Harangszó, 1932
1932-04-10 / 15. szám
118 HARANGSZÓ 1932 április 10. A könyv barát, óh minő jóbarát! * Mondd meg mit olvasol és én megmondom, hogy ki vagy. * A jó könyv elvezethet a mennyországba, a rossz könyv elvezethet a pokolba. Kis János superintendens körlevele a reformáció 300-ik évfordulóján. Ismerteti: Dr. Ajkay István. A reformáció nagy munkájának 300-ik évfordulóját ünnepelte a világ az Urnák 1817. esztendejében. A magyar evangélikusság az üldöztetések és sanyargatások füzében meg- acélosodott hithűségével csatlakozott ez alkalommal is a lélekben örülök táborához s országszerte ünnepi istentiszteletek tartásával fonta koszorúba a kegye- letes megemlékezés virágait a jubileum alkalmával. Dunántúli egyházkerületünkben a dicső emlékű Kis János superintendens egy 1817. július 13.-án kelt köriratában hívja fel az akkor „senioratusok“-nak nevezett egyházmegyék figyelmét a jubileumi alkalom fontosságára. Ennek a köriratnak szószerinti másolatát — egykorú feljegyzés ajapján — találtam a nemeskéri artikuláris gyülekezet megfakult irású évkönyveinek lapjain s mert egyrészt magában foglalja az ünneplés lényegének nagy püspökünk fennkölt szellemében való .elgondolását, másrészt hű tükrét adja az egyöntetűen elrendelt jubileumi ünnepség lefolyásának — úgy gondolom — nem lesz érdektelen azzal az alábbiakban foglalkozni. „Tekintetes és Tisztelendő Senioratu- sok és Városi Conventek!“ — kezdődik a superintendens levele —• „Ezen folyó Esztendő októberének végén Isten jó voltából boldog emlékezetű Luther Márton Vallásbéli Reformátiójának harmadik századját rekesztjük be s a háladatosság szent kötelessége azt kívánja, hogy vallásunk mind külföldi, mind hazai sorso- sainak példájok szerint ezen örök emlékezetet érdemlő történetnek mi is százados Innepet vagy Jubileumot szenteljünk.“ A jubileumi istentisztelet megtartásának napjául az egyes gyülekezetekben a Szt. Háromság nap utáni 22.-ik vasárnap rendeltetett, amikor is „ne fsak az énekek a dologhoz alkalmazta- tottak legyenek“, hanem a rendesen mondani szokott imádság helyett „egy az Ünnep tzéljával meg egyező Imádság olvastassák el“. „A predikátiónak Sid. 10, 23—27. szolgáljon alapul“. A protestáns emberhez méltó igazi lelki ünneplés, a megemlékezésnek lélek- építö célja megkívánja, hogy már az előtte való „Szt. Háromság utáni 21.-ik Vasárnapon tartassák rész szerént tanét- tás ezen Inneplésnek tzéljául és fontosságául, rész szerént pedig intés és serkentés az abban álló buzgósággal leendő részvételre“. „Az Inneplésre készéttessenek el előre illendőképpen a Hívek“ — mondja a levél — se célból kötelességévé teszi a Prédikátoroknak, hogy „az apróbb Oskolabéli Növendékségnek“ a reformáció történetéről tartsanak előadást, szintúgy a „Gymnáziumbéli Tanuló Ifjúság“ is a Rector által tartandó beszéddel figyel- meztettessék a nagy nap jelentőségére. Az ünnepi istentisztelet végeztével Úrvacsora szolgáltatott ki a híveknek, amellyel ez alkalommal való élést különös nyomatékkai ajánlja figyelmébe a gyülekezetnek. Az a törekvés, hogy minden ünneplésünk — így a nagy emberek emlékezetének szentelt ünnepeink is — kizárólag Istennek adott hálaünnepek legyenek, mint a késő utódok okulására is szánt fáklyafény világítják be Kis Jánosunk sorait. „Jóllehet boldog emlékezetű Luther Márton ditséretünkre tökéletesen érdemes, mindazáltal mégis óvnunk kell magunkat annak mód nélkül való magasz- talásától, rész szerént azért, hogy neki Istentiszteletet tenni ne gondotassunk, rész szerént azért, hogy a gyengébbek azt ne véljék, mintha a hálaadás ötét (aki fsak eszköz volt az Isten kezében) nem pedig a jótéteménynek adóját illetné.