Harangszó, 1931
1931-03-08 / 10. szám
76 HARANGSZÓ 1931 március 8. a-----------------öröm van a Menyországban egy megtért bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon. Új dzsihád felé? Irta: Immendingen Mihály. (Folytatás.) Elöázsia, Kisázsia, Északafrika, a Balkán elveszett. Nem azért csak ezek, mintha a többi is nem érett volna meg épen így, vagy még jobban az Isten Ítéletére, hanem mert ezeknek a népe érezte a legsúlyosabban a nyugati kultúra és képviselőinek, a Birodalom züllöttjeinek a kezét a zsebjében és felszabadítóknak üdvözölte volna magának á testet öltött sátánnak fajzatát is, hogy a nyugati kultúrának ezektől a nyakukra küldött képviselőitő! szabadulhasson meg. Még a Balkán legészaknyugatibb sarkán élő keresztyén patarénusoknak, a mai bosnyák mohamedánusoknak ősei egy szívvel az izlámra térése is csak az a nagy manifesztáció volt, mellyel megvetésüket akarták kifejezni az akkori nyugati kultúra züllöttsége iránt. Az egészében nézett bolsevizmus kezdettől fogva vallás! A müncheni író más úton, de ugyanahhoz a csatakiáltáshoz jut el, mint Sö- derblom érsek: Világ keresztyénéi egyesüljetek! Talán még tovább: Az egy, igaz, élő Istent félök, ti mind: egyesüljetek! Mert ott keleten többről van szó, mint technikai akarásoknak és gazdasági irányzatoknak túlfeszített hóbortságáról. Ezeken a mégis csak erősebb szellemi elébb-utóbb még hatalmat vesz. De ezek csak részlettünetek. A minden irányban kidolgozott tervű egyetemes bolseviz- mus számított azzal, hogy vallási kapcsolat nélkül nincsen egyetemes összetartó ereje és a maga új dzsihádjára, szent háborújára, csak úgy indulhat, mint valamikor a próféta zöld zászlója alatt az izlám. A jánosfalvai csoda. Irta: Dr. Vladár Viktor. 2 — Már az szent, hogy úgy beszél, mintha maga is pap volna! — fefleili Szekeres gazda. — ötvenöt esztendeje járok én a templomba és az én lelkem tele van az én istenemmel, aki megáldott engem is, meg a két leányomat is és boldogok vagyunk, mert szeretjük az Istent és ő is szeret bennünket. Nem is hagyott el soha, pedig láttunk sokszor megpróbáltató szükséget is, de dolgoztam jó 40 esztendő óta s még ha beteg voltam is, boldog voltam, mert még közelebb éreztem magamat Istenhez, akii védett engem és minden jóval elárasztott. Azt mondta Jézus Urunk: „Aki én bennem hisz, ha meghal is él!“ És én érzem, hogy az én túhjjági életpm ínég boldogabb lesz, men én úgy érzem: én is ittam abból a vízből, amelyről Jézus Urunk azt mondta a samáriabeli asszonynak, aki a kút— nál állott a megmert kannávaj: „aki az én vizemből iandik, az nem szomjúzan- dik meg többé!“ Én érzem, .hogy az én lelkem beitta magába a Jézus lelkét és A nyugati kultúrának minden intézményén, valahol a dolgok mélyén vagy a magasságból rájuk eső fénnyel ott van a keresztyénségnek mindent megnemesítő bélyege. Rajta van a törvényein, írottakon és nem írottakon egyaránt. A családi életén, költészetén, művészetén, tudományán és még az eszménnyel olyan nem épen szívesen egy úton járó gazdasági életnek uralkodó elvén is ott van rajta a szociális létet a legtökéletesebben biztosító krisztusi tanítás keze- nyoma. Minden szándéknak, minden cselekedetnek a mérővesszöje valami formában a tiz parancsolat és a legnagyobb parancsolat, a szeretet. Bűn az, ami ennek a tizenegy parancsolatnak, az Isten kinyilatkoztatott parancsainak a megszegése. Aki érzi magában azt, hogy szándéka, szava, cselekedete — nem az emberek ítélete, hanem mindenkiben sajátmagában élő isteninek az ítélete, a Ielkiismerete szerint — bűn valamelyik parancsolat ellen, az féli a parancsolat urát, Istent. Aki nemcsak alkotta a parancsolatát, hanem szankcióval is ellátta azt. Ez a bűntudat igen kényelmetlen érzés. Ettől meg kell szabadulni! Meg is lehet. Bünbánattal, a „nem teszem többet;, jóváteszern“ magábaszáflájísal, megtéréssel. Az evangéliumi keresz- tyénség a bűntudat tanán épül fel és nem véletlenség, hogy a 95 tételnek elseje az, hogy: Mivel a mi Urunk és Mesterünk mondta, hogy térjetek meg! ezzel azt mondja, hogy a mi életünknek folytonos bűnbánatnak kell lennie!