Harangszó, 1931

1931-03-01 / 9. szám

1931 március 1. HARANGSZÓ 71 bolsevizmus igazi veszedelmét tárja fel. Az egyre bővülő irodalom nem hogy vi­lágosságot hozna a kérdésben számunk­ra. Minden egyes újabb könyv újabb: most már a?tán igazán nem tudom, há­nyadán vagvunk?-ot jelent. Bármint vesszük is, csak igazi papi lélek képes: az egészet nézni és nem a részleteket. Az a lenyűgöző hatalmas akarni aka­rás a maga minden részletében kiterve­zett és kivitelben levő szervezettségével és minden technikai teljesítménvével csak részletkérdés és akik ezeket látják, akik most már Nyugaton is dicshimnu­szokat tudnak zengeni ezeknek láttán, csak részszerint látnak. De részszerint látnak azok is, akik csak a véráradatot látják. Ez a vér tény. Tagadhatatlan. És ami még szörnviibbé teszi, letagadni nem is akart, cinikusan be is ismert, sőt a tervbe belekalkulált valóság. Azonban a keresztvénségnek nem szahad meuál- lania emellett a részletkérdés mellett sem és ebben elmerülve fogalmat alkotnia magának az egészről. Különösen eev szentimentális áíkeresztyénség hamar könnyeivel nem szabad segíteni akarni. A hamar könnv. hamar nvúl a zsebbe is. De nem az áldozatos készség barna- rossáeával, csak a zsebkendőért a könnv letörlésére. Az önkönnvére, aztán: men­jünk tovább, hogy meg ne hasadjon a szív! Az igazi képet az egészetnézés adja. Nagy folyamokat a parton álló- jobban látja, mint a vízben fuldokló. A legkomolyabban veendő Fii lop— Miller René könyvét is: Geist und Ge­sicht des Bolsevizmus. csak azzal a Szemmel szabad tekinteni, amivel egy előkelő fotoriportot. A lelket azonban, az egészet D. Dr. R. Kramer könyvéből: Notbuch der russischen Christenheit és dr. H. Neusatzából: Ein deutscher Todes­weg, látja meg. Ez az egészetnézés adja az igazi ké­pét az igazi veszedelemnek, hogy aztán: a szivattyúkhoz minden ember! Ha el- sülyed a hajó, megy le vele a mélységbe jó és gonosz, lelkes, lelketlen és lélek— nélkülvaló egyaránt. Ne legyetek langy- melegek! Zárt, egységes keresztyén terület volt, az őskeresztyénség hazája. Elő- ázsia, Kisázsia, Északafrika, a Balkán. Száz meg száz, most már csak osztoga­tott püspöki cím őrzi a nyomát annak a nyugatji kultúrához tartozottságnak, aminek ezen az óriási területen vége. Róma, Bizánc képviselték a nyugati kultúrát. Múltak az idők és nyugati kul­túrában ettek-ittak, szőtték cselszövé­seiket. Sportoltak. Mert mi volt más a Birodalom züllésnek indulásától fogva a két város ifjúságának az ad limina, a vé­gekre kirándulása és csetepatézása a barbárokkal, mint sport. — Sportoltak, hogy elevenbe vágó vagy festett seb- jeikkel karriert csinálhassanak. Hogy tó­gáikat a választások alkalmával széjjel­tárva mutogassák a sebeket szentimen­tális szavazók megnyerésére. Karriert csináltak, hogy üzleteket csinálhassanak és hogy teljes legyen a körforgás, á ki­zsarolt provinciák kincsei árán züllesz- tetté'k a Birodalom szivét, megvásárol­hatóvá tettek ott fertőzött kincsükkel mindent. Még nagyobb karrier érdeké­ben. Ott sem hallgattak a jobbak szavára, akik fülüket a föld mprajlásán, szivüket a lelkeken tartották. A lelkek csendhen eltávoztak. Az odaadás, a magamegadás, az izlám szőtte láthatatlan kapcsait a lelkek között és csak egy Mohamednek kellett jönni, hogy az izlámot, ezt a már meglevő lelki kapcsolatot, vallásra való átszövegezéssel öntudatra hozza, hogy a dzsiháddal, szent háborújával végigse­perhesse a félvilágot. Istenítélet volt az, Luther szavai sze­rint, amivel a keresztyénséget időről- időre fel kell rázni a bűntudatára, mert szóból nerp ept Folytatjuk. Csőváry Géza. Január elsejétől nyugalomba vonult a kétbodonyi gyülekezet öreg lelkipász­tora Kövárv Géza, aki 47 évi lelkészi szolnál,Etából 27 esztendőt töltött el két- hodonyban szeretetben és békességben. Kőváry Géza nemcsak hirdette a szere­teted hanem meg is tartotta és híveit is arra. nevelte, aminek az lett az eredmé­nye, hogv az azelőtt békétlenkedő. tör­vénybe járó nép elhagyta régi, bűnös szokásait és évtizedek óta csak nagyon ritka esetben mennek a hívek az ügy­védhez. A magyarosítás terén is óriási munkát fejtett ki. 27 évvel ezelőtt Két- bodonvban csak egv magyar és három tót isten «isztejet volt havonként. Ma már az istentisztelet nyelve csak magyar. És véghez vitte azt a magyarosítást oly tapintattal, oly körültekintéssel, hogy