“ Az elmúlt évszázadok vallásüldözéseinek árnyéka — úgy látszik — még mindig kisért és ott lebeg emléke a jubileumot ünneplő protestánsok feje felett. Erre enged következtetni a superin- tendensnek az instrukciók alkalmából tett elővigyázatos figyelmeztetése, midőn arra inti lelkésztársait, hogy: „A találtatható irigyek és rágalmazók igyekezetének meggátlására okos vigyázással kell a dologba eljárni. Evég- böl szükséges, hogy a tisztelendő Prédikátor Urak az ekkor tartandó prédikációkat ne fsak szórul-szóra leírják, hanem kivált az Ifjabbak Megyékbéli Tisztelendő Senior Úrral el is olvastassák és subscribáltassák, hogy azon esetre, ha valaki őket valamivel vádolná magokat elegendőképpen védelmezhessék.“ Kis János superintendens köriratát egy kisérő-levél mellékelésével Tisztelendő és Tudós Halasy Mihály nagyge- resdi Prédikátor az egyházmegye akkori Seniora juttatta el a soproni alsó egyházmegye gyülekezeteihez így Nemes- kérre is. Az ö levele is szószerint sok más érdekes jegyzőkönyvvel és átirat másolattal együtt oda jegyeztetett a nemeskéri protocollum lapjaira. Ahogy nagy vigyázattal forgatom az ujjaim közt szinte elmálló s a penésztől itt-ott összeragadt papírlapokat, valahogyan mégsem érzem a múlt idő dohos szagát, sőt mintha a sorok közül felém szállna az ősöknek a mainál nagyobb, áldozatosabb, mélyebb egyházszereteté- nek friss, üdítő illata. A kígyó. Gyermekkoromban láttam a mezőn, amint egy madár a földön csicsergett, aztán lassan előre ugrált. Néhány lépésnyire a madártól keresztes vipera volt, annak tekintete vonzotta a madarat. A madár mindig közelebb jött a kígyóhoz. Amikor a kígyó látta, hogy a madár az ő hatalmába esett, alig láthatóan egyre közelebb jött, megragadta és elnyelte. Később is láttam egyszer ugyanezt a képet. Egyszerre falevél esett a keresztes vipera és a madár közé. A leeső levél elterelte a madár figyelmét a kígyó igéző pillantásától, megszabadult és tova tudott röpülni. Milyen szépen mutatja ez a kép, hogy a sátán a bűn által elnyel bennünket és milyen jó, hogy a levél leesik, jő a megváltás és — szabadok vagyunk! Lindtner Attila. Atyám vagy .. . Atyám vagy és én szeretlek Téged. Gazdag vagy, — tiszta szent örökséged Tteám is száll. Kehely vagy, mélyből mindig ihatom, Ha ajkam száraz, ha szomjúhozom, Lelkem ha fáj. Én néha fázom s olykor éhezem . .. Ta vagy takaróm, Te vagy kenyerem, Puha és jó. S hogyha repülni vágyik szellemem, Mely elvisz messze, fénylő tengeren : Te vagy a hajó. Dittler Irén. Budapesti ev. gyermekek nyaraltatása. Ez évben is tervbe van véve 8—14 év körüli kb. 150 székesfővárosi ev. gyermeknek a nyári szünidőben, július és augusztus hóban, falukon való nyaraltatása, hogy ott testileg, lelkileg fölfrissülve, újult erővel jöjjenek majd vissza az új tanévre. Legalkalmasabb volna, ha egyes családoknál lehetne őket elhelyezni, ott kapnának lakást, kosztot s a gyermekek vendéglátó gazdáiknak megfelelő szolgálatot teljesítenének. (Pl. ház-, libaörzés, ételhordás, kerti munka stb.) 4 éven át a fővárosi gyermekek Orosházán voltak, most a baranyai és tolnai evang. egyházközség területére, továbbá vasmegyei, esetleg a Balaton melléki egyházközségekben volnának elhelyezhetők. Ha német nyelvű községekbe kerülnének is, -nemzeti szempontból ez csak áldásos volna, mert a fővárosi gyermekek németül, a német kosztadó szülők és gyermekeik pedig tőlük magyarul tanulnának meg. Közelebb jutna egymáshoz a város és falu is s a falusi ifjúság fővárosi barátokat és ismerősöket szerezhetne. A háború után az osztrák gyermekeket, valláskülönbség nélkül, nagyszerű ellátásban részesítették híveink; hisszük, hogy a magyar evangélikus szegény fővárosi gyermekeket is hasonló szívességgel fogadják. Útiköltségről a nyaraltatási vezetőség gondoskodik. Egy községben 10—30, vagy több gyermek is elhelyezhető. Az illető lelkész és tanító urak, nőegyleti és ifjúsági vezetők szíveskedjenek május 1-ig megtudni községükben, hány gyermeket lehet elhelyezni s arról értesíteni Horu- sitzkyné Barthel Hermin lutherszövet- ségi titkárt, aki D. Raffay Sándorné megbízásából szervezi az idei nyaraltatási akciót és ecélból huzamosabb ideig tartózkodott Dunántúlon is. Budapest, IV., Deák-tér 4. sz. A baranyai gyermeknya- raltatás intézésére felkértük Vértesi Zol-
