő kérdési nagyon sokszor vesszük az ajkunkra. Csapással sújtott, szenvedéssel meglátogatott emberek szívéből panaszkodva tör fel: miért e szenvedés? Korán elszó- litott kedveseink sírjánál zokogva hangzik: miért? Törekvő munkálkodás eredménytelensége fölött leroskadva sóhajtjuk: miért? És életutunkat másokéval összemérve, hasonlítva, hányszor tesz- szük hozzá zúgolódva: miért épen én? Miért boldogul más, míg én sikertelenül küzdők? Miért kell épen nekem a betegágyon sínylődnöm? Miért kell odaadnom azokat, akiket szeretek? Hiszen jó voltam, senkit sem bántottam, az Istent féltem. Miért kell épen azoknak korán elválniok, akik egyetértő, boldog életet éltek együtt? Miért szakad le egyik anya szívéről minden forrón szeretett, gondosan nevelt gyermek, míg a másik zavartalanul gyönyörködhetik növekedésükben? Miért? Miért? Ezekre a fájó kérdésekre, amelyek a lelkünk békességét dúlják fel és gyógyuló sebeinket úvra meg újra feltépik, az emberi bölcseség elnémul, vigasztaló szó megakad. De az egyetlen igazi Vigasztaló, az Úristen, nem késik a fele