soha senki észre nem vette, hogy mit is akar a lelkész! Amikor még vallá­sos-estéket, csak igen kevés gyülekezet­ben tartottak, Kövárv Géza, a kétbodo­nyi ev. tótoknak már tartott, mégpedig magyar nyelven. Jóízű népszínműveket tanított be a fiatalsággal. Mindezeken keresztül a lelkész megkedveltette né­pével a magyar nyelvet. S ma már oly szépen és tisztán beszélnek magvakul, oly lángoló honszeretet izzik szivükben hogy dicséretére válna bármely született magyarnak. Csőváry Géza eme munká­járól értesült a Kormányzó úr őföméltó- sága is, és a múlt esztendőben a III. oszt. polg. érdemkereszttel tüntette ki az ősz lelkipásztort. Ha valaki, úgy Csőváry Géza igazán megérdemelte ezt a kitün­tetést. A legutolsó megyei választások­nál, a közbizalom képviselőnek válasz­totta. Az egyháznál sokáig viselte a fő­jegyzői tisztséget. Mindenki által tisz­telve és szeretve, hívei szeméből hulló forró könnyek kisérték lelkésztestvérün­ket a jól megérdemelt nyugalomba. És mi kívánjuk, hogy adjon az Isten gyö­nyörű, áldást fakasztó munkája után még sok számos boldog esztendőt és az Úr adja megérnie — amiért szünte­lenül imádkozik az ősz lelkipásztor — Magyarország feltámadását! Mi a legszebb a világon ? Egy világot járt kereskedőt kérdez­tek meg egyszer, hogy világkörüli útján mi volt a legszebb s a legfelejthetetle­nebb, amit látott? A kereskedő azt felelte: „Láttam csodaszép vidékeket. Olyan gyönyörűek voltak, hogy nem tudtam mást Csinálni, qsak kitártam a két karomat. Szerettem yolna átölelni az egész tájat. Láttam ha-e talmas emberi alkotásokat. Mikor néz­tem őket, valami döbbenetes hódolat lett úrrá rajtam s felkiáltottam: Mi csoda az ember! Láttam gyönyörű emberek :t. Férfiakat, akik olyanok voltak, mint egy élő szobor s nőket, akidnél a festő kép­zelete sem álmodhat szebbet. De a leg­szebb és legfelejthetetlenebb élménye életemnek itthon volt, Münchenben. Tí­fuszban betegedtem meg. Bevittek a kór­házba. Én voltam az egész kórház réme, a legkiálhatatlanabb beteg. Agyonsze- kiroztam mindenkit. Semmi és senki sem volt jó nekem. Egy diakonissza ápolt. Ahogyan a szeszélyeimet tűrte, a go- rombaságaimat szó nélkül lenyelte, ahogyan rám nézett szelíden, mikor én majd felökleltem vasvilla tekintetem­mel ... Ez. az arc volt a legszebb, ami.t az életemben láttam s ha mindent el fo­gok is felejteni, ezt a szeretetet elfelej­teni sohasem tudom“. Evangélikus egyházunknak is van Dia­konissza Intézete Győrött. Most folynak az évenként egyszer szokásos felvételek. A szükséges tudnivalókat múlt számunk közölte. Aki hivatást érez magában ai- ra, hogy a világ eme legszebb csapatába belépjen, küldje be felvételi kérvényét március hó 5-ig a győri ev. Szeretethát igazgató lelkészéhez Győr, Petőfi-tér 2. OLVASSUK A BIBLIÁT! Ember küzdj! Március 2. Küzdeni kötelesség. I. Tim. VI. 11—16. v. Szeretet, békességes tű- rés, szelídség a hivő ember nélkülözhet tetlen jellemvonása, de e tulajdonságok nem azt jelentik, hogy minden előtt sze­met hunyjon, a békesség kedvéért a fe­ketére is ráhagyja, hogy fehér s gyá­ván meghunyászkodjék ott, ahol az ö Urának ellenségei minden erejüket s ’avaszságukat latba vetik a győzelemért, lézus követése harcot követel fölünk. A böjti időszak odaállítja lelki szemeink elé a szenvedő Megváltó alakját, aki ha­lálos veszedelmek közti nyílt bizony­ságtétellel, alázatos kelreszthordozással harcolt annak az Úrnak a győzelméért, akit az uralom az égben és földön egye­dül megillet. Tanuld meg tőle, hogyan lesz a szeretet, békességes tűrés, szelíd­ség harci eszközzé, mely a legigazibb győzelemhez segít. .. , Március 3 Egyesült erővel / Ján. XI 7—16. Az Úr világosan látja, mii vár reá és tanítványaira Júdeábán s mégis magával viszi őket. Nem kíméletlenség, hanem ellenkezőleg, a bennük való bi­zalomnak jele, hogy maga mellett akar­ja látni őket az utolsó , nagy küzdelemben is. A tanítványok is tudják, miről • van szó s Jézus nem csalódott bennük. Arra még a mindvégig habozó, kételkedő Ta­más is kész volt, hogy ne hagyja cser­ben azt, aki annyi szeretettel vette őket körül, még ha élete esik, is áldozatul. Tanuljunk tőle minden veszélyben, harc­ban híven kitartani azok mellett, akik a mester oldalán velünk együtt egy célért harcolnak. Március 4. Fegyvereink. Mát. V. 20—26. Rom. XII. 17—21. Jézus tanítványainak

Next

/
Thumbnails
Contents