“ A többit pedig hittel az Úristen kegyelmére kell bíznunk! Más út nincsen, mint ez: a szivé. Meg lehet ugyan próbálni észszel is, agyafúrtsággal, okoskodással is. Nincs is ember, aki egyszer vagy másszor meg ne próbálta volna.így próbálja most a bolsevizmus. Nagyban. Amit mi kis bolsevisták szorongattatok rókaperceinkben lyukkal tömve be a lyukat bizony megpróbáltunk és a vége rendesen a még nagyobb ráfizetés volt. így ennél jobban engem semmiféle itala a világnak fel nem üdít! Ilyen beszélgetések mellett haladtak fel a népek a kis Jézus ünnepi fogadtatására a templomba. II. A templom sejtelmes fénnyel bontakozott ki a körülötte elterülő homályból, s az ünneplő nép szorongásig megtöltötte. Szép szokás volt Jánosfalván a szép arányú, hármas tagozatú templomban a nép hármas ejheliyezkedése.. A baloldali padokat az asszonyok tömött sorai foglalták el, kor szerint elhelyezkedve, hátúi az idősebb asszonyok egyszerű kendői feketéllettek, elől a fiatalabbak cifra kendői virítottak, a legelső padban a csak nemrégiben férjhezment újdonsült menyecskék pártás főkötöi aranyzottak a hamvas arcú szőke és barna fejeken. Jobboldalt a férfiak szintén kor szerint elhelyezkedve, ünneplő fekete máhdliban, a pár hetes fiatal férjek a legelső padokban. Kalapjukon még ottszárad a rozmaring szál, az esküvőnek, az élet legszebb álmának: a boldogságnak jelképe. A legények fönt a fizet rá a bolsevizmus is végül. De a nagy áldomást fizeti megint a keresztyénvilág. Az okoskodás menetét nagyjában mindenki ismeri, akire rájött a zúgolódás napja: hiszen nem is olyan nagy dolog az, hogy cselekedtem a — csak példa — ne lopj! parancsolat;, vagy a másik parancsolat ellen. Úgyse tudja meg senki. És ha meg is? A másik, a többi se különb és mégis: kutyabajuk. Én sem akarok egyéniség lenni, aki felelős a maga cselekedeteiért sajátmaga. Elbújok a tömegben, kollektiv, tömegember leszek és ha a többi lop, lopok én is. A felelősség mindenért és mindenkiért mindenkit, tehát senkit sem terhel. Hát van ennél kényelmesebb, megnyugtatóbb, lelkiismeretretalálóbb kezdet? De különben is, hohó! ki vállaj előttem felelősséget azért, hogy azok az úgynevezett isteni parancsolatok olyan jók-e? Talán azokban van a hiba, hogy minduntalan beléjük botlik az ember. Talán nem is Isten parancsolta azokat így? Vagy talán épenséggel... nehéz megállapítani az okoskodás útján, mikor az a lelkiismeret egyszer már mindenáron meg akar szabadulni a fordulásaitól. Próbálom elvetni az egyénj. voltomat és nem használ, gyötör tovább. Talán segít a szabadakarat ' megtagadása. A felelősség lerázása. Nem segít. A lelkiismeret nem akar elaludni. Akkor hát ki kell vetni a lelkiismeretet is magamból és azt is, aki belém oltotta, lehelte: az élő Istent kell megtagadnom. Akkor békesség lesz itt bent! Hát nem tisztára jövőbe nézés ez? És a hit jövőbenézés. Itt is vagyunk már a bolsevizmus vallásnál. A keresztyén ember hisz a bűntudatban. A bünbánatra és az Isten kegyelmére építve bátran néz a jövőbe. Hiszi, hogy igazul, hogy bemegy Istennek a békességébe. A bolsevizmus is hisz. Hiszi, hogy semmit sem hisz, hanem majd úgy okoskodja ki magának azt a hiába takóruson sorakoznak, gyönyörűen kike- felkezve, kis bajúszuk hegyesre pederve, csizmájuk tükörfényesre kefélve. Lent a padok közében gyönyörű kép. Egy egész tiszta hófehér folt a félhomályban. A leányok állnak ott négyes sorokban, hajuk fonataiban íehér selyem csokor, a szóke, barna, fekete fejek pazar színpompában viliódznak a kicsiny gyertyák fényében. Ünnepi áhitat. Felbúg az orgona Mihályi tanító úr mesteri keze alaitt, felhangzik a: „Mennyből jővén az angyalok“ szent ének dallama. Tisztán szárnyal fel az ének, szinte reng tőle a levegő, a férfiak baritonjába mint kis arany- csengetyük, úgy csendülnek bele a leányok vékony hangjai és száll-száll felfelé a szívek szent áhítatán keresztül Még Szilvás, a harangozó is ünnepies meghatódással nyomja az orgona fújta— tóját... Majd felkel székéből a templomgondnok, odébb tolja a pádon fekete bárány- bőr kucsmáját, hosszú alafcja lassan megindul, hogy elkoppantsa az oltár kormosán égő gyertyáit. Elhallgat az ének és az orgona, fel-
