Harangszó, 1931

1931-03-22 / 12. szám

1931. március 22. HARANGSZÓ 97 madik vasárnapján szeretetvendégségen látták a szegény iskolás gyermekeket. Mintegy 70 gyermek részesült a sok jó­ban. A vendégség végeztével minden gyermeket ajándékcsomaggal bocsátot­tak haza. Szárazd. Február hó 22-én tartotta a szárazdi evang. gyülekezet számadási közgyűlését és tárgyalta ez évi költség­vetését. Ennek keretében elhatározta, hogy megépítteti a 11. sorsz. tanítónak lakását. Ugyancsak e közgyűlés kereté­ben választott új gondnokokat és újjá— aíakitotta presbitériumát, kiket Sparas Elek lelkész f. év március 1-én ünnepé­lyes keretek között iktatott hivatalukba. A szárazdi evang. gyülekezet márc. 15-én vallásos hazafias ünnepélyt rende­zett. A napot Sparas Elek lelkész mél­tatta — ezt kiegészítette az iskolás gyermekek szavalata és Busz Imre ta­nító vezetése alatt álló levente ifj. ve­gyeskar énekszáma. A Budapesti Iparosképző Protestáns Egylet Vili., Alföldi-utca 13. szám alatti helyiségében március 15-én hazafias estélyt rendezett. Megnyitó beszédet Hajts Jakab mondott. Ünnepi beszédet Szánthó Róbert kelenföldi ev. lelkész tartott. Előadták „A haza“ c. irredenta jelenetet. Adomány a Theofi. Otthon konyhafel­szerelésére. Jugovits Lajosné úrasszony 100 pengőt volt szíves küldeni a Theol. Otthon számára azzal az óhajtással, hogy ez az összeg használtassék fel az Otthon konyhafelszerelésének a céljaira. Kisérö levelében megemlíti még azt is, hogy terményadományokkal is kész se­gíteni az Otthon konyháját. Hálásan kö­szönjük a nagylelkű adományt és a szí­ves ígéretet, jól esik remélnünk, hogy a szép cselekedetnek lesznek követői, s akkor a jövő tanévben már az Otthon­ban élelmezhetjük hallgatóinkat. Rigács. A rigácsi (Zala vm.) ev. Nő­egylet február 15-én, valamint 17-én szépen sikerült mükedvelöelőadást ren­dezett a létesítendő templomkerítés ja­vára. Németh Kálmán tanító rendezé­sében színrekerült a „Hófehérke“ című látványos mesekép 3 felvonásban. Sze­replők voltak: 7 fiú és 7 lányka az ele­mi iskola növendékei közül. Továbbá Ferenczy Jolán, Ferenczy Ilona, Ferenczy Etelka, Marton Ilona, Péter Eszter, Fe­renczy Sándor, László Kálmán az ev. if­júság soraiból. A darabot Hófehérke me­séje nyomán színre alkalmazta Németh Kálmánná. A műsor kiegészítője volt még „A kosár“ című dialóg. Előadták: Adorján Vilma és Marton Ernő. „Az ata- lai vásár“, szavalta: Berekalyi Sándor. „Boldog újévet“ víg monológ, előadta: László Zoltán. Homokbödögén (Veszprém vm.) heti két órában folynak a népművelési elő­adások. amelyeket Takács Elek ev. es­peres-lelkész, Maller Béla ref., Pongrácz Dénes ev. és Varga József r. k. tanítók tartanak. Ezideig „A kisgazda élethiva­tása s a nemzeti újjászületés“, „Több­termelés—műtrágya“, „A tudás haszna“, „Petőfi Sándor a megdicsőülés utján“, „Hazánk szépségei“, „A honfoglaló ma­gyarok műveltsége“, „A hazaszeretet“ és a „Történelem az élet tanító meste­re“ címmel tartottak előadásokat. A le­venték részére külön előadásokat tarta­nak. Az ügyvezetői teendőket Pongrácz Dénes ev. tanító látja el, aki az előadá­sokon szereplő levente-dalárdát is meg­alakította. Négyszázéves a pápai református kollégium. Az ország egyik legnevezete­sebb iskolája, a pápai református kollé­gium az idén ünnepli fennállásának négyszázadik évfordulóját. Az 1531-ben létesített iskola falai között tanult Pető­fi, Jókai és a magyar közélet számtalan jelese. Az intézet nagyszabású sorozatos ünnepségekkel akarja maradandóvá tenni a nevezetes dátumot, melyre meghívják nemcsak a hazai, hanem a külföldi test- vérintézetekeí, főiskolákat is. Az eddigi tervek szerint a főiskola nyilvános kiállí­tást rendez gyűjteményeiből, az összes eddigi növendékek együttes találkozót tartanak és színházi előadás keretében bemutatásra kerül a kollégium régi diákélete. Végül kerületi sportünnepély lesz. Az ünnepségek dátumául szeptem­ber 6—8. napjait tervezi az egyházkerü­let, melyre Pápára várják az ország előkelőségei í. Sántha Károly síremlékére "adakozott Németh Rózsika Sobor 2 pengőt. Pap a cirkuszban. Az egyik német- országi vidéki városban a napokban nagy feltűnést keltett, hogy a bevonuló cirkusz tagjai, a birkózók, állatszelidítök, táncosnők és bohócok között egy lel­készt is láttak. A pap a cirkuszhoz tar­tozik. Püspöki engedéllyel. A cirkusz tulajdonosa a lelkész részére külön nagy kocsit rendezett be és egy másik kocsit pedig kis kápolnának alakíttatott át. A lelkész mindjárt a bevonulás után misét mondott és azon a személyzet legna­gyobb része meg is jelent. A cirkusznak összesen kilertcszáz tagja van és ezek­nek alig egy negyede nem róm. katho- likus. A lelkész természetesen gyóntat, áldoztat és ha kell, elvégzi az esküvő, a keresztelés, a temetés szertartásait is. Terményárak Budapesten március 15-én: búza 15.60—16.65, rozs 11— 11.10, takarmányárpa 16.50—17, sörárpa 19—22.50, egyéb árpa 17.50—19, zab 19.75—20.75, tengeri 13.50—15.10, kor­pa 12.75—13 pengő mm.-ként. JÓ KÖNYVEK. „Rövid imádságok és elmélkedések az élet különféle viszonyai közt“ címen Olácsy György nyug. ref. kántor az élet változásaihoz méri, mindennapi haszná­latra alkalmas, könnyen kezelhető kis füzetet adott ki, amely magánviseli író­jának a csendes, vidám öregség derűjé­től övezett józan életfelfogását s a Szent Írás üdítő forrásaiból táplálkozó lelkének Istenben megnyugvást találó hitét. Nye) vezete, gondolatfűzése visszatérést mu­tat a biblikus hagyományokhoz, azon­ban mégis eleven s keresetlen. A kis fü­zetet különösen azok forgathatják sok lelki haszonnal, akik n^gy elfoglatságuk mellett legalább nehány percet Istennek szentelnek s a maguk számára csendes buzgólkodásban keresnek felfrissülést. — A szerzőnél Mezöberényben (Békés m.) rendelhető meg 60 fillérért. „Köves Engem“, özv. Stefézius Ist­vánná ilyen című kis imádságos köny­vének most jelent meg a második ki­adása az elsőnél sokkal díszesebb ki­adásban. Az imádságok mellett énekek és szentírási mondások is vannak a könyvecskében s mellékletül egy kon­firmációi emléklap is van csatolva, mely a konfirmandus sajátkezű aláírásával akarja ébrentartani az ifjúság Ielkiisme- retét és akar állandó figyelmeztetésül szolgálni a konfirmációi fogadalomra. A második díszes kiadás ára a konfirmá­ciói emléklappal 2 pengő. Lelkészi hi­vataloknak 20 példány rendelésnél 20 százalék kedvezmény. A konfirmációi fogadalmi emléklap külön rendelve 20 fillér. Arany nyomással 40 fillér. Az első egyszerűbb kiadásból is kapható még pár példány 1 P-ős leszállított áron. A szerző, az első kiadásból ajándékképpen felajánl minden lelkészi hivatalnak 5—5 példányt szegénysorsú konfirmandusok megjutalmazására 36 fillér postaköltség bélyegben való megküldése ellenében. A könyv megrendelhető a szerzőnél Buda­pest, I. kér. Bercsényi-u. 12., IV. efn. 3. A tiszta jövedelem egyházi célt szolgál. Megjelent a Játékos Könyv. Ifjúsági munkásaink, tanítók, tanárok, cserkész- vezetők, leventeoktatók mindenfelé ré­gen várták a Keresztyén Ifjúsági Egye­sületek Szövetsége által kiaidandó Játé­kos Könyv megjelenését. A Játékos Könyv ízléses kiállításban az elmúlt na­pokban hagyta el a sajtót. Felerészben szobai, felerészben szabadtéri játékokat tartalmaz, mintegy 150 darabot. A kö­tet végén 11 oldalas kalauz van, mely könnyen eligazít a játékok megválasz­tásában. Játékcsoportok: Bemutatkozó és ismerkedő játékok ... Mozgó játékok, benti versenyek ... Versenynélküli moz­gó játékok ... Versenyjátékok nagyobb mozgás nélkül. .. Éneklő játékok ... Vegyes társasjátékok... Találgató já­tékok ... Csendes gondolkodó játékok (írással és irás nélkül). Nagy szobai, tor­natermi játékok ... Ismerkedő játékok... Kergető játékok ... Labdajátékok ... Versenyjájtékok . j. Kiájtásokj. y. Fiúk, leányok közösen játszhatjuk ... Éneklő játékok... Találgató játékok... Csaik fiúknak való játékok .. . Külön leányok­nak, külön fiúknak. Játékok labdával... Könnyű sport fiúknak és leányoknak ... Bibliai játékok, versenyek... A játék­vezetők figyelmébe ... Serdülők által kedvelt játékok ... Szerkesztették Dobos Károly és Laky László országos titkárok. Több ábrával és képpel. Ára 2 pengő. Megrendelhető a pénz előzetes beküldé­sével: Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetsége Budapest, Vili., Horánszky- utca 26. I. 9. családi értesítő. Aranylakodalom. Németh Lajos 50 évvel ezelőtt kötött házasságot Erdélyi Rebekával. Házasságukból 5 gyermek, 15 unoka született. Most ünnepelték Györújfaluban az aranylakodalmukat. Köszöntötte őket Bándy János nyug. evang. iskolai igazgató is, aki még a menyasszonyt is tanította a betűvetés nagy tudományára. Halálozás. Kiss Sándor földbirtokos, Sopronvármegye törvényhatóságának v. tagja március 1T—én Sopronnémetiben munkás életének 69—ik, boldog házassá­gának 31-ik évében, hosszas szenvedés után az Urban csendesen elhunyt. Az elhunytban dr. Szabó István egyházfel­ügyelő és Nagy László bezi-i lelkész apósát gyászolja.

Next

/
Thumbnails
Contents