Harangszó, 1931

1931-02-15 / 7. szám

19H1. február 15. HARANGSZÓ 55 műsoros vallásos-est. Egyébként az egész ádventi időszakon át minden hét csütörtökjén esti áhitat volt a templom­ban. A két vallásos est és a csütörtöki áhítatok alkalmával tartotta meg a lel­kész megfelelő bibliai helyekre rendesen felépített adventi előadássorozatát „Jézus jön“ címmel. Rajcsányi Géza, soproni lakos, a ka­rácsonyi ünnepek alkalmából 50 P-t küldött a répcelaki gyülekezetnek azzal, hogy adománya szegénysorsú iskolás­gyermekek segélyezésére fordí'ttassék. A jótékonycélú összeget az aránylag legszegényebb tanulók tankönyv-ár hát— ralékainák kiegyenlítésére fordította a gyülekezet. A minden évben megtartani szokott karácsonyfa-ünnep ezúttal is nagy örö­me volt iskolásgyermekeknek és felnőt­teknek egyaránt. Az ünnep költségeit, a szeretetadományok beszerzésére szüksé­ges összeget, teljesen fedezte a megelő­ző vasárnapon tartott gyermek-szinielö- adás tiszta jövedelme. Szinrekerült Csite K.: Árvák betlehemi útja című gyermek- színjátéka. A répcelaki Ifjúsági Egylet anyagi megerősödését nagyban elősegítette a múlt év március 15-én előadott hazafias színdarab: „Tükörképek a magyar nem­zet ezeréves tragédiájából“, amelynek tiszta jövedelme 180 P volt s belőle a Nöegylet is részesedett. Az ifjúsági egyesület heti összejöve­teleit pénteken az esti órákban tartja. Minden összejövetel egyházi énekkel és irásmagyarázattal kezdődik. Az irásma- gyarázatok témáit az ifjúság megbeszó-j lés és lelki elmélyedés tárgyává teszi. Az ismeretterjesztő munka egyik részét ké­pezi: a magyar költészet gyöngyeinek ismertetése. Az erkölcsi és művészi szempontból is igazán szép magyar nép­dalokat szövegi és zenei ismertetés ut­ján igyekszünk megkedveltetni az ifjú­sággal, szem előtt tartva azt a fájó ta­pasztalást, hogy a falú nótaanyagából kiveszőben vannak az igazi értékek, a magyar népdalok. 1930—31. évi adományok: Dukai Ta­kács Mártonná a bold, férje emlékére lé­tesített öröktökét, mint eddig minden év­ben, most is 5 P-ővel gyarapította. Ma­gát megnevezni nem óhajtó vidéki hit­testvérünk 100 P-őt küldött a répcelaki egyházközség egyházfenntartásra koráb­ban létesített öröktökéje gyarapítására. Témplomi csillár-, vagy oltárgyer­tyákat többen ajándékoztak természet­ben. Kardoskut. A Luther-Szövetség jan. 11-én szépen sikerült színelőadási ren­dezett, előadták: Tindy: A győzelmes igazság című vallásos tárgyú 3 felvoná- sos népszínművet. A szereplők mind tu­dásuk legjavát adták s csak az elismerés hangján lehet róluk szólani azért az igyekezetért és eredményért,- melyet be­mutattak. Kálmán Rezső orosházi ig. lel­kész, egyházmegyei főjegyző tartalmas bevezetőt mondott. Az előadást a helyi lelkész, Jancsó András rendezte. Aranyhid. Ezt az aranyhidat a győri evang. tantestület akarja megépíteni. Az aranyhid az iskolát akarja összekötni a szülői házzal. Ennek a szolgálatában in­dította meg a tantestület a fenti cím alatt nyolcoldalas sokszorosított lapját, mely nevelési kérdésekről, a győri iskola múlt­járól és jelenlegi beléletéröl s az iskola humoráról közöl ügyesen megírt, érde­kes cikkeket. A szülők és az iskola bará­tai nagy örömmel fogadták ezt a kezde­ményezési. A lap nagyobb időközökben fog megjelenni. Ifjúsági munka. Megáldott ifjúsági konferenciát tartott január 18—22. kö­zött a TótWomlósi Ev. Ifj. Egyesüfet. A konferencia vendége Bauer József if­júsági titkár volt, ki kisebb összejövete­leken kívül előadásokat tartott a követ­kező címeken: A magyar jövő építése. Az igazi cserkész. Táncoló ifjúság. Az elveteti buzaszem. Minden összejövetelt nagy érdeklődéssel látogattak s az ifjú­ság számára is sokat nyújtott munkál­kodásuk tovább fejlesztésére ez a konfe­rencia. — Evangélikus ifjúsági egyesü­letek alakultak meg az Alföld három he lyén, hol az ifjúsági munka most kezd életre virradni. Ambrózfalván 45 taggal, Pitvaroson 150 taggal és Csanádalbertin 28 taggal. Mind a három helyet Bauer József ifjúsági titkár látogatta meg, hol propaganda előadásokat is tartott. A vallásos élet fejlesztése a borgátai leány gyülekezetben. Az ádvent iolya- mán minden este könyörgést tartottunk. Hetenkint egyszer irásmagyarázat volt. Ádvent negyedik vasárnapján vallásos délután volt, melyen Tompa Mihály lel­kész tartott tanulságos előadást. Ifjúsági Egyesületünk is megalakult dec. 27-én. Eddig három összejövetelt tartottunk. Az elsőn Horváth István titkár olvasta fel Forgács Gyula lelkész „Igazi házasság“ c. értekezést. A másodikon és harmadi­kon Kovács István vezetésével folyt esz­mecsere Jakab 2. 14. és 3. 5—-6. alapján.. Január 25-én teaestet tartottunk az isko­lában, amelyen Kovács 1. tanító tartott előadást „Az Isten országa nem evés, ivás, hanem igazság, békesség és a Szentiélekben való öröm“ címen. Utána vig és komoly szavalatok, monológok és dialógok következtek. Majd élénk rész­vétel mellett társasjátékokat játszottunk. A Budapesti Iparosképző, Protestáns Egylet Vili., Alföldi-utca 13. szám alatti helyiségében, február hó 9-én kultures- télyt rendezett, amelyen zongorázott Vajda Mártha. Szavalt Batta István. He­gedült Theisler Frigyes, zongorán kisérte Weidmann Irén. „Széchenyi: Világ“ cí­men előadást tartott Várady József, áll. tanítóképző intézeti tanár. ­Evangélikus ifjúsági munka Alsósá­gon. Az evangélikus Leányegyesület bár csak néhány hónapja alakult, máris szép múltra tekinthet vissza. Az összejövete­lek mindig népesek. A beiratkozott 45 tagból állandóan jelen van 30. A távol­levők rendszerint előre bejelentik távol­maradásukat, vagy utólag igazolják azt. Az összejöveteleken mindig nagy szám­mal és szívesen szerepelnek. Az eddig megtartott 10 összejövetelen összesen 93 szereplés történt. És pedig: Előadást tar­tott 9 tag egyszer, 2 tag kétszer. Imád­kozott 2l tag egyszer, 2 tag kétszer. Szavalt 30 tag egyszer, 11 tag kétszer. Énekelt 13 tag egyszer, 5 tag kétszer. A Leányegyesület 1931. jan. 25-én egy jól megrendezett szeretetvendégség ke­retei között mutatkozott be a nagykö­zönségnek, melyen Molitorisz János ev. esperes és neje is résztvett. A bemu­tatkozóra a hívek oly nagy számban megjöttek, hogy végre is a Léányegye- siiilet szorult ki a különben igen nagy tanteremből s csak annak egy kis sar­kában tudta bemutatni összejöveteleinek szokásos programmját. A szeretetven­dégség anyagilag szépen sikerült. A szi­ves adományokból az egyesületnek !0(J pengő tiszta jövedelme maradt. Az alsósági ev. Nőegylet 26 éves év­fordulója. Az alsósági ev. Nőegylet 1931. febr. 15-én 26. éves fennállása emlékeze­tére a helybeli ev. templomban d. u, 2 órai kezdettel vallásos ünnepélyt ren­dez. statisztika a proí. külmisszió terüle­téről. A pogánymisszió hatalmas mun­kájából az egyes országok protestáns egyházai a következő aránybán veszik ki a részüket. Németország 25 missziói szövetsége 1292 misszionáriust foglal­koztat különböző munkamezőkön. An­golországban 20 missziói szövetség mű­ködik (itt alakult meg a legelső is 1701- ben) 5821 misszionáriussal. Amerika 19 szövetséggel 9048 misszionáriust tart munkában. Hollandiának 15 missziói egyesülete van 330 misszionáriussal; Franciaországnak 1 szövetsége és 252 misszionáriusa; Svédországnak 15 szö­vetsége 795 misszionáriusa; Norvégiá­nak 14 szövetsége 414 misszionáriusa; Dániának 14 szövetsége, 277 misszioná­riusa; Finnországnak 4 szövetsége és 136 misszionáriusa; Svájcnak 3 szövet­sége és 109 misszionáriusa; a kanadai prot. egyháznak 3 szövetsége és 527 misszionáriusa; a délafrikaiinak 5 szö­vetsége és 769 misszionáriusa; az auszt- rálainak és újzélandinak 5 szövetsége 426 misszionáriusa. A világ protestánsai tehát 143 missziói szövetségben 20,199 misszionáriussal vesznek rés^t-a pogány misszió munkájában.' Ebből kimondottan ág. hitv. evang. 24 szövetség 1732 misz- szionáriussal. A misszióért. Egy karcagi kisgazda­pár egész vagyonát, 360 hold földet és lakóházat, a református egyházra hagy­ta azzal a kikötéssel, hogy ez a hagyo­mány missziói célokra használtassék fel. Á KIÉ mozgalom nemzeti konferen­ciája Kecskemé.ten lesz. A csonkama­gyarországi Egyesületek ez évben tart­ják első konferenciájukat, amelyen a mozgalomnak mindhárom ága a refor­mátus, evangélikus és felekezetközi egyesületek megjelennek, valamint azok, akik az ifjúsági munka iránt komolyan érdeklődnek. A mozgalom Kecskemétet választotta a nemzeti konferencia szín­helyéül. Sőt már az időpont is pontosan meg van állapítva. 1931. augusztus 20— 23. A rendezést az országos központ irá­nyítja, a kecskeméti munkálatok vezetője dr. Merétey Sándor főorvos, az ottani KIÉ elnöke. Az előjelek szerint ezer fia­talember megjelenésére számítanak. — Minden gyülekezetnek gondoskodni kell arról, hogy képviselve legyen ifjúsá­gunknak ezen a páratlan jelentőségű nagy találkozóján. A nemzeti konferen­ciával kapcsolatban országos athletikai verseny is lesz. Társasutazás a szent földre. 1931. márc., ápr., jul. és augusztusában evan­gélikus társutazásokat rendeznek a né­metek a szent földre. A résztvevők meg­fogják tekinteni Szíriát Damaszkuszig, Palesztinát (Galilea, Judea és Samária) és Egyiptomot. Egy-egy utazásra csak 35 személy jelentkezését fogadják el. Tájékoztatót ingyen nyújt Generaldirek­tor a D. Uritz Draesner, Düsseldorf, Schillerstrasse 12.

Next

/
Thumbnails
Contents