Harangszó, 1932
1932-01-10 / 2. szám
12 HARANGSZÓ 1932 január 10. nosztól. Mi hol készülve a ránk váró munkára, hol gyönyörködve az előttünk már nem ismeretlen tájakon, éjfélre odaérünk a Majna melletti Frankfurtba. Mikor a vasút közelében levő Hospiznek számunkra fenntartott tiszta, barátságos mansart-szobájába belépünk, Feeschének egy jóleső szava köszönt bennünket, a sok aggodalommal utrakelöket: Áldva magasztallak, gondviselő Atyám, Hogy vdndorutamon le viselsz gondot rám. Es ha elfáradok, hallom szent igédet, Melyben, kegyelemből nékem azt ígéred: .fisak egy darabig tart, amíg haza érek /•' 1931. szept. 11. Másnap egy darabig ugyancsak ismerős tájakon száguld velünk a vonat. Mindketten szeretettel, hálás emlékezéssel simogatjuk Giessent s annak templomait, ahol 6 évvel ezelőtt prédikáltunk. Örülünk, hogy látjuk a Lahn völgyében az oly gyönyörűen fekvő Marburgot, különösen hires várával együtt. Luther itt 1529-ben az urvacsorai vitában hűségesen megállt Zwinglivel szemben az Urnák eme szava mellett: „Ez az én testem — Ez az én vérem.“ Nem volt hajlandó ettől tágítani azért a Zwingli-féle politikai elgondolásáért, hogy Adriától az Atlanti-óceánig, Francia- országot is belefoglalva, a Habs- burg-ellenesek összeálljanak s a protestánsok egész Európában szabad levegőhöz jussanak. Nem engedte, hogy politikát keverjenek bele a vallási kérdésbe. ..Más szellem lakozik ti bennetek!“ — igy búcsúzott el a marburgi kol- loquim után Zwingljtől, kit itt látott először s akiről azt mondja: „Marburgi találkozásunk óta kiváló embernek tartottam öt“. Marburgban lehelte ki 24 éves korában 700 évvel ezelőtt, 1231- ben nemes lelkét Árpádházi Szent Erzsébet. Özvegysége óta itt lakott s itt is, mint Wartburgban és Eisenachban, az elhagyottaknak, szegényeknek, betegeknek melegszívű, áldotflelkü istápolója volt. Nincs is nagyobb női szentje a német népnek, mint a magyar Árpádházi Szent Erzsébet. A marburgi szép gótstilü Szt. Erzsébet templomban alussza az igazak siri álmát. Amikor 3 évvel halála után földi maradványait kiemelték a sírból s az oltárra helyezték, 7 választó fejedelem vitte koporsóját s a német császár, II. Frigyes levette fejéről az arany koronát s rátette az ő koporsójára. Mi is nagy áhítattal tekintettünk vonatunk ablakából arra az evangélikus templomra, melynek most nem oltárán, hanem sekrestyéjében katholikus testvéreinknek ezen „szentje“ pihen. A hagyomány azt mondja róla, hogy a Wartburg-Eisenach közti úton kosarában a szegényeknek szánt kenyér szigorú férje tekintete előtt egyszer, rózsává változott át. Marburg előtt s. Marburg után a kenyértermő mezők közt most óriási területeken rózsát s virágot termelnek. Nékünk úgy tetszett, mintha csak Árpádházi Szent Erzsébet rózsái, virágai lettek volna. Casseltöl kezdve egy diakonissza- nővér volt az nőtársunk. Ez a nővér a „Blättermission für Glaubensdienst“ szolgálatában áll s szorgalmasan, de nem tolakodó módon terjesztette a „Volksblatt“ és „Glück“ c. röpiratokat ingyen. Lapjait az utitársak elfogadták mind. Volt, aki elolvasta s talán olyan is akadt, aj<i megszívlelte, amit olvasott. Diakonissza utitársunk mindenesetre követni akarta Pál apostol intését: „Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos és alkalmatlan időben". (Tim. II. 4, 2.) Érdeklődésemre ennek a „lapmisso- nak“ Marburgban levő inspektora némi tájékoztatást küldött munkájukról. Ez a mozgalom Jézus számára akarja megmenteni a lelkeket s azért a minden politikától és felekezeti jellegtől is mentes lapjait, röpiratait hétről-hétre, lelkészek, diakonisszák, diakónusok s szolgálatrakész hívők utján városokban s falvakban, házról-házra, lakásról-lakásra viszi ingyen. Ha valaki a lapot meg akarja fizetni, vagy ennek a missziónak céljaira valamit adni óhajt, az adományát a lapot neki átadó misszionárus lezárt perselyébe teszi. Nagy városokban egy egész rai ember áll ennek a munkának szolgálatában. Egy-egy ember néhány utcát vagy utcarészletet kap, ahol a szolgálatot híven s következetesen s ingyen teljesíti. Nem akarnék itt véleményt s bírálatot mondani erről a missióról, de igenis azt. szeretném ajánlani a mi honi lapjainknak, nevezetesen a ..Harangszó“. Jöjjetek én hozzám“, „Gotthold“ s „Chr-Hausfreund“ c. lapjainknak s azoknak, akik ezeket a lapokat szerkesztik s kiadják: tanuljanak ennek a missziónak módszeréből, állítsanak be hivő, buzgó férfiakat, asszonyokat, ifjakat s leányokat váró. okban s íaGakban, hogy lapjaikat, ha csak egy kis körben is, de a jelzett módon terjesszék s propagálják. A jól, gondosan szerkesztett, egészséges táplálékot nyújtó lapokat állandóan s ha keil, ingyen, minden otthonba be kell vinni. S ebbm a munká ban a gyülekezet f :lelös. tényezői támogassák az 'Pető szerkesztőket, illetve kiadókat, mert hiszen a jól szerkesztett s egészséges le.Li táplálékot nyújtó lapok munkatársaink a gyülekezet gondozásában. A mezőkön, a kertekben, amelyeknek aljában vonatunk végigszaladt, vígan folyt a gyümölcsszüret. Szükebb hazámban, ha egy-egy fa igen-igen meg van rakva gyümölccsel, azt szokták mondani, hogy azon fa alatt a jó Isten pihent meg. Németországban ez idén megszámlálhatatlan sok fa alatt pihent meg a jó Isten. Bőségesen megáldotta német testvéreinket jó gyümölccsel, meg sok, jó burgonyával. Talán így még sem fog éhen veszni az a nép, amelynek nemrég még virágzó szép ipara felett most megkondult a lélekharang. A gyárak körül halotti csend uralkodik s nem egy gyár kapujára óriási betűkkel kiírták: „Zu verkaufen!“ „Eladó!“ Egész utunkon végig rengeteg sok gyárat láttunk, de csak egy helyen szállt fel füst a gyárkéménybői. Hannovertől igen kedves utitársunk akad. D. Blankmeister Ferenc dresdeni szuperintendens, a G. A. E. központi bizottságának tekintélyes tapia és a G. A. Egyleti irodalom kiváló, avatott tollú művelője. Tőle tudtam most meg, hogv a G. A. E. nagy alapítója: D. Grossmann Keresztély a múlt század elején jénai diákkorában több magyarországi theológussal megismerkedett s velük barátságot kötött. Ennek a körülménynek köszönhető, hogy a G. A. E. oly hamar kiterjesztette áldásthozó kezét a magyarországi szegény gyülekezetekre s szórványokra is. Ugyancsak tőle hallottam, hogy a G. A. Egyesületnek 1878-ban Magyarországon járt főtitkára, dr. Kriegern, aki még ma is él Wei- marban, magyarul is megtanult. Mindenen túl egy mindössze 65 m. széles szoroson megyünk át, az u. n. Porta Westfalicán. Ezt a Porta Westfa- licát körülvevő hegyek egyikén (Wit- tekindsbergen) a westfáliai tartomány egy nagyszabású emléket állított fel 1. Vilmos császár tiszteletére. Ezt az emlékművet még láttuk. De mire beértünk Osnabriickbe, sötét éjszaka lett.- Osnabrückben az ezidei G. A. E. ülés helyi főrendezőjénél, Neumann lelkész kollégám vendégszerető házában találtam szállást. (Folytatjuk) Terjesszük a „H ARANGSZÓ“-t! Az osnabriieki városháza bikelcrme